Mafia : The City of Lost Heaven

 

Repüljünk kicsit vissza az időben. 2002. A nagynevű grafikai motorok még nem tették tiszteletüket, így a fejlesztők fegyverarzenáljának a legerősebb eleme a hangulat volt.
És véleményem az, hogy a grafika váltotta fel a hangulatot, véget vetve egy nagyszerű korszaknak a játékok történelmében. Hiszen már nem kell valaminek olyan atmoszférát teremtenie, amibe a játékos belecsöppenhet. Elég, ha a robbanás full HD-ban 1080p-ben szemlélhető meg, és máris kész a csodajáték. 

Szerencsére ez ugye nem mindig volt így. 

Mai szemmel nézve csúnyácska a játék. Elmosódott házak, kockafejű emberek darabos mozgással. A maga korában viszont szépnek számított, és ami még ennél is fontosabb, illet a világ hangulatához. A fényeket, illetve színeket használva, meg tudtak alkotni, egy olyan környezetet, amiben a játékos azt érezhette valóban ő vezeti a taxit.

Nézzük meg először a történetet. 

Egyszerű taxisok vagyunk. Thomas Angelo. Nyugodtan, kényelmesen ücsörgünk az éjszaka közepén, álmodozva, várva egy fuvarra. Egyszer csak hatalmas csattanás, lövések, és pillanatokon belül két alvilági figura követel tőlünk egy fuvart, szavaiknak fegyverrel adva nyomatékot. Üldözőink nem igazán vannak tekintettel ránk, lőnek, amint arra lehetőségünk van, le kell rázni őket minél hamarabb. Amint ez megtörtént, két emberünket el kell vinni az általuk megjelölt helyre. Kiszállnak, majd közlik, hamarosan jönnek vissza. 

Számomra itt érkezett el az a pillanat, mikor éreztem, nem egy szokványos játék került a kezembe. De ez még csak a jéghegynek a csúcsa. 

Emberünk nemsokára valóban felbukkan, felénk közeledve, benyúl a zakója zsebébe. Főhősünkkel együtt kezdett dobogni a szívem. Rendesen drukkoltam neki, hogy indítsa már azt a kocsit. Ám ekkor elér hozzánk, lehajol az ablakhoz, és előhúz egy borítékot.
Miközben átadja, köszönetet mond, és munkát kínál. 
Mi Udvarisan megköszönjük, és még mindig remegve hazavezetünk.  
Hazaérve konstatáljuk, hogy nem csak a taxit tudjuk megjavítani, hanem vehetünk belőle még négyet. Ezzel ugye finoman felhívva a figyelmünket, hogy a hallgatásunkért, szintén hálásak.
Pár nap elteltével, pár fuvar után pihenőt tartunk. Ekkor azonban megtalálnak minket legutóbbi üldözőink, és nincs mit szépíteni, futunk az életünkért. Szerencsére, csak pár saroknyira vagyunk attól az étteremtől, ahova újdonsült barátainkat pár napja elvittük. 
Ezek után nincs sok választásunk, tudjuk, hogy vadásznak ránk, és így ugye nem egy életbiztosítás a taxi. 
Ezzel meg is kezdődik kalandunk...

Nézzük, hogy játékosként mit tapasztalhatunk. 

Ami nekem nagyon tetszett, hogy a küldetések nagyon változatosak. Nem túlzok, ha azt mondom, a játékban kétszer nem kell, ugyanazt csináljunk. Nyoma sincs, a tipikus menj oda, öld meg, gyere vissza kliséknek. Van, hogy egy hotel igazgatói szobájába kell feljutnunk, kéttucat ellenségen keresztül, vagy csendben el kell lopnunk pár ránk nézve igen veszélyes iratot. Vagy el kell mennünk versenyezni...



Igen, ezt nem lehet kihagyni. Aki már végigjátszotta a játékot, az tudja, hogy az autóverseny élete egyik legnagyobb kihívása volt. 
Komolyan. 
Aki azt hiszi játszott már nehéz autóversenyzős játékkal próbálja ki ezt a versenyt. Én meg sem tudom számolni, hányadik nekifutásomat koronázta siker, és hogy előtte hányszor akartam üvöltve kihajítani a monitort az ablakon. 
Ugyanakkor mikor sikerül, legalább annyira örülünk, mint Tommy. 

Ez kicsiben igaz a játék minden egyes pályájára. Elég nehezek a feladatok. A régi játékokhoz hasonlóan itt is többször kell nekifutni néhány résznek, mert van, hogy egy meggondolatlan lépés az életünkbe kerül. Például ha egy Thompsonnal sikerül meglepniük, ott vége is a dalnak. Ugyanis nem vagyunk golyóállóak. Akárcsak ellenségeinknek, három, max öt lövés a halálunkat jelenti. De pontosan ez a fajta nehézség hozza a játék egyik legzseniálisabb elemét. A feszültséget. 
Mesteri szinten adagolja a játék. Teljesen átlagosnak tűnő küldetés, és másodpercekkel később máris az életünkért küzdünk. Vagy mikor perceken át feszültségben tart. Nem történik semmi, de érezzük, tudjuk, hogy pillanatok választanak el a konfliktustól.  

És pontosan ez az, amit az elején leírtam. Lehet, hogy néha megmosolyogjuk a játék grafikáját. De ha valaki a tényleges tartalmat tartja fontosnak egy játékban, azt pillanatokon belül elvarázsolja a játék hangulata. 

Egy kis bónusz tartalom is került a játéba.

A játék után, és közben lehetőségünk van egy "Szabad út" és "Szabad út extrém" játékmód kipróbálására. Utóbbi csak a végigjátszás után érhető el. Itt szabadon garázdálkodhatunk. Fegyvereket vehetünk, ölhetjük a rivális maffiózókat, taxizhatunk.

Az extrém abban változik, hogy kapunk pár bónuszautót. Viszont ezek nem hagyományos gépek. Mindegyiket valami "extrém" küldetés teljesítése oldja fel. Ezek elég változatosak. Van, hogy egy mesterlövész puskával kell a partról ellőni a leány bilincseit mielőtt a Vizi szörny eléri. Vagy autóval követni egy ufót a város utcáin. A személyes kedvencem mikor kapunk egy versenyautót ami torzítja a látóterünket. Nagyon nagy élmény vezetni.

Egy-Egy autós üldözés során olyan adrenalin löketet kapunk, hogy még percek múlva is zakatoló szívvel ülünk a monitor előtt. Ehhez a hangulathoz kell a zseniális történet. illetve a zene. 

A zenére térjünk ki külön.

Leírhatatlan. Olyan szinten magával ragadó a játék minden egyes zeneszáma, hogy én évek elteltével is bármikor szívesen hallatom őket. Hihetetlen könnyedséggel repítenek minket vissza a 30-as évek Amerikájába. Minden egyes zenét öröm hallgatni, a kellemes trombita vezetés közben, a dob és nagybőgő a már említett feszültséget hivatott fokozni. 
A hegedű pedig a játék drámai részét teszik tökéletessé. 

Bizony, ebbe a játékban dráma is van. Nem is kevés.

A történetben vannak eszméletlen fordulatok, ugyanakkor olyan érzelmeket váltanak ki az emberből, hogy, sírni tudna. 

El is érkeztünk rövid írásom végére.  

Számomra a Mafia, nem csak egy játék. Annyi minden van benne, hogy nem tudok rá egyszerűen játékként tekinteni. Nem egy alkalommal gondoltam arra, hogy filmnek is megállná a helyét. Olyan érzelmeket közvetít a játék, ami szinte példa nélküli. A hangulatát sokszor hoztam szóba, nem véletlenül. 
Nem ismerik még egy olyan játékot, amelyiknek a világa ennyire magával ragadott volna. Ugyanis a története elképesztően emberi. Nincsenek benne klisék, meg szerencsés megoldások. Minden egyes eleme a rideg valóságot és az emberi természetet tükrözi. 
Főhősünk sem robot. Hoz a játékban döntéseket melyek nem feltétlenül pozitívan befolyásolják a jövőjét. 

Összességében nekem ez az egyik kedvenc játékom. Elképesztő hangulattal és magával ragadó történettel. Minden egyes játékban töltött perc öröm, számomra megunhatatlan mestermunka. Aki pedig nem tudja magát túltenni a grafikán, az élete egyik legjobb játékát löki el magától.



Miután a játékot végigjátszottunk, megkaptunk a zárójelenetet, ami engem szavak nélkül hagyott. Elgondolkodunk Tommy monológján. Abban a néhány mondatában is rengeteg igazság van. A játék során is a gondolatit hallva, sokszor elgondolkodik az ember. 
Nekem pedig ez nagyon fontos egy játéknál. Ami a vége után percegik ott tud tartani, némán, a gondolatimba merülve. Az jó játék. 

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.