Claymen

Claymen

Pisztácia, pofonok, hagymás bab

Link másolása
Gyerekkorom óta szeretem őket, és biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül.


A blogot FrankBlack ihlette. :)

Azt nem tudom, hogy mikor láthattam életem első Bud Spencer és Terence Hill filmjét, de azt igen, hogy amióta csak eszemet tudom rajongok értük. Minden filmjük magában hordozza a színtiszta kikapcsolódást. Senki nem hal meg, csak nagyon bibis lesz, és a jók mindig győznek. Fantasztikus zenék, legendás jelenetek és párbeszédek. Számát sem tudom, hogy filmjüket tudom gyakorlatilag kívülről. Mi ennek az oka?

Megvan a filmjeikben az, ami egy jó filmben kell, hogy legyen. Nem hangzik bonyolult dolognak, mégis az. A két színész egy kultuszt teremtett. Ugyanis biztos vagyok benne, hogy a gyerekeim is meg fogják nézni ezeket a filmeket, mert kedvesek, humorosak izgalmasak és ami számomra a legfontosabb, mindegyik, kivétel nélkül boldogan zárul. Az embernek egyszerűen a kedve is jobb egy filmjük után. Megy a stáblista, mi pedig mosolyogva nézzük a neveket. 

Ugyanakkor olyan fontos dolgokra tanítja a nézőket, mint a barátság. 

"ki barátot talál, kincset talál!  
 -Igen így van!...Vagy mégsem?"



Vagy az élet olyan igazságai, amikre a nagy embereknek valóban szükségük lenne.

"Ti tanítottátok meg az öreg katonát arra, hogy aki háborúzik az a legnagyobb barom!" 

 

Illetve, hogy 

 

  "Nem szép dolog bántani a kisebbet!"

 

A filmek sajátos humora pillanatok alatt elvarázsolja az embert. Velem nem egyszer fordult már elő, hogy egy bulin, egy addig vadidegen emberrel úgy ismerkedtem össze, hogy a kedvenc idézeteinket meséltük egymásnak, és dőltünk a röhögéstől amikor belekezdett a pisztáciás jelenetbe :)


Nem telhetett el karácsony, a bunyó karácsonyig nélkül, és ezt a képet akárhányszor meglátom, elkap a röhögő görcs, hiszen előttem van a vérfagyasztó harci tánc, ami kiváltja mámá nemtetszését.

 

Nagy bölcsességek, hatalmas pofonok, az óriási mogorva medve, aki azért morogva, de mindig a védtelenek segítségére siet, az atléta, aki leveszi a hölgyeket és a rosszfiúkat a lábukról, igazi, merőben más módszerekkel. Egész estés nevetések, végigizgult pofozkodások, és a jók jól megérdemelt győzelme. Ezzel le lehetne írni a filmeket, de csak részben fedné az igazságot, hiszen ez csak a látvány. 

Ezek a filmek azért nagyszerűek, mert képesek jókedvet, vidámságot csempészni a mindennapokba. A nézőnek olyan emlékeket adnak, amik akár egy szürke, tipikus hétfői napon is mosolyt csal az arcára, ha valahol azt olvassa, hogy pisztácia fagyi kapható, vagy csak emlékezteti magát, hogy csak a puffin ad neked erőt, és mindent lebíró akaratot!

Végezetül pedig zárnám is soraimat, köszönöm a csodálatos emlékeket, könnyekig tartó kacagásokat és kívánok nekik jó egészséget! 

Előre a puffin lekvárért!


 

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

 Web Counter
Web Counter

17.
17.
Claymen
#12: Ezzel én is így vagyok. :)
Főleg mikor valakivel egy egész jelenetet le tudok játszani :)
16.
16.
Claymen
#11: Köszönöm :)

-Hogy bírod a piát?
-Az első 5 litert nagyon jól. Aztán a 6-nál elkezdek kötekedni. És te?
-Ugyan! Viccelsz? Whiskyn nőttem fel. A vérem 86 fokos!

:D
15.
15.
Claymen
#9: Akkor ti valóban jól egymásra találatok, még filmek terén is :)
14.
14.
kopic
#13: Nemsoká ott leszek nálad.
13.
13.
SLi
lehet egyedül vagyok de engem ezekkel a filmekkel vallatni lehetne
12.
12.
godach
#11: "Te mond azt, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb..."
Ezt akármikor meghallom/meglátom mosolygok.
Most is :)
11.
11.
Solid Snake1984
#10: Viszont a blog így is jó lett. Meg mondjam mi vagy Bugsy? Tudom főnök: bunkó.
Te mond azt, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb...


:D
10.
10.
Solid Snake1984
Hát engem most utálni fogtok. Én ezt Franktól vártam volna. :(
9.
9.
FrankBlack
Jól gondolta Yanez, és Godach: fülig ér a szám, nagyon örülök ennek a bejegyzésnek :) Röviden, tömören, de remekül rávilágítottál annak lényegére, hogy mi az ő titkuk, mitől halhatatlanok ők, és a filmjeik.

Jómagam évente többször is megnézem a kedvenceimet. Van olyan, hogy egy hónapon belül többször is. Legutóbb az év elején pl. amikor nagyon beteg voltam, és csak feküdtem az ágyban egész nap, akkor néztem sorba az ő filmjeiket, (egy nap alatt vagy 5-6 filmet is) és máris jobb kedvem lett, és jobban éreztem magam :) Külön öröm számomra, hogy a nejem is ezeken a filmeken nőtt fel, és Ő pl. a Piedone filmek szövegét fújja kívülről :)
8.
8.
Claymen
Yanez, godach.

Mikor az öltet kipattant a fejemből, pont vele beszéltem és a profilképéről jutott eszembe, és most hogy mondjátok, ég is a pofámról a bőr, gyorsan pótlom az ihlet forrását :)
7.
7.
Claymen
#3: Örülök, hogy tetszik, nekem is az az egyik favorit, bár nálam a toplista királya a kincs ami nincs :)
6.
6.
Claymen
#2: Köszönöm. :)
szerintem őket mindenki szereti :)
5.
5.
Claymen
#4: Kimaradt a " köszönöm" az elejéről :)
4.
4.
Claymen
#1: Én rendszeresen nézem a filmeket, főleg kaja közben, vagy esténként :)
3.
3.
LWTF
Teljes mértékben egyetértek veled. Ők halhatatlanok. Nekem a kedvencem Az ördög jobb és bal keze. Nem volt tervben, de holnap megnézem. Nagyon köszi! :)
2.
2.
godach
Jó blog haver. Frank tényleg biztos örülni fog neki. Pont a minap verődött össze nálunk egy határozottan vegyes korosztályú társaság (21-49) és a filmeket kibeszélve közösen megállapítottuk, hogy talán ez a két színész akit nem utál senki.
De az biztos, hogy a filmjeik nem fakulnak.
1.
1.
Yanez
Örök kedvencek, örökzöld filmek! FrankBlack kívételesen fog örülni eme bejegyzésnek! :D Nagyon jó lett, és minden szavaddal egyetértek! Én is minden évben megnézek pár filmet velük.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...