Néha szembe kell nézned a múltaddal. Farkasszemet nézni a hibákkal, rossz döntésekkel, különben életed végéig követni fognak, akár a farkasok a vérszagot. Elmosódott arcok, tettek, amiket szégyellünk, mondatok, amiket szívünk szerint letagadnánk. A keserűség homályából lesnek ránk, és egyetlen pillanatot sem hagynak ki, hogy hallassák a hangjukat. Olyan, mintha a saját hangunk lenne, pedig nem. A sír sötétje hívogat ilyenkor. Árnyak, amíg befogják a fülünk, és letapasztják a szánk. Szemünket pedig lassan elfedik, hogy ne lássuk, elbuktunk. 
Ám ha visszanézel, a múlt is visszanéz rád. És ez olyan. Mintha a szerelmed tátongó sírját bámulnád, várva, hogy belezuhanj. 


 

Történetünk ott folytatódik, ahol az első abbamaradt. Max Visszakerült a rendőrséghez, a drogokkal kapcsolatban kijutott neki egy egész életre. Ám a múltját nem tudja maga mögött hagyni. Depressziója, és mentális leépülése egyre látványosabb. A munka az egyetlen, ami még a világhoz köti. 

Egy lövöldözéshez hívják ki, ahol megölnek egy nőt. A golyó véget vet a nő életének, és feltépi Payne szívén az amúgy is szakadt kötést. Követi a nyomokat, majd szembejön vele Mona. Kettőjük kapcsolata több mint kalandos. A második rész, az ő történetük. Két lélek, akiknek semmijük sincs, csupán az illúzió, hogy ők ott vannak egymásnak.

A játékmenet nem változott. Pályáról pályára haladunk előre és aprítjuk az életünkre törő ellenséget. Az első részhez képest a harc sokkal élvezetesebb lett. A bulett time-on is finomítottak, illetve maga a lövöldözés is sokkal dinamikusabb lett. Érezhetően jobban pörög egy-egy tűzharc, mint az első részben. 

A fegyverek terén is jött némi változás. Kaptunk újakat, illetve visszatértek a régi kedvencek. Személy szerint a gránátvetőt hiányoltam, de nem hullajtok könnyeket érte. A gránát dobását ügyesen megoldották, itt már nem kell fegyvert váltanunk, egyszerűen előzőleg kiválasztjuk, hogy gyújtogatni, vagy robbantgatni akarunk, és egy gombbal megtehetjük. 
 

 
A ragdoll rengeteget dobott a játékon. Egy-egy fejlövés után valami hihetetlenül látványos eredménynek lehetünk szemtanúi, illetve, ha bulett time alatt telepumpálunk ólommal valakit, akár egy egész folyosón keresztülküldhetjük. Van, aki szerint ez béna, meg gagyi, szerintem fantasztikus. 

Ha lassítás közben tárazunk, amellett, hogy azonnal lőhetünk újra, egy elég látványos animációt is kapunk, ami az ellenfelek gyűrűjében szerintem baromi jól néz ki. Nekem, személy szerint a Desert Eagle (amire, sivatagi sas. 0.50. van írva :) )  volt a kedvenc fegyverem. Gyorsan lehetett vele a fejeseket osztogatni, és még a testlövés is határozottan hatékony.  



Egy rövid ideig Mona felett is átvehetjük az irányítást. Élmény szempontjából semmi, nem változik, viszont a történetben egy nagyon ügyes húzás volt, hogy ugyanazt az eseményt láthattuk mindkét karakter szemszögéből. Mindesetre, jó volt egy kis változatosság. 

Pályák terén itt is el vagyunk látva. Lépcsőházak, vidámpark (aminek gyerekként nem egy rémálmot köszönhetek) luxusszálló, építési terület, villa, kórház. Annyira nem emlékezetesek, mint az első rész, de az összehasonlítás nem igazán fair, ebben az esetben. 

 
Hiszen, ha megnézzük, az első rész akkorát ütött, olyan hangulattal, és olyan komorsággal robbant be az életünkbe, amivel csak új játék képes. A második rész hozza a hangulatot, de ne várjuk tőle, hogy ugyanazt kapjuk, mint az elsőtől. A történet is teljesen más. Az első részben végigkísérjük hősünket, hogy beteljesítse bosszúját.

Itt viszont azt látjuk, hogy milyen egy darabokra tört élet. Maxet nem mozgatja semmi előre. Nincsenek álmai, elképzelései, vagy tervei. Megy előre, gázol át mindenen, de belül már teljesen üres. A bosszúvágy, ami addig a pillanatig éltette, eltűnt az életéből. Ezen a ponton mutatkozik meg, hogy mennyire komor ez a történet.



Nem véletlen a cím. Bukás. Annyira emberi, ami a szemünk előtt történik, hogy ha elmesélné nekünk valaki, elhinnénk. Nincs benne semmi hősies, vagy legendába illő. Látjuk, ahogy egy ember darabokra törik. Rémálmai vannak, gyógyszerfüggő. Egy vékony cérnaszál tartja csupán ezen a világon, amivel a semmi felett lóg. Egy lélek, aki olyan, mint ő. 

Viszont a múltja része, amit mélyen elzárt magában. 

Itt jön, hogy feltépi-e a sebet, magához vonzva a vérszagra éhes démonokat, vagy csöndben szenved, hátha a fájdalom enyhül, és rémek visszabújnak a sötétségbe, ami felett lebeg. 
De bárhogyan is. 
Örökké egy szakadékba fog nézni.   

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.


Hit Counter