dante92

dante92

Pou - Az új őrület.

Link másolása
Édi-bédi android szörnyecske.

Na jó, lehet nem éppen új, de én most akadtam rá- sok ismerősömmel együtt. Marketről lehet leszedni ingyen és hát be kell vallanom: beleszerettem!

Amint elindítjuk egy háromszög formájú kis takony szörny fogad minket két nagy bociszemmel és mosolygós szájjal. Kapunk kis tutorialt, mit tegyünk a szörnyikénkkel. A legfontosabb: foglalkozzunk vele. Néha éhes, néha retkes, néha szomorú és néha álmos.

Amikor retkes: a Lab szobában tudjuk szappannal megmosdatni. Látni is rajta, mikor nem tiszta, és ha már eléggé dzsuvás, a telefonunk kis hangadással jelez is. Ebben a helységben vannak löttyök. Pou élete nem szuper gyorsasággal, de fokozatosan csökken. Tudunk neki venni kicsi és nagy energia löttyöt, ami felviszi az életét 100%-osra. Gondolom ha elfogy, akkor beteg lesz. Ilyen löttyből vásárolhatunk még zsírégetőt, ami ugye vékonyabbá teszi szörnyikénket, ha elhízlalnánk őt a sok hamburgerrel (erről később). Vehetünk még olyat is, amitől azonnal üres lesz a gyomra. Ennek igazából sok értelmét nem láttam, egyre viszont jó: achievement boostolásra. Bizony, az is van benne!

Amikor álmos: a hálószobában van egy kis lámpa, amit lekapcsolva kicsi Pou elalukál. Van neki szekrénye, melyben ruhák vannak eltárolva. Tudunk is várásolni jó sokat! Pólótól kezdve a partyszemcsin át egészen az öltönyig van itt minden! A póló elég hülyén áll neki, olyan, mintha tojásból félig kelt volna ki. Tényleg rengeteg ruhát vehetünk, de szerintem "pucéran" a legszebb.

Amikor éhes: Pou bizony sokszor éhes, és szeret sokat enni. Simán el lehet kényeztetni sok finomsággal. Öt féle kajacsoport van: édességek, gyorskaja, gyümölcsök és Sushi. Édességeknél van több ízű fagyi, torta, fánk, szóval pikk-pakk elhízhat a kicsike.
Gyorskajánál a szokásos, sültkrumpli, pizza, hamburger.
Gyümölcsöknél alma, körte, narancs, görögdinnye és a többi.
Sushinál meg....halak.

Amikor szomorú: Ez a legjobb része a játéknak! Pattogtathatunk neki labdát, amivel ő semmit se csinál csak nézi, mivel se keze, se lába. Labdából is van jó sok: kosár, foci, röp, tenis és még sorohlatnám. Ezekből a ladbákból is több szín közül választhatunk, szóval lesz mire költeni.

Pénzt achievementek feloldásával, szintlépésekkel illetve játszással lehet elérni. Mert a játék nem csak ennyiből áll! Hat különböző játék áll rendelkezésünkre:

Food Drop:
Ételek hullanak a levegőből és azok alá kellene álni, hogy Pou megegye. Nyolc darab eshet mellé, ha több, akkor vége. Kaján kívül potyognak patkók és Convers cipők, amiket ha befal a monster, azonnal game over (e még rímelt is...).

Sky Jump:
Pou pattog, nekünk pedig a telefon döntögetésével kell feljuttatni őt, ameddig csak lehet. Ugyan az, mint a Doodle Jump.

Free Fall:
Ez meg az előző ellentétje. Zuhanunk, szintén telefon döntögetéssel irányítva kell földet érni (amit ugye nem lehet). Itt a felhők az akadályok. Öt felhőhöz érve vége a játéknak.

Color Match:
Ez tetszik nekem a legjobban. Három egyforma színű Pou-t kell egymás mellé rakni időre, hogy a sor lejjebb menjen. Az alatta lévő zene is tetszik, nagyon emlékeztet a Simsekre.

Sad Trap:
Eleinte négy, később már több mosolygós Pou közül a szomorú Pout kell kiválasztanunk.

Pou Sounds:
Négy Pou, mind a négy különböző színű. Az egyik kiadja a hangot, nekünk pedig rá kell bökni. Memória játék. Ugyan abba a sorrendbe bökdössük, amilyenbe ők csinálják. Utánozni kell őket, na! (Ehhez hasonló a Raman: Raving Rabbits-ban volt).

Mint látod tele van tartalommal, és még mindig van mit csinálni! Internet hozzáféréssel meg tudjuk keresni ismerőseink szörnyecskéjét és tudunk rá nyomni egy csillagot. Ami tökre bejött, mikor haverom megosztotta volánon a netjét, így lopva a wi-fit megsimogattam az állatát, majd az ő telefonján elkezdett vigyorogni. Mi jó már!

Ugye ott vannak még az Achievementek is, amiből szintén sok van, viszont nem túl változatosak (de egyszer kimaxolom ezt is!). A legtöbben az van "egyél minden fajta kajából egyet, ötöt, kilencet" (ami nem nehéz, és viszonylag hamar ki is lehet boostolni).

Kicsi Pounk szintet is lépkedhet. Nem tudom mennyi a maximális, de én találkoztam már 51-essel (én 23-as vagyok. Reggel 16-os voltam, de mivel kajáltattam így gyorsan felfejlődtem). Ezek a szintek pedig újabb ruhák, illetve dolgok feloldásához jók. Focilabdát például 45-ös szinttől lehet venni. Vagyis lehetne! Mert a játék felajánl egy olyan lehetőséget, miszerint 2000 pontért egy cuccot kinyithatunk. Én baseball sapit akartam, de piros helyett véletlen a rózsaszínt nyitottam fel...Viszont még a sapit nem tudtam megvenni, mert az meg +4000. Anyukádat!

Ha nem tetszik a Pou-d szeme, vagy az egész színe, azt is meg tudod változtatni. Nekem zöld, fekete szemgolyókkal (pirost akartam, de olyan színű nincs...). Mindenén tudunk variálni, még hajat is lehet rárakni!

Szobák falát is meg lehet változtatni, mondjuk abból nekem nagyon kevés tetszett. Azokat iknább hagytam.

Nagyon aranyos játék, szeretni való, tartalmas és ingyenes. Nekem Sony Ericcson Xperia x8-am van, azon tökéletesen elfut, semmi akadás meg ilyenek (azért ma csinált érdekes dolgokat, például a döntögetős játékoknál nem akart megmozdulni...). Próbáljátok ki és nevelgessétek a pici Poucskátokat (és ha már kipróbálod nézd meg az enyémet is. Gizmoka a neve és zöld. Köszi!)

Aki pedig ismeri, azokhoz kérdés: nektek hogy tetszik, hanyas szintű és hogy néz ki?


(Az én pici Pou-m)

89.
89.
Hallaci
van valakinek eladó pou-ja?
88.
88.
szilvikee
Sziasztok, az én pou-m neve Szilvikeee, lájkért lájk jár! :)
86.
86.
Bene Barbara
sziasztol az én poum neve: Barbicicus2 lécci lájkoljatok a lájk 100%ban vissza.megy ezt garantálom.amugy nagyon tetszil a.pou játék :)
85.
85.
marko_HUN
Sziaztok akik írtak itt az elsõ oldalon azok lécci Like-oljanak vissza és aki még like-ol azt természetesen vissza like-olom. A nevem ( marko_HUN)!
84.
84.
Poufan
Nézzétek meg lécci:
http://minden-ami-pou.webnode.hu/
POU RAJONGÓI OLDAL :3
83.
83.
viasat3
Sziasztok! lájkoljátok a Poumat, visszalájkolom :)
neve: zolko_pou
82.
82.
Sziasztok! Ma kezdtem és már 9es szintű a Poum, viszont lenne egy kérdésem. A health-et ilyen poisonokon kivül nem lehet mással növelni? Jah és az én Poum neve: Maszat001 , lájkoljátok és visszamegy! :D
81.
81.
brigcso17
Sziasztok!
Likeoljatok a Poumat, visszamegy!
Neve: nyuszcsa
80.
80.
game5656
#44: akkor légyszi megmondanád hogyan lehet barátokat fell venni meg nevet változtatni
79.
79.
game5656
sziasztok segitség kéne barátokat hogy lehet a poumnak szerezni?
78.
78.
lukacsedit88
Sziasztok! szerintem is nagyon jó kis játék, tisztára a gyerekkorom jut eszemben a pou nevem: szeretetcsomag, aki nyomja like-ot, annak víszonzom.
77.
77.
poutrixi1229
én segítséget kérnék. 49. pályánál tartottam, sok mindent vásároltam, és több, mint 16000 pénzem volt. 34. pályánál barátokat is kerestem pounak. rá akartam újra keresni egy pou barátra, elkérte az e-mail címem. ő küldött egy jelszót. ekkor visszatett a 34. pályára, elveszett a pénzem és a vásárolt dolgok. hogy tudom ezt visszacsinálni ? én a 49. pályámat szeretném vissza kapni. Itt kaptam egy új szobát - hall ( mikrofonnal, mikor leutánozza, amit mondasz ) ez a 34 pályára visszatétel után is megmaradt.
köszi, ha van ötlet és megírjátok
76.
76.
StrongHell
Hello!Nekem is van poum léci likeoljatok neve:Furcsacska!
75.
75.
parcel959
császtok like a poumra a neve parcel959
74.
74.
parcel959
Ja és a nevem a nick nevem parcel959!!! Kössz a like-ot. A likw viasza megy természetesen.
73.
73.
parcel959
Szasztok!! Like-ok a poumat mert haverjaimnak már több mint 60 like van akkoe like-ok lécci!! És köszi!
71.
71.
newenomancer76
Helló :) Bejött pár újítás! A maximális szint most már 100! Letölteni androidos telefonoknál vagy a "Google play áruház"-ban vagy az " Android Market"-ben tudjátok.
69.
69.
mesi2001
Légyszi segítsetek hogy lépjek át az egyik poumbòl a másikba?
68.
68.
FamelaWolf
holnap irjatok nekem ebéd után 1óra után pls ha irtok monndok neked valamit köszi a beszélgetést de most ki kell kapcsolnom a gépet hali hollnap tali
67.
67.
FamelaWolf
66.
66.
FamelaWolf
figyeljetek hol lehet letölteni
64.
64.
FamelaWolf
ez a kép amit feltöltöttél a picike annyira édi
63.
63.
msmester
Az én poum neve OPOU_STYLE lv57es vagyok lájkoljatok és vissza megy :-)
62.
62.
McDuff
"Ez a legjobb része a játéknak! Pattogtathatunk neki labdát, amivel ő semmit se csinál csak nézi, mivel se keze, se lába."

kirááály!:D -.-'
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...