dante92

dante92

Elmúlt egy hetem.

Link másolása
Munkám és az emberek reakcióik.

Sziasztok!

Egyik bejegyzésemben már írtam, hogy bizony volt olyan, mikor suli közben dolgoztam éjszakásként. Ugye kell a pénz, amikből tudok venni dolgokat, amikre már rég óta vágytam. Úúúú, mondjuk egy AT-AT! De azért a hasamat is szeretem kényeztetni például Gyrossal.

Én hajnali ötkor kelek minden nap, hogy beérjek a suliba. Ahhoz, hogy munkám legyen Pestre kéne költözni, mert itt vidéken semmi olyan állás nincs. De a panelhoz pénz kell, pénzhez munka, munkához Pesten panel...szóval ez egy ördögi kör. Mert ha esetleg suli után kapnék valahol munkát, nos akkor nem tudnék hazajönni, mert buszom 22:30-kor van utoljára. Viszont egyszer az egyik diákszövetkezet adott melót: éjszaka kellett a Tescoban dolgoznom, azokat az ESEL-eket (digitális kijelző) telepítettük. Este kilenctől reggel hatig. Suliból nem lóghattam, dolgoznom meg kellett. Öt nap az 120 óra. Ez alatt az öt nap alatt sikerült összesen kb. 6 órát aludnom. Mert haza nem tudtam jönni, mert nem értem volna vissza. Ez január végén, illetve február elején történt. Bár az utolsó napon olyan mértékben sikerült elaludnom a suliban, hogy fel se tűnt se a csengetés, se a hatalmas hangzavar és az sem, hogy két órát tök lazán végigszunyókáltam. Mindenki mondta, meg jómagam is meglepődtem, hogy bírtam. Abból a fizetésből vettem a PSP-met. Igaz, anyagilag rendesen lehúztak minket, de hát na, több mint a semmi.

Idén nyáron egyáltalán nem volt kedvem dolgozni menni. Dolgoztam eleget suli időben. Ezt a nyarat utazásra, haverokkal lógásra terveztem, de mit ad Isten, mindenkinek van munkája, így senki se ér rá. Olyan ismerősöm is kapott állást, akiből ki nem nézném. Ez így nem mehet tovább, a fene egye meg!

Már majdnem elmentem az Árkádba, mint takarító az egyik ismerősömhöz, ám ekkor lebeszélt róla unokahugom. Mesélte, neki volt egy tök jó kis munkahelye, ahová öröm bejárni dolgozni, normálisak az emberek és még csak meg sem kell eröltetnem magam. Meg persze el se tud képzelni engem takarítani. Én sem tudom magamat.

Felhívtam a főnököt, aki egy hölgy. Csütörtökön voltam interjún. Nekem ez volt az első interjúm, szóval "elvesztettem az interjúszüzességemet". Unokahugomnál nem volt interjú, őt felvették egyből. Én viszont abszolút nem számítottam ilyenre, hisz ő se tudta, hogy először meghallgatnak. A meghallgatáson volt még velem egy fiatal csajszi is, így tulajdonképpen versenyeztünk, melyikőnket fognak felvenni. És én úgy érzem nagyon rossz voltam. Az olyan kérdésekre, mint pl. "miért érzed magad alkalmasra erre a munkára?", "miért szeretnél itt dolgozni?", "Mi motivál téged a munkára?" stb. ezekre csak dadogtam, de valami elfogadhatót sikerült azért motyognom. Utolsó feladatomban egy sütit kellett eladnom a főnöknek telefonon keresztül. Szerintem ez a rész nagyon jól sikerült, bár egyszer-kétszer bakiztam és becsúszott egy paraszt válasz. Egy óra alatt lezavartuk az egészet, majd közölték velem, hogy délben hívnak, fel vettek e.

Dél van. Nem hívnak. Fél egy van. Nem hívnak. Kettő óra van. Nem hívnak. Merül a telefonom és nem vagyok otthon. Mi van, ha akkor hívnak, mikor lemerülök? A másik csajt fogják felvenni, aki egyébként nagyon szépen teljesített mindent? Három óra. Hajjajj, 10% alá csökkentem. Négy óra. Basszus, 3%! Még két óráig bírja ki, akkor érek haza! Negyed hat. Ezt elbuktam. Már biztos nem hívnak. Ekkor megcsörrent a telefon. Felvettek!

Másnap, pénteken bementem délután fél kettőre. Akkor mutatták meg mi lesz a feladatom, meg miket kell mondanom. Egy légkondis irodában vagyunk 10-en, fejünkön X360 féle headset és telefonon kell hívnom embereket. A melóról röviden ennyit. Telefonálni kell oszt kész.

Dolgoztam már ez alatt a 20 év alatt sok helyen különböző szakmákban, de eddig ez a legjobb! Az ember ne utálattal menjen dolgozni. Én tudom... Három évig pincérkedtem, bőven elég volt! Minden nap túlélés volt számomra.
Ez a munka pedig nekem egy álommeló! A főnök nagyon kedves (most még)- bár a női főnökök nagyon genyók tudnak lenni, szintén tapasztalatból mondom-, az ott dolgozók is nagyon jófejek, szóval a társaság jobb nem is lehetne! Kényelmes székben ülünk, semmi folyamatos talpalás és seggnyalás! Hatalmas pozitívum még a szünetek. Minden órában van 50-től egészig. Ilyekor akár az utcára is ki lehet menni például kaját-piát venni (mondjuk egy jó Gyros tálat). Nem vagyunk bebörtönözve. És ez remek érzés! Csak persze érjünk vissza időben. A késéseket utálják. A fizetés is hát nekem nagyon jó. Havonta annyit kapok, hogy tudjak belőle venni egy 4GB-os Xbox 360 Slimet. Ami diákként nekem szintén megfelel. Plusz még kapunk jutalékot is, ha sikerült megfűzni az ügyfelet. Ami még szintén hatalmas öröm nekem, az a hat órás munkaidő, amiben ugye minden órában van 10 perc szünet. A szomszéd épület zeneiskola, ahol az udvaron gyakorolnak. Két napja Star Wars zenéket gyakorolnak. Ezekre tök jó dolgozni. Igaz van olyan, aki a seggével trombitázik...

Ez mind szép és jó, de mint minden jóban, itt is van azért rossz. Ez pedig nem más, mint az emberek, akiket hívunk. Persze valahol azért érthető, ha elküldenek az anyánkba. De miért nem képesek végighallgatni minket? Miért kell parasztnak lenniük? Miért nem tudnak normálisan lekoptatni? Pedig nem is az ő telefonszámlájuk megy le, hanem a miénk. Ha engem felhívnának én simán elbeszélgetnék velük. Ők is emberek és bármennyire is próbálnak rávenni valamire, akkor is normálisan el tudom mondani neki az okot, miért nem tudok elmenni egy bemutatóra. Ma is megállított egy dzsipszi a nyóckerbe, hogy adjak neki pénzt, mert kajára kell neki. Hiába mondtam, hogy nincs, ő csak azért is erőszakoskodott. Odaakarta adni a személyiét is, meg a telefonját bizalom céljából, csak 20Ft-ot adjak neki. Még fogadni is akart velem, hogy van a zsebembe apró. Nem volt. Genyóság lett volna pénzbe fogadni? Persze ha normális lett volna adtam volna neki, de nekem ne jöjjön a "Szevasz tesó, nézzedmá nem vagyok csöves adjámá dikk pár forintot he" szöveggel! Utána még ő küldd el a retekbe. Valóban. Az én kurva anyámat! Mert tudod mi van, ha adsz neki: "Jájj tázsvírem rágjam meg a zacskód, látom van ottanmég pínz, adjad csak idefele!".
A szórólaposoktól is miért nem veszik el az emberek a szórólapot? Olyan nagy valami? Figyelj, nagyon egyszerű, semmi eget rengető nincs benne. Látsz egy embert, aki napi 8 órában ott szobrozik egyedül, szét unja a fejét, a keze már rohad le a sok nyújtástól. Odamész, megfogod a lapot, elmész. Kész. Ugye, hogy nem volt nehéz!? Nem kell elolvasni, a következő sarki kukába kidobod és mész a dolgodra. Esetleg ha jót szeretnél neki, még rá is mosolyogsz egy picit, hogy feldobb a napját. Mint írtam, napi 8 órát álldogál, még csak zenét sem hallgathat (valamelyik engedi) és őket bizony figyelik. Vagy csak nekem van ilyen hülye felfogásom? Hogy segítem más munkáját?
Sietnek az emberek. A papír elvétel fél másodpercig tart. Ha odajönne valaki hozzám és azt mondaná "ne haragudj, sietek", azt válaszolnám "meghívlak egy sörre". 90%-a mit mondana? "Melyik kocsmába megyünk?" Akkor persze egyből ráérne.

Azért vannak nagyon kedves és aranyos emberek is, akiket hívtam. Tök jól el tudtam velük beszélgetni. Bár eddig csak kétszer küldtek vissza anyámba, a többiek szimplán nem voltak hajlandóak válaszolni. Amit ugye valahol megértek, hiszen tényleg rengeteg a köcsög lehúzós cég. Mesélték is az előadáson, hogy vannak olyan cégek, akiknek dolgozóit mai napig körözik a rendőrök. Valószínűleg az ilyen cégek miatt lett tele a tökük az embereknek és azt hiszik mi is ilyenek vagyunk. Pedig nem. Mi felteszünk négy kérdést, ha arra helyesen válaszol két órás előadásra hívnám meg, aminek a végén mindenki kap egy ingyenes, három napos nyaralást. Akár külföldön, akár belföldön. Én simán mennék külföldre nyaralni, főleg ha ingyen van és csak két órát kell végigülnöm.

Röviden ennyi lenne. Pihenni nem fogok idén nyáron, de legalább lesz pénzem. Úgyis jogsira gyűjtök.

Neked Kedves Olvasó További Szép Napot kívánok!

11.
11.
dante92
#10: Kérem a számod! :D

9: köszönöm! :)
10.
10.
drakecsaj
Felhivhatsz engem is, szivesen beszelgetek barkivel xD
En voltam szorolapos, es eszmeletlen bunko az emberek tobbsege. Persze voltak akik aranyosak voltak meg le is alltak velem beszelgetni.
Gondoltam irok blogot ezzel kapcsolatban de vegul elvetettem a dolgot.
9.
9.
Dontrip
Basszus én azt hittem nem írt senki blogot 3 napja. Most sokat kell pótolnom. :(

Gratulálok a munkádhoz, sok sikert! :) Teljesen igazad van, én mindig elveszem a szórólapot, nem érdekel, hogy kb 6 db van a zsebemben mire hazaérek. Főleg télen, amikor nem érzem a lábam stb, ők meg 3 órája kint állnak a hidegben. Klassz blog lett!
8.
8.
dante92
#5: Igen, azokat én se fogadom el, akiknek alá kell írni.

#7: Köszönöm szépen! :)
7.
7.
Yanez
"De azért a hasamat is szeretem kényeztetni például Gyrossal."-nagy tévhitben élsz, ha azt hiszed a gyomrodnak a gyros kényeztetés.
"...bár a női főnökök nagyon genyók tudnak lenni..."-na ezt küldöm is a főnöködnek XD

Kösz, hogy megosztod velünk életed útjainak csavaros helyzeteit! Az ilyet öröm olvasni! Szurkolok neked és egyben gratulálok is! Szép blog!
6.
6.
SLi
uhh valami nagyon nem stimmel az oldallal nekem most a használtjátékos cikk az első kiemelt, híreknél meg h feltörték az Ubi-t.
5.
5.
SLi
Na, ezért hallgatom végig ha tehetem amikor valamiért hívnak, persze zavaró, aztán mikor kiderül, hogy még 25 se vagyok ők meg valami érrendszeri kezelést hívnak mindig nevetnek. Szórólapot minden szart elveszek, max kidobom, mondjuk az ilyen aláírós meg kéregetős képeslap árusoknak nem szoktam megállni, amit leírtál pont ezért zavar ha valaki paraszt a pénztárossal, stb.
4.
4.
dante92
#1: Valóban! Én a főoldalt néztem, nekem ott még mindig givi6 "Gratulációm Scoo-nak" bejegyzés az első. Javítom. Köszi, hogy szóltál.

#2: köszönöm! :)
1.
1.
balint23h
Tiéd a 9. bejegyzés azóta...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...