dante92

dante92

2015. árpilis

Link másolása
Új mozis élmény, Terminator őrület, új konzol, Arcade.

Sajnos most nem sikerült betartani azt, amit elterveztem. Ebben a hónapban egy játékot se sikerült rongyosra játszanom. Ennek az egyik oka, hogy szinte az egész árpilist asszonypajtásnál töltöttem, a másik, hogy el kezdtem lerakni a targoncára a vizsgát, így arra "tanulgattam". De ez nem azt jelenti, hogy a játékok is feledésbe merültek volna. Nem, olyanról szó se lehett!
Nagy ritkán előfordul velem, hogy egy kvázi "sorozatra" elég keményen ráfüggök. Ez volt áprilisban is, mégpedig a Terminatorral. Alapból oda vagyok a T-800-as modelért, egyik álmom venni egy életnagyságú szobrot, de ez, ha meg is lehetne valósítanom magamnak, biztosan nem az elmúlt öt évben lesz kerül rá a sor...

Terminator: The Redemption


Egyszer az egyik PS2-es játék lemezén volt ennek a demója, s már akkor is bejött. Külső nézetben látjuk Arnold bácsit, ha sérülünk, akkor szakad le róla a bőr és látni a fémvázat. Szana széjjel pofozhatjuk az ellenséget a földből kitépett oszlopokkat, és amolyan "Rage"-ként bekapcsolhatjuk a T-800-as látását. Helyet kapott benne Co-op mód is, amit sajnos egyedül tudtam kipróbálni, úgy pedig nem sokáig húztam. Bizony, az alapjáték is baromi nehéz, az egyik pályánál pl. két napig szenvedem. Nekem bejött, bár közel sem tökéletes...
7.5/10

Terminator: Salvation


A filmmel előbb találkoztam anno, mint a játékkal, s sajnos a filmben hatalmasat csalódtam. A játékosok pedig ebben a játékban, de nekem nem voltak túl nagy elvárásaim. A film nem igazán méltő a Terminator cím viselésére. Én arra számítottam a filmmel kapcsolatban, amit láthattunk az első és második részben: a jövőben zajló csaták. Ezzel szemben mit kaptunk? Ne is firtassuk...Igaz a játékban sem tapasztalunk olyan háborúkat, de még mindig szórakoztatóbb, mint a film. Persze elég erős közepesre sikerült a gagyi ancimációknak, a kevés ellenféltípusnak és a négy órás kampánynak köszönhetően. Habár ketten is végig lehet szaladni rajta, de ennél több pluszt nem ad. Se multiplayer (pedig mennyire király lett volna!), se semmi gyűjtögetni való és a játékmenet is monoton. Én még így is szerettem. Egyszer jó, s ha megint előjön ez a "Terminator őrületem", akkor megint elő veszem.
5.5/10

Terminator: The Judgmente Day - Arcade

Ezt az Arcade rail-shootert még gyerek koromban láttam a vidámparkban. Olvastam, hogy veszettül nehéz. Valóban az! Már majdnem végeztem vele, de egyszerűen az utolsó Boss baromi szivatós volt. Két órán át idegeskedtem, de csak sikerült. Még szerencse, hogy nem játékteremben játszottam, szinte biztos, hogy az egész havi fizetésem ráment volna...
8/10


Postal 2: Share the pain

Na ez már nem Terminator, viszont szégyen vagy sem, még csak most tudtam befejezni. Én nagyon élveztem minden percét! Eszméletlen ötletek vannak benne és szövegek! A magyar szinkron pedig még rá is dob egy lapáttal! Kevés játéknál van az, mikor a röhögéstől majdnem leborulok a székről. És a Postalnál nem egyszer volt ilyen. Sajnos a kiegészítők már nem szinkronosak, így azokat ki se próbálom, mert az élmény nem lesz nálam ugyan az. Többször is végig fogom még játszani. Zseniális!
8/10

Star Wars: Trilogy - Arcade

Másik gyerekkori kedvencem. Másik játék, ami zabálná a pénzem. Na nem úgy, mint a Terminator: The Judgmente Day esetében, hanem mert annyira király! Az egyik legjobb Star Wars játék! Újra gyereknek éreztem magam! Régi játékról van szó, viszont még mai szemmel sem csúnya. Kár, hogy megszüntették Magyarországon az Arcade gépeket, pedig havonta egyszer-kétszer újra beülnék abba a bizonyos székbe, megmarkolnám a botkormányt, bedobnám a százast, majd a fülem mellett a két hangszóróban R2 fütyülne, amint lenyelte a pénzemet. Aztán rácsapnék a START gombra és indulna a játék. De jó volt, Istenem...!
9/10 


Új konzol:
Xbox Classic
 

Bizony, sikerült beszereznem egy ilyen csodamasinát. Majd kap külön blogot, ahol letesztelgetem a konzolt. Dióhéjban: a kontroller eleinte furcsának tűnt, de működés közben rájöttem, hogy tökéletesen használható és helyén vannak a gombok. Nem túl hangos, pofás a menüje, és szépek a játékok. Rengeteg cím van, amit ki akarok próbálni- tudom, hogy azoknak a 90%-a PC-n is elérhető, de én konzolon sokkal jobban szeretek játszani. Pár játékot ki is próbáltam rajta, ezekről majd a konzol blogjában írok részletesebben:Star Wars: Republic Commando, Star Wars Jedi Knight II: Jedi Outcast, Call of Cthulhu, Land of the Dead, Thief 3: Deadly Shadows...

Új mozis élmény:
4DX

Én vevő vagyok az új dolgokra, ahogy tárt karokkal várom az Oculuc Riftet is. Sok ilyen "újdonság", ami másnak hülyeség az nekem jó szórakozás. Mai napig el vagyok a Kinectel is. A 3D-vel sincs különösebben bajom. Na de ez a 4DX!
Gyerekkoromban imádtam apámmal szimulátorban ülni. Tudjátok, van ilyen nagy "doboz", beültél, volt egy vetítő, amin ment pl. hullámvasút, majd az a nagy doboz úgy mozgott, mintha a hullámvasút egyik kocsijában ülnél. Volt, mikor 4X egymás után kihisztiztem egy újabb menetet. Na ez a 4DX hasonló, csak sokkal jobb! Ennek is külön blogot akarok írni. A Halálos Iramban 7-et néztük meg így, és az élmény fantasztikus! Egy jó tanács: ne nagyon egyél se közvetlen a 4DX előtt, se közben, mert rádjön a hányinger. Miután vége volt a filmnek, újra meg akartam nézni, újra a mozgó székben ülni.

Film(ek):
Halálos Iramban 7

El kezdtem újra nézni filmeket hosszú idő után. Az egyik kedvenc sorozatomat nyílván moziban néztem meg. Vártam is a folytatást, Paul Walker halála eléggé a padlóra tett, mikor olvastam a híreket. Viszont bekerült a sorozatban másik kedvenc színészem, Jason Statham, mint főgenyó. Nekem nagyon tetszett a film (a 4DX meg még rá is dobott egy lapáttal), mondjuk én alapból szeretem ezt a szériát. Van benne pár "Napersze!" jelenet, néha kicsit túlzásokba estek. Nem tetszett jobban, mint az ötödik része. A vége engem teljesen taccsra tett. Bevallom férfiasan, elmorzsoltam pár könnycseppet. Szerintem a 8. része már nem lesz olyan jó. Én Paul nélkül nem tudom elképzelni a Halálos Iramot (mondjuk a Tokiói Hajsza se volt rossz).
8/10

Zajlott felém az élet rendesen áprilisban, s mivel egyetlen játékot se sikerült kimaxolnom, így következő hónapra négy volt a cél. Vajon meglett? Jövőhéten kiderül (és az is miért van állandóan ekkora csúszás)!

<< 2015. március

1.
1.
godach
Terminator 3: The Redemption iszonyat nagy game. Kellően nehéz, szép, változatos, csak nem olyan hosszú sajnos.
Classicon rengeteg jó játék van, amit pótolhatsz. Nekem mai napig be van kötve és bár nem minden a grafika, amit tehetek azt inkább Xboxon nyomom mint PS2-őn.
Black, Rainbow, Moh és Cod részeket ne hagyd ki. Később pótoltam őket, mint a PC-s verziókat mégis maradandóbb élményt nyújtottak sztori terén.
Def Jam, Fight For NY a világ egyik legjobb verekedős játéka lett szerintem, rengeteg mozdulattal és nagyon jó sztorival.
Na meg a Diablo klón, Baldurs Gate Dark Alliance 1-2.
Van azon mit pótolni, barátom ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...