FrankBlack

FrankBlack

Kamionos játékok

Link másolása
Miért jó virtuális kamionsofőrnek lenni

Bevezető

Egészen kicsi gyerekkorban kezdődött. Édesapám munkája miatt sokat utazott, és gyakran elkísértem, de hétvégéken, és a szünidőben is sokat mentünk kirándulni. Rengeteget utaztam az autó hátsó ülésén és néztem a suhanó tájat amihez a walkman és a kedvenc kazettáim szolgáltatták az aláfestő zenét. Bejártuk kis hazánkat oda-vissza. Rokonlátogatások, üdülések, kirándulások, sokszor baráti társasággal. Szinte mindig úton voltunk. "Egy nagy utazás volt az életünk", amit nagyon szerettem. Bearanyozta a gyerekkoromat, hogy olyan sok helyen voltunk.

Gyerekkorom néhány kedvenc filmjébe is szerepet kapott a kamionozás. Pl. az „És megint dühbe jövünk”, vagy a "Smokey és a Bandita". A tv-ben pedig akkoriban ment a TIR sorozat is, ami nagyon tetszett. Alig pár évesen a fejembe vettem, hogy ha nagy leszek kamionsofőr leszek. Persze aztán nem így lett, de vezetni nagyon szerettem mindig is, amióta csak meglett a jogsim. Egyszer régebben úgy alakult, hogy az egyik cégnél sofőrként helyezkedtem el. Imádtam azt a munkát. Árubeszerzés, kiszállítás, ügyintézés. Egy kisteherautóval jártam a város, és a megye útjait. Aztán hazamenetem, bekapcsoltam a gépet és levezetésképpen vezettem tovább virtuálisan egy kamionos játékkal :)

18 Wheels of Steel: Pedal to the metal

2005-ben figyeltem fel először a Cseh székhelyű SCS Software játékára. Nagyon megtetszett a játék. Óriási szabadon bejárható terület, és kedvemre válogathattam a különböző megbízások közül, hogy milyen rakományt, honnan hova szeretnék leszállítani. Később a kemény munkával összegyűjtött pénzemből aztán vehettem saját kamiont is, majd saját céget is alapíthattam.


A soron következő Convoy-t én kihagytam és a Haulin-al folytattam 2006-ban. Ezzel sokáig jól elvoltam, így az American Long Haul is kimaradt, majd elszakadtam kicsit Amerikától, amikor jött az Euro Truck Simulator 2008-ban. Ezt követte a Germany Truck Simulator, és a UK Truck Simulator, majd 2012-ben az Euro Truck Simulator 2. Ez utóbbival sokat játszottam egészen addig amíg nem jött az American Truck Simulator.

Az elmúlt 13 évben tehát mindig volt fönt a gépemen egy éppen aktuális kamionos játék.

pyA4eXU.png

De mi a fenét lehet szeretni egy ilyen játékban?

Sokan az ilyen, és ehhez hasonló játékokkal kapcsolatban nem értik mit lehet azon szeretni, hogy rakományt viszek A-ból B-be, és kész. Ráadásul mindezt egy lassú járművel. Nem verseny, nincs nitro, nincs lövöldözés, nem támadják meg a kamiont, nincs benne semmi izgalmas dolog látszólag. Akkor mi benne a jó?

„Just for Relax”

Az ETS2 steam értékelései között egy srác röviden, tömören ezt írta a játékról, mellette pedig ott volt az adat, miszerint több mint ezer órát játszott vele. És ezzel nincs egyedül. Mit lehet benne ennyire szeretni? Azt, hogy kikapcsol. Remek kikapcsolódás tud lenni. Egy virtuális kamion volánja mögül gyönyörködni a változatos tájakban, városokban, falvakban, a napfényben, vagy épp az éjszakában. Országutak, autópályák, városok, mindenféle napszak, és időjárási körülmények színesítik a képet a hosszú, monoton út alatt, miközben szól a rádió. Egy jó country adó, vagy bármi, ami tetszik be lehet kapcsolni. Mindenki a saját ízlésének és a hangulatnak megfelelő kedvenc zenéit is beteheti a játék mappájába, vagy internetes rádiókat importálhat, és kapcsolgathatja őket a virtuális műszerfalon lévő rádiós magnón.

XwF6aWV.png

"Start to move slowly, very slowly..."

Azt hiszem sokat ad hozzá az élményhez, hogy lassú a jármű. Van időm elmerülni a táj szépségében. Sokkal jobban, mintha valami szuper spéci autóval 420-al száguldanék. Én mindig is szerettem a lassú dolgokat. A játékokat sokszor szeretem slow motion-ben játszani, open world játékokban (is) szokásom direkt lassabb járművel menni, futás helyett inkább sétálni, gyalogolni. Lassan felfedezni a világot, és gyönyörködni benne. Megfigyelni az apró részleteket, és nem rohangálni mint egy mérgezett egér. Nem habzsolni, hanem lassan kiélvezni az ízeket. Ennek a kamionozásnak meg amúgy is van egy sajátos feelingje.

De mi benne a kihívás?

Sokan úgy gondolják az ilyen játékokban semmi kihívás nincs. Pedig van. Mégpedig az, hogy bár itt lassan megyünk, de nagyon pontosan, precízen hiba nélkül érdemes menni, mert különben keményen büntet a játék. A közlekedési szabályok be nem tartása pl. súlyos pénzbüntetéssel jár. Ha ütközünk, és a jármű, vagy a rakomány sérül, az is igencsak sok pénzünkbe fájhat (bár vizuális törés nincs). Érdemes tehát körültekintően, óvatosan, hiba nélkül vezetni. Ez pedig szerintem elég szép kihívás. Hosszasan hiba nélkül, precízen menni, minden közlekedési szabályra odafigyelve. Amikor nem voltam elég figyelmes előfordult velem, hogy a közlekedési bírságok, és a javíttatás 2x annyiba került nekem, mint amennyit kerestem az adott fuvarral. Valószínűleg éppen ezért menüből kikapcsolható egyébként.

Plusz pár apróságra is érdemes figyelni. Az üzemanyag nem végtelen, tankolnunk is kell, és pihenni is. Egy idő után elálmosodunk, és ha nem akarjuk, hogy a volán mögött menet közben aludjunk el, nem árt pihenőhelyet keresni, és aludni. (Ez is opcionálisan kikapcsolható).

Karrier

Ezekben a játékokban van egyfajta fejlődési rendszer. Kezdetben még csak kisebb fuvarokkal bíznak meg minket, később a fejlődésünknek köszönhetően komolyabb rakományokat, veszélyes anyagokat, törékeny árut is szállíthatunk, amikért több pénzt kapunk. Aztán lehet saját kamionunk, majd saját cégünk is, még több kamion, amit alkalmazottaink vezetnek, miközben mi magunk is teljesíthetünk továbbra is különböző fuvarokat.

Nehezen megszerzett pénzünket nem csak jobb, erősebb, szebb kamionokra költhetjük, hanem azok tuningolására, testre szabására is, ami igencsak részletes.

Rétegjáték, viszonylag sok rajongóval. Aktív modder közösség.

Csakúgy mint a korábban ismertetett egyik hasonló kedvencem, a Spintires ez is rétegjáték, amivel azonban sok rajongó régóta játszik rendszeresen, és elég aktív modder közössége is van, akik folyamatosan újabb tartalmakat gyártanak a játékhoz. Sok skin, és apróbb gameplay változtatásokat hozó modifikációk is akadnak szép számmal, de rengeteg rajongói map is van. Különböző országok (vagy annak egyes részei) melyek között sok olyan szépen kidolgozott, hogy vetekszik a hivatalos DLC-kkel is. Az ETS2 esetében a ProMods külön említésre méltó szerintem, valamint a Hungary map. Habár ez utóbbiban nem járható be még teljes egészében Magyarország, mivel jóformán csak egy ember dolgozik rajta a szabadidejében, ezért lassan, de szépen alakulgat folyamatosan. Talán azóta már több segítője is akadt egy felhívásnak köszönhetően miszerint a közösség segítségét kéri, és fejlesztőket keres.

De modok nélkül is elég jó a játék. Az ETS2-ben pl. a DLC-knek köszönhetően egészen sok újabb bejárható ország került bele a játékba, ezzel tényleg óriásira nőtt a térkép. Azonban az utak, városok nem minden apró részletre kiterjedően lettek lemodellezve egy az egyben a valóságról, hanem azoknak csak egy leegyszerűsített változata van a játékban. Így a nagyobb városok is csak néhány utcából állnak, és sok minden más is le van egyszerűsítve. Elég sok út van, ami le van zárva, és nem mehetünk rajtuk. Nem láthatatlan falakról van szó, hanem nagyon is láthatóak, mert nagy X jelek sorozata mutatja, hogy arra bizony nem mehetünk. Kissé talán fura lehet más open world játékokhoz képest, de ezt itt így oldották meg.

A mesterséges intelligencia által vezérelt forgalom is tud néha furcsaságokat művelni. A karrier mód, és a vezetési modell, fizika is mind le van egyszerűsítve a valósághoz képest.

Szimulátor?

Nem vezettem soha kamiont, de biztos vagyok benne, hogy a játék természetesen nem szimulálja 100%-ban egy igazi kamion viselkedését, fizikáját. Ennek ellenére, illetve szerintem talán pont ezért élvezetes a vezetés az egyszerű, a valóságban nem kamionsofőr halandónak is. (Őszintén szólva már nem szoktam követni, mert engem már nagyon fárasztanak a „mennyire valósághű, vagy nem az x, y szimulátornak mondott játék” viták és akik fennakadnak azon, hogy miért hívják szimulátornak, amikor egy csomó minden nem is úgy van a valóságban.)

Engem nem érdekel, hogy mennyi mindenben nem élethű, de kormánnyal, manuális váltóval, és esetleg 3 monitorral szerintem bitang jó érzés lehet játszani vele. Én csak billentyűzettel tolom, de nekem még így is elég jó. Bár egyébként ez volt az egyetlen játék, ami miatt komolyan elgondolkodtam egy kormány vásárlásán. Igen, emiatt a játék miatt. Nem Assetto Corsa, Forza, GT, Project Cars, és egyéb zárt pályás autóverseny, vagy rally szim. miatt, mert azok nem érdekelnek, hanem emiatt. Habár különböző okok miatt letettem róla, de azért szerintem durva lehet ezt a játékot így csapatni:

Köszönöm a figyelmet.

4.
4.
FrankBlack
#2: Köszönöm Yanez :) Annyira nem vagyok én nagy rajongó, csak szeretek vele játszani időszakosan. Én inkább azoknak a rajongását csodálom, akik több mint ezer órát is eltöltenek egy-egy ilyen játékkal, és akik sok időt, pénzt, energiát fektetnek abba, hogy olyan „szimulátoros sarkot” építsenek ki, mint amilyen a videókon is van.
3.
3.
FrankBlack
#1: Köszönöm :) Euro Truck Simulator 2. Már az alapjáték sem túl kicsit, sok ország, és több, mint 60 város van benne, de érdemes a kiegészítőket is megvenni hozzá, amelyek további országokat, városokat, és még több úthálózatot adnak a játékhoz. A kiegészítők:

- Go East: New destinations for cargo delivery across Poland, Czech Republic, Slovakia, and Hungary. Over 20 hours of driving to explore all the new areas in the game world. 13 new cities including Warsaw, Krakow, Ostrava, Budapest, Kosice and more. Many kilometers of challenging narrow roads, mountain passes, and roads under repair to test your driving skill

- Scandinavia: This map expansion features Sweden, Norway and Denmark. Discover 27 Scandinavian cities including Stockholm, Malmö, Göteborg, Oslo, Stavanger, Bergen, København, Aalborg and Esbjerg. New industries to service with over 80 new cargo types which include new food, machinery, construction and bulk cargo. 12 ferry terminals new to Scandinavia plus some more added to the rest of the map, 2 large container port simulating important logistic regions of Scandinavia. New trailer models including semi-trailers for transporting livestock and trucks

- Vive la France: 20,000 km of new roads and highways, 15 new cities, Rural French villages and sceneries, Enhanced vegetation, new forest ecosystems, New local companies to work for, New industries including nuclear plants, New cargoes to haul

- Italia. 11,500 km of new in-game roads, 9 new cities, including Rome, Napoli, Palermo, Many regional industries and companies, Improved vegetation for the Mediterranean climate

A steam az alap játékot most szept. 24-ig 75% kedvezménnyel, mindössze 5 eurós áron adja, és a kiegészítőkhöz is 40 és 70% kedvezménnyel lehet most hozzájutni.
2.
2.
Yanez
Ez valóban jó, élvezetes írás lett! Tőlem messze állnak az ilyen játékok, de teljesen megértem és csodálom a rajongásodat!
1.
1.
JacoB
Szép kis írás volt! :) egy olyan kérdésem lenne, hogy pár hete én is gondolkozom, hogy belekezdek valamelyik kamionos játékba. Csak nem tudok dönteni :-D melyik rendelkezik a legnagyobb bejárható területtel, ami egyaránt szép is ? :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...