godach

godach

Ennyi volt számomra 2016

Link másolása
Kicsit megkésve ugyan, de szokásomhoz híven, itt vagyok a múlt év termésével (49 játék) és egy kis rövid élmény, véleménybeszámolóval.

#347 Jetpack Joyride (WinPhone)
Bár valójában ezt a játékot már jóval előtte elkezdtem, mégis volt olyan szerencsés, hogy az évet a végigjátszott játékok terén, ezzel az anyaggal nyithattam. Ritka az olyan mobiljáték, ami elkap mint a gépszíj, de ez olyan volt. Egyszerűsége ellenére, mai napig előveszem és büszkén mondhatom, hogy sikerült 100%-ra kijátszanom. Nagyszerű játék a maga nemében, az már biztos.

#348 Dirt Showdown (X360)
Ha a platformot is figyeli valaki, bizonyára rájöhetett, hogy a GOLD tagság mellé kapott játékot ezért is kezdtem el, mert "ingyen" volt. Bár megértem a Dirt sorozat rajongóinak felháborodását, hisz egy arcade roncsderbit csináltak minden idők egyik legjobb Rally sorozatából, kicsit mégis sajnálom, hisz a FlatOut-on kívül ebben a témában nem igazán érkezett a PC-s tábor számára szinte semmi értékelhető ilyen játék. És valljuk be, azért a Showdown nem volt egy rossz játék ilyen téren.

#349 Far Cry 3 (PC)
Számomra ez a játék, igazán felüdülés volt. Bármennyire is haragudtam, mit csináltak a nagyszerű alapkövekre lerakott FarCry első része után a kettőből, mégis a végére nem csak hogy élveztem, de igazán megszerettem. A harmadik részt pedig tényleg nagyon élveztem, hisz az elvárásaimat (a kettő után) bőven felülmúlta. A fő gonosztól megkezdve a történetig és lehetőségekig, minden nagyon adta benne. Ahol pedig a sokak által emlegetett repetitívség felütötte volna a fejét, ott saját magam vittem bele a játékmenettel egy kis változatosságot..

#350 Halo 2 (XClassic) Nagyon tetszett a második rész is, bár voltak kényelmetlen perceim benne, de az ellenség MI-je még mai napig elcsodálkoztat. Nagyon szórakoztató, főleg nehezebb fokozaton a harc benne.

#351 Halo 3 (X360
Mivel az előző rész nagyon jó hatással volt gamer pályafutásomra, nem is volt kizárt, hogy szépen sorban kibontogatom a már rég megrendelt 360 játékaimat is. Igaz, számomra a Halo3 volt a leggyengébb rész eddig a sorozatból, mégis annyira emlékszem, hogy minden percét élveztem és bátran ugrottam neki a következő részeknek.

#352 Halo 3 ODST (X360)
Na Ő viszont életem legnagyobb meglepetése volt. Mind a hangulat terén, mind a történet terén tényleg azon ritka FPS-ek közé tartozik számomra, amiket még végigsétálva csak a történet miatt is lenyomnék. A komor hangulata és Master Chief hiánya egy teljesen más megvilágításba mutatta meg a HALO univerzumot, ami nagyon jót tett szerintem a sorozatnak.

#353 Devil May Cry 1 HD (X360)
Sok blog és hír alatt emlegették nekem a játékot, és mint jóhiszemű gamer én adtam is ezekre a szavakra és amint megláttam a HD kollekciót, be is szereztem rögtön. Nem bántam meg, bár a Resident, Onimusha és Dino Crisis sorozatokból jól ismert és utált kameraállást használja a játék, mégis "könnyedén" ráéreztem és a végére igazi kardforgató lettem. Hozzáteszem, kényelmetlenül nehéz játék szerintem, de minden percét megéri.

#354 Devil May Cry 2 HD (Dante) (X360)
Az első végeztével rögtön neki is kezdtem a másodiknak, ami már jóval kifinomultabb, jóval szórakoztatóbb és sajnos kevésbé nehezebbre sikerült. Normál fokozaton, azt hiszem fél tucatszor sem haltam meg, de még így is tartogatott azért néha kihívásokat. A történet és a környezet pedig jóval szimpatikusabb volt, mint az első rész világa (kastélya).

#355 Devil May Cry 2 HD -Lucia (X360)
Immár teljes pompájában és egy másik karakterrel is végig lehetett játszani a DmC2-őt, így kerekké válhatott a történet. Lucia bármennyire is, nem volt szimpatikus az elején, hamar megszerettem a harcstílusát és a fegyvereit, képességeit is. Bár elég sokszor összefutottunk Dantéval a játékban, mégis más színt vitt az egészbe, hogy alternatív főhősünkel a történetet más szemszögből is végigtolhattuk.

#356 Call Of Juarez - The Cartel (X360)
Folytattam menetelésem a franchiseok felzárkózásában, így a CoJ harmadik része is terítékre került egy villámvásárlás alkalmával. Ray karakterét és hangját ismét nagyon jó volt hallani és látni a leszármazottja személyében, mégis sajnos tényleg gyengére sikerült ez a rész. Annyira persze nem volt rossz, hogy az ember abbahagyja, de a végére már komolyan szurkoltam, hogy ne sok legyen hátra.

#357 Battlefield 4 (X360)
Mi jó abban, ha valami bundle csomagban cseréli le az ember az Xbox-át. Hát az, hogy kaphat vele egy BF4-et és egy Dark Souls 2-őt kevesebb mint harminc ezer forintért, boltból, garanciával. Ilyen állati árak mellett, rögtön kettő csomaggal rendeltem, a végszükség esetére és neki is ugrottam a Battlefield 4.-nek amit egyébként lehet sosem vettem volna meg. Én nagyon nem szeretem, amikor az emberek összehasonlítgatják a játékokat csak azért, hogy valami negatívat tudjanak mondani az egyikre, de sajnos azt tudom én is mondani, hogy egy CoD single kampány mellett sajnos a BF labdába sem rúghat. Az eleje az valami oltári hangulatos volt, de a játék annyira nem maradt meg bennem, hogy egyebet nem is tudok írni róla.

#358 Call Of Juarez - Gunslinger (PC)
Sajnos elég sokat gondolkodtam a Gunslinger megvásárlásán, a harmadik rész negatív élményei miatt. Viszont, hála istennek hatalmasat csalódtam. Sosem voltam az a nagy vadnyugati rajongó, viszont vannak filmek és játékok is, amik érdekelnek. Ezt a programot azonban alapműnek tartom, hisz a viccessége és kicsit arcade-os megoldása ellenére is, egy kegyetlen jó cuccal volt dolgom, amit szintén nagyon nehéz volt lerakni, amikor épp már az alváshoz kellett készülődni. Mindenkinek, nagyon ajánlom, mert méltatlanul elfeledett cuccról van szó.

#359 Batman Arkham City (PC)
Az első rész hatalmas meglepetése után, (mert arról még hallani sem nagyon hallottam, amikor már bőven játszották a többiek, így mint aki a barlangból akkor bújt elő) izgatottan vártam a széria következő darabját, ami a City nevet viseli és valószínű, nagyobb és komplexebb területet fog lefedni. Természetesen nagyon jól szórakoztam vele, a városrész nagysága, illetve kevéssége számomra kicsit csalódás volt.

360 Batman Arkham City - 'Harley Quinn's Revenge (PC)
Nagyon érdekes DLC-nek tűnt, mert Nightwing létezése csak pár éve került tudomásomra. Bár, hatalmas Batman fannak tartottam magam, ismereteimet csak a mozifilmekből és néhány képregényből szereztem, így szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy a Batman világát még csak tized annyira sem ismertem, mint ahogyan azt én gondoltam. Sajnos, sok itt sem derült ki, mert nem a karakter háttértörténetéről szerezhettünk tudomást, csupán ebben a történetben volt egy irányítható karakter. Minden esetre, még így is vitt egy kis változást a dologba.

361 Dead Space 2 (PC)
Ő is az a széria, amit
a kezdetek óta imádok. Pontosabban az első része, hatalmas meglepetés volt, mert régen játszottam már ilyen hangulatos, para horrorral és akkor ismerkedtem a sci-fi világával is újra gyerekkorom óta, amikor az első rész megjelent. Aztán, valahogy mindig elmaradt a széria következő részeinek pótlása, de idén mindent beleadtam és legalább a második részét pótoltam, amit egy percre sem bántam meg ;)

362 Superhot (PC)
Úr isten, ez mekkora cím. Alapjában véve, a filmekben is imádom az időlassítást és a lehetetlen dolgokat, és ebben minden megvan, aminek meg kell lennie az ilyen dolgokból. A történetvezetést, pedig mesterien megoldották, a kevés angol tudásommal is érthető, szórakoztató és helyenként nagyon is vicces volt. SuperJáték.


363 Sol 0 - Mars Colonization (PC)
Rég volt már, hogy stratégia játék annyira beszippantott, hogy le se tudjam tenni. Főleg az olyan, amiben még harc sincs. Viszont a játékok és filmek/sorozatok mellett, az Űr még a nagy gyengém, tehát mindenképp tenni akartam a játékkal egy próbát. Annyira sikerült, hogy mást el sem indítottam míg ki nem platináztam, ami a ritka elismeréseim egyike a játékok felé. És nem sok van.

364 F.E.A.R. 2 - Project Origin (PS3)
Ismét egy pótlásra váró játék folytatását sikerült beszereznem. Bár elég sokat visszahozott a régi hangulatból, már nem volt meg az az igazi varázsa mint annak idején. Alma történetére viszont rettentő mód kíváncsi voltam, így mindenképp szerettem volna befejezni és ez sikerült is.


365 The Bureau XCOM Declassified (PC)
Na ez az a játék, amiben sokakkal nem fogok egyezni. Életem egyik legjobb játéka lett. Mass Effect, Xcom világban, mi kell még. A végigjátszása után, elolvastam pár cikket (amik érdekes mód az oldalakkal egybeestek) és rá kellett jönnöm, hogy bizony valószínűleg nem játszották végig a játékot. Persze nem hibátlan és nem tökéletes, de ilyen befejezéshez méltó elismerés társulna. Azonban ehhez végig kellene vinni....


366 Firewatch (PC)
A Campo Santo első munkája
, igen pazar lett. Aki nekem nem hisz, az higgyen a kritikusoknak, játéktesztelőknek és játékosoknak egyaránt. Na de ne azoknak a játékosoknak, akik csípőből gyűlölik a sétaszimulátorokat, és közük nem volt a játékhoz, csak pocskondiázni járnak a Firewatch-al kapcsolatos cikkek alá. Henry és Delilah kapcsolatát és kalandját, átélve ezt a vizuális játék-novellát szerintem senki nem fogja elfelejteni. Írtam már, de számomra olyan, mint egy személyesen megélt kirándulás, amire visszagondolva elkap a hajnali szellő érzése és még a hideg is kiráz tőle.

367 Project Gotham Racing 3 (X360)
Néha azért persze használgattam a konzoljaimat is, és akkor is pótolgattam befelé a rég elmaradt címeket. Egyik ilyen, ez a széria is, amit nem tud más nyújtani a Forza Horizonon kívül szinte semmi. Fél-Arcade autós játék, száguldással és élvezettel. Sajnos, ez a része nem volt túl maradandó, de mindenképp megérte végigtolni.

368 Star Wars Dark Forces (PC)
A Jedi Knight szériára nem mondhatnám, hogy imádom, mert csak a Jedi Academy-t játszottam végig, viszont az nagyon bejött. A nyáron és azóta is, azonban volt akciózva a Jedi Knoght Collection többször is, amire le is csaptam és elkezdtem a szériát teljesen előröl. Jó volt egy kis nosztalgiának :D


369 Project Gotham Racing 4 (X360)
És a sorozat itt vissza is tért a "gyökerekhez" már ha hangulatról beszélünk. Kibővítették a jármű-kategóriát motorokra is, ami pozitív előnye lett a játéknak.
Újra érezhető lett a sebesség, élvezetesek és elég kihívást nyújtóak a versenyek. Nagyon jó és nem mellesleg szép játék lett. Azt hiszem, kihagyhatatlan a 360 tulajoknak, akik szeretik a száguldozást. Nem is értem, miért nem készült több rész belőle.

370 Assassin's Creed Revelations (PC)
A rengeteg Anti-Ubisoft ellenes játékossal ellentétben, nekem nem sok gondom volt még sem az Uplay, sem pedig az Ubisoft játékokkal. Sőt, vannak olyan franchiseai, amiket egyenesen imádok. Ilyen az Assassin's Creed sorozat is, amit érdekes mód az első résznél ki nem állhattam, egyenesen gyűlöltem, aztán többszöri próbálkozásra csak sikerült végigjátszanom és végül Ezio kalandjai, teljesen a sorozat rabjává tettek. Kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy itt véget is ért kedvenc assassinom története, azonban a III.-ba belekezdve, nem kellett csalódnom, ismét hozta a hangulatot.


371 Halo 4 (X360)
Master Chief visszatért, és szebb, erősebb és vagányabb lett mint valaha. Bár korábban írtam, hogy szerintem az általam játszott részek közül az ODST a kedvenc, a Halo 4 a második. Jót tett neki a helyszínváltoztatás, az új ellenségek és a fegyverek is. Élveztem minden percét, bár nekem rövidnek tűnt kicsit, igaz lehet én merültem bele nagyon.
372 Call Of Duty Ghosts (PS3)
Őszintén szólva, én a Call Of Duty sorozatot is imádom, eddig a BO3, és IW-n kívül mindet végig is játszottam. A Konzolos részeket is és nagyon szeretem őket. Az elején még egy kicsit haragudtam rá a MOHAA trónbitorlása miatt, de főleg a 4 óta nagy rajongója vagyok a sorozatnak.
A Ghosts minden bizonnyal a leggyengébb része, de még így is megkapja azt a bizonyos hat pontot, ami az én tízes listámon még így is egy közepesen jó program, bár a kutyából sokkal, de sokkal többet kihozhattak volna.

373 Call Of Duty Adwenced Warfare (PS3)
Igaz nem vagyok a jövőbeli hadviselés rajongója, mégis sokkal jobban tetszett az előzőnél ez a rész. Volt benne pár hamisíthatatlan Call Of Duty jelenet, na de mint már annyiszor elmondtam, Stallone-n, Arnoldon és a többiek 80-as 90-es években készült akciófilmjeiken felnőve, számomra pont ez teszi a CoD sorozatot azzá, ami.


374 INSIDE (PC)
Nos, ezt a játékot közösen vettük (hála neked Family Share) és így nem bántam meg annyira a szinte első napos vételt. Azonban, ha egyedül adom ki érte azt a hat ezer forintot, biztosan nagy csalódásban lett volna részem, mert az a nagy hipe ami körülvette a játékot, hááát mit is mondjak? Ezek a feltételezések, hogy mi a sztori, meg hogy azért van hogy mi egészítsük ki. Nos ez engem nem talált el.

375 WRC: FIA World Rally Championship 2010 (PC)
Mivel nem jön már rég értelmes Ralli játék, gondoltam bele vágok ebbe a szériába.
Hogy is mondjam, az isten mentsen meg tőle még egyszer.


376 Another World (PC)
Az a csodás a régi játékok pótlásában, hogy az ember szembesül azzal a ténnyel, hogy régen is voltak innovatív, feledhetetlen, csodás alkotások. Ilyen volt az Anither World is, amin még így a 2016-os évben is meglepődik az ember, mennyi mindent meg tudtak valósítani régebben az emberek ha akartak. Kihagyhatatlan és számomra feledhetetlen alkotás!


377 Terminator 1. (Sega Genesis)
Minden évben van egy időszak, amikor elkap a retro láz és ilyenkor szoktam pótolni azokat a címeket, amiket régen nem sikerült. Persze a játék maga nem repít vissza az időbe, de a hangok és a grafika kellemes kikapcsolódást nyújt. Azért is választottam a Terminator első részét
, mert a NES-es Terminator ami csúnyább is, bénább is, mai napig kedvencem. Sajnos, ezt a mércét a Genesis változatnak nem sikerült megütnie.

378 The Lion King (Sega Genesis)
Talán a fentebb látható lista alapján, még ki is fogtok röhögni, de én még mindig nagyon szeretem, gyerekkorom nagy kedvencét. És amikor rámjön az a bizonyos retro láz, akkor a lehető legtöbb platformon végig szeretném játsszani. Ez most megvolt Genesisen, ami kis meglepetéssel több pályát és persze szebb grafikát nyújtott, úgy hogy a hangulat maradt a régiben.


379 Spider-Man 1 (PSX)
A következő áldozat a fiam és én közös érdeklődésünk eredménye. Hatalmas pókember rajongó, és mióta fut az Ultimate alcímmel ellátott rajzfilm sorozat, azóta én is szívesen beülök vele a tv elé.
Erre volt az egyik meglepetésem számára, hogy megmutattam a játékot és azt, hogy bizony Spidey azt csinálja amit mi szeretnénk. Ennek örömére, nem is engedett addig a fiam, míg végig nem toltam, ő pedig az ölembe ülve kommentálta a dolgokat.

380 007 GoldenEye Reloaded (PS3)
Belekezdtem már egy ideje Bond úr történeteinek felzárkózásával filmek terén, de játékokat nézve ez volt az első ilyen próbálkozásom. A végigjátszása után, azt kell mondjam, el is ment a kedvem minden mástól, ami ezzel kapcsolatos.

381 Ace Combat 2 (PSX)
És mint azt láthatjátok, az Ace Combat sorozatot is imádom. Nem vagyok az a nagy repülős, épp ezért az arcade játékok között kutakodom általában, de ez annyira bejött, hogy az első résztől pótolni akartam. És élvezem!


382 Enemy Front (PC)
Sosem gondoltam, hogy egyszer ezt fogom mondani, de a City Interactive fejlődik, és nem visszafelé. Persze az alapvető "gagyi" hatás néha itt is fellelhető volt a játékban, de a grafikai motor licencével és a szokatlan helyszín-választással, egy elég jó ki hiánypótló II.Vh-s lövölde lett.


383 LIMBO (PC)
Az Inside csalódása kapcsán, érdekelt hogy mit is mutatott fel ezelőtt a stúdió, amiért annyira rajonganak érte, így megvettem a játékot és végig is játszottam. Tetszett. Sokkal jobban, mint az Inside és bevallom nektek, abban csak ezt láttam, szinte átskinezve.
A kezdéstől a végéig, folyamatosan ismerős dolgokba ütköztem, gondolok itt ebben a végén lévő gravitáció kapcsolókra, az inside-ban meg a vízre. És rengeteg ilyen dolog szembetűnt, amiért még jobban haragszom a Playdead-re és még nagyobb csalódás az Inside. Ez viszont tényleg megérdemli a nagyon jó játék díjat. Kíváncsi leszek, harmadjára is elsütik e a koncepciót.

384 Mad Max (PC)
A tavalyi évem legnagyobb pozitív meglepetése volt a játék. Annyira profi módon lopta össze a dolgokat és vegyítette majd tálalta, hogy mai napig szívesen előveszem, pedig ez ritka és nagy szó nálam. Sosem voltam Max rajongó és a film is bár akciónak tetszett, nem Mad Max számomra, ez a játék nagyon ott van a szeren. Biztos kimaxolom majd, amiből életemben még nem sok volt.

385 DOOM (PC)
A Bethesda ismét megmutatta mit tud és látszik, hogy a felvásárolt címekből és stúdiókból, nem csak pénzt akar csinálni, de tényleg a játékosokat is ki akarja szolgálni. A Wolfie visszatérése után, a DOOM visszatérése az újabb bizonyíték erre. Minden tiszteletem az övék.
u.i: Remélem vesznek majd The Walking Dead jogokat is ;)

386 Sniper Art of Victory (PC)
Felbuzdulva a City Interactive fejlődésén és mivel komoly leárazásban részesítették, megvettem a Sniper packot tőlük. Neki is fogtam az első részének, hiszen a Ghost Warrior 1 már anno megvolt, így tudtam nagyjából mire számítsak. Nos, ez még a gagyigödör-ből származik, de egyszer végig lehetett játszani.


387 Rise of the Tomb Raider (PC)
Bármennyire is nem tartozik a havas táj és azon játszódó játékok a kedvenceim közé, a reboot hatalmas sikere miatt, ezt is meg akartam lesni. A vége egy prociváltás lett, mert igazán megfogta a régi kis i3-as harcosom, de megérte. Bár nekem az előző rész, sokkal jobban tetszett, mégis azt kell mondanom, hogy ez is kihagyhatatlan volt.


388a Sniper Ghost Warrior 1 (PC)
Mint már említettem, egyszer már végigtoltam ezt a játékot. Igaz, hogy az idők megszépítik az emlékeket, mert sokkal jobbra emlékeztem, de még így sem mondhatom azt rá, hogy rossz játék. Akik szeretik a nagy kalibereket és a mesterlövész dolgokat, azoknak szerintem tetszeni fog.


388b Sniper Ghost Warrior 1 - Unfinished Business DLC (PC)
Ő pedig a fentebbi játék Story DLC-je, ami három pályán át ismét enged nekünk eliminálni néhány embert és egy fő gonosz rossz fiút.

389 MotorStorm (PS3)
Bevallom a PS3 megvétele óta megvan a játék, és folyamatosan játszottam is vele, de ilyen nehéz autós stuffal én még nem találkoztam. Ha nem vett el két évet az életemből a rengeteg ideg, amit megettem vele akkor semmit sem, de még így is rettenetesen élveztem. Ez részben nem csak a játék nehézségének, de a genyó (mintha ember ellen játszanál) MI-nek is köszönhető, ami képes volt az utolsó kanyarban is kilökni, majd az első helyről rögtön hetedikként beérkezni. No de vár majd rám még két rész PS3-on, amit tuti megveszek a jövőben.

390 Mortal Kombat XL (PC)
Szintén egy leárazás tette lehetővé, hogy beszerezzem a játékot a kiegészítőivel együtt. Örültem is neki, mert a 9. rész nagyon tetszett, ahogy feldolgozta a játék első trilógiáját. A végére megbarátkoztam az új történettel és az új karakterekkel is, de akkor sem ezt a folytatást vártam :/


391 Moto Racer 15th Anniversary (PC)
Ha valaki volt olyan szerencsés és meg tudta vásárolni a Moto Racer Collectiont, ezzel is felkészülve a Moto Racer 4 érkezésére, akkor azok megkapták a
15th Anniversary feldolgozást is, ami az első rész újraértelmezése. Óva intek mindenkit ettől a résztől. Minden tekintetben alulmúlja elődeit és hatalmas csalódás. El is indítottam rögtön az eredeti első részt, és megnyugodtam, hogy az még tényleg egy jó játék. Ellentétben ezzel.

392 Uncharted 3 - Drake's Deception (PS3)
Drake utolsó kalandjára is sort kerítettem, ebben az évben, legalább is PS3 konzolon.
Nagyon pazar volt, mind történetben, mind pedig játékélmény terén. A végére már viszont így a sok UC és TR után kicsit kezdtem beleunni, ebbe a rengeteg Rejtett városba, Istencsináló nedűkbe és összeomló épületekbe. Vagy én égtem ki, vagy a játék nem tudott már annyi újdonságot nyújtani, nem tudom, de egy darabig pihentetem majd a témát.


393 Aliens Vs Predator - Marine (PC)
Felbuzdulva a régi emlékek hatására, ahogy megláttam a 2010-es AVP leárazását, rögtön rá is vetettem magam mint az arcszopó az áldozatára, hogy végül aranyos kis xenomorph macsekeket gyártson. Erre aztán, amikor elindítottam hatalmas csalódás ért. Marine-val végigvéve, talán egyszer-kétszer futottam bele hátborzongató helybe vagy történésbe. Sosem szoktam panaszkodni a grafikára, de ezt egyenesen csúnyának, néhány helyen gagyinak találtam. A végére már egész jól összebarátkoztam a programmal, de még így is azon jár az agyam, hogy az első két részt, mikor kellene majd megvenni és elkezdeni.


394 The Last Of US part I. (PS3)
Na igen. A sokak által ajnározott, The Last Of US. A kérdés pedig az volt, hogy engem hogy a viharba nem tud bevonzani? Kétszer is nekifogtam, és mindkétszer abbahagytam 2-3 óra játék után. Aztán most decemberben gondoltam egyet és adtam neki egy "minden idők" utolsó esélye dolgot. És most megfogott. Kicsit körültekintőbben, kicsit figyelmesebben játszva, már engem is el kezdett érdekelni, hogy Ellie és Joel kapcsolata, na meg kalandja. Olyan váratlan fordulatokkal, olyan ötletekkel és történésekkel bombázott aztán már a játék, hogy istenhez imádkoztam, hogy mihamarabb elaludjanak a gyerekek. És tényleg, a világ egyik legjobb játéka. Alig várom már a folytatást.

Ennyi volt tehát számomra, a 2016-os év. Rengeteg jó játékot találtam magamnak, és még rengeteg van, ami a polcon vagy épp a steam könyvtáramban várakozik arra, hogy valamelyik konzolomba vagy a pc-n elinduljon és ismét magával ragadjon pár óra erejéig.
Remélem, nektek is hasonló élményekben gazdag évetek volt.

Kapcsolódó Blogaim:

Ennyi volt számomra 2006.-ig a játék!
Ennyi volt számomra 2014
Ennyi volt számomra 2015


Játsszatok!

hit counter html code

15.
15.
godach
#12: Szerettem a Disney játékokat és mai napig örömmel veszem őket elő. :D

#13 Azur.
Sokaktól megkaptam már, hogy valószínűleg nincs életem :)
Viszont egyszerűen kivitelezhető, és nagyszerűen lehet kompromisszumokkal az ember még 3 gyermek és munkahely mellett is sokat játszó egyén.
Egyébként, ha megnézed a játékok 90%-a ilyen 10 órás game. Na most napi 2 órával, hetente röhögve végigtolhatsz egyet :D Más, kétszer ennyivel alszik többet pl mint én ;)
14.
14.
godach
#11: Szép lista, és a Mad Max-el tökéletesen egyetértek és megértelek. Én sem tudtam ráunni. Most azonban a 7 Days To Die a nagy favorit nálam. Nagyon megfogott, és ha érdekel (valakit) akkor a hivatalos szerverünk is elindult :D
12.
12.
Nem gondoltam volna, hogy a Lion King másokban is ekkora nyomot hagyott, azt hittem, egyedül vagyok. :) Ezek a régi Disney játékok, Jungle Book, Aladdin, Tarzan, számomra felejthetetlenek. Bár nem Disney, ide sorolnám a Claw-t is még. És már beugrott a Re-Volt is, de már el is tértem a témától.. Úgyhogy mindegy is, jó kis játékok voltak régen. :)
11.
11.
daenath
Final Fantasy 8-9 (PSX)
Donkey Kong Country Return (Wii)
Chrono Cross (PSX)
Legaia: Duel Saga (PS2)
Crash Bandicoot 1-2-3 (PSX)
Uncharted 1-2-3 (PS3)
Metal Gear Rising (PS3)
Fallout 4 (PC)
Donkey Kong Country 1-2-3 (SNES)
Resident Evil (GC)
The elder Scrolls: Skyrim (PC)
Resident Evil: Code Veronica X (PS2)
Resident Evil 0 HD (PC)
Diablo 3 Ultimate Evil Edition (PS3)
Oddworld: New 'n' Tasty (PC)
God of War 3 (PS3)
Castlevania: Symphony of the Night (PSX)
New Super Mario Bros (NDS)
Star Wars: Shadows of the Empire (N64)
Castlevania: Lament of Innocence (PS2)
Castlevania Order of ecclesia (NDS)
Doom 64 (N64)
Tomb Raider (PC)
Mass Effect 1-2-3 (PC)
Wolfenstein: Old Blood (PC)

Es a mostani nagy kedvenc: Mad Max (PC), tavaly indult de meg mindig tolom, ha idom engedi!
10.
10.
Norbiii
#7: Akkor az én listámat osztanám meg veled, veletek, aztán lehet majd írok én is egy blogot, de ez nem biztos. Amit az elmúlt 1-2 évben végig vittem:

Heavy rain, Beyond, UC 1, UC 3, UC4, The Last of Us, GTA V (1 év alatt toltam ki, nem kötött le annyira) Toad kapitány, Mario kart szerintem ennyi. Santa Claus in trouble és PC-n egy-két emus játék, de ezeket már régebben talán 2-3 éve. Kb ennyi lehetett, ha valamit kihagytam volna bocsi. Továbbá voltak amiket elkezdtem fél éve, egy éve, de még tart. Most kicsit belehúzok. Eddig inkább fifa, party, kart, amik nem sztorisak.

Jelenleg az Until Dawn-al játszom leginkább.
9.
9.
Norbiii
#8: Most viszont talán többet játszom, mint pár éve.
8.
8.
Norbiii
#7: Ok! :D
Én szerintem nem játszom annyit, mint itt a GK-n sokan, néhányan...ez is bizonyítja, hogy az elmúlt években kevés játékot vittem végig, egyszerűen nem kötött le annyira a videojáték. (Mostanában igaz többet, akadtak olyan címek, amikkel elvoltam. ) Egy kivétel volt, amivel nagyon sokat játszottam, és ez a Fifa online része volt....mindenáron akarom elven játszottam, és sokszor nem is élvezetből. Ebből jelenleg tanultam, már nem játszom online (egyenlőre) nem akartam, hosszú órákig a gép előtt ülni...

The Last of Us: Mondom, én is így voltam vele...
7.
7.
godach
#4: Na jó, Norbiii de nekem meg nincs 100+ órám a fifában egy évben, szóval kvittek vagyunk.
A TLOUS-nél tényleg kezdett már kicsit elegem lenni a sok rajongóból. Olyan ez, mint amikor átesnek a ló túlsó oldalára. Tudod, amikor valami annyira szar, hogy már jó, csak itt fordítva.
De be kell valljam, tényleg bitang.

#06 RangerFox
Köszi.
Az Arkham véleményem úgy fogadd, hogy bár a széria megvan, eddig nem volt időm még csak az első két részre. És az első (talán a meglepetés ereje miatt is) jobban tetszett, de ez sem maradt sokkal alul, csak talán nagyobb "városra" számítottam. Inkább személyes csalódás.
Ettől viszont még jó játék, szóval ne hagyd ki a szériát ;)
6.
6.
RangerFox
Jó kis lista, gratulálok a sok játékhoz és a bloghoz! Egy párral én is játszottam ezek közül. Kicsit érdekes amit az Arkham City-ről mondtál, mindenki odavan érte, nekem is tervben van a széria.
5.
5.
godach
#1: Érdekes, hogy az olvasással nincs bajod, a Firewatch stílusú játékokat meg nem szereted. Pedig hidd el, életre szóló kaland ;)

#02 Stranger
Én is elég sokat ugrálok, persze nem ennyi játékkal játszottam idén, csak félbehagytam őket. Aztán a mentés megvan, majd csak folytatni kell. Viszont én azt mondom, hogy vannak nagyon jó és kiemelkedő címek az újak között is. Csak nem reklámra és másokra, hanem saját magunk tapasztalataira kell hagyatkozni ;)

#3 Yanez. Nekem is nagyon tetszett a RiseoTR, de tavaly év végén lepörgettem a 2013-at, aztán az UC1-2-őt és most a TR-t, azt hiszem a témában ezért is égtem ki az UC3 végére :/
A Mad Max-et meg ne hagyd ki. Lehet elfogult vagyok, de mint ahogy a Witcher3 az RPG-k királya, úgy bátran rá merném tenni az MM-re a sandbox játékok koronáját. Ha az arkham harcrendszere, a FlatOut törése és a Just Cause robbanásai tetszenének neked egy poszt apokaliptikus világba, akkor mindenképp adj neki egy esélyt. :D
4.
4.
Norbiii
Én nem tudnék ilyen listát készíteni, kb 5-10 játékot vihettem végig! The Lion King-et imádtam, és nagyon szeretek retro játékokkal játszani, pár napja gondolkodtam el azon, hogy ismét nyomjak egy kis emut. :)

UC3 bitang jó volt, végig lekötött, pörgött az egész játék, nekem nagyon tetszett.

The Last of Us..na látod, és múltkor "csodálkoztál". Velem is ez volt, nem értettem a felhajtást, aztán megszerettem, persze még nem lett a kedvenc játékom, de a kedvenceim közé tartozik, és várom a folytatást!

Régen én is Pókember rajongó voltam, de az elmúlt 5-10 évben már nem nagyon foglalkoztam a témával.

Köszi!
3.
3.
Yanez
Nagyon jó címeket tudtál le idén is, grat hozzá!!! Jetpack Joyride nálam is 100%, psvitán. Rise of the TR-t most tolom PS4-en, és nem tudok leállni vele, jobban bejön, mint az előző, pedig az sem volt kutya! Mad Max-hez meghoztad a kedvem, szerintem még ebben az évben beszerzem. Sok jó játékot kívánok idén is! Kösz a posztot, kellemes volt olvasgatni!
2.
2.
Stranger
Én is szeretem olvasni ezeket, főleg ilyet, mert nem egy casual lista. Én is jobban ugrálok a régi és modern játékok között. Bár én egyre kevésbé keresek új játékokat, inkább csak újra visszanyúlok egy régi darabhoz.
1.
1.
Chrysh
Mondjon bárki bármit, én nagyon jól elvagoyk az ilyen blogok olvasásával év vége felé. Látni, hogy ki mindent próbált ki (és esetleg meg is szeretett), az mindig jó élmény.

Azért látom ebben az évben se unatkoztál, remek lista. Majd bedobom az enyémet is a blogok közé, de szokás szerint a vizsgaidőszak mellett semmire sincs időm.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...