godach

godach

Ennyi volt számomra 2006-2008.-ig a gaming!

Link másolása
Ötven játék, sok órányi szórakozás, maradandó élmények.

042 Unreal Tournament 1. (PC)
Nem is tudom hanyadjára játszottam már újra ekkor ezt a játékot. A Quake 3 Tournament mellett az UT volt az a játék ami megkedveltette velem az (Arena Shooter?) stílust és amit mai napig szívesen elő veszek. Még most is emlékszem Xan Kriegor idegesítő nevetésére, és elképesztő reflexeire és brutalitására, amit alig sikerült legyőznöm.
gqtdg5v.jpg

043 Star Wars Episode One – Racer (PC)
Sosem voltam nagy Star Wars “film”fan, de a játékait valamiért mindig is imádtam. Ebben a versenyjátékban is megtaláltam a számításaim, és egytől, egyig minden egyes feladatot megcsináltam benne, hogy a végén én legyek a fogatok királya, természetesen Sebulba személyében
4M7uecI.jpg


044 Carnivores 2. (PC)
Azt hiszem ha mélyen visszaemlékszem, akkor ez a játék volt az, ami később megszerettette velem a Deer Hunter és Cabela’s sorozatait. Mindig is imádtam a dinókat (ki nem? megverem) és ebben a játékban, akkoriban amikor elkezdtem vele nyomulni, nem csak a legélethűbbek, hanem a legfélelmetesebbek is ebben voltak. Kicsit sem volt kérdés, hogy később újra fogom játszani. Megtörtént és epekedve várom az igazi Remastered változatot is.


045 Taxi 2. - Le Jeu (PC)
Ha valaki azt mondja nincs jó film adaptáció játékra, akkor az még nem játszott ezzel a stuffal. Persze mai (és talán akkori) szemmel is, már fapados és csúnyácska, de a belső nézetű vezetési élmény, a pályák összetettsége és nehézsége mai napig emlékezetes élményekkel szolgálnak, amikre büszkén gondolok vissza, hogy nem maradt ki.
ADHTyeY.jpg


046 Gothic 2. (PC)
Talán találkoztatok már olyan Gothic hír alatt ahol elmeséltem, mennyire is gyülöltem ezt a játékot. Persze, nem a játék miatt, hanem egyszerűen én voltam túl nagy Morrowind fan, ahhoz hogy a havercédéje elegendő időt kapjon a gépembe. Ahogy elment, ki is hajítottam és már szaladtam vissza Vvardenfell-be, hogy tovább kalandozzak.
Végül, hónapok mulva újra neki kezdtem, kicsit több időt szentelve a játéknak, és azóta az egész sorozat, hatalmas kedvenc.


047 Grand Theft Auto San Andreas (PC)
Erről a játékról, regélhetnék nektek estig. Számomra nem csak a legjobb játék életemben, hanem a legjobb GTA rész is. Persze, hatalmas volt a meglepetés a III megjelenésénél is, valamint aztán a Vice City motor, hangulat, történet vezetésnél is, de úgy érzem ez rakta fel arra a bizonyos I-re a pontot. Sajnos a negyedik rész már kevésbé jött be, de ez már egy másik történet.
eX8UR5C.jpg


048 Def Jam – Fight For New York (PC)
Vannak játékok, amiknek a folytatásai hiányát latolgatva, értetlenül álok. Ez a játék is ilyen, és meg kell mondanom, a karakter-generálás után, nehéz dolog volt letennem a játékot, és a stáblista lepörgése után, már újra kezdtem is neki. Brutalitás, látvány és hangulat is 10/10.
Aki próbálta, tudja, aki meg nem, az hatalmas hibát követett el.
R8M7EZp.jpg


049 FlatOut 2. (XboXClassic)
Lan Party-k és hosszú, hosszú single player órák után, újra elővettem ezt a nagyszerű játékot és Xbox Classicon is végigjátszottam. Úgy voltam vele, hogy ha nem találok semmi változást, akkor is annyit elérek vele, hogy ismét izgalmas és maradandó karambolokban, versenyekben lehet részem. Azt hiszem, az egyik legjobb roncs derbis játék, amivel valaha játszottam.
eIs167D.jpg


050 Grand Theft Auto Vice City (PC)
Mivel a San Andreas-t többször 100%-ra, magyarul ronygyosra játszottam, így a függőségem valamivel csitítgatni kellett, ami nem más volt, mint újrajátszani Tommy Vercetti kalandjait.
Akkora élmény már persze az no1 SA mellett nem volt, de még így is kellemesen sikerült kimaxolnom a játékot.


051 True Crime 1. - The Streets Of LA (PC)
Volt időszak, amikor nagyon rá voltam kattanva a sandbox jellegű GTA “klónokra”
A True Crime már az újságokban olvasott cikkekből is nagyon élvezetesnek és érdekesnek tűnt, aztán amikor kiderült, hogy a rendőr mellett még Max Payne féle bullet time és a Tekken-re emlékeztető bunyó is van benne, rögtön rákattantam.
Viszont ami a legjobban tetszett benne, az a történetvezetés és a különféle befejezések.
u2OFtZo.jpg


052 Contra 2. (SuperC) (NES)
Ütött az esti Retro Láz!
Szóval, van amikor elkap a retro mámor és hogy az időt ne pocsékoljam, nem mindig a kedvenceim, hanem annak folytatásait szoktam pótolgatni. A Contra második része is ilyen volt, amiből mára már csak annyira emlékszem, hogy nem volt rossz.
Persze az eredetit nehéz űberelni, szóval én ezzel is megelégszem.


053 Medal Of Honor Allied Assault (PC)
A MOHAA azon játékok közé tartozik, amit sajnos a megjelenés után sokáig, gyenge gép miatt nem tudtam pótolni. Aztán, jöttek a kiegészítők és a következő részek, és azon kaptam magam, hogy kegyetlenül el vagyok maradva. Így hát megvettem a War Chest kiadást, és szépen kezdtem úrrá lenni a lemaradásomon.
Érdekes, hogy sosem voltam a második világháború kedvelője, de ez a játék megérdemli, a minden idők legjobb VH-s FPS-e címet.


054 Call Of Duty 1. (PC)
Meg is érkezett a trónkövetelő.
Haveromnál láttam először, és a hányinger kapott el, milyen mocskosul tudták ellopni a MOHAA ötletét. Aztán, amikor idővel az én gépemre is rákerült, nos...megváltozott a véleményem. Sosem tudtam úgy gondolni erre a két sorozatra, mint vetélytársakra, inkább mint testvérekre. Az egyikben ez tetszik, a másikban meg az, de mindkettőt imádtam.
xddDuva.jpg


055 Half Life 1. - Opposing Force (PC)
Hát igen. A Half Life lassan átlép már két generációt is, de a nevével még napjainkban is találkozhatnak, azok is akik a megjelenéskor még csak meg sem születtek.
Ez azért van, mert a maga idejében, igencsak népszerű, csúcs kategóriás játék volt, amit személy szerint szívesen előveszek. Az Opposing Force pedig (mivel a HL Univerzumban vele találkoztam először) mái napig örök kedvencem.


056 Mafia 1. - The City Of Lost Haven (PC)
Most hirtelen a játék címe miatt, mosolyt csalt az arcomra, hogy mindenki azt a bizonyos versenyt és annak nehézségét emlegeti a játékban. Nos, nekem ez elsőre sikerült, azonban én is találkoztam, szinte lehetetlennek hitt, megoldhatatlan küldetéssel, ami végül sikerült.
Valami lófej rémlik nekem, de ködösek már a dolgok.
Az biztos, hogy ez is egy olyan játék, amit kötelezővé tennék.


057 Grand Theft Auto 3. (PC)
Nem állt meg a GTA fanatizmusom, és mivel a negyedik rész még váratott magára, így muszáj voltam visszamenni az időben, és a harmadikat kipörgetni, ismét, újra.
Sok-sok hiányosságot tapasztaltam a San Andreas-tól lemaradva, de ezt nem tudom negatívumként felhozni. Inkább tudom, még jobban imádni az SA-t, hova fejlődött.


058 Call Of Juarez 1. (PC)
Vannak az életemben olyan játékok, melyeket kötni tudok valamihez. Vannak stílusok, korok, nemzetiségek vagy bármi, amit nem preferálok, vagy ha nem is azt mondom, hogy utálom, de nem is szeretem. Ilyen a Western is, amiből nagyon kevés filmet, könyvet és játékot tudok felsorolni, viszont ami tetszik, az nagyon. Ray karaktere, hatalmas színt vitt ebbe a játékba, a két szereplős történet vezetés, azok lehetőségei, pedig igazi élmény bomba volt. A stúdió itt lépett be számomra a nagyok közé, és mai napig meglep.


059 Half Life 2. (PC)
Hogy is tartja a mondás? Jó PC-vel lehet élvezni valamit?
Na jó, nincs ilyen mondás, de amikor már elértem azt, hogy mindent láthattam a játékból, természetes hogy újrajátszottam.
Bevallom őszintén, a HL2 nekem nagyon tetszett, de az első rész utáni rajongás miatt, teljesen másra számítottam.


060 Area 51 (PC)
Ismét ismerős történet. Anno a játékot játszottam jó sokáig, de idegesítettek a fehér textúrázatlan terep tárgyak így abba hagytam. Később, jobb VGA idejében pótoltam és egy fikarcnyit nem bántam meg. Ethan Cole kalandjait a Midway hozta el nekünk, ami történetre és játékmenetre is igencsak kellemes darab, nem utolsó sorban, hogy David Duchovny kelti életre a hangját. Akinek a Half Life tetszett vagy akár a Prey annak bátran merem ajánlani még így tíz plusz év után is.


061 Resident Evil 3. - Nemesis (Mercenary Mode) (PC)
Számtalanszor végigjátszottam már az alap játékot, és mivel a sorozatot is itt ismertem meg, ezért a kedvencemmé vállt. Egyre jobb eredményeket és teljesítményt értem el (asszem egy 2 órás speedrun volt a legjobb) de a Mercenaryes mód kimaxolásával is büszkélkedhetem.


062 Half Life 2. - Episode 1 (PC)
Bár fentebb említettem, hogy közel sem azt vártam a HL2-től amit kaptam, mégis minden tekintetben elismerően bólintottam, amint végeztem vele. Ezért is volt, hogy repült a gépre az Episode 1, amiben viszont hatalmasat csalódtam. A hangulat és a környezet is, olyan volt számomra, mint egy gyengébben sikerült, garázsban készült mod.


063 Half Life 2. - Episode 2 (PC)
Na viszont a második epizód, már az új környezet mellett, javított textúrákat és új ellenségeket vonultatott fel, visszatérő szereplőkkel és jó történettel. Nagyon tetszett a dolog, és mai napig várom (ásít) az episode 3-at.
1NriGnr.jpg


064 Half Life 2. - Portal 1. (PC)
Remek példa ez a játék arra, hogyan lehet kinőni saját magunkat.
És most megint a panaszkodós énemre gondoltok, mert itt is hatalmasat csalódtam és nem azt kaptam amit vártam, de itt jó értelemben. Ha nem vagyok éhes, szomjas, álmos akkor ezt a játékot egy ültő helyemben végigviszem.


065 Half Life 2. - Portal 1. (Bonus Stage) (PC)
Gondolom nem kell mondanom, hogy a stáblista után ugrottam is neki a bónusz pályáknak, és végeztem is velük, amit akkoriban igazán nehéznek találtam és nagyon büszke voltam rájuk.


066 Silent Hill 4. - The Room (PC)
Merülj el a Silent Hill világában, mondtam magamnak és elkezdtem játszani a negyedik résszel. Megizzasztott nagyon sok helyen, de az atmoszféra annyira jó volt, hogy képtelen voltam letenni, aztán SH rajongónak könyveltem el magam, és megfogadtam, hogy minden egyes részt be fogok pótolni, előtte és utána is.


067 Call Of Duty 4. - Modern Warfare 1. (PC)
Bár mára már divat lett a codot fikázni, és magam is meguntam valahol ezelőtt két-három résszel, ez az a lövöldözős játék, amit sosem fogok elfelejteni. Azok a füstök, robbanások, lassítások, karakterek és az élmény te jó ég!!!
xQIXaKB.jpg


068 Crysis 1. (PC)
Van az a pillanat, minden gamer életében, amikor megveszi az Új PC-t és megjelenik valami ütős játék. Na az én életemben a Crysis és a Colin Dirt volt az, amiket rögtön fel is húztam max grafikára, és azt hittem innentől király az élet.
Aztán, amikor akadást, teljesítménycsökkenést tapasztaltam, rájöttem, hogy nem minden arany ami fénylik.
Ettől azonban, mai napig a legjobb fps-ek közé tudnám sorolni.


069 Need For Speed Pro Street (PC)
Világ életemben nagy NFS felhasználó voltam. Nem mondom, hogy mindet szerettem, de minddel játszottam valamennyit és voltak közöttük felülmúlhatatlan kedvenceim is. A Pro Street a kezdeti csalódás után (nem illegális autóverseny) hamar belopta magát a szívembe. Azok a Nevadai sprint futamok te jó ég, amikor hátul haladsz, de tömegkarambol történik, te pedig a repülő alkatrészek, autók és porfelhő mögül az első helyre jutsz…..


070 Resident Evil 1. (Training Dificulty – Jill) (PSX)
Mint azt már tudhatjátok (ha nem most mondom) nagy Resident Evil fan vagyok. És mivel minden egyes kockára, pixelre kíváncsi vagyok, nem maradhatott ki a PSX-es első rész sem. Pótlások…...folyamatban…..


071 Obscure 1. (Easy – Cooperative) (PC)
Sosem szerettem ha más játszik helyettem, vagy belekontárkodnak a játékomba, épp ezért volt meglepő, hogy mennyire imádtam ezt a játékot, egy másik jó barátommal együtt végigjátszva. Egyébként a Single is teljesen ott van, szóval ha RE, SH vagy Alone kedvelő vagy, mindenképp pótold.


072 Sniper Elite 1. (PC)
Íjász vagy Mesterlövész. Ha kell vagy lehet játékban választani, és lehetőségem van rá, akkor ez a két (kaszt) amit mindenképp választok. Nem kérdés hát, mennyire imádtam ennek a sorozatnak az első részét.
A (megnemmondommármilyenfilm)-et akkor még nem láttam, így a bombák becsapódása közbeni hangzavarban lövöldöző küldetés, hatalmas élmény volt számomra.


073 FEAR 1. (PC)
Ismét egy mostmár jó géped van, játszd újra játék ez is.
Meglepően látványos lövöldözés, igen jó történettel ami még érdekes is és hatalmas hangulattal. Alma, igazi mocsok mi pedig kényszert érzünk, már csak ezért is játszani vele, hogy elfenekeljük a csajt.


074 Worms 4 – Mayhem (PC)
A Worms imádat nekem annó az Armageddonnal kezdődött.
Viszont, mai napig nem értem, miért akadtak ki az emberek a megjelenés után, a 3D megvalósítás miatt. Én jól szórakoztam vele.


075 Cold Fear (PC)
Volt már szó az elveszett folytatásokról, és most sem tudok mit mondani, csak hogy amikor meglátom ennek a játéknak a nevét, nem értem, hogy a viharba nem csinálnak folytatást.
Az, hogy egy hajón bezárva, mégis a játék végéig benne van a felfedezés öröme, külön kiemeli a jó játékok közül a kiválók közé. Később a Resident Evil Revelations volt ehhez hasonló, szóval akinek az tetszett, de ez kimaradt az bátran pótolhatja.


076 Diablo 2. (PC)
Ejjj, ejjj Diablo.
Ő az, amit csak úgy havernál láttam és a minden felé villogó effektektől már a hányinger kerülgetett.
Aztán nagy unszolásra, elkezdtünk egy multit később, de ugye mondanom sem kell, mennyire kisebbségi komplexusom volt egy első szintű paladinnal, egy 40+-os Druida mellett, szóval hanyagoltam.
Eljött azonban az idő, amikor itthon, magam csendességében elkezdtem játszani vele és szerelmes lettem.
72.-es Palladin lett a rekordom belőle :P


077 Stranglehold (PC)
Volt egy időszaka a Midway-nek, amikor szállította a jobbnál, jobb játékokat.
Ilyen a Stranglehold is, amiben  John Woo közreműködésével, Chow Yun-fat szerepében oszthattuk az ólmot. Unreal Engine 3 alatt dübörgött, rombolható környezet volt és a filmekre jellemző jelenetek.
Számomra, mai napig annyira jó játék, hogy érdekesnek találom, miért nem beszélnek erről még mindig az emberek.


078 FarCry 1. (PC)
Pótolt játék, amit a Crytek Crysis játékának hiánya okozott.
Szóval történt az eset, hogy végigtoltam a Crysist és szerettem volna valami hasonlót.
Nálam erre a megoldás, felkeresni a fejlesztőket és megnézni, nincs e valami hasonló játékuk.
Így akadtam a Far Cry sorozat első részére, ami meglepő irányt vett a vége felé és emlékeim szerint kegyetlen nehéz volt.


079 Hunting Unlimited 2008 (PC)
Tökéletes dolog arra, hogyan tud egy játék becsapni, hogy te egy kegyetlen jó és pontos vadász vagy.
Nagyon tetszett a játékban az Arcade vonal, és hogy nem kellett több tíz percet rászánnom arra, hogy a végén egy rossz lövéssel, restartot nyomjak egyre több őszülő hajszállal.


080 BlackSite Area 51 (PC)
Midway ismét. Unreal Engine 3 ismét. És egy nagyon jó játék ismét, amit sajnos a COD MW árnyékában kevesen ismertek meg.
Én egyszerűen imádtam és mai napig, ha valaki érdeklődési köre csak egy kicsit is hasonlít a játék egyes szegmenseire, azonnal ezt ajánlom neki.


081 Diablo 2. - The Lord Of Destruction (PC)
Ahogy fentebb említettem egy igen sokszintű Palladin lett a végeredménye annak, hogy beleszerelmesedtem a Diablo-ba. Ehhez hozzájárult a kiegészítő lemez is.


082 Colin McRae Dirt 1. (PC)
Ez is egy érdekes történet, mert mint ahogyan sok dolog nem érdekelt a valóságban, annál jobban érdekelt a virtuális világban.
Ilyen a Colin McRae Rally sorozat is, melyet megjelenés óta követtem és kegyetlenül vártam a Dirt részét is, ahol már kicsit (engedtek azokon a köteleken).
Tetszett is, jó megoldásnak találtam a karrier módot is, hisz ekkor már a Codemasters hozzászoktatott a Toca Race Driver szériával a rendszerhez.


083 Resident Evil 4. - Mercenaries Mode (PC)
Mivel a Resident Evil 3-ban számos előnyös dolgot tudtál megszerezni az alapjátékhoz, így itt ezzel a móddal kezdtem. Már közel sem éreztem át, azt a hangulatot amit az RE3 Mercenaryes módja adott, de ez nem állhatott utamba.


084 Resident Evil 4. - Normal Mode (PC)
Akárhányszor kérdezték a véleményem, mindig azt mondtam, hogy ez nem Resident Evil. Ez egy nagyon jó játék amit sokszor végigjátszottam már, de számomra csak a Resident Evilből Leon az, (és persze a csodás Ada Wong) szerepel ebben a játékban is. Ettől azonban elfogadtam teljes értékű résznek, és sokszor végigjátszottam már.


085 Resident Evil 4. - Ada The Spy (PC)
Mivel általában egy végigjátszott játék egyszer szerepel a listában, így úgy érzem, hogy a kiegészítőknek, letölthető tartalmaknak plusz hely jár. Ada története is ilyen, ami bár nem annyira maradandó, vétek kihagyni.


086 Resident Evil 4. - The Another Order (PC)
Ő volt a következő áldozat, melybe azonnal belekezdtem.
A történet kiegészítésképp fontos, inkább érdekesnek tartanám.


087 Halo 1. (PC)
Vannak dolgok, amiket az emberek vagy csípőből szeretnek, vagy csípőből utálnak.
Ha anno nem próbálom ki egy pár percre a Halo játékot, akkor valószínű, hogy később nem fog érdekelni a neonfényben izzó kis ürlénykoboldokkal való harc. Maga a színrendszer ami nagyon zavart ebben a játékban. Viszont, nem bántam meg egy percet sem. Még sok évvel a megjelenés után pótolva is elvarázsolt az MI és a lehetőségek ebben a játékban.


088 FEAR 1. - Perseus Mandate (PC)
A kiadó és fejlesztők körüli botrány miatt, sosem tudtam igazán, melyik is lett volna a két kiegészítő közül az igazi folytatás. Mintha úgy rémlene, hogy az egyikben nem szerepelhetett Alma, a másikban pedig a főhős egyszerre, de talán tévedek.
Az biztos, hogy a lövöldözés megvolt mindkét expansionban de mivel egy darab jelenetet nem tudok felidézni belőlük, így gondolom nem is volt akkora nagy szám.


089 Alone in The Dark 5. (PC)
Bár, ismertem az Alone In The Dark sorozatot, sosem játszottam velük csak ezzel a résszel.
Nem tudom, mennyire hajaz az elődökre, de az az egy biztos, hogy nekem életem egyik legjobb játéka volt és szerintem méltatlanul alul-értékelt és elfeledett program.


090 Crysis Warhead (PC)
Ő az a Crysis rész, ami itt Magyarországon készült és bár nem teljes értékű folytatás, a standalone verzió is megmutatja azért, hogy ez nem csak egy egyszerű kiegészítő. A magyar szinkrontól nagyon élvezetes volt a játék és a történetre is mai napig emlékszem. A vége meg...hááát vártam nagyon a Crysis 2-őt.


091 Brothers In Arms – Hell's Highway (PC)
Volt dolgom a BiA játékokkal, de mindig is inkább úgy tekintettem rájuk, mint egy MoHAA, CoD és Tom Clancy’s hibridre, ami nem baj, mert ez a játék remek. A története jobban fekszik a csapatunkra, mint bármelyik más játékban, valamint a komolysága is teljesen a játékhoz illik. Végigjátszás után indult is a New Game+ majd újra és újra, a végén már a legnehezebb fokozaton, ami bár stratégiát és türelmet igényelt, még így is rettentő mód élvezetes volt.



Ennyi lett volna számomra ez a két év.
Akit érdekel az megtalálhatja a következő írásaim:
Ennyi volt számomra 2006-ig a játék!
Ennyi volt számomra 2006-2008.-ig a gaming!
Ennyi volt számomra 2014
Ennyi volt számomra 2015

Ennyi volt számomra 2016

Nektek, volt dolgotok valamelyikkel?

20.
20.
kopic
#19: :D
Jaja. Nálunk is volt ilyen, hogy a kövi személy csak akkor következett miutan meghaltal.:)
19.
19.
#12: Simán bevállalom és ugyanilyen formában fogom leírni, mivel nem vagyok cikkíró és nem is foglalkoztat az írás. Mi miért tetszett, stb.
Kérdés, hogy mikorra lesz meg, lehet csak évek múlva :D
Most gyorsan átfutottam a 2006 előtti blogodat, durván nagy a hasonlóság, sok atari és nes játékot fogok én is hozni.
Asszem kénytelen leszek felbontani, mert máshogy nem lehetne normálisan megírni.

#10: osztálytársamnak volt a meg a VC (meg neki indult el, talán ballagásra kapott egy fain gépet), mi egy életre bontottuk fel a cserét, volt amikor már imádkoztam hogy lőjék le végre. :D

18.
18.
x360player
Ha az Alone in the Dark korábbi részei kimaradtak,akkor mindenképp pótold a negyediket,a The New Nightmare-t. Resident Evil-féle kameraállás,fejtörők,brutál jó hangulat,és néhol elég ijesztő is. Én annyira imádom azt a játékot,hogy még az előzményként szolgáló képregény változatot is megvettem,amit annak idején egy időben adtak ki a játékkal még 2001-ben(igaz az még a francia változat volt,az angolt 2002-ben nyomták).
17.
17.
Heldengeist
#15: Igen, a cellshadedes. Nem javaslom kukázni. Jól áll neki a látvány, jó a történet, jók a karakterek, jó az irányítás, pályatervezés. Egy kicsit könnyű, de ez legalább annyira igaz a SoT-ra. Én is idegenkedtem tőle, de vétek volna kihagyni.
16.
16.
GemForge
A játékokkal semmi bajom, de sajna szinte értelmezhetetlen és olvashatatlan, amiket összeikálsz... Ha figyelmesen visszaolvasnád, akkor rádöbbennél, hogy a leírt mondatait zöme csupán egy szóhalmaz.
Ezért kár billentyűzetet ragadni...
15.
15.
godach
#11: Ha a reboot az a rajzos (cellshaded?) valami, akkor azt kukáztam. Ellenben a SoT trilógiát pótolni szeretném, csak egyszerűen nincs időm :/
14.
14.
godach
#7: #04 Stranger. Nem, nem maradt ki, végigtoltam de az underground 1 után, nekem nem volt akkora eresztés, sandbox ide vagy oda.

Sok játékkal vagyok így, de az SA-val én is. Komolyan mondom, nem tudom mi van a szomszéd utcában, mert rég nem voltam már ott, de az SA-ban azt is tudom, hol van egy-egy motor vagy kocsi.
De mondhatnám a Morrowind-et (bár az nem ennyire részletes ugye) vagy a Gothic sorozatot.
Imádom azokat a térképeket, amik úgy vannak tervezve, hogy tényleg álmodból felkeltve, félig behugyozva is megmondod, merre van az arra :)
13.
13.
godach
#5: Nos, ebben a listában nincs benne, de azóta már pótolva lett az 1-2-3-4, Origins, és Shattered.
Shattered Memories, mai napig kedvenc, és nem csak Silent Hill kedvenc, hanem egyenesen a játékok szürkeségéből is bőven kiemelkedő darab :)
A többi viszont várólistán :)
12.
12.
godach
#1: Az ég világon semmit nem kell szégyellni :D
És komolyan mondom, szívesen olvasnám a "hasonló" posztod, szeretem ezeket az élményeket megosztani, szóval hajrá ;)
Nekem is lenne, még így is rengeteg pótolni való, na de mára rájöttem, hogy az élet rohadt kevés ehhez.
(főleg, hogy azért cibálom a sorozatokat is befelé) :)
11.
11.
Heldengeist
Még mindig nincs Princs of Persia? Ha 2008 és 14 között is kimaradt a szórásból, szégyelld össze magad és be ne fejezd úgy az évet, hogy ki nem pörgetted a SoT trilógiát és a rebootot.
10.
10.
kopic
#1: Ismerős az érzés.
Csak nálam a SA-nel volt ez. Emlékszem meg X Classicon nyomtam tesoimmal, és megbeszéltük hogy 1,5 óránként mindig cseréljük egymást annyira rakattantunk.
9.
9.
RangerFox
Bődületes mennyiségű játék, gratulálok hozzájuk! Tényleg nagyon szép lista,. Ezek közül kevéssel játszottam, még kevesebbet játszottam végig.
8.
8.
mjsilvester
Én még a ps1 es korszakban toltam félnapokat... Akkor nagy átörés volt grafokailag....Aztán sorba minden ami uj jött... Talán az ember kiöregedett a játékokbol nem érzem ahogy szivna magaba mint anno..bár mostanára nincs semmi ujdonság kissé lerágott csont minden
7.
7.
hadzsime
Régen rengeteg órát öltem a San Andreasba. Jobban ismerem a pályát, mint a szülővárosomat. Bárhol kirakhatnál a játékban, térkép nélkül hazavezetnék a Grove Street-re. A mai napig fejből tudom a fontosabb csíteket. Kis papírlapom is volt, tele kódokkal. Áh...régi szép idők.
6.
6.
Yanez
#5: Nálam az első, majd a negyedik, második, a harmadiktól viszont nem dobtam el magam. Végig sem toltam.
5.
5.
Pain
Silent Hilleket mindenképp pótold! Szvsz a PS2-es korszak végéig a 4. lett a leggyengébb rész, szóval a többi biztos ennél is jobban fogod élvezni. Nálam magasan az első vezeti a listát.
4.
4.
Stranger
NFS Underground 2 kimaradt az életedből?
3.
3.
#2: De legalább élveztem a fosást :D
2.
2.
Yanez
#1: "A VC-re elment egy nyári szünetem..."

Így jár aki romlott kaját eszik.
1.
1.
Micsoda címek, máskor hozok zsepit is. Mennyire szerettem akkor még játszani, igazán beszippantott egy-két zseniális cím. A VC-re elment egy nyári szünetem, rengeteg lehetőség volt benne, mai napig a kedvenc GTA-m. Ahogy te is írtad párszor, nekem sem volt mindig megfelelő bika gépem és sok játék el sem indult, így szégyen de a listádról bőven lehetne pótolni igazán nagy címeket. Ki tudja, még a végén én is írok egy hasonló szösszenetet, de ahhoz kéne egy jobb gép.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...