godach

godach

Green Hell Éménybeszámoló ami tényleg egy hatalmas élmény volt!

Link másolása
Azt hiszem a magam majd 30 évnyi játékkal töltött múltamban találkoztam már jó játékokkal, de ilyen kiemelkedővel igencsak ritkán.

A Creepy Jar becsapott, de kegyetlen. Amikor bejelentették a játékot, akkor egy survival játékot jelentettek be és volt már pár ilyen játékkal dolgom, de higgyétek el hogy ilyen minőségben és kivitelezésben bizony ennek a játéknak párja nincs. Persze, hitegettek minket hogy lesz benne sztori mód és bár a magamfajta vágyik is rá, mégis tudtam az igazat. Biztosan lesz benne de csak ezért hogy legyen. Nemrég fejeztem be a játékot húsz óra után (ami csak azért volt ennyi, mert előtte negyvenet belevertem survival módban, mivel Early Accessben csak az volt elérhető) és azt kell mondjam, egy darabig nem akarok semmi mással sem foglalkozni csak ezt a játékot elemezgetni. Nem csak hogy volt sztori, de a játékok 99%-a bizony megirigyelhetné.

Szóval a játékosok arra számítanak, hogy megvesznek egy játékot amiben a tábortűz és az építkezés a legnagyobb lehetőség. Itt kell felhívnom a figyelmeteket és még azok figyelmét is, akik tolták eddig a játékot, hogy a végleges terméknek köze nincs ahhoz amire számítottunk. A sztori mód a felfedezésről szól. Végre kaptunk térképet, ami tényleg csak egy térkép de a bejegyzéseink és firkáink az iránytűnkkel segítenek abban, mégis merre lehetünk. Nincs GPS, nincs minimap ami mutatja, hogy merre mehetsz. Meg kell tanulni használni a térképet és a fentebb említett iránytűdet. Figyelni kell, a patakok merre folynak és arra is hogy a nap merre kell fel és merre nyugszik. Akkor, talán kevesebbet fogsz eltévedni de én biztos vagyok benne, hogy velem együtt még így is sikerülni fog.

A játékban egy pár férfi tagját alakítjuk, akinek a felesége felveszi a helyi bennszülött törzzsel a kapcsolatot, míg mi éljük addig a kis életünket. Itt, természetesen lesz egy kis galiba és az elkövetkező 2-3 hét kiesik majd, mi pedig elkezdjük a kalandunkat és a túlélés mellett az emlékeinket visszaszerezni. És itt jön a lényeg, mert tényleg mindenki azt hiszi és a készítők is azt sugallták, hogy ez egy túlélőszimulátor játék. Sőt, még a kezdeti verziókban én is ezt írtam. De nem az! Ez egy mestermű. Egy vérbeli FPS ahol a karakterünkre SIMS szerű odafigyeléssel kell törődni, a harcokat, sebzést pedig egy Tom Clancy's vagy Arma szerű játékkal lehetne összehasonlítani. Lehet, hogy egy összetűzést megúszol egy vágással és azt hiszed te vagy a király, de aztán a vágás elfertőződik. Begyullad és a láz és fertőzés ellen, ha nem tudsz mit tenni, akkor hiába csaptál le három bennszülöttet míg téged csak egyszer karcoltak meg a jutalmad a HALÁL! De ne szaladjunk ennyire előre.

A játék mindvégig fogja majd a kezed, de ehhez kreatívnak kell lenned. Figyelni, olvasni és a legfontosabb: tanulni. Az elején rábukkansz egy elhagyott táborra és itt a játék végéig meghúzhatod magad. Lehetőséged van építkezni de hatalmas öröm annak aki nem szeret, hogy nem muszáj. Az utadat, úgy járod be ahogy csak akarod. Viszont, ha eszed van akkor felállítasz magadnak egy sugarat amit szép lassan felfedezel. Ott lesz a biztonságot nyújtó ágyad ahol alhatsz és visszatöltheted ezzel a staminád valamint gyorsan összedobsz egy kis menedéket, ahol menthetsz. Ez a két alapvető dolog van a harmadik legfontosabb mellett, ami az hogy sohase fuss! Megismered a hangokat már messziről ha egy kis figyelmet szentelsz a játéknak. A csörgőkígyót meg fogod különböztetni a madárpóktól és az egerek táncától az avarban sem mászol a falnak éjszaka.

Szóval, nekiugrasz és megtanulod, miből tudsz cukrot, zsírt, fehérjét és nedvességet kinyerni így pár nap alatt rájössz arra, hogy nem is olyan nehéz életben maradni. Sőt, a dzsungel egy olyan svédasztal, amit megirigyelhetne bármi csak meg kell tanulni mit, mi után és mennyit ehetsz. Mire mi az orvosság. Volt olyan, hogy majdnem szomjan haltam pedig volt mellettem víz, csak koszos. Ezt a koszos vizet nem isszuk meg mert tele van baktériummal, viszont a közeli farönkön olyan gomba nőtt, ami megöli ezeket. Így fogtam magam és bár undorral, de ittam a vízből többször is majd a gombákat elfogyasztva nem csak a szomjúságom de az egészségem is teljesen a helyére állt.

Szóval, ha végre pár óra után elfogadtuk, hogy mi bizony nem Duke Nukem vagyunk vagy DoomGuy és elkezdtünk kicsit figyelni is arra, hogy mit csinálunk, akkor a környezetünkben rájöhettünk arra, hogy mi mire való és mire van szükségünk. És ekkor jöhet a felfedezés. Bár, itt nincs kordon vagy épülő híd ami megakadályozzon tehát bármerre mehetsz, amikor eljutsz olyan helyekre ahol eddig nem jártál, az nem annak lesz köszönhető hogy feloldotta a játék hanem annak, hogy elég tapasztalatot szereztél ezekhez és ez nagyszerű, sőt csodálatos érzés. Végig szabad vagy, de tudnod kell mit miért teszel és ha tanulsz akkor olyan szinten kifizetődőik, hogy a babérokat learatva csak mosolyogni fogsz.

Egyre többször fogod jól használni a térképet. Megtanulod a természetet a saját oldaladra állítani. Kipakolsz a zsákodból indulás előtt majd olyan kemény leszel, hogy már azt is tudod mit vigyél magaddal. Felfedezed azt a kis részt, amit kell és elégedetten vagy néha vágásokkal, csípésekkel, mérgezéssel, gyomorrontással de visszaértsz a szeretett kis vackodba és büszkén kezeled magad. Nem kapkodsz. Ha kell, akkor rászánsz két napot a pihenésre valamint élelemgyűjtésre és természetesen a lábadozásra, de felkészült leszel. Egészséges és fitt, ahogy azt egy modern Indiana Jonesnak tudni kell. Közben pedig a szerelmed segít mindvégig rádión, hisz te nem vagy a legnagyobb király. A növényeket, túlélést ismered de a nyelvet és sok mást Ő ismer és hasznos segítség.

Felfedezve a térképet, találni fogsz illegális dolgokat, bányát és sok mást amire nem szeretnék kitérni, inkább örülnék, ha ezeket a felfedezéseket ti tennétek meg. Az biztos, hogy sosem fogtok unatkozni, mert mint ahogy mondtam az életben maradás a legnagyobb kihívás a játékban. Az alapvető szükségletek után pedig jönnek a ragadozók, jönnek a bennszülöttek és jön a sztori ami irgalmatlanul kemény.

Fentebb említettem, hogy azt hittem csak lesz benne történet mód. Talán, azért is lepett meg annyira a kidolgozottsága, mert nem számítottam ilyen mélységűre és odafigyelt koncepcióra. Tipikus, van benne mert hogy legyen és ennyi amit vártam, ehhez képest még egy történetorientált játékra is igen keményen rányomja a bélyeget a játék. Az Open World megvalósítást, sosem fogod kényelmetlenül annak érezni, hogy időhúzás. Itt, jobb esetben tudod merre menj de a szabadság itt tényleg szabadság. Ha halat szeretnél arra mész amerre, ha zsírosabb húst arra amerre legutóbb láttad a vadkant. Ha pedig a fehérje érdekel, azt is megtanulod merre keresd.

Menet közben, viszont kiderül hogy a dzsungel nem is olyan érintetlen, mint ahogy azt gondolnánk. Olyan eszközökre teszel szert, olyan építmények kivitelezését tanulod meg, amit idővel kamatoztatni tudsz. Nem utolsó sorban, amikor egy helyen látod, hogy fel lehetne menni de bizony olyan magasra nem tudsz ugrani és később ennek a szerszámját is megtalálod, akkor már tudni fogod, hova menj és mit csinálj.

A Green Hell egy csodálatos játék, ami nagyon sok mindenből merít mégis egyedi. Ilyennel én még nem találkoztam hisz egy komolyabb FPS rajongó is megtalálja benne a számításait, míg egy Survival szerető ember is. Nincsenek megkötések. Olyan tempóban haladsz, amilyenben csak szeretnél. Ha ügye vagy két nap alatt végigszaladsz a történeten de akár 40 napig is elhúzhatod, szépen, felkészülve.

A szinkron nekem nagyon tetszik. Kicsit Nathan-es a hangja a srácnak az Unchartedből, de beleéléssel mesél, mondd vagy káromkodik. Volt egy jelenet, amre szerintem mindig is emlékezni fogok míg gamer leszek, de az majd a következő blogomban, amiben spoileresen beszélek és írok a játékról. Ez, csupán kedvcsináló lenne. A hangok nagyon rendben vannak amúgy, esti szöszmötöléskor a hideg kiráz míg zene nem sok van benne, de ami van az annyira oda illik, mintha direkt oda írták volna.

Harminc éve játszom lassan, nagyon sok játékot kitoltam és nagyon sokat imádtam, de emiatt a játék miatt, büszke vagyok hogy gamer vagyok. Kihagyhatatlan darab és nem utolsó sorban még ha nem is 100%-os iparosmunka, tökéletes példája annak, milyen amikor nem nagy költségvetésből nem nagy csapat 300%-ot hoz ki.


Remélem meghoztam a kedveteket. Ha igen, kíváncsi lennék nektek hogy tetszik?

ui:. Gondolkodtam, hogy formázom a posztot. Keresek linket, hol lehet megvenni a játékot vagy írok egy tippek-trükkök blogot is pluszba. Menesztettem az egészet. Ez annyira jó, hogy ha nem haragszotok én bizony megyek vissza játszani.

19.
19.
Diabolis83
#18: Tervben van a megvétel, csak előtte kell eladás, hogy legyen elég pénz a számlán.... Ha két nappal hamarabb találok rá, nem veszek fel mindent kp-ban... Így még pár napot ki fog bírni :D
18.
18.
godach
#17: Remélem minél hamarabb megveszed, ezzel is támogatva a fejlesztőket mert tényleg hamar kiléptek az Early-ből és tartják a szavukat.
Azt tudom, hogy agyagból is lehet már építkezni és ha minden igaz akkor kohót gyártani. Gondolom, így fogunk eljutni a vaskorig :)
17.
17.
Diabolis83
Nekem is bejött, bár én még khm... "demó" verziót használok. Az biztos, hogy az első pár tíz óra elég szenvedős (pl. mit ehetsz meg, mit nem), az íjászattól agybajt kapok (miért van minden játékban 6 méter kilengés?), de valahogy mégis odaszegez a gép elé (úgy fél órára, aztán eü problémák miatt két óra fekvés).
Az ilyen játékok egyébként el is tudnak gondolkodtatni : az ARK óta nézem, hogy mire felépítek egy kunyhót, kivágok egy szigetnyi fát... Elgondolkodtató... És valahol megtanít a spórolásra is. Ebben a játékban felhúzok egy tetőt a tábortűz fölé és kész. Kelleni fog a fa másra.
A konzervdobozokkal vajon lehet majd valamit kezdeni? Egyenlőre gyűjtöm, mégis csak fém :D
16.
16.
godach
#15: Én nem szerettem a survival játékokat és az Early Access-t sem támogattam. Már javában voltak a piacon, amikor az egyik kedves tagunktól karácsonyra kaptam a 7 Days to Die-t. Minecraft? Cöhhh, nem igazán érdekelt de révén hogy zombikat dolgoz fel és mivel ajándék, gondoltam csak elindítom. Volt, valami fura benne ami odaszegezett, bár kegyetlen nehéz volt az is. Idegesített a folyamatos halál így elkezdtem egy magyar srác videóit nézegetni (addig youtubereket sem néztem sosem), és a fickó olyan intelligens és informatív volt, hogy nem csak a játékot tanultam ki de a videóit is mintha egy sorozat lenne, úgy néztem végig.

Amikor erre a Green Hell-re gondolok, akkor gondolok vissza magamra is, hogy ha tartom magam az elképzeléseim, miszerint az Early Access haszontalan és a Survival játékoknak nincs értelme, rájövök milyen hibákat követtem el. Képzeld már el, hogy én 95%-ban single pártinak tartom magam :D és gyűlölködve néztem az ilyen soha véget nem érő játékoknak. Azóta a 7Days-be 1023 órám van, pedig pont annak nincs vége.
Az olyanok, mint a Raft, Stranded Deep, Subnautica és ez a Green Hell is, amit legalább végig lehet játszani, elvettek az életemből 60-100 órát, de mind megérte.
Szóval én senkit nem szeretnék rábeszélni de egy esélyt mindenképp érdemelnek, szerintem :)
15.
15.
FrankBlack
Godach. Olyan jó élménybeszámoló lett, hogy bár egyáltalán nem kedvelem a survivor játékokat, de ehhez most nagyon meghoztad a kedvem. Most már nagyon felcsigázott, de attól tartok, hogy ha megveszem, és beszippant, akkor jó sok időt el fog tőlem rabolni :D
12.
12.
#11: Ez meg amúgy egy kurva nagy bónusz jó dolog, hogy magyar nyelvvel jött ki és teljesen hibátlan, minőségi a fordítás. Hiába az angol nálam az alapvető játéknyelv és menne akár németül is... De ahogy megláttam, hogy van benne magyar, gondolkodás nélkül magyarul indítottam és olyan jó lett, hogy nem is néztem meg eredeti nyelven.
11.
11.
godach
#10: hmmm. Te ismerős vagy nekem steamen? :D
Amúgy, jó fejek a fejlesztők. Kiírtam mennyire örülök, hogy többen is beruháztak rá ezzel is támogatva a fejlesztőket és LostProphetnek (neki köszönhetjük a hivatalos fordítást) is ez volt a megjegyzése: "Ezt jó hallani. 10 fejlesztőnként van végre egy olyan, aki szinte mindig elérhető, és válaszol is, ha kérdezek tőle :) Megérdemelnek minden támogatást."
7.
7.
Hát ezt a Green Hell-t megvettem. Leginkább ennek a blognak a hatására. Tudni kell, hogy nekem semmilyen túlélő játék nem tetszett videók alapján és nem is játszottam még soha ilyennel, szóval nekem minden új ami egy ilyen játékban van. Így elég kockázatosnak mondható vásárlás volt...

De jó! Okés, az elején beszoptam olyanokat, hogy egy nap alatt simán megdöglöttem. Ahogy godach írta, bele kell jönni, meg kell tanulni, különben vége van. Eddig tetszik és leköt, amin magam is meg vagyok lepődve. Meglátom, hogy ez meddig tart ki és utána tudnék értelmesebb véleményt mondani. Egyelőre úgy tűnik, hogy csak egyre jobb lesz játék és élmény tekintetében is. Ráadásul nem olyan minőségű, mint amit a stílustól elvártam. A grafika nagyon szép és buggal nem találkoztam.

Ami észrevétel, hogy nem támogatja a játék a controller-eket. Ez eléggé fura, mivel mindent csak körmenüből tudunk csinálni és teljesen egyértelműen controller-re van tervezve minden.
2.
2.
godach
#1: Nagyon jó lett. Merek kezeskedni érte. :)
1.
1.
Stranger
Jól hangzik, én felírom a listámba.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...