godach

godach

Ennyi volt számomra 2019/4

Link másolása
52 játék és sokszorozottan több élmény... azt hiszem eddig a legjobb év.

Üdv mindenkinek.
Azt hiszem mivel elég sokat garázdálkodom errefelé a bemutatkozást már elhagyhatnám, de sosem lehet tudni mikor csatlakoznak új olvasók így akik nem tudnák GoDach vagyok a Gamekapocs egyik bloggere és hű olvasója. Több éve hozzákezdtünk egy ajándékozási kezdeményezéshez, ami immár egy több mint 4000 fős facebook csoportot jelent, több mint 30 támogatott Magyar Lokalizáció Készítővel, sok hivatalos és félhivatalos támogatóval és rengeteg felajánlott játékkal, amiből hetente van hogy több százat sorsolunk ki. Ha valakit érdekel, akkor ez a TheGamers Hungary. Jelenleg a Gamekapcson két blogsorozatom van, az ennyi volt számomra - ami éveket átívelő végigjátszott játékok listája, amiben mindenről mondok pár szót, valamit a vasárnapi blog ami amolyan pletykablog szintjén működik, teljesen más és más témákat elővéve. No de ennyit magamról, nézzük az idei év utolsó negyedévét.


501 Call of Duty WWII (PS4)
Azt hiszem vannak dolgok amiket el kell engedni. Én végigjátszottam, az összes CoD részt és még direkt konzolokra is megszereztem mindet de a negyediknél volt az az érzés, amikor a demo-t rongyosra játszottam és azt hittem ezt sosem lehet majd űberelni. Aztán, mint valami kis bolondgyerek, majdnem százszor megnéztem a Black Ops első részének trailerét, amibel a Cliffhanger nevű pálya mai napig a kedvencem. Imádtam szinte minden kampányt a Ghost-ig (különösképp azzal sem volt gondom) de mára ez a varázs elfogyott. A BO2-nek már vagy 5x kezdtem neki és a többi rész sem fogott meg. A WWII-t is kölcsönbe kaptam és már csak azért fejeztem be, hogy vissza tudjam adni. Nem kell félreérteni, szerintem egy fokkal sem rosszabb mint az előző részek és nem is az ismétlődő dolgok a zavaróak benne, inkább mintha kinőtte volna az ember már. Kicsit sajnálom, mert imádtam gyerekkorom hősei (schwarzenegger, stallone, willis) lenni benne, de a WWII-es minőség immár nálam a Brothers In Arms: Hells Highway-nál kezdődik. Ennél komolytalanabb lövöldékbe egyszerűen nem tudom beleélni magam. A modern és futurisztikus részekben még el is mennek a szuperkatonák, de a világháborúban egyszerű hősökre lenne szükségem.


502 Terminator - Future Shock (PC)
Néha amikor retrózhatnékom támad akkor két lehetőség valósul meg. Vagy olyat játszok végig, amit már rég szerettem volna vagy olyat amit sosem láttam még futás közben. Volt a nagy Terminator láz és aztán bejelentették az új játékot, ezért arra gondoltam, hogy megpróbálom bepótolgatni a kimaradt T játékokat amiket rajongóként szégyen szemre nem játszottam még ki. Ilyen volt a FS is amin nagyon meglepődtem mert korához képest rengeteg jó és változatos lehetőséget kínált. Elgondolkodtam kicsit, hogy lehettünk annak idején ennyire kitartóak, amikor még nem voltak nyilak hogy merre menj és nem lehetett a falon sem átlátni. Azt hiszem, sikerült egy gyöngyszemet kijátszanom a régi korból.


503 Hidden Agenda (PS4)
Vannak dolgok amik annyira nem érdekelnek, hogy több év múlva is olyan újdonságokat hordoz számomra amik másnak már mindennaposak én meg mintha a barlangból bújtam volna ki. Ilyen dolog a PlayLink is amivel én még csak most találkoztam és számomra felfoghatatlan, hogy ez a remek és kiváló lehetőség hogy a fenébe nem terjedt el. A játék élvezeti faktora már úgy megkezdődött, hogy utána kellett járnunk, hogy mégis hogy a fenébe működik ez a cumó. A programokat letöltve a telefonra a játékot pedig a PS-re nagy izgalommal vártuk a nejemmel, mi is és hogyan fog történni. Mivel a Quantic Dream játékokat általában együtt szoktuk játszani felváltva, ezt pedig úgy ajánlották nekünk, hogy egyszerre is tudjuk, nagyon izgalmasnak ígérkezett a dolog. Valójában, az is volt. Ismeretlen területre tévedtünk amit a játék végére igen jól kitanultunk és élvezettel döntöttünk majd viseltük ezeknek a következményeit. Én komolyan mondom, hogy még olyan párnak is ajánlom akik szeretnek együtt filmezni viszont a másik félt nem érdekli a gaming, mert olyan hibrid ez ahol mindenki kegyetlen jól tud szórakozni. Számomra elmaradt a QD minőségtől, viszont a játékélmény a fentebb írtak miatt sokkal jobb volt :)


504 Blasphemous (PC)
Őszinte leszek sosem figyeltem volna fel erre a játékra, ha nem olvasom Nyarlako blogját. Mivel sajnos a staffom minden tagjának nem tudok mindig játékot venni így van hogy olyan dologhoz folyamodok, hogy a közös accountunkra veszek valamit, amit mindenki tud tolni megosztás után a sajátján. Így volt ez ezzel a játékkal is, amit végül is a pixel art és indie rajongó staffjaimnak szántam, de végül szégyen szemre jobban rákattantam mint ők. Azt hiszem, hogy ilyen varázslatos világgal rég találkoztam ennyire szép kivitelben 2D környezetben. A nehézség igen kemény, de a szokásos soulslike játékokra jellemző sikerélmény nagyon sokszor ott lapul a játék alatt. Ilyenkor nagyon tudok örülni annak, hogy nem burkolózom be egy olyan világba, amiben azt hiszem hogy mindenki hülye csak én vagyok helikopter, mert kiderül hogy nagyon jó dolgokat tudnak ajánlani az emberek. Kösz Nyarlako.


505 Terminator Salvation - The Video Game (PC)
Ugye fentebb meséltem a T hyperól ami elkapott engem is, így kutakodva eszembe jutott, hogy bizony volt ez a játék amire végül sosem kerítettem sort. Mivel a filmet a nézők 95% ellenére én bizony nagyon tudtam imádni, így meg is volt mi lesz a következő játék amit végig fogok vinni. Voltak benne nagyon hangulatos részek, de azt hiszem hogy már csak azért értékeltem ezeket mert az elmúlt húsz év alatt nem nagyon jött normális Terminator játék. Elvoltam vele és élveztem bizonyos szakaszait, de biztosan nem merném ajánlani senkinek sem, csak saját felelősségre.


506 Summer Athletics 2009 (PC)
Különböző stílusok (retró, verseny, bunyó vagy épp most sport) folyton visszatérnek nálam. Két napja valamiért a The Surge 2 pörgetése közben, mindig valami sportjáték jut eszembe, így a választásom a rég játszani kívánt Summer Athletics 2009-re esett, amiben nem is csalódtam egy fikarcnyit sem. Ezeket a sportokat nem követem (sőt szinte semmilyent sem), így az újdonság varázsa mindig él. A szabályokat is szinte mindig a játékból tanulom, így ha érmeket szerzek, már maga a királyság egy ilyen játékban. Nem is kellett több.


507 The Surge 2 (PS4)
Van sok dolog amiért imádom a nejem de az egyik az, hogy nagyon kiismert már engem. Volt egy trailere a TheSurge 2-nek (ITT) amit többször is megnéztem, napokon keresztül. Igazából nem a pénz volt a döntő dolog, hanem inkább az idő amiért nem rendeltem elő a játékot. Bosszantott volna, hogy itt van egy Day0 game én meg reggel hattól este hatig tolom. Viszont számomra már a bejelentés csodás dolog volt, hisz a The Surge vette el a szüzességem a soulslike játékstílusban, szóval nem meglepő hogy ez a kedvencem és valószínű hogy az is marad. Történt, az ominózus eset hogy pár nappal később amikor hazaértem, a vacsora mellett ez volt az asztalon, aminek el sem tudjátok képzelni mennyire örültem. A játék nem volt számomra sem megváltás, sem pedig csalódás mert inkább egy The Surge 1,5-nek mondanám, de ettől független minden egyes percét élveztem és bátran merném ajánlani azoknak akik szeretnének belépni a soulslike játékok világába és még a sci-fit is szeretik.


508 Resident Evil HD Remake (PC)
A kétezres évek elején, illetve a 90’-es évek legvégén megváltozott bennem valami. Tizenegynéhány évesen találkoztam ugyanis a Romero féle zombis filmekkel és a Resident Evil 3 - Nemesissel amből egy életre szóló (szerelem) lett a zombi téma felé. Jill Valentine történetének minden percét imádtam, majd újra, újra, újra és újra végigjátszottam, hogy az utolsó fellelhető tárgyat is felszedjem és ruhát begyűjtsem. Később pótoltam az első és második részt, aminek a Remake kiadása miatt döntöttem a GameCube mellett de sosem jutottam odáig. Most a HD Remaket sikerült végigvinnem és ennek is élveztem szinte minden percét. Amikor a Moonlight Sonata pedig felcsendült, azt hittem ismét 13 éves vagyok.


509 Star Wars Jedi Fallen Order (PC)
Én amikor megtudtam, hogy a Respawn egy SW játékot készül gyártani, nagyon felkaptam a fejem. Nem igazán csípem a Star Wars filmeket ellenben imádom a játékokat. Egy egész tucatot tudnék felsorolni a kedvenceim közül így nagyon vártam azt a híres bejelentést, ami végül meg is történt. EA játék, lootboxok és Multuplayer nélkül? TPS a Respawn-nál, akik világ életükben FPS-t gyártottak? Azt mondtam magamnak, hogy ha az eddigi játékaik után ezt is megcsinálják, akkor innentől kezdve nem csak a kedvencem marad a Respawn hanem vakon fogok bízni bennük.
A játék nagyon tetszett. A megoldások és a kivitelezés szintén. Az, hogy nem mindenki topmodell volt benne, sőt a főhős kinézete egyenesen ellenszenves volt, aztán megszerette az ember, az valami állati volt. Ahogy ezek a srácok, lelket és személyiséget adnak egy karakternek vagy akár robotnak mint jelen esetben BD1-nek, aki majdnem űberelte a Titanfall 2-ben megismert BT-t, példaértékű. Tiszta szívemből kívánom, hogy a közel sem tökéletes Fallen Order minőség jöjjön bárkitől, aki megpróbál SW játékot csinálni. Mondjuk, azt hozzá kell tennem, hogy technikai téren van hova fejlődniük, de a hangulat és atmoszféra miatt most az egyszer megbocsátom nekik :)


Büszkén jelentem, hogy a képek egytől-egyig mind saját lövésű shotok :)

Összegezve:

Számomra a 2019-es év, talán a videójátékos pályafutásom legváltozatosabb és legjobb éve volt. Nem kellett hozzá új konzol, nem kellett gépbővítés csupán annyi kellett, hogy kicsit figyeljek mások ajánlására és fogadjam el, hogy ha a kacsa nem tud úszni akkor nem a víz a hülye. Ha meg kellene köszönnöm, akkor nem a kiadóknak, fejlesztőknek, platformoknak kellene, hanem nektek játékosoknak!

A sorozatban eddig megjelent blogok:
Ennyi volt számomra 2006-ig a játék!
Ennyi volt számomra 2006-2008
Ennyi volt számomra 2009
Ennyi volt számomra 2010
Ennyi volt számomra 2011

Ennyi volt számomra 2014
Ennyi volt számomra 2015
Ennyi volt számomra 2016
Ennyi volt számomra 2017
Ennyi volt számomra 2018/1

Ennyi volt számomra 2018/2
Ennyi volt számomra 2018/3

Ennyi volt számomra 2018/4
Ennyi volt számomra 2019/1
Ennyi volt számomra 2019/2
Ennyi volt számomra 2019/3

Ennyi volt számomra 2019/4 (Aktuális)

12.
12.
Ooorky
#9: Az összes Pokemon játék...

Outer Worlds elég mehh, nálam ~20 eurós játék, talán a beharangozott DLC helyreteszi, ezért megtartottam a lemezt.
11.
11.
RangerFox
Én idén 28 játékkal végeztem. Ez a szám jócskán elmarad a tavalyiaktól, és valószínűleg jövőre még kevesebb lesz... :(
Ebben a negyedévben ezekkel játszottam:
A Plague Tale: Innocence
Control
Watch Dogs 2
Yakuza Kiwami 2
Borderlands 3
Metro Exodus

Érdekesség, hogy a Metro Exodus lett a 250. játék, amit végigjátszottam életem során. Még legalább ugyanennyit szeretnék az életem során. :D
9.
9.
godach
#4: Durva azért, hogy ezek közül csak a Pokemont ismerem és azt is csak névről. Outer Worlds hogy tetszett?
7.
7.
godach
#1: Köszönöm. Soknak tűnik, de mivel életem része a gaming 1-2 óra átlagban mindig becsúszik naponta. Mondjuk idén nem nagyon toltam (időrabló) játékkal.
Én nagy Resident rajongónak tartom magam, de az irányítás felett szerintem is eljárt az idő. Ettől még persze ugyan olyan lelkesedéssel toltam mint rég :D
6.
6.
Heldengeist
#3: Én már ott megálltam tátott szájjal, hogy 73. Amennyi időt mostanában szakítani tudok játékra egy 10-12 órás átlag akció-kaland játék simán kitart 2 hétig :/
5.
5.
Ooorky
Jut eszembe, volt egy Outer Worlds is :D
4.
4.
Ooorky
Kicsit kilógok a sorból, végigjátszott játékaim kimerülnek a Pokemon: Red, Gold, Alpha Sapphire, Ultra Moon, Sword játékokban.

Mondjuk ~90%-ban technikailag végigjátszhatatlan térképfestős játékokat tolok.
1.
1.
Yanez
Gratula a rengeteg jó játékhoz! Nekem a RE remakehez már nem volt idegem, így pár óra után töröltem is a csába. Anno életem egyik meghatározó játéka volt, de a fix kameranézet és főleg irányítás miatt már annyira elavult, hogy egy idő után abszolúte nem tudtam élvezni. Kellett volna neki egy olyan felújítás, mint amit a RE2 kapott.

52 game nem semmi szám! Én mindössze negyedennyi játékkal végeztem... két év alatt. Leginkább a sok fifa zavar(t) be mindig. Nekem is lesz egy rövid bejegyzésem a listáról. 2020-ban remélem gyarapodik majd ez a szám, mert a pótolandó játékok száma lassan világrekordot dönt nálam. :)

BÚÉK GoDach!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...