Ennyi volt számomra 2020/3

The Last of szerelem, NFS pótlás és oldalnézetesverekedősös játékok.

Szép Napot Mindenkinek!

Aki sűrűn jár a gamekapocsra, az már tudja hogy évenként összesítettem a játékokat amiket végigjátszottam és pár sorban leírtam a véleményem róluk. Mivel ezek a számok folyamatosan nőttek és a blogok terjedelme egyenesen arányosan folyamatosan hízott, ezért három havi bontásban szoktam immár harmadik éve megosztani veletek ezeket az élményeket. Aki eddig ezt nem tudta, az most jól megtudta. Kicsit megcifráztam most a dolgot, mert ezeket a "villámvéleményeket" rögtön a játék végigjátszása után szoktam megírni, viszont az idő nagy úr így később már van hogy nem így gondolom, saját magamnak mondok ellen ezért most érdekességképp egy +bejegyzéssel a mostani gondolataim és véleményem is leírom. Ebben az évben már volt két ilyen bejegyzés, ami az első és második negyedévet foglalja magában, de a blog alatt aki szeretne csemegézni megtalálja az összes részt ami eddig megjelent. Nézzük akkor a harmadikat...

#543 The Last of US Remastered - Left Behind DLC (PS4)
Ismét kiderült, hogy tévedni emberi dolog, hisz a The Last of US is beállt a Gears of War, Bioshosck és Mass Effect táborába, amik első ránézésre vagy végigjátszásra nagyon nem tetszettek, aztán a "következő" esélynél vagy esélyeknél viszont a kedvenceimmé váltak. Bár a mai napig tartom magam ahhoz, hogy semmi korszakalkotó vagy stílusteremtő nincs benne, kategórián belül viszont bármikor kiegyezek azzal, hogy a legjobb vagy a legjobbak között van. Jó élmény volt, bármikor merném ajánlani.

+ Nagyon örülök annak, hogy ha olyan kedvem van akkor képes vagyok az előítéleteimet félrerakni és (bár elegem volt a meleg témából) esélyt adtam ennek a résznek/kiegészítőnek. Még mindig nem tudok racionális választ adni Ellie viselkedésére, de a szerelem és az érzések ugye, teljesen ilyenek. Vannak olyan képkockák, amiket még most is tökéletesen fel tudok idézni a játékból, ami ilyen mennyiségű információ kapcsán elég nagy dolog.

#544 The Last of US Part II (PS4)
Nem is tudom mit írjak. Talán azt, hogy tévedni emberi dolog és én bizony tévedtem, amikor azt hittem hogy ez nem az a játék amivel nekem foglalkoznom kell. Írtam blogot, élménybeszámolót és aki követ az tudja, hogy mi a véleményem a játékról így nem is ömlengenék. Kötelező darabnak tartom egy igényes játékos repertoárjába. Ne hagyjátok ki.

+ Egy játéknak a túlzott elismerés, ömlengés, dicséret már negatív reklámként szolgál ezért bár örülök, ha olyan helyre tévedek ahol el tudunk beszélgetni a TloUS2-ről, igazából én megpróbálom kerülni a témát. Olyan véleményem van erről a programról és annyi jót tudnék mesélni, hogy főleg azoknak akik nem játszottak vele, már sok volna. Ezért inkább csak elraktározom magamnak, milyen egy tökéletes játék és reménykedek hogy lesz még dolgom az életben ilyennel.
 
#545 Wolfenstein II - The New Colossus (PS4)
Világ életemben ismertem a Wolfenstein játékot, sőt mondhatom hogy kultuszt, de pár óra erejéig próbáltam csak őket a 2014-es részig, ami viszont hatalmas kedvencem lett. Mind a brutalitása, mind a játékmenete és a szereplőktől megkezdve a történetmesélésig nagyon szerettem azt a játékot. A kiegészítő már nem igazán jött be és bár szerintem ez a második rész sem érte el az első minőségét közel sem, mégis a felétől igencsak elkezdtem élvezni. Volt olyan rész, ami nagyon meglepett és voltak olyanok is, amikor már én is csóváltam a fejem de ettől független kellemes kis darálás volt.

+ Nagyon utálom magam, amikor nincs igazam és bár visszagondolva tényleg voltak kellemes percek a játékban és igazából nem érzem, hogy kevesebb lenne mint az első rész, aki azt állítja hogy nem is olyan jó, annak teljes mértékben igaza van. Sajnos mind az újdonság varázsa mind pedig a történet "hiányzott" már a játékból. Darának jó, viszont az átvezetők megszakítják ez. A tengeralattjárón való mászkálgatás pedig szintén kizökkenti az embert a "darából". Persze, köpködni azért nem kell, de nem hiszem hogy még egyszer annyira fogok imádni valamit, mint a Wolfie első részét.
 
#546 Injustice - Gods Among US (PS4)
Kevés játékot tolok végig többször és még kevesebb az, ami másodjára talán még jobban tetszik mint elsőre. Viszont mindig is gyengém volt a párhuzamos dimenzió, az alternatív idősíkok és a "mi lett volna ha" történetek. Épp ezért is tetszett annyira már elsőre az Injustice amit most PS4-en sikerült végigtolni, hogy felfrissítsem az emlékezetem a második rész előtt.

 
#547 Power Rangers - Battle for the Grid (PS4)
Kicsit furcsa lesz most leírnom, mert egy piszok jó és élvezetes játékkal volt dolgom, mégsem merném csak úgy ajánlani senkinek sem. A grafika előző generációs és bár a hangok és zene mocskos jó lett és nekem a mozgások is tetszettek, biztos vagyok benne hogy stíluson belül vannak sokkal jobb verekedős játékok, bár a steam szerint nagyon pozitív értékeléssel bír ez a cucc is.
Minden esetre minden hibája ellenére is én nagyon jól elvoltam vele.

 
#548 Injustice 2 (PC)
No hát ez egy marhajó játék volt.
Nagyon tetszett, hogy távolabbi képet adott a karakterekről és átláthatóbbá és sokkal játszhatóbbá téve a játékot. Tényleg végig azt éreztem, hogy nem csak felnőtt az elődjéhez hanem egy teljes értékű folytatást kaptunk így méltán megérdemelte a számozást.
A történet most is nagyon tetszett és bár kicsit kaotikus volt az elején a végén meglepően (vagy nem) zárult a rész.
Azt tudom írni, mint az első rész első végigjátszásánál. Bízom benne, hogy már hegesztik a következőt.

 
#549 Ninja Gaiden II- The Dark Sword of Chaos (NES)
Gyerekkoromban én annyira szerettem ennek a játéknak az első részét (A The Last Ninja-val együtt) hogy pár éve megfogadtam, hogy bizony én bepótolok minden ami innen származik.
A Ninja Gaiden BLACK életem egyik legnehezebb de legbüszkébb végigjátszása volt, viszont itt megint rá kellett jönnöm, hogy mennyire eltunyultam az évek alatt.
A lényeg, hogy szépen lassan haladok a sorozattal és még mindig kegyetlen élvezem.

 
#550 Double Dragon II- The Revenge (NES)
Teljesen véletlen számomra igazán közel álló cím lett az 550. végigjátszott játékom. Kiskoromban a Contra mellett a Double Dragon volt a másik coop móka és már akkor megfogadtam, hogy végig fogom játszani az összes részt. Mostanában a bunyós mániám mellett egy kicsi retrókorszak is bejátszott, szóval úgy döntöttem hogy csapatok valami jó kis beat'em up-ot, aminek ez a végigjátszás lett az eredménye.

 
551 Need for Speed 3: Hot Pursuit (PSX)
Mivel nem találom a mostani NFS játékokban azt amit régen imádtam bennük, gondoltam folytatom a rég kitűzött célomat, hogy a franchise minden részét végigjátszom. Most a harmadik részre esett a választás, így aztán jöhet a High Stakes is, ami nekem teljes újdonság lesz mert kimaradt ezidáig.

Ennyi volt tehát szeptember végéig a játék. Sok mindent szeretnék pótolni, hisz a Mass Effect szériával, Final Fantasy, Yakuza és még sok mással elmaradtam, de a ThoUS2 úgy kizökkentett, hogy egyszerűen nem sok minden fog meg mostanában. Nálatok, mi a helyzet?
 

A sorozatban eddig megjelent blogok:
Ennyi volt számomra 2006-ig a játék!
Ennyi volt számomra 2006-2008
Ennyi volt számomra 2009
Ennyi volt számomra 2010
Ennyi volt számomra 2011
Ennyi volt számomra 2014
Ennyi volt számomra 2015
Ennyi volt számomra 2016
Ennyi volt számomra 2017
Ennyi volt számomra 2018/1
Ennyi volt számomra 2018/2
Ennyi volt számomra 2018/3
Ennyi volt számomra 2018/4
Ennyi volt számomra 2019/1
Ennyi volt számomra 2019/2
Ennyi volt számomra 2019/3
Ennyi volt számomra 2019/4
Ennyi volt számomra 2020/1
Ennyi volt számomra 2020/2
Ennyi volt számomra 2020/3 (Aktuális!)

14 komment - szólj hozzá!

Destiny 2 - decemberben jönnek a next-gen újítások

A Destiny 2 és annak legújabb expanziója, a Beyond Light már az első naptól kezdve játszható lesz az újgenerációs konzolokon, a Bungie azonban bejelentette: az igazi minőségi újításokra még várnunk kell egy keveset.

Még idén elkezdődik az új Mando-évad forgatása

Egy ideje tudjuk már, hogy a Disney a The Mandalorian harmadik évadát is berendelte már, a sorozat showrunnere, Jon Favreau pedig megerősítette, hogy még idén kezdetét veszi a folytatás forgatása.

Mortal Kombat 11 - Rain akcióban

Míg odakint minden borús, ködös és szürke, a Mortal Kombat világának szereplői nálunk sokkal rosszabbul járnak, ha esős idő várható. Rain a Kompat Pack 2 részeként illusztrálja majd, hányféleképp lehet valakit a víz segítségével kivégezni.

Élőszereplős Assassin's Creed-sorozat a Netflixtől

Újabb videojátékos adaptáció érkezik a Netflixtől, a streamingszolgáltató ugyanis bejelentette, hogy az Assassin's Creed alapján is élőszereplős sorozatot készít majd. A részletekre még várnunk kell, jelenleg a showrunnert keresik a projekthez.

Idén már nem adják ki a remasterelt Blade Runnert

Amikor a Nightdive Studios bejelentette az 1997-es Blade Runner-videojáték felújítását, a végeredményt még az idei évre ígérték. Kiderült azonban, hogy a klasszikus modern köntösbe bújtatása nagyobb falat, mint a csapat eredetileg hitte.

Devil May Cry 5 - Series S-en nem lesz ray tracing

Várható volt, hogy a Devil May Cry 5: Special Edition grafikai újdonságaiból nem mindegyik fog napvilágot látni az Xbox Series S-en, és most az is kiderült, hogy miről kell majd a gyengébb konzolon játszóknak lemondaniuk.

Little Nightmares II - szörnyekből nem lesz hiány

Ha már a halloween a sarkon van, és mindenféle rém előmászik ilyenkor rejtekéről, a Tarsier Studios is úgy látta jónak, hogy az ijesztgetés ünnepét egy Little Nightmares II-előzetessel vezessék fel.

Tizennégy percig mozog a Scorn

Hosszú ideje készül már a Scorn, és ugyan még mindig várnunk kell rá egy darabig, hangolásként most tizennégy percen át élvezhetjük ezt a nehezen megfogható, groteszk világot mozgás közben.

Őrült VR-lövölde lesz a Captain Toonhead

A Captain Toonhead vs The Punks from Outer Space nem csak a címében ígérkezik őrültségnek. Ebben a színes-szagos VR-játékban mindenféle tornyokkal kell visszavernünk a punkok, dinók és kibercsirkék seregét.

Japán ihlette a The Sims 4 következő kiegészítőjét

Továbbra sem áll le az Electronic Arts a The Sims 4 bővítgetésével, ezúttal a téli vakációzás élvezi a figyelmet. Az életszimulátor tizedik nagy kiegészítőjét Japán legnépszerűbb úti céljai ihlették.