A Gamer világ hozzáállása a Látássérültséghez

Egy kicsit más jellegű témakörről értekeznék, de az adott kereten belül.

A nagy technikai fejlettségünk is jelentősen hozzájárul szemünk világának folyamatos romlásához. Szerintem ezzel mindenki tisztában van. Most játékos szempontból vizsgálnám meg a helyzetet. Sajnos azt kell, mondjam, hogy a piac 90%-a magasról tojik a fejükre ebben a kérdés körben. Szomorúan konstatáltam, hogy a legtöbb játékban alig látható a kezelőfelület, pláne, ha ezt egy manapság viszonylag átlagos televízión fürkésszük. Régebbi címek esetén valamivel jobb a helyzet, de ez betudható a technológiai háttérnek. A favorizált betűtípusok nem éppen a legjobbak. Keresgéltem megoldásokat a külföldi fórumokon, de sajnos már a közösség is elég elutasító ezzel a réteggel szemben. Nem elég, hogy a fejlesztők szinte teljesen átnéznek rajtuk. Valamiért, ha felmerül az igény a megoldásra, minden mást előbbre valónak tartanak. Csak pár ilyen cím: Witcher 3, Sleeping Dogs, Infamous 2. Elkeserítő, hogy ilyen kiváló címeknél, is mint a Witcher 3 is szembesülni kell ezzel a ténnyel.

Vannak viszont olyan fejlesztők is, elég elenyésző számban, akik foglalkoznak a kérdéssel. Ilyenek például a Quantic Dream és a Telltale alkotásai, de ha tényleg ki kéne emelnem valakit, akkor a Dontnod Entertainment-et tekinteném a legbefutóbbnak a Life is Strange szériájával. Itt még a felirat méretének állítására is van lehetőségünk. Amikor először találkoztam vele, nagyon meg is lepődtem.

Alternatívák

A PC-s platform nyitósságának köszönhetően jóval több lehetőségünk van a probléma enyhítésére. Mivel a szoftverek állományaihoz kvázi teljes hozzáférésünk van, a hozzáértő kezek számos fajtamódosítást hathatnak végre a font készleteken is. Más kérdés, hogy ezekben a nem hivatalos alkotásokban mik lapulhatnak még meg, és mennyire tartják őket naprakészen. Előbbivel szemben a valamennyire megbízhatóbb forrásból történő beszerzéssel védekezhetünk. De a felbontás csökkentésével is megpróbálkozhatunk, a minőség rovására.

Konzolos fronton sajnos elég pocsék a helyzet, hisz a másolás védelem miatt zárt rendszerekről beszélünk. Bármiféle próbálkozás illegálisnak számít, hisz csak a védelem kijátszásával lenne csak lehetséges. Be kell érnünk sajnos a nagyítós megoldásokkal. A neve mindent elárul, nem kell túlragozni.

És ti, hogy vélekedtek erről a kérdésről?

1 komment - szólj hozzá!

Launch traileren a definitív Xenoblade Chronicles

Péntek óta kapható az eredetileg Wii-re megjelent Xenoblade Chronicles újrakiadása, ennek apropóján pedig egy launch trailert is összeállított nekünk a Nintendo és a Monolith Soft.

Nyúlfarknyi előzetesen a Baldur's Gate III

Habár a Larian Studios csapatát is kellemetlenül érintette karanténozás, a Baldur's Gate III fejlesztése továbbra is szakadatlanul folyik. Hamarosan újabb részleteket tudhatunk meg a várva-várt szerepjátékról, de addig is kaptunk egy friss trailert.

Megjelent a Valorant, új látnivalókat is kaptunk

Az ígéreteknek megfelelően a mai nap folyamán élesedett a Riot Games legújabb free-to-play játéka, a Valorant, aminek az örömére most rögtön két új videót is kaptunk.

Leépíti a kiadói tevékenységét a Double Fine

Miután a Microsoft felvásárolta a Double Fine-t, várható volt, hogy a csapat kiadói tevékenységét leépítik majd, eddig azonban nemigen derült ki konkrétum a Double Fine Presents jövője kapcsán.

Mit mutattak az első Outriders Broadcasten?

Az ígéretekhez híven befutott az első Outriders Broadcast. A közel félórás anyagban láttunk gameplay-részleteket, rugalmas nehézségkezelést, valamint a téridőt akarata szerint hajlítani képes Tricksterrel is alaposabban megismerkedhettünk.

VR-játék készül a Star Wars-vidámparkok alapján

A Star Wars: Vader Immortal alkotói egy újabb VR-játékot álmodtak meg a messzi-messzi galaxisban. A Tales from the Galaxy's Edge a Kaliforniában és Floridában található vidámparkok helyszínén játszódik majd.

Húszéves az Arkane Studios

A Dishonoredöt és a Preyt készítő Arkane Studios húszéves. Ünneplésképp megkapjuk tőlük az első játékukat, és ezzel egy időben egy dokumentumfilm is megjelent róluk, amiben egy el nem készült Half-Life-játékot is láthatunk.

Call of Duty: Warzone - párban szép az élet

Ismét frissült a Call of Duty: Warzone, sokak örömére most már akár párosával is belevághatunk a battle royale-mókába. A készítők ráadásul egy dupla XP-s hétvégével fejelik meg mindezt.

Így multizunk az új SpongyaBob-játékban

Újabb előzetessel jelentkezik a SpongeBob SquarePants: Battle for Bikini Bottom - Rehydrated. Ezúttal a vadiúj többjátékos módot láthatjuk akció közben, melyet online vagy osztott képernyőn is játszhatunk majd.

Az Overcooked az Epic következő ajándéka

Ha csütörtök, akkor újabb játékot ad ajándékba az Epic Games Store. Hiába váltak be eddig a májusban kiszivárgott infók, ezúttal mégsem jött be a papírforma. Az Ark: Survival Evolved helyett az Overcooked lehet a miénk.