Jöttünk, láttunk, visszamennénk.(nyaralás előtti unalom)

Link másolása
(Előre elnézést kérek a helyesírási hibákért és a helyenként előforduló hülye fogalmazásokért.)

Gondoltam megírom első blogom, így nagy unalmamban.Azon agyaltam, hogy filmről vagy éppen játékról írjak, de egy filmre esett a választás.Így a nagy Batman lázban, szeretném felfrissíteni az emlékeiteket (már aki emlékszik, vagy látta e pazar alkotást).Itt leszögezem, ez nem kritika lesz, inkább ilyen ismertető írás.

 

                                                          Les visiteurs

 

 

 

Itthon szerencsére nem ezen a címen lett ismert.Lefordítva valami olyasmit kapnák, hogy A látogatók vagy Az Utazók, ami őszintén szólva nem rossz, de a magyar cím jobban ilik hozzá.Nos, mint a címből kiderült, ez egy igazi, vérbeli francia vígjáték az aranyidőkbőlés és rettentő jó színészekkel.

 

A történet elég kusza, megpróbálom röviden fogalmazni, egy-egy fő cselekményt kiemelni.

Valamikor a XI.század elején játszódik, mikor Godefroy király (Jean Reno) és hű fegyverhordozója Jacquouille (Christian Clavierkénytelenek visszamenni a múltba, mivel egy boszorkány királyunk  kulacsába valami ''löttyöt" öntött és hazafelé tartva, az éppen királyunk felé futó, örömökkel megtelt leendő királyné Frenegonde (Valérie Lemercier) mögött futó apját medvének nézte a királyunk és szépen fejenlőtte egy íjjpuskával.Nem volt mit tenni, egy varázsló által vissza kellett meniük a múltba, csakhogy a varázsló kihagyta a záptojást, amit elég későn vett észre(addigra szereplőnk sz*rrá és gránitszoborrá változtak).Így hőseink az időben előre haladtak cirka  800 évet.Itt találkoznak leszármazottaikkal, csakhogy van benne egy kis csavar.Míg Godefroy királyunk őse Beatrice (Valérie Lemercier) elveszíti ,,nemesi címét'', vagyis polgárság részévé válik,addig a mi Zsákfosunk utódja Jacquart egy szálloda igazgatója lesz.Ahhoz, hogy visszautazzanak az időben keresniük kell egy varázslót a XX.században.Valljuk be elég ''necces'', de találtak,csakhogy Zsákfosunk nem akar visszamenni a múltba, megismerkedett Ginette (Zsinett) el, aki egy hajléktalan, de mivel Zsákfos ellopta a király ékszerét még utazás előtt és elrejtette ,aztán a jövőben megtalálta így elég szépen meggazdagotak.Ez az ékszer igen fontos szerepet játszik majd a 2. részben.Na visszatérva Zsákfosra, nincs kedve újra fegyverhordozóvá válni, így kitalálja, hogy beöltözteti utódját Jacquart-ot a göncébe és őt küldi vissza (igen erősen begyógyszerevze) a múltba.

 

Ezt a történetet persze hiányos, tele van őrületes jó poénokkal, idézni nem nagyon szeretnék a filmből, akkor talán az összes párbeszédet ki kellene ide írni, ami a filmben hangzik el.Inkább dícsérjük meg a filmben szereplő színészeket, köztük Jean Reno-t, aki igen jól játszotta szerepét,Christian Bujeau ( Jean-Pierre) aki igaz, hogy mellékszereplőve vált, de igen jól adta az idegbeteg fogorvos szerepet és persze Christian Clavier-t aki kimagaslót alkotott 2 szereplő bőrébe bújva is, talán még Napoleon szerepét se játszotta el ilyen jól.Jelölték legjobb színész kategóriában Cézár-díjra, ahogy a filmet is, de sajnos se a film ,se a színész nem nyert díjat.

Pedig ez a film és a színészi alkotás (mindenki részéről) 10/10.Nincs rajta mit kifogásolni, persze lehet rajta gondolkodni, hogy miért pont 1993 ba ugrottak és nem 2050 be, vagy éppen 1800 ba, de nem érdemes, ez egy igazi vígjáték, nagyon jól eltalált szinkronnal.

 

 

 


8.
8.
Gt17
#5: Szerintem tetszeni fog :D.
7.
7.
Lacek896
#6: Megzaboláztam az ördögi fémszekeret!
És micsoda pofával mondja! Hatalmas! XD
6.
6.
Gt17
#4: Igen :D.Meg mikor meglátja a sárga postakocsit, benne a néger postással
''Nagy Úraaaam!Gazdááám!Egy szaracén'' XD.
5.
5.
drat576
ez idáig kimaradt az életemből, de be fogom pótolni, köszi a kis tetsztet/ajánlást :)
4.
4.
Lacek896
Szőjjétek a kelmét
pörögjön a rokka
gyújtsátok meg a gyertyát
Ha jól emlékszem valahogy így volt! :)
Legnagyobb film nálam az 1 és a 2.
3.
3.
Gt17
#1: Most nem szakadok a röhögéstől XXD.
2.
2.
SLi
"lehet rajta gondolkodni, hogy miért pont 1993 ba ugrottak és nem 2050 be, vagy éppen 1800 ba"
szerintem erre elég válasz az, hogy '93-ba készült a film :)
1.
1.
SLi
Erről a filmről mindig az jut eszembe amikor általános iskolás koromban egy hetet otthon voltam (valami influenza szerű) betegség miatt. Eltelt a hét és már készültem a hétfői iskolára amikor is vasárnap este valamelyik adó épp ezt a filmet adta (nem emlékszem pontosan hanyadik részt) és volt benne egy jelenet amikor Christian Clavier valami csokitorta féleséget zabál, de valami döbbenetesen gusztustalan módon. Egyébként már egész jól éreztem magam de ezt a jelenetet látva olyan hányinger jött rám, hogy reggelre már semmi nem maradt meg bennem. Aztán szüleim visszavittek az orvoshoz és kiderül nem jó gyógyszert írt fel (gyak. félrekezelt), és mégy egy hetet otthon kellet töltenem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...