E3 - 2013 összefoglaló CRPG viszonylatban

Páran már ismerhetnek már itt az oldalon, mint a rossz pénzt. PC játékos vagyok, így az idei E3-on látottakat is igyekszem ebből a szemszögből picit jobban megközelíteni szokásomhoz híven. :)

 A Szerepjátékok PC-n bár folyamatosan megújulnak az adott korszaknak megfelelően, jelenleg semmi panaszra sincs okuk, mert érkeznek szép számmal a közeljövőben is igényes alkotások, RPG-k PC-n! 

 

 Sőt, ha pl. az olyan profi videójáték fejlesztőkön múlik, mint a lengyel CD Projekt RED csapata, akkor bizony jelentős, valamint igen bíztató változások várhatóak a CRPG-k megújulása terén!

 Legékesebb bizonyítékuk jelenleg erre a soron következő alkotásuk, a The Witcher 3: Wild Hunt, Geralt epikus trilógiáját lezáró része.

(Akivel a legfrissebb infók szerint még találkozhatunk a trilógia után is, ettől függetlenül, tehát nem kell teljesen végleges búcsút majd vennünk Geralttól. Ezt pontosan még nem tudni  mit is takar pontosan, azaz nem tudni, hogy mennyi szerepet is kap majd a későbbi, Andrzej Sapkowski fantázia világát meglevenítő szerepjátékukban.)

Kezdeném is tehát az idei E3-as összefoglalómat a szerintem legtöbb hitelt érdemlő, valamint legizgalmasabb újdonságokkal kecsegtető,

 The Witcher 3: Wild Hunt-tal.

A Witcher 3 előzetes zenéje

 

 Az E3 előtt is már rengeteg érdekes infó napvilágot látott a Witcher 3-ról (amiről bővebben itt és itt volt szó), ám az E3-as bemutatót tényleg nem bízták a véletlenre: 

 Egy nagyon "durva jó" előzetessel, videóval érkeztek, plusz ezt még megfejelték még egy videóval, ahol a fejlesztők is szót kaptak a játékot bemutató videóanyag mellett:

The Witcher 3: Wild Hunt - Bemutatkozó gameplay előzetes

CGI átvezetőkkel tarkítva

 

The Witcher 3: Wild Hunt - A kezdet

(Előzetes a fejlesztői kommentárokkal, angol nyelvű)

 

 Mivel a korábbi bejegyzésekből már elég sokminden meg lett osztva Witcher 3-ról, most csakis a legfrissebb infókra szorítkoznék, amit 10 pontban próbálok összeszedni, avagy:

10 ok, amiért a Witcher 3 lesz a legpazarabb

szerepjáték PC-n 2014-ben


 

1. ok: A The Witcher 3: Wild Hunt DLC ingyenes lesz PC-n.

(Nem tudni még pontosan, hogy hány hivatalos DLC-ről is van pontosan szó, ill. megkora tartalommal fog rendelkezni, de szerintem nem fogják a lengyel srácok a DLC-t sem elaprózni.)

2.  A CRPG történetében korszakalkotó megújulást ígér a lengyel csapat a játékmenet terén -ahol a játékos szinte mindenben meghozhatja a saját döntéseit és amik a játék világára pedig mind hatással is lesznek.

3. Amellett, hogy forradalmi újítás várható a játékmenet terén is CRPG fronton a Witcher 3 által, mindemelett a PC-s grafikára, megjelenésre is teljes DirectX 11 támogatást, valamint pl. 64-bites támogatást, ill. minden egyéb, az éppen legkorszerűbbnek számító technikai kivitelezést fogja megkapni (pl. a mozgás animációkhoz felvétel a motion-capture technológiával, majd azok bevitele, feldolgozása is profi szinten), ezzel a játékba való immerziót, beleélésünket még egy picit tovább segítve, ha játékmenet, a az új harcrendszer és a kiváló történet és aláfestő zenék erre még nem lennének majd elegendőek a játék során.

4. További lehengerlő technikai fejelsztések a teljesen nyitott, már-már lélegző világ zökkemnőmentes eléréséért:

 A leglégenyesebb, hogy a játék a legújabb saját fejlesztésű motorral készül, az ún. REDengine 3-al (kizárólagosan 64-bites motor), ami lehetővé teszi, hogy a legerősebb platformokon (PS4, meg természetesen a korszerű Gamer PC)

 filmszerű látványt garantáljanak nekünk, de nem ám csak az átvezető CGI videókban, hanem valós-idejű 3D grafikában is!^

 Emellett szintén az új motornak lesz köszönhető, hogy a Witcher 3 már teljesen nyitott-világgal fog rendelkezni, ahol bármikor arra mehetünk, ahová csak kedvünk tartja és ezt ráadásul nem fogják már folyamatosan töltőképernyők megszakítani, mint a Witcher 1-2-ben, hanem hasonló lesz, ám jóval kiforrottabb, mint pl. a GOTHIC 1-2-3-ban.

Öreg Witcher nem vén Witcher...

5. Remek moddolhatóság PC-n. A Witcher 3-nál ugyanis előreláthatólag már jóval kiforrottabb lesz mind a modding, azaz a korlátlan ingyenes extra tartalmak készítese tehetséges és türelmes rajongók által támogatása a fejlesztők részéről, mind pedig a modderek részéről. Hogy ez a RED Kit jelenlegi változatának egy majd felpatchelt, azaz frissített és beújított verziójával, vagy egy teljesen friss, külön, a Witcher 3-hoz készített új RED Kittel lesz elérhető, egyenlőre a jövő zenéje. A Witcher 2-höz azonban már elérhető a jelenlegi RED Kit BETA, amivel máris jópár remek ingyenes mod érhető el, pl. a SKYRIMhez hasonlóan a Witcher saját NEXUS oldalán.

6. Nem lesz béna port PC-re. A fentebbi okok egy részéből már kitönhetett, de érdemes leszögezni, hogy bár a Witcher 3 multiplatform játék lesz, konzolokon is tiszteletét teszi, a PC-s fejlesztés ezek mellett is igencsak kiemelt szerepet kap, nem szenved majd semmi hátrányt a konzolos fejlesztések mellett sem.

7. DRM-ellenes megjelenése, terjesztése a játéknak PC-n.

 Nem lesz a játék futtatásához PC-n szükség semmi extrára, bármilyen kliens progira, ha nem szeretnénk, illetve állandó online kapcsolatra sem, csupán egyszeri aktiválás kell majd, a játék legelső indítása során. (Megjegyzés: Kivételt képezhet persze a steames verzió, ha ahhoz ragaszkodnánk majd vásárláskor, ott az ingyenes Steam-kliens progi megléte feltétel lesz, de mint tudjuk a steam maga is futtatható offline, azaz internetkapcsolat nélkül, így igazából ez sem jelenthet majd hátrányt.)

 

8. A CRPG-t több oldalról közelítve is leszögezhető, hogy a CD Projekt RED a Witcher 3-al egy új sztenderdet igyekszik majd felállítani a jelenleg PC-re elérhető fantasy szerepjátékok terén:

  Említve volt fentebb már a technológiai, valamint a játékmenetbeli fejlesztések is. A technológiai újítások részt kellően részleteztük egyenlőre (Bár egy rendszerkövetelmény, gépigény jól jönne már most hozzá, igaz? :), de konkrétan mit is jelent, mit takar, mit tartalmazhatnak a játékmenetbeli újítások?

 Nos, eddig ezek róla a legfontosabb infók:

 -A klasszikus CRPG játékokat (pl. Baldur`s Gate 1-2) idézően a dialógusok ismét szerves részeit képezik majd a játéknak, azaz pl. fontosak lesznek a párbeszédekből nyerhető információk is a küldetéseink teljes sikeréhez.

 

 -Dinamikus harcok. A Witcher 1, valamint a Witcher 2 után, a rajongók visszajelzései alapján igyekeznek egy minden eddiginél pörgősebb, ugyanakkor taktikus, nem csupán látványos, esztelen össze-vissza csapkodós harcrendszer kifejleszteni a Witcher 3-hoz.

 A támadás és védekezés mechanikájának fejlesztése mellett teljesen új dolgokat is beépítenek a játékba, mint pl. a lóhátról való harc, vagy pl. az ugrás lehetősége, ill. a harcok során ritmikus, táncszerű, finomabb mozdulatok elérése, ezenfelül támadáshoz és védekezéshez is választható kezdő pozíció felvétele a csaták előtt. Ezenfelül a mágia is természetesen kiemelt, szerves részét képezi majd a harcrendszernek. 

(Személy szerint én kíváncsi leszek arra, hogy a PC-s és konzolos verziók ezen a téren mennyire fognak különbözni -ha fognak-, mert ugye PC-n az egér+billentyűzet kombó egy picit több lehetőséget támogathat szerintem, mint a kontrollerek a konzoloknál.)

 

9. A történet, az epikus trilógia lezárása.

  Bár állítólag ugye Geralt barátunkkal még nem kizárt, hogy kissebb-nagyobb szerepben találkozhatunk majd a CD Projekt RED későbbi fantasy RPG játékaiban is, ám Geralt saját, fő történetét, annak lezárását a Witcher 3-ban kapjuk majd meg, egy olyan történet keretében, ami minden bizonnyal megér majd egy misét! :)

 

10. A CD Projekt RED jelenleg az egyik legdinamikusabban fejlődő videójáték fejlesztő stúdió, nem is bíz semmit sem a véletlenre:

 Hamarosan, idén júliusban egy új studióval bővül, ezzel a jelenlegi 2 legnagyobb projektjük fejlesztését, a Witcher 3-at és a Cyberpunk 2077-et mégjobban támogatva. Az új stúdiójuk Krakkóban lesz megtalálható, a varsói székhelyüket megtámogatandó. 


 Minden adott hát a lengyel csapat számára,

hogy a CRPG rajongókat maradéktalanul levegye jövőre a lábáról, drukkoljunk nekik! :)


Geralt barátunk végre lóháton. Hát nem felemelő látvány? :)

 

 Gyerekek, komolyan mondom, ez a Witcher 3 nem lesz semmi, már rettegek előre, mennyi időt fogok vele eljátszani! :D

 Végezetül zárásul plusz 1 videó az E3-ról, ahol a játék rendezőjét faggaták picit a Witcher 3-ról. (Angol nyelvű vidi.)

MD At E3 2013: The Witcher 3 Wild Hunt

 

 ...Most pedig folytatódjon az E3 összefóglaló egy másik ígéretes alkotással, hiszen rengeteg fimoság érkezett még az idei E3-ról:

 

 

Igen, készülhetünk ismét a sorozatos elhalálozásra PC-n is! :D

 

 

A bejegyzés még nem ért véget, folyt. köv. megtekinthető lesz hamarosan a minisiteomon, ha érdekelnének jobban a nagyrészt inkább csak PC-s vonatkozású új infók!^

http://pcrpgkozosseg.web4.hu/cikk/e3-2013-osszefoglalo-crpg-viszonylatban

8 komment - szólj hozzá!

Világokat pusztít a Valheim egyik bugja

Óriási sikernek örvend az Iron Gate korai hozzáférésben elérhető vikinges túlélőjátéka, de a továbbra is fejlesztés alatt álló játéknak megvannak a maga problémái. Az egyik bug például teljes világokat tehet használhatatlanná.

Amerikai toplista: megingathatatlan a Call of Duty

Erős januárral indította az évet az amerikai játékpiac, az NPD Group mérései szerint az összes szegmens látványosan tudott erősödni a tavalyi évhez képest. A játékok között továbbra is a legutóbbi Call of Duty vezet.

Májusban folytatódik a Mythic Quest

A Lionsgate és a Ubisoft közös, videojáték-fejlesztőkről szóló sorozata, a Mythic Quest tavasszal megkapja a második évadát is. Az előzetes alapján megint akad majd jó pár kisebb-nagyobb problémája a fiktív MMORPG fejlesztőinek.

Forgatókönyvírókat kapott a Twisted Metal-sorozat

Még 2019-ben jelentették be először, hogy élőszereplős Twisted Metal-sorozat készül a Sony Pictures Televisionnél, most pedig azt is megtudtuk, hogy a Deadpool és a Zombieland szkriptjéért is felelős írók jegyzik majd a sztorit.

Mario újra a golfpályára lép

Naná, hogy Mario ezúttal sem hagyta ki a Nintendo Directet! Idén nyáron hagyományos platformer helyett a Mario Golf újabb epizódjával üthetjük majd el az időt, újdonságokból pedig most sem lesz hiány.

Sojourn is csatlakozik az Overwatch 2 hőseihez

Nem hozott nagyobb Overwatch 2-bejelentést a BlizzConline, egy kapcsolódó panel jóvoltából azonban jó néhány részletet megtudhattunk a multiplayer lövölde következő fejezetéről.

Már tölthető a Blizzard Arcade Collection

Miután egy korhatár-besorolás idő előtt lebuktatta, nem okozott nagy meglepetést, tegnap azonban hivatalosan is bemutatkozott a Blizzard Arcade Collection, amely a cég retrojátékainak gyűjteményes kiadása.

Csúszik a King of Seas megjelenése

Várnunk kell még egy kicsit a dagályra, hogy kihajózhassunk, ugyanis a 3D Clouds nemrég jelezte, hogy sajnos nem fogják tudni tartani a King of Seas eredetileg tervezett februári megjelenését, így kénytelenek májusig elnapolni a premiert.

Nem csinál több Little Nightmarest a Tarsier Studios

Miután a fejlesztőcsapatot felvásárolta az Embracer Group, talán nem olyan meglepő, hogy a Tarsier Studios kiszállt a Little Nightmares-sorozat fejlesztéséből. Innentől kezdve a Bandai Namcón múlik, hogy mihez kezd a címmel.

Márciusban érkezik a Project CARS GO

Már nem kell sokat várni a Project CARS-sorozat mobilos vadhajtására: a Slightly Mad Studios március végére ígéri a premiert, a játékot pedig már elő is lehet rendelni az alkalmazásboltokban.