A legutóbbi bejegyzésemben azokkal a dolgokkal foglalkoztam, amik bosszantani tudnak egy-egy játékban. Viszont erre nem csak olyasmi képes, ami bele került, hanem olyasmi is, ami kimaradt. Mivel a téma eléggé közeli a múltkorihoz, egy másik megközelítésből felmerül majd pár dolog, amit múltkor elmulasztottam megemlíteni. Mint akkor természetesen most sem él minden megemlített dolog minden zsánerre. Szóval, mit is szeretnék látni a jövő játékaiban?

Mélyebb környezeti interakció

Furcsa, hogy sok dolog, amiről írni fogok, már részben vagy egészben létezik, de valahogy sosem pakolják őket úgy egybe, ahogy én azt elvárnám. Már több mint egy évtized telt el a Half-Life 2 óta és kicsit kevesebb a Battlefield: Bad Company vagy Red Faction: Guerilla óta. Tudjuk, hogy a játékbeli fizika képes hatni a környezeti elemekre. Láttuk már, ahogy szinte minden egyes tárgyat mozgathatunk, felemelhetünk, fegyverként használhatunk. Akár magát a környezetet is. Platformokat robbanthatunk ki ellenségeink lába alól, a fejükre omlaszthatunk épületeket vagy szétkenhetjük az agyukat egy WC csészével a szemközti falon.

A játékokban a környezet általában azonban mégis még mindig inkább csak díszlet. Teljesen statikus, egy rakétavető ellen is fedezéket nyújt egy rozzant faszekrény és egy hétköznapi ablaküveg ellenáll egy .50-es páncéltörő puskának, egy 80 tonnás tank pedig elakad egy karnyi vastagságú facsemetében. Pedig mennyire érdekes is volt, amikor a Counter Strike: Source-ban az office pályán szétlőttél egy számítógépet és kiestek belőle az alkatrészek. Persze, értem én, nehéz pórázon vezetni a játékost, ha lyukat robbanthat a falba és alternatív útvonalat kereshet magának. Esetleg talán el kellene már engedni a pórázt?

Tárgyfelvétel és sebkezelés

Amikor először játszottam a Crysissal, vagyis annak demójával, az a dolog, ami a legmélyebb nyomot hagyta bennem, nem a grafika volt, hanem hogy a fegyvereket és lőszereket fel kellett venni. Nem, nem érted. Nem csak rájuk állni, vagy megnyomni egy akciógombot és a lőszer a zsebedbe teleportált. Nem, Nomad odanyúlt, megfogta és elvette a földön/asztalon heverő fegyvert. Apróságnak tűnhet, mégis nagyon megmaradt bennem, és manapság sem mondható általánosnak.

A másik ilyen dolog a Far Cry 2-ben megjelent gyógyító animáció. Nincs többről szó, minthogy a protagonista egy animációban helyre teszi a kimozdult ízületeit, bekötözi magát, kiégeti a sebét, vagy épp késével kibányássza a benne maradt golyókat és repeszeket, miközben teljesen védtelen. Így a sebződés nem csak az élet pont fogyása, vagy bevörösödő képernyő, hanem tényleg tétje van. Tovább megyek, használhatnának különböző sebzéstípusokat. Lerokkanó végtagokat, mint a Falloutban és vérző sebeket, mint a SALKER-ben, amik funkcióvesztéssel és/vagy lassú elhalálozással járnak. Utóbbiban ráadásul helyet kapott a különböző sebzéstípusokkal szembeni ellenállás is. Megkülönböztetett tépett sebzést a vadaktól, golyó ütötte sebzést, plusz hő, elektromos és egyéb, ruháink pedig eltérő módon nyelték el az egyes sebzéstípusokból származó HP veszteséget. A későbbi részekben pedig a sebzéstípusoknak megfelelően fejleszthettük overalljainkat. Ez egy keményvonalas RPG-nek is javára vált volna.

Fizikailag is reagáljanak a jelenlétünkre az NPC-k

Megint csak nem hiányzik a dolog általánosságban, de elég gyakori, hogy az NPC-k egyszerűen nem látják a játékost. Mennek a számukra kijelölt útvonalon, és ha útban vagyunk belénk ütköznek, félre tolnak. Pedig tudjuk, hogy ki tudnak kerülni, rengeteg játékban megteszik. A másik véglet, amikor meglátnak, aztán egyszerűen csak megállnak és végítéletig várják, hogy te arrébb mozdulsz-e vagy megszólítod őket. Persze, amikor egy egy négyzetméteres kis szoba egyetlen kijáratát állják el, és a poén kedvéért még a lendület megmaradás törvénye sem él rájuk, hogy arrébb lökhessük vagy tolhassuk őket az útból, az egy hosszú és kínos farkasszemnézést jelent. Vagy rátámadunk az NPC-re és vállaljuk a következményeket. Pedig tudjuk, hogy a fizika még az NPC-kre is képes hatni számtalanszor löktük már fel őket GTA-kban és Assassin's Creedekben.

Anatómiát figyelembe vevő sebzés és sebződés

Jelenleg kétféle játék van. A sima és a véres. A simában nagyjából három részre van felosztva a test: fej, torzó, végtagok. Ezek alapján dönti el a rendszer, hány HP-t sebzel az ellenségeden vagy sebződsz te. Illetve van a véres, ahol végtagok szakadnak le és röntgenkivégzéseken nézhetjük a szilánkosra zúzott csontokat. Rongybaba fizika már rég van, a találat helyének megfelelően torpannak meg az ellenfelek... jobb esetben, a sérülések nyomai is már jó ideje megmaradnak a testeken, de ez megmarad a kozmetika szintjén. A végtagvesztés rendszerint halálhoz kötött, a fegyver bele van ragasztva az ellenfelek markába, lesérülni, lerokkanni, nem tudnak, lefegyverezni őket nem lehet (vagy ha már itt tartunk, a munícióból sem fogynak ki). Harcolnak, amíg meg nem halnak. Pedig megint csak, minden készen van egy reálisabb jellegű tűzharchoz.

Hangkommunikáció az NPC-kkel

Ilyet pedig a Ubisoft próbált már az EndWarral és szerintem elég tragikusan sikerült. Eleve csak előre rögzített szavakból kombinálhattunk utasításokat és azok helyes felismerés is inkább csak esetleges volt. De azóta elterjedtek/terjednek a digitális asszisztensek, Cortana és Siri alig várják, hogy beépüljenek az életünkbe. És ha még mindig nem értenek minden szót 100%-osan, azért már egész jó a találati arány. Persze a bediktált szavak felismerése csak egyik része a dolognak. Egy mesterséges intelligenciával való kommunikációnál annak a tartalmát is fel kell fognia, tudnia kell kezelni, hogy húsz játékos húsz féleképp beszél egy dologról, és ha nagyon hardcoreok akarunk lenni, akár elvárhatnánk tőlük a szarkazmus, cinizmus, irónia felismerését is, illetve a tanulás képességét, így az egyedi játékosok egyedi viszonyokat alakíthatnának ki digitális szereplőkkel, így egyedi élményekben lehetne részünk. Egy olyat is el tudnék képzelni, hogy az NPC-k jellemét néhány pontban egyesével rögzíthetnék, nyitottság, temperamentum, agresszió, önbizalom, stb. Így mindegyiküknél más megközelítés volna célravezető. Akár az arcjáték, sőt, a mindent elárasztó webkamerák és kinect szenzorok mellett a játékos arcjátéka is részt vehetne a kommunikációban. Szintén történt már tapogatózás az L.A. Noire esetében.

Mesterséges élet

A Bethesda játékokban szokásos, hogy legalább az NPC-k egy részének van egy napi rutinja. Reggel felkelnek, elbaktatnak a munkahelyükre, ott munkát imitálnak vagy várják, hogy a játékos belépjen az életükbe, néha még akár egymással is szóba állnak, majd este hazamennek és lefekszenek aludni. A STALKER sorozat is próbálkozott hasonlóval, az úgynevezett A-life rendszerrel. Egy újra gondolt mesterséges intelligenciával, ami élőbbé tenné a játék világát. A harmadik részben ez szintén egy napi rutinos megoldásig jutott. A stalkerek reggel elhagyják a búvóhelyüket, bóklásznak a zónában, néha egymásba kötnek, néha harcba bocsátkoznak a szintén ezen rendszer által kezelt élővilággal. Érdekes koncepció, de nem reformálta meg a játékvilágot. Viszont, ha egy ilyen ténylegesen megvalósulna, sőt, az előzővel kombinálva esetleg az NPC-kkel a szokásos előre rögzített témák mellett a közelmúltban velük történtekről is beszélhetnénk, esetleg az NPC-k egymással is kapcsolatba lépnének, az sosem látott mértékben növelhetné a beleélést és a játék univerzumok hitelességét.

Ennyi lett volna mára. És ti még mit látnátok szívesen a holnap játékában?