2004 két szempontból volt érdekes év. Egyfelől általános iskolai ballagásom alkalmából új PC-t kaptam, akkor még egy 64MB-os Connect3D Radeon 9200 SE kártyával. Ez grafikusan nem volt nagy előrelépés, viszont az erősebb proci igencsak éreztette hatását. Végre nem akadt a GTA 3 és a többi játék is sokkal kezesebb lett. A másik, hogy felkerültem középiskolába. Műszaki szakközépiskola, kellemetlenül homogén környezetben (35 fiú 1 lány). Az első pár hétben kicsit döcögősen zajlott az ismerkedés és klikkesedés az egész osztály számára, egyedül voltam a sulimból... pontosabban volt még három srác az évfolyamból, de mind másik szakon, másik osztályban. Egy-egy tanórai bemutatkozáson elkaptam pár foszlány megjegyzést, egy irodalom óráról, hogy valaki szereti a fantasy-t és Warcraftot olvas, aminek a 3. részével akkoriban játszottam. Aztán egy szünetben meghallottam két srácot a GTA 3-ról beszélgetni. Így meg is találtam a klikkem az érettségiig. Később még csatlakoztak hozzánk ketten, illetve volt pár alkalmi belépőnk, de volt egy négy fős állandó magunk.

Másik hozománya a dolognak, hogy mivel a szakközépiskola a miénk mellett informatikus képzést is végzett, a géppark sokkal magasabb színvonalú volt, mint általánosban. Itt kezdtem ismerkedni a multival. Informatika órákon Counter Strike 1.6 és Quake 3 Arena, a könyvtárban az ellógott testnevelés órák helyett StarCraft. A tesiért amúgy sem volt kár, a tanárunk elég beleszarósan állt a témához. Két osztálytársunk elég keményen nyomta, az egyik Quake klánban volt, a másik CS én pedig nem voltam kompetitív multihoz szokva, így osztály szinten 4-5. helynél előrébb sosem jutottam, bár ez még mindig az osztály élvonala volt. Az internetet csak később, valamikor 2005 vége táján köttettük be, valami 1Mbps-es alapcsomagot. Ez után kezdtem el otthonról is játszani, bár leginkább csak Hamachin barátokkal. Multit azóta is csak így vagyok képes tartósan játszani, mindegy, hogy kompetitív vagy kooperatív.

Közben persze záporoztak a játékok, amik egy része mára klasszikus státuszba emelkedett. Half-Life 2, Doom 3, Far Cry, Call of Duty 2 Prince of Persia: The Sands of Time trilógia, Quake 4, Need for Speed Underground 1-2 és Most Wanted, GTA Vice City. Ekkor kezdtem el igazán beleszédülni az RTS-ekbe is. A 2000-es évek közepén nagyon jó dolguk volt az RTS rajongóknak. Sorban érkezett a Command & Conquer Generals, Codename Panzers: Phase 1 és 2, Afrika Korps vs Desert Rats, Command & Conquer 3, Supreme Commander, Empire Earth 2, World in Conflict, Joint Task Force. Több száz órát töltöttem csaták levezénylésével, bázisok építgetésével, birodalmakat hoztam létre és döntöttem meg.

Ekkoriban toltam le életem leghosszabb hadjáratát tesóm ellen. Küzdelmünk nem kevesebb, mint 9 és fél órán keresztül zajlott C&C Generalsban (USA vs Kína), aminek az ő gépének lefagyása vetett véget. Az RTS-ekben sosem igazán magát a küzdelmet (rombolást) szerettem, mint inkább a bázisépítést, így itt is azért húzódott el eddig a háború, mert amíg nem sértettük meg komolyan a védelmi épületeink lőtávolsága által befogott ütközőzónát, addig legfeljebb csak kóstolgattuk egymást. Aztán amikor már az utolsó négyzetmillimétert is beépítettük és több száz egységgel álltunk a DMZ két oldalán, úgy döntöttem, véget vetek a hidegháborúnak és dűlőre viszem a dolgot és a testvérem erőműveit célzó átfogó légicsapásba kezdtem, az ő gépe már nem tudta kezelni a csapatmozgást és a több tucat atomerőmű közel egyidejű robbanását és feladta a harcot. Csalódást keltő lezárása volt ez egy izgalmasnak ígérkező csatának.

A másik két igazán meghatározó játék a GTA Vice City és a Prince of Persia volt. Több száz, talán több ezer órát töltöttem el Vice Cityben, számtalanszor végig játszottam, saját modpackot raktam össze hozzá. Addig tapostam belé a modokat, míg már a menüt sem tudta betölteni. A VC volt nekem akkor az, ami most és a közelmúltban a Skyrim másoknak. A PoP pedig a trilógia második részével metálrajongót csinált belőlem, a Sands of Time nyitó videója pedig a mai napig olyan érzelmi hatást gyakorol rám, hogy kicsordul a könnyem az izgatottságtól.

Mint már említettem, az építés mindig jobban megfogott, mint a rombolás. Ennek ellenére RTS-ek közül a legnagyobb hatással a Codename Panzers sorozat, és főleg az első rész volt rám ekkoriban. Sajnos épp ez volt az, amit sosem próbáltam ki multiban. Viszont felkeltette az érdeklődésem a 2. VH iránt, és mivel a klikkben is népszerű volt a néma (military buzik voltunk, mit szépítsek), odáig fajult a dolog, hogy telekbulikkal egybekötött filmforgatásba kezdtünk, afféle alternatív adaptációjába vagy spinoffjába Ambrose Az elit alakulatának. Szereztünk korhű egyenruhákat, fegyverutánzatokat, hivatalos forgatási engedélyt(!) szóval nem kispályáztunk, na. Érdekesen nézhettünk ki, amikor teljes harci díszben — esetünkben a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt — féltucatnyian végigmasíroztunk az üdülővároson haverunk házától a durván 3 kilométerre fekvő vállalati üdülőbe. Eljutottunk néhány akkor még jónak tűnő jelenetig, de végül a filmből nem lett semmi. Egy-egy részeg ökörködés videója viszont azóta is emeli a youtube nívóját. Na az egyik ilyen forgatásról hazafelé ugrottam be egy haveromhoz, amíg a csatlakozásomra vártam. Így esett életem első találkozása rendes asztali konzollal, az ő PS2-jével. Tört gép volt és aznap épp makacs hangulatú, nem volt kedve elindítani semmilyen játékot. Nem is tett rám mély benyomást.

Viszont ezután valahogy elkezdtek körül döngeni a konzolok. Épp túl voltunk a generációváltáson, az iskolához közeli nem hülyéknek való boltban pedig elkezdték kipakolászni az Xbox 360-okat és PS3-akat. Így hazamenetel előtt néha órákat töltöttünk el például Gutar Hero 3-ban a húrokat tépbe, amíg a személyzet finoman meg nem jegyezte, hogy szeretnék mások is kipróbálni a játékot. Majd később az egyik Hegyalja fesztiválon is felállítottak három Xboxot, a Forza 2-t és az első vagy második Gears of Wart lehetett tolni a sátor végében két koncert között, vagy ha épp nem érdekelt a műsor, helyett. Ekkoriban a gépem már igencsak elkezdett korosodni. A Radeon 9600 Pro-m agyon tuningolva is csak 11fps-sel vitte lowon a Crysist, 13-16-tal a World in Conflictot, SM3.0 támogatás híján pedig az Unreal Engine 3-as játékok meg sem moccantak. Egyébként is érdekelt pár akkor még konzol only játék, mint például a Battlefield Bad Company, amikor viszont a GTA IV-et először csak konzolra jelentették be, átlökött a holtponton. Végzős középiskolásként az érettségi előtt az osztály éllovasai kaptak egy kis (40 ezer forint) ösztöndíjat, amin a saját spórolt pénzemmel megtámogatva vettem egy Xbox 360 Premiumot, az akkor frissen (egy hónapja) megjelent GTA IV-gyel.

Az érettségi után maradtam technikusira, és mivel az első félévben ismét megtámogattak egy 40 ezer forintos ösztöndíjjal, illetve magam is felhalmoztam némi pénzt a technikusihoz szükséges szakmai gyakorlatom fizetéséből, illetve az akkoriban alkalmilag végzett árufeltöltői munkámból, úgy döntöttem a PC-men is korszerűsítek egyet, viszont mivel nem számítottam rá, hogy belátható időn belül teljes cserét tudjak finanszírozni, a fő szempont a fejleszthetőség volt, eredmény a link alatt. Ezzel PC-s játékok terén is, ha nem is rögtön high-end kategóriában, de azért nyeregbe kerültem. Ez egyébként nem bizonyult rossz döntésnek. Bár a gépen ma már érezni a kort, tulajdonképpen a fejlesztéseknek hála a mai napig kiszolgál, így még most sem érzem, hogy kapkodnom kellene a cserével. Ennek ellenére a konzolvásárlást sosem bántam meg. Mindig adódott egy-egy játék, ami időlegesen, néha több évre konzolexkluzív maradt, mint a Brütal Legend és a Mortal Kombat, vagy épp a port minősége maradt el a kívánatostól.

Közben elszaladt a középiskola utolsó éve, a technikusi és felvételt nyertem mérnökképzésre, ahol a játékos szokásaim és preferált műfajaim komolyan megváltoztak, de ezt meghagyom a bejegyzéssorozatom lezáró darabjára.

 
Web Counter