Heldengeist

Heldengeist

Az ajándék lónak rohad a foga...

Link másolása
...avagy hogy muzsikál a felújított Skyrim és Carmageddon.

Aki követi a játékhíreket, szóval gondolom itt GK-n mindenki, annak már nem újdonság, hogy ezen a héten két játék frissített kiadását is kiadták, az előző verziót birtoklóknak ingyen. Az egyik a Skyrim Special Edition, a másik a Carmageddon: Max Damage. Gondoltam bele is ugrok és megnézem, mekkora előrelépés önmagukhoz képest. Mindkettőnek volt honnan fejlődni. A Skyrim már 5 éves, előző generációs darab, a Carmageddon pedig... nos nem eredetileg sem indult valami fényesen.

Skyrim: Special Edition

Mivel a nyakunkba szakadt a hosszúhétvége, gondoltam jó alaposan belemászok, úgy is van benne tartalom rendesen. Csak arra nem számítottam, hogy egy ízig vérig Bethesda játékot kapok. Vagyis a megjelenést követően nagyjából játszhatatlan, 50 perc alatt három crash, ami effektíve 20 percnyi folyamatos játékidőt sem jelentett, vagyis háromszor indítottam el a játékot, mire a rabszállító szerértől eljutottam Riverwoodba. Mivel a videokártyám úgyis a minimum követelmény alá esett (konfigért klatty ide), úgy döntöttem, óvatosságból ultrára állított grafikával kezdem a játékot. Az eredmény meglepően stabil 30-45fps lett külső helyszíneken, néha drop 24-ig, belső terekben pedig nem gond a többé-kevésbé stabil 60 (néha drop 45 környékére), vagyis kisebb kompromisszumokkal az öreg gépemen is biztonságosan 30 fölött lehet(ne) tartani, amivel később próbát is tettem, hátha orvosolja a stabilitás problémát. Néhány fps-t nyertem, de semmi egyebet.

Frissítés: Azóta kiderítettem, hogy a stabilitási probléma oka, hogy a játék összeakad a Windows 10 érintőbillentyűzetével. Task Managerben a szolgáltatások között le kell tiltani a "TabletInputService" nevű szolgáltatást és a probléma megoldódik.



És ha már remake, a grafika... semmi érdekeset nem mutat. Kicsit élénkebbek a színek, kicsit más a bevilágítás, de nem hogy csak nem látványosan szebb, amit azért elvártam volna, néha pedig egyenesen rondábbnak hat az eredetinél. A fizikai motor is képes furcsaságokra, vagy legalábbis az ütközés érzékelés még bizonytalanabb, mint volt, aminek következtében a tárgyak még inkább hajlamosak puskagolyóként szétvágódni a szélrózsa minden irányába, ha kicsit is hozzáérek. Vagyis kaptunk egy játékot, ami nem stabil, nem is igazán szebb az eredetinél, cserébe még rosszabbul is megy ugyanazon a gépen. Talán majd jobban állja a sarat pár patch múlva és a frissített motor is jól jöhet a moddereknek, de mostani állapotában teljesen fölösleges.

 
 
 
 
 
 
 
 
 

Carmageddon: Max Damage

A Reincarnation egy olyan játék, ami eredeti megjelenésekor hatalmas pofon volt a rajongóinak. Éveket töltött early access státuszban, a "végleges" megjelenésekor is ocsmány és borzalmasan optimalizálatlan volt, bár minden nagyobb frissítés javított kicsit a problémáin és mára már egész játszahó, a játékosok teljesen lemondtak róla. Gondolom ezért és a konzolos megjelenés miatt jött ebből is egy teljesen indokolatlan felújított változat.



És hogy mit kínál? Ugyanúgy semmit, mint a Skyrim: SE. Szintén valamivel színesebb, változtak a fény és részecske effektek, amik néha jól, néha rohadt ocsmányan néznek ki, talán kicsit a korábbinál is nehézkesebb az irányítás, de legalább nem lassabb, mint az előző változata és a töltési idő is megrövidült. A gépemen a legmagasabb beállításokon így sem lehet 40-50fps fölé imádkozni, de az előző változat indulásakori medium 20fps-hez képest ez nem akkora gond.

 
 
 
 
 

Összességében mindkét remake egyetlen igazi előnye, hogy ingyen megkapta, akinek megvolt az eredeti. Ha a fejlesztő/kiadó támogatja is őket, akkor talán néhány hónap múlva új belépőknek is ajánlanám a régi változat helyett. Addig is viszont, aki eddig kibírta nélküle, az legyen még türelmes, mert jelenleg a Skyrim SE nem éri meg a majdnem háromszoros árat, akihez meg hozzá vágták, nem éri meg emiatt lemondani a sok száz órás mentésekről.

 

13.
13.
Heldengeist
#11: Igen, úgy látszik, ők a hülyék (veled együtt). Megoldást találtam a poblémára, frissítés a bejegyzésben. Stabil 30 fps crash nélkül ultrán. Nincs több hozzáfűznivalóm.
12.
12.
Stranger
#11: Ki az a hülye aki még hisz a gépigényeknek? Akkora bullsh1t. Elvileg optimalizáltak is a monitoron, de 280x kell neki úgy, hogy bizonyos dolgokban csúnyább mint az eredeti. :D Én Phenom II X4 965+HD6870-al toltam az eredetit úgy, hogy textúra pakk és még valamilyen grafikai javítást tettem mellé. Ne vicceljünk már, hogy ha odaírják a TitanX-t akkor az kell, kit érdekel hogy 5 éves látványt nyújt... :D
11.
11.
pszihoapu
#10: nem is kell. tehat a minimumnal szarabb a geped, de a fejlesztok a hulyek mert nem fut rajta ultran. ertek mindent. :D
10.
10.
Heldengeist
#7: Saját tapasztalat alapján írtam egy értékelést, ami véletlenül pont egybevág az általános véleménnyel. A hivatalos gépigény ellenére a gépem nyilván bőven elég erős, ha még ultrán is nem is csak játszható, de élvezhető sebességet produkál, elfogadható kompromisszumokkal meg pláne.

Ennél egyértelműbben nem tudom neked lebetűzni.
9.
9.
KőbányaKispest
#8: Ja és még valami.

Mondjon valaki még egy ilyen jó sárkányos játékot, ahol lehetsz vámpir meg vérfarkas stb.... köszi.
8.
8.
KőbányaKispest
Nem értem a sok fikázást.

Én most vettem elő ennek örömére, steamen lekaptam, feltettem a magyaritást, a dragonborn kieget amúgy sem játszottam ki sose, igy pótolom, és a Dawnguard is marha jó lett.

bugok vannak ez tény. De a hangulata még mindig üt. Kiviszem ha beledöglök is ezzel a verzióval és végre magyarul. Ork/warrior nekifutással.
7.
7.
pszihoapu
#6: bocsi, de en pont lesz@rom az ertekeleseket. tokeletesen fut ultran, mondjuk meg is van hozza a vasam, ahogy a regi skyrim is tokeletesen futott minden moddal maxon. szal a vegeredmeny az, hogy ertekelesek alapjan irtal egy ertekelest, ugy hogy egy 286-oson akartad izombol futtatni a jatekot ultra beallitasokon?:D
6.
6.
Heldengeist
#5: Egy próba lényege a próbálkozás. Ha elvileg minimumon sem kéne élvezhetően futni, jó teljesítmény, hogy konzolos szinten ultrán is elmegy. Vagyis teljesen játszhatóan, ugyan kevesebb átlag fps-sel, mint az eredeti, viszont beakadások nélkül! Akkora drop és tartósan 30 alatti framerate ugyanis nem volt. Plusz említettem, hogy lejjebb véve picit gyorsul, viszont semmivel stabilabb nem lesz. De ne higgy nekem, higgy a felemás értékeléseknek Steamen. Vegyes, 12 ezerből 61% pozitív, rengeteg panasszal sebességproblémákra még az enyémnél jóval erősebb gépeken is

Ennek a reális ajánlott gépigénye 1080p ultrára valahol i5-3450; R9-380; 6GB RAM környékén lehet.
5.
5.
pszihoapu
"Mivel a videokártyám úgyis a minimum követelmény alá esett (konfigért klatty ide), úgy döntöttem, óvatosságból ultrára állított grafikával kezdem a játékot."

vagy fogalmazni nem tudsz, vagy en nem ertelek. ha a minimum alatt van a kartyad akkor miert csodalkozol ha ultran fps dropok vannak meg crashel a jatek? orulj hogy fut egyaltalan.

ha a kacsa nem tud uszni, nem a viz a hulye.

amugy az aigaz, hogy PC-n semmi izgit nem ad a jatek, hiszen aki fejlesztett gepet az evek alatt, plane meg a modokat is letoltotte, annak mar tizszer szebb elmenyei voltak grafikailag a Skyrimmel. ez igazabol konzolosoknak ujdonsag, nem veletlenul kaptuk meg mi (pc-s skyrim tulajok) ingyen. en sem latok semmi extrat, pedig van. segitseg:
http://kotaku.com/some-skyrim-special-edition-improvements-you-might-hav-1788380348
4.
4.
Heldengeist
#3: Azért van előrelépés, amit mod nem igazán tudott reprodukálni. Például jobb víz (ami állóképen pláne nem látványos, ezért nem is tettem be róla képet) és rain occlusion, én szvsz a módosított színvilágtól sem mászok a falra, de driverből biztos ellensúlyozható, akit zavar, de összességében ultra és ultra között tényleg nincs látványos különbség.
3.
3.
Stranger
Ennyit arról, hogy a fejlesztők jobban beletudnak nyúlni a motorba és komolyabb változtatásokat tudnak tenni. Ez a narancssárga bloom effekt nagyon gagyi.
Kb. ennyit várna az ember 5 év után. SE vs modded.
https://imgur.com/gallery/MWHmy
2.
2.
biohazard rex
#1: De volt. Ki tudtak adni 0 munkával egy teljes értékű játékot a mostani konzolokra.
1.
1.
daenath
A legnagyobb pofon, a modderek reg jobbat csinaltak mint a csapat!!! (Skyrim)
Ennek a kiadasnak nem sok ertelme volt!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...