Heldengeist

Heldengeist

Egy gamer ereklyéi

Link másolása
A videojáték nem csak szórakozás, hanem gyűjtőszenvedély, és meggyőződésem, hogy az idő előrehaladtával minden játékosnál megfordul egy-egy érdekesebb vagy számára különösen kedves darab.

Manapság a legtöbb játék digitálisan is megjelenik, illetve úgy fogy a legnagyobb számban. Ezzel nincs is semmi baj, általában magam is előnyben részesítem a dobozos kiadásokkal szemben. A mai sávszélességek mellett egy-egy játék már egész vállalható idő alatt letöltődik, nem kell kitérőt tenni egy bolt felé vagy online rendelésnél napokat várni a futárra. Az öregebb játékosok viszont hajlamosak szkeptikusabbak lenni a digitális terjesztéssel. Viszont 10-15 éve és még régebben ez nem így működött. A digitális terjesztés még csak a szárnyait bontogatta a játékosok pedig mindent dobozosan vettek, ha tetszett, ha nem. Legalábbis amíg a legális utakban gondolkodunk.

Boss bejegyzése után úgy döntöttem, jövök egy saját személyes visszaemlékezős témával. A teljesség igénye nélkül a saját gyűjteményemből válogattam össze pár említésre érdemes darabot.

GTA III

A GTA III első magyarországi kiadása. Talán az első játékom volt, ami nem fért rá egy CD-re. Nem kifejezetten különleges darab, de nem hiszem, hogy így a PC-s megjelenés után 14 év elteltével egyszerű volna a beszerzése. Az első komolyabb gépújítás után ez volt az első komolyabb játékom. Egy Pentium 1-esról — a pontos specifikációkra már nem emlékszem —  váltottam egy valamivel tűrhetőbb masinára. Intel Celeron 900MHz, 64MB SD RAM, Nvidia TNT2 16MB (?) és egy 20GB-os merevlemez. Akkor sem volt épp a technika csúcsa, de mai szemmel nézve egészen nevetségesnek hat. Szaggatott rajta, mint fene, szinte számolni tudtam a képkockákat. A játék története nagyon hasonlít a GTA IV-éhez. Hírhedten optimalizálatlan volt, de akkor ez valahogy nem tudott meghatni. Aznap, amikor megkaptam, szombat délben telepítettem, ebéd után leültem egyet játszani, mire észbe kaptam, hajnali egy óra volt. A játék első képkockái, ahogy beszállok a Kurumába és megszólal a Head Radio, számomra igazi játéktörténelmi pillanat lett.

Doom

Haladjunk tovább kronologikusan. 2004/2005. Egy újabb hardverfrissítés után már egy 2,4GHz-es Northwood magos Celeronnal 512MB DDR RAM-mal és egy 64MB-os Connect3D Radeon 9200SE-vel eshettem neki a játékoknak... és pofára, ugyanis még mindig alaposan a játékok hardverkövetelményei mögött loholtam. Kb. ekkoriban szereztem be a Doom 3-at, majd ugye természetesen egy évvel később a kiegészítőjét. Kb ekkortájt kezdtek átállni CD-ről DVD-re, de ezt a darabot még nem érintette, 3 CD-n terpeszkedett a játék+1 a kiegészítő.

Quake

2005-ben a Doom kiegészítőjével együtt jött a Quake 4. része, számomra egyértelműen az év játéka és mai napid az egyik kedvencem. Miután a Battlefield 2 futtatása érdekében egy kicsit hekkelnem kellett a 9200SE-t (azt hiszem, nem támogatott megfelelő Shader Model verziót), sikeresen kivégeztem szerencsétlen, így ennek a darabnak már egy XT szintre húzott 256MB-os Radeon 9600PRO-val ugrottam neki. Singleben egész tisztességesen helytállt, nagy multis történelmet viszont nem tudhatok magam mögött, kétszer próbáltam, de 900-as pinggel valahogy nem volt az igazi. A gépemmel amúgy is freefragnek lettem volna csak jó, és az 1Mbps-os net sem segített sokat.

Extrának még bedobtam a játék mellé a Masters of Doom magyar nyelvű kiadását. A PC Guru játékmagazin mellékleteként jelent meg két kötetben (mindkettő megvan), nem tudom, külön elérhető-e. Akkoriban komoly id fanatikus voltam, gyakorlatilag minden egyes informatika órából Quake III Arena bajnokságot csináltunk, legalábbis amikor nem CS1.6-oztunk, így természetesen ez is a gyűjteményem egy ékköve lett.

Életem első gyűjtői kiadása a 2006-os Need for Speed: Carbon. Az eredeti Most Wanted nagy kedvencem volt (és virágbolti, így innen most kimarad), így nem is volt kérdés, hogy ezt is be kell szereznem. Vaterán ki is szúrtam egy vadonatúj darabot kemény 7000 forintért. Talán a játék annyira nem lett jó, mint a Most Wanted, de még ezzel együtt is imádtam. És sosem játszottam végig. Sajnos az idő és a sok játék nem volt kegyes a játék DVD-hez. Középen berepedt, majd olvashatatlanná vált. Felvettem a kapcsolatot az EA magyar terméktámogatási osztályával és felajánlották a cserét. Mivel limitált kiadásról volt szó, csak a normál kiadással tudták pótolni a sérült lemezt. Mint gyűjtői kiadás egyébként egészen csalódást keltő. A szokásostól eltérő doboz mellett járt így három extra autó és egy extra DVD.

A másik a GRID Xbox 360-as kiadása. Magát a játékot nem tudom, mennyben tér el az alapváltozattól (ezt már nem sikerült kinyírni), valószínűleg semmiben. A Need for Speednél kiadósabb, de még mindig csak egy így készült DVD és egy képeskönyv járt hozzá.

Radiation Edition

A következő alany egy másik örök kedvencem, a S.T.A.L.K.E.R. Shadow of Charnobyl gyűjtői kiadása. Úgy gondoltam, nem csinálok a bejegyzésből unboxingot, de ez végre már olyan, amilyennek egy limitált gyűjtői kiadásnak lennie kell. Az igényes fémdoboz dugig van pakolva mindenféle extrával. Inkább megvettem a Steames változatot, és ezt csak mint díszt tartom és néha, ha olyanom van, átpörgetem az extra tartalmakat.

Két Xbox kiadás. Egy, amiről azt hittem, sosem próbálom ki és egy, amit inkább ne is tettem volna. Az Assassin's Creed első része életem egyik legnagyobb csalódása volt. A marketingnek sikerült beugratnia, így úgy döntöttem, megveszem. Ráadásul a gyűjtői változatot. Egy sorozat első része, ha mást nem, jó lesz befektetésnek, gondoltam. A játék egy repetitív egyszer végigjátszós techdemo lett, és azóta a gyűjtői változat sem teljes, a strategy guide és az extra lemez valahogy elkallódott. Inkább, mint lecke érdekes, mint játék.

A másik a Halo Reach gyűjtői kiadása. Még egy kimondottan tisztességes változat. A kemény papír dobozt olyan alaposan megtöltötték, hogy ha egyszer megbontom, alig bírok bele visszaszuszakolni holmit. Egy másfél ujjnyi vastag keménykötésű napló, azonosító kártyák, képek mindenféle ismertetők, mindez a generáció egyik legjobb shooterével. És majdnem kihagytam a Media Marktban kiállított kipróbálható Halo 3 miatt (az akkor nagyon nem bírt beszippantani). Aztán valahogy eljutott a fülembe, hogy a bolygó humán őslakossága az érthetőség határát súroló akcentussal magyarul karattyol és egyébként a játék sem lett rossz. Kicsit szkeptikusan lehúztam a demót, aztán léptem is fel ebay-re a játék után kutatni.


Nos, ennyi lett volna kis áttekintőm. Biztosan nektek is akad néhány szép darabotok, ami érdemes a bemutatásra esetleg néhány hozzájuk kapcsolódó történettel. Szívesen olvasnék tőletek is a kommentek között vagy válaszbejegyzésben.

12.
12.
cool stuff bro:) a legnagyobb gamekat, mik rgy egy korszakot hatoroznak meg, en is gyujteni szeretnem.
nekem a mass2 es a alanwake volt ilyenn box360 on. jo iras, like:)
9.
9.
greenmelon
Fúú a Doom legendája milyen fasza könyv, mindkét részét elolvastam milliószor.
8.
8.
Heldengeist
#6: Nem tudom, sok helyen széthagyom a szemetem az interneteken, lehet, valahol már beleakadtál egy-egy megjegyzésembe :D
A neveimhez nem vagyok túl hűséges. A profilod alapján te viszont igen és nem hiszem, hogy láttalak volna már valahol.
7.
7.
godach
#6: *maguk
(kösz, hogy van szerkesztés gomb)
6.
6.
godach
Olyan ismerős a szövegkörnyezet amit használsz :)
Egyébként jó blog, nekem magák a hardverek a trófeáim. Szinte soha, nem adtam el belőlük egyet sem, vagy csak nagyon ritkán. Igazi kincsek.
A játékok már más tészta. Amikor már várat lehetett volna építeni a lemezekből, már megelégeltem.
Persze a Resident Evil kollekcióm, sosem adnám oda, de elég volt a lemezgyűjtögetésekből :D
5.
5.
Caleon
Én is szeretem az ereklyéket, jó kis poszt! Ezek az érdekességek valahogy azután is velünk maradnak, hogy már magával a játékkal esetleg nem is játszunk. :-)
4.
4.
Heldengeist
#3: Igen, ha csak az elő részen múlik, sosem próbáltam volna ki a másodikat. Így is csak sok évvel később, amikor valami 2,5€-ért valamelyik steam sale-en be lehetett szerezni és mindenki váltig állította, hogy nem lett rossz.
3.
3.
Seggeszkexkluzív
Most nézem meg olvasom hogy azaz AC az első rész, na az nekem is egy csalódás volt, a végigjátszás inkább egy kínlódás volt, de többi már jó volt.
2.
2.
Seggeszkexkluzív
Én nemrég szereztem ezt a darabot, amikor megrendeltem nemis tudtam hogy holografikus karton tokban lesz.

https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xtp1/t31.0-8/12694583_972723422793118_5625286486202139184_o.jpg

de leginkább az NG trióra vagyok a legbüszkébb az elsőrészt nehéz volt előkeríteni jó állapotban.

https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/hphotos-xpl1/t31.0-8/12711293_978267338905393_7210719560609073147_o.jpg
1.
1.
Seggeszkexkluzív
Na ezek télleg igazi ereklyék, a fémdobozosak külön tetszenek, Az AC-nek és Halonak kicsit puritán a doboza, de a tartalma már kitűnő.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...