Puzsér for President

Link másolása
Amikor a jelenlegi (egyik) legnagyobb médiakurva alázza a médiakurvulást, anélkül, hogy tudná mi az...

Először nem akartam billentyűt ragadni, csak magamban fortyogtam, de csak rászánok egy kis időt erre a 7 (hét!) órás performanszra. Később a Szirmai-féle csörtéről is regélek szerintem, főleg ha igény is akad rá.
Még csak szóba sem hozom majd a holokauszt-VV párhuzamát, nem érdekel, ráadásul ki van már az vesézve bőven.
Tehát amiről szó is lesz. Aki nagyjából képben akar lenni, nézze meg, vagy csak nézegessen bele (nehéz végigülni) ebbe a fél órás összefoglalóba.

 

És hogy kik is ezek? A haza vlog szcéna beindult, mára egész igényes darabok is előkerülnek. Jó értem, Hollywood News az etalon de tényleg vannak még érdemes darabok. Média és filmes témakörön kívül is nyilván.
Itt ez a Dancsó fiú, elkezdte szépen felépíteni a munkásságát. Belevetette magát a magyar filmes szennybe, szép reményekkel. Egyébként ért a filmművészethez, ez már kiderült, bár tanulmányainak, tapasztalatainak nem néztem utána. Sajnos egy ideje komoly zuhanásba kezdett az igényessége, a Freddy seggéből kipattant videó-kritikusok szintjére csökkent (Baaad movies és társai). Csak peregnek a képek a filmből és 'Nézd má ez de szar', 'Atyaég ez milye cink', 'Nézzed milyen nyomik'. Nemrég elkezdett új irányokba tapogatózni, nem lehetetlen, hogy ismét valamire való produktuma lesz.
Na akkor itt van neki társul a Puzsér. Túl sokat nem akarok hátterezni róla, csak annyit ami ide kapcsolódik. Hiszen tudjuk, egy töritanárról van szó, nem 'filmszakértőről' ahogy engedte magát nevezni a Batman fiaskó alkalmával, és még csak véletlenül sem filmkritikus, ahogy azt már ő maga állítja.

A videó elején rögtön szóba kerül a hírhedt Budapest tv, később éles kritikát fikát kap ismét a csatorna és Anettka is, nyilván. Ezzel végül is nincs gond, nem mond mást, mint amit Te vagy Én mondanánk. Puzsi elfelejti megemlíteni korábbi saját szereplését a Budapest Televíziónál, ahol műsort vezetett. A saját magáról készített wiki oldalon megemlíti ugyan, persze csak amennyire muszáj, se dátum, se időintervallum.
Legalább annyira kétszínű tőle az, hogy végig fikázza a magyar médiatermékeket, leginkább a pénzért való önlejáratást és szintén nem hozza szóba, hogy azért jó volt némi anyagi jussért tajtékozni a (az előadás alatt kényesen került) Csillag születikben.
Ezekből még csak az tűnik ki mennyire kétszínű alak, ami talán nem lenne gond ha valóban utat mutatna a média olyan bugyraiba amit kevesen ismernek. A tv a reklámért van ("bazdmeg"), a tv jóslás átverés ("bazdmeg") és hasonló mára elnyűtt toposzokkal talán még a kétezres évek előtt lehetett volna haknizni. Még mindig nem lehet az mondani, hogy nem ért hozzá, csak annyit, hogy nem jobban, mint Te vagy Én. De amikor már olyan égbekiáltó hülyeségeket hoz elő, hogy azért vannak délelőttönként betelefonálós műsorok, mert a nyuggereknek nem lehet reklámozni de valahogy pénzt mégis kéne begyűjteni tőlük, lemegyek hídba. A három órás top shop vásárlás konkrétan egy három órás reklámblokk, amit néha egyéb kereskedelmi reklámokkal szakítanak meg. És ez a szerencsétlen azon van kiakadva, hogy a megvont támogatású köztévé merészel reklámozni. !? 

Lehet, hogy későn szólok de tényleg ne nézzétek végig a videót. Beszélnek műsorokról valóban, de semmi olyat nem mutatnak amit egy-két website rendszeres látogatása alkalmával ne tudnál meg. Tehát csak annyival (hangyafasznyit sem többel) haknizza végig az országot ez a jóember amennyit Te vagy Én is tudunk a médiáról.

Szerintem ezekből látszik, valóban egy médiakurváról van szó. A kétszínűsége miatt vagyok biztos benne, nem azért nem emlegeti ezt a fogalmat mert tudja magáról ő is az, hanem mert ténylegesen nincs otthon a témában. Jobban belegondolva talán még annyira sem, mint Te vagy Én.

 

 

 

 

ui: "jajj bazdmeg, hát a nyerős műsorba nem lehet nyerni bazdmeg, csak várakoztatnak bazdmeg és elnyelik a pénzt bazdmeg!" Csak az első percet nézd végig, én is csak addig nézetem:

36.
36.
selejt
semmi közöm a puzsérhoz. továbbra is ajánlom bármely bp tévés műsorának megtekintését. megkérdőjelezhetetlen médiahack az összes. akár beszél róla akár nem.
szerintem puzsér megfelelő felkészültséggel/szakértelemmel beszél a média árnyoldaláról és még sok minden másról is. sok érdekes elmélete van és külön plusz pont jár neki azért hogy hamvas bélától idéz.
ha neked minden szava teljesen evidens akkor örülök hogy egy médiatudor vagy de kérlek vedd figyelembe a többiek nem olyan végtelenül műveltek hogy megfelelő mennyiségű információ hiányában is képesek kritizálni.
35.
35.
kasy
#32: Oké, mondjuk hogy elfogadom, az egészet csak médiahackből, vagy médiaheccből csináltad. De akkor miért nem került elő ez az előadás alkalmával? Legalább is az összefoglalóba nem került bele és nem tudok róla, hogy valamikor szóba került volna.
"Gyerekek, én ott voltam és kijátszottam őket. Egyre arcátlanabbul toltam és még képes voltak örülni neki." Vagy valami hasonlóra azért számítanék utána, ha tényleg hack volt. Esetleg én maradtam le róla, volt ilyen felszólalás valamikor?
34.
34.
kasy
#31: Azt, hogy humoros csóka nem tagadom. Pl. a lentebb linkelt Fábrys videóban is egy jópofa stand upot tolt. Hogy van bőr a képén, szintén nem tagadom (és ezt nem negatív értelemben írom).
Sok minden került szóba a hsz-ekben Puzsérról, hasznos és kevésbé hasznos egyaránt. De még mindig nem került elő semmi arról, hogy ő valamivel is többet tudna ennek a 'világnak' a működéséről mint bármelyikünk. Ezzel van a bajom. A Róbert által (bár nevezhetem selejtnek is, ha jobban tetszik :D) linkelt videó úgy érzem döntő lesz. Csak ugye az konkrétan egy film hosszúságú.
33.
33.
Raatkainen
Ahányszor hallom beszélni mindig játssza az agyát, idióta.
32.
32.
selejt
"Legalább is gondolom az összes Bp-s tevékenységre nem akarod ezt állítani, az rossz lenne viccnek. "
pedig pontosan így van. az összes bp tévés műsora látványos és nyilvánvaló médiahack volt. és hogy ezt honnan tudom? talán mert láttam. te meg láttál az egyikből 1 percet? fent van neten bármikor megnézheted akármelyik bp tévés műsorát. de könyörgöm legalább az egyiket nézzed végig! például amit linkeltél.
31.
31.
#29: Mondjuk ezek a tagok képesek voltak a Szélsőközép c. rádióműsorokban egy egész adást szentelni a rendőrség "égbemagasztalásának" és egy megjátszott gúnyos meghunyászkodásnak, valahogy 2006. október 23. után :D

Nem lehet tudni a Puzsérnál, nagyon őrült.

Jellemző rá az a fajta groteszk humor is mellyel a Való Világ elkészítése jelentette közílés elleni merényletet a Holokauszt előkészítéséhez hasonlítja: "Jaja, a holokausztot is rengetegen csinálták, gondoljatok bele abba hogy ott is mekkora infrastruktúra, mennyi munka... Megszervezni a transzportokat... Kurvanagy munka ám!"

(Mikor a Dancsó azzal jön hogy milyen sokba került a VV meg mennyien dolgoztak rajta! :P )

Tudni kell hogy Monty Python rajongó a csávó, szeret is sűrűn MP-poénokkal példálózni.
30.
30.
kasy
#27: A videót persze megnézem, mert érdekel, csak most nincs időm rá. Valamelyik nap neki megyek. Kedves Ró... selejt. :D
29.
29.
kasy
#27: Hogy a Bp Tv-s szereplés médiahack-e vagy nem, nem tudom. Azért is lett csak utóiratba odatűzve mert tök véletlenül botlottam a videóra a yt-n. Legalább is gondolom az összes Bp-s tevékenységre nem akarod ezt állítani, az rossz lenne viccnek.

Kérlek a többi hibát is említsd meg a sok közül, komolyan érdekelne mik azok a dolgok, amiket rosszul tudok és emiatt csak rossz következtetésre juthattam.



(Egyébként hét órája regeltél, és rögtön hozzá szóltál ehhez. Gondolom nem csak ezért a hsz-ért regeltél)
28.
28.
kasy
#26: Kedves tőled, köszi! :D
A videóra most külön nem reagálok, majd elvileg az egészről írok egy szösszenetet.
27.
27.
selejt
ha már kritizálsz valakit/valamit akkor miért nem jársz jobban utána? csak egyetlen tévedésed a sok közül: a bp tévés szereplése médiahack volt. talán ha nem 1 percet szánsz rá akkor te is rájöhettél volna.
médiakurvázás és személyeskedés helyett nézd végig ezt az előadását és ellenérvelj ha valamivel nem értesz egyet: http://www.youtube.com/watch?v=QevvLIZDmFo


26.
26.
firstaye0
Huh, de örülök kasy, hogy újra látlak :)
Számomra elég furcsa alak Puzsér; én magam sem tudom eldönteni, hogy kedvelem-e vagy sem. A stílusa nem megszokott számomra idegesítő is kicsit, de néha olyan gondolatokat fogalmaz meg, amelyek miatt elismerően kell bólogatnom.
Említed is a bejegyzésben Szírmai urat, a beszélgetésükön is kifejt egy nagyon érdekes dolgot: (26. perctől)
http://www.youtube.com/watch?v=I8fRTLLH-to

25.
25.
zimonyini
Úgy vélem Puzsér jókat mond, humoros, talán szakmailag is korrekt, csak egy ősbunkó stílusával fogalmaz.
24.
24.
SLi
#23: szerencsére nincs :)
23.
23.
kasy
#22: Tegnap rájuk néztem, ahogy Lapocka megemlítette őket, csökkent az aktivitásuk (ennyi idő után mondjuk ez benne van). Viszont ha tényleg érdekel a dolog valamelyik nap kerítek rá sort.
Csak nincs valami közöd hozzájuk: ;)
22.
22.
SLi
" a Freddy seggéből kipattant videó-kritikusok szintjére csökkent (Baaad movies és társai)."

kasy, róluk is jöhetne egy poszt, érdekelne mit gondolsz
21.
21.
SLi
#17: Igen, a fiatal értelmiségiekre (nem feltétlen diplomás) gondoltam. Viszont ők alapból kevesen vannak, ráadásul köztük is megvannak a jelenlegi paletta utánpótlása, így aztán a valóban kritikusan gondolkodó függetlenek maréknyian vannak, akiket sokszor "képvisel" bizonyos témákban Puzsér.
20.
20.
Kleppi
ja saját pénzedből 100 ezer forint,ez annyira nevetséges hogy inkább megyek aludni és az ők helyében is el szégyenlem magam.
19.
19.
#15: Am. röviden gondolom arra gondotlál, hogy nem mentegeti lépten-nyomon az előző rendszert mint teszi azt a legtöbb korabeli ember.

Nem is csoda, ilyen független gondolkodással bizony nem lehetett egyszerű átvészelni azt a rövid időt sem, amit abban a világban kellett leélnie.
18.
18.
17.
17.
#15: Igen, csak hogy ő mindehhez tartja is magát, míg a magukat sokszor liberalistáknak hazudó fiatal értelmiségiek legtöbbször ezt addig tűrik el, amíg az a beléjük nevelt morállal az nem ütközik, szóval általában addig míg a horogkereszt elő nem kerül...

Minden ezzel kapcsolatos ellenérzést megértek persze, csak azt bírom hogy sokszor még olyan SZDSZ-esek is szapulták őt a kijelentéseiért később, akiknek elviekben egyet kellett volna érteniük vele. (Legtöbbször betelefonálók.)

Ő az egyetlen következetesen liberális ember a médiában, akinek akár cseppnyi hitele is van. (Legalábbis azok közül akik a hangjukat hallatják és így ismerhetjük is őket.)

Annak nagyon örülök ha a sznobériából az egyetemet végzett értelmiség kivakarja magát végre, (mert gondolom ezekre gondoltál, nem a tanulatlanabb, sokszor valóban szűklátokörű fiatalokra) és képessé válik rá hogy erre a független politizálásra alkalmassá váljon.

Remélem igazad van, és felnő végre egy olyan nemzedék akikre akár már szavazni is érdemes lesz.

(Ugyanis a "farizeus" libsiket nem kedvelem. Értsd ahogy akarod.)
16.
16.
SLi
http://www.youtube.com/watch?v=rBWoVN0AxLU
15.
15.
SLi
Én egy dolog miatt "kedvelem" amit csinál, hogy sokkal közelebb áll a véleménye a mostani generációk gondolkodásához., ilyen szempontbók üdítő kivétel a sok előző rendszerben nevelkedett megmondó emberhez képest, aki néz közéleti műsorokat az lehet érti. Nehéz elmagyarázni mire gondolok de itt egy videó:
http://www.youtube.com/watch?v=4HIHHHcwQzU
14.
14.
Lorthirash
Ez egy gyökér.... a blog jó lett :)
13.
13.
kasy
#12: Nem tudom mivel ártana többet, mint amit használ. Elvégre elismerte, hogy már hajlandó bulvár termék lenni, ha ez az ára annak, hogy módosítson rajta. Mindegy mit mond, tesz, ha a bulvárban szerepel csak építi azt.
Azért van a bulvár irányítóinak is a tarsolyában, csak addig engedik amíg az ő malmukra hajtja a vizet (vagy mit szokott).

A Hajdú balhé is sajnos egy médialufi, amit tudatosan kezdett építeni. Több releváns személy már régóta úgy kezeli Hajdút ahogy Puzsér csak kisebb visszhanggal és balhéval. Az, hogy ezt a kialakuló trendet (mármint a Hajdú monyon le trendet) így meg akarja lovagolni szerintem szintén csak a felszínen maradni akarását bizonyítja.

Az Anakinos példáddal igazából egyet tudok érteni. És a vége is ugyan az lesz szerintem. Kár, talán valóban jobban indult és jobb sorsa lenne érdemes.
12.
12.
#11: Bár sok mindenben igazat adok neked, én valahogy mégsem tudok haragudni rá azért amit csinál. Szerintem az amit művel még mindig többet árt a nagy egésznek, mint használ, bármennyit is fizetnek neki egy-egy szerepléséért, végső soron szerintem még mindig több kárt okoz a médiának, mint amennyi hasznot hajt nekik.

Egyébként ő nem egy annyira pénzes fickó elvileg mint azt elsőre feltételeznéd róla. Most már lehet hogy az, de a médiaszerepléseit megelőzően ő volt a magányos, csóró guerillaharcos.

Ezt még beszúrnám ide is, mint az ördög ügyvédje :D

http://puzser.postr.hu/post-010
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...