Nier: Automata (PS4)

Megvan az év játéka?

nier-1.png

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, mennyi mindent lehet kezdeni egy olyan gazdag médiummal, mint amilyen a játékoké, amíg nem érkezik egy, ami emlékeztet rá. A PlatinumGames néhány kevésbé színvonalas produkció után jött ki egy hét éves játék folytatásával, melynek az első részéről sokan még csak nem is hallottak. A Nier: Automata a robotikával foglalkozó sci-fi eposzok sorát gazdagítja, amiben az óriási boss harcok között a karakterek önnön létezésük ellentmondásain merengenek. A játék központi figurája két android, a tapasztalt (és természetesen szexi) 2B és a kölyökjellemű 9S, akik a világégés utáni földön harcolnak a bolygót benépesítő robotsereggel. 

Ez így a felszínen nem hangzik valami érdekesen, ám Shrekes példával élve a Nier: Automata olyan, mint a hagyma. Újabb és újabb rétegeket rejt. Ott vannak mindjárt ellenfeleink, a gépek, akik nagy gömbölyded fejükkel inkább aranyosak, mint félelmetesek. A viselkedésükben olykor gyerekekre emlékeztetnek, így ezeknek a nem ritkán szánni való lényeknek a lemészárlása furcsa egy élmény tud lenni. Tényleg mi vagyunk a jók ebben a harcban vagy csak beprogramozott gyilkosok volnánk? Ez csak az egyik kérdés a játék során, melyet kénytelenek leszünk feltenni magunknak a szereplőket irányítva.

nier-2.jpg

A Nier: Automata többféle arcot mutat a végigjátszása során és bizony nem mindegyik szép. A grafika egészen szélsőségesen ingadozik az átlagos és az elképesztően ocsmány között akár ugyanazon screenshoton belül is. A látványvilág pedig szép lehetne, ha nem rondítanának bele olyan alacsony felbontású, szögletes textúrák, amiket mintha a PS2-es éra egy darabjából implantáltak volna bele. A játékmenet szabadon variál különböző műfajok között. Nagyját a 3D-kaszabolások teszik ki, de a nézet olykor 2D-be vált, sőt akadnak izommetrikus nézetű shoot ’em upba átmenő szekvenciák is. A harcrendszer gyors és dinamikus, érződik a stúdió régre visszanyúló gyakorlata a kialakításában. A nyitott világ, amibe bedobnak fokozatosan tárul fel. A játékból nem hiányoznak az RPG-s elemek se, így tetszésünk szerint fejleszthetjük karakterünket. Akár a minitérképet is beáldozhatjuk egy új képességért cserébe.

nier-3.jpg

A nehézség a grafikához hasonlóan eléggé váltakozó. Az eleje tiszta Dark Souls. Az első főellenfél legyőzéséig még menteni se tudunk és halál esetén kezdhetjük az egész nyitányt elölről. Később leginkább egyes küldetések elnyúlása nehezíti meg a dolgunkat, ezért érdemes jó előre betápolni életerőcsomagokból. A főellenfelek a játék fénypontjai közé tartoznak, ám van nem is egy, akit rendkívül olcsó trükkökkel is le lehet győzni. Néhány alapdologra magunktól kell rájönnünk, így arra is, hogy chipjeink átvariálásával újratöltődővé tehetjük energiacsíkunkat, ami életmentő volt a repülős részeknél, melyek során nem használhatóak a menüből elérhető életerőcsomagok. 

Ami hatalmas pluszt ad a játék hangulatának, az a zene. A mellékküldetések végrehajtásában is részben az motivált, hogy halljak egy újabb témát, ennyire jó. Egyedi módon a Nier: Automatat háromszor is végig kell játszani, hogy teljesen kiadja magát. A másodikban 2B helyett 9S irányítását vesszük át, akivel többek közt a főellenfelek hátterét ismerhetjük meg jobban. 9S hackerkedő minijátéka jópofa bővítmény, ámbátor mivel nem nehezedik jelentősen, hosszú távon fárasztóan primitív tud lenni. A harmadik alkalommal már nem egy alternatív módban, hanem egy teljesértékű folytatásban van részünk, ami sötétebb irányt vesz, mint, amire bárki felkészülhetne. A szívünknek legkedvesebb szereplőktől is kénytelenek leszünk fájdalmas búcsút venni.

nier-4.jpg

A játék ezzel a rendkívül bevállalós utolsó fejezetével szolgál rá igazán azokra a fejedelmi jelzőkre, amikkel a kritika illette. Az út, amit bejárunk érzelmileg magával ragadó és még is el is gondolkodtat. Valahogy úgy kell elképzelni, mintha a Star Wars A birodalom visszavággal ért volna véget. Ekkor már két karaktert irányítunk váltakozva, akik leszámolásra készülnek egymással. Ahogy itt építenek a játékra, mint egy történet elbeszélésének különleges formájára, a Nier: Automata olyan klasszikusokkal kerül egy ligába, mint a Shadow of the Colossus és a The Last of Us. A végső harc kimaxolja az epikusságot, habár az őrülettel küszködő 9S és a renitens android, A2 közötti ellentét akár egy mondattal tisztázható lenne. 

A készítők minden karakterüket saját személyes tragédiájuk áldozatává teszik. Van pár menthetetlenül röhejes személyiség, akin ez nem segít, mint amilyen a robottesó Ádám és Éva, azonban az érzelmi bombák, amiket dobálnak, a többségnél elérik az eredményt. Néha nehéz azt eldönteni, hogy a filozofálgatás mögött pusztán felszínes hatásvadászat van-e vagy valódi mélység, de, hogy egyáltalán a kérdés felmerül egy akciójátékban, az önmagában nem akármi. A Nier: Automata, ha nem is feltétlen az év legjobbja, de mindenképpen ott a helye az élmezőnyben. Régóta nem maradt velem egy játékélmény se úgy, ahogy ez, ugyanakkor kritikusan vizsgálva könnyen felfedezhetőek a szakadások a szövetén.     

ÉRTÉKELÉS: 85%


 

6 komment - szólj hozzá!

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

A következő napokra már érezhetően kevesebb megjelenés jutott, mint az elmúlt hetekre, de annyi baj legyen: az ínyencek még így is találnak a fogukra való címet, és végre jut idő a lemaradások pótlására is!

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Állítólag vannak olyanok, akiknek még az E3 mellett is jut idejük játékra, ezért nekik a kiadók és fejlesztők külön is kedveskedtek néhány játékmegjelenéssel. Lássuk, mivel tudják elütni az időt a következő napokban!
Modern Android-fejlesztői képzés indul - végre Kotlin-alapokon
A Java múlté, az Android elsődleges nyelve immár hivatalosan is a Kotlin. A HWSW új online képzésével egyszerre ismerheted meg a Kotlin nyelvet és az androidos mobilfejlesztést.

E3 2018: The Surge 2 - természetjárás az erdőben

Az év elején bejelentett The Surge-folytatásról sok minden eddig nem derült ki, ezért is okozott meglepetést, hogy szép csendben kivitte magával a Focus Home Interactive az idei expóra. A hajtás után az első játékmenet-videót találjátok.

E3 2018: Overcooked 2 bejelentve

Még egy pletyka került megerősítésre! Az Overcooked 2 már úton van, ám nem csak Switchre jön, hanem PC-re, Xbox One-ra és PS4-re is. A premier is közel van, augusztus folyamán landol a boltokban.

E3 2018: Dátumot kapott a Kingdom Hearts III

Sokat kellett várni rá, de csak megtörtént: napra pontos megjelenési dátumot kapott a Kingdom Hearts harmadik része. A rossz hír az, hogy 2018-ban már nem kapjuk meg a játékot.

E3 2018: Saját karakterünk lesz a Nioh 2-ben

A Koei Tecmo új információkat tárt fel a Nioh folytatásáról a Sony E3-as streamjében. Minden játékos megalkothatja saját karakterét, azaz Williamnek búcsút intünk. Lesz egy ingyenes demó, és az RPG-elemek is fejlődnek.

Forza Horizon 4 - kisebb minitörténetek is lesznek

A Playground Games művészeti igazgatója, Benjamin Penrose a Destructoidnak adott interjúban elárulta, a Forza Horizon 4-ben lesznek kisebb narratív kitérők is, amelyeket Horizon Stories címen érünk majd el.

E3 2018: A Bandai Namco hősei összecsapnak

A Bandai Namco emeli a tétet, legnagyobb frencsájzait hozza össze egy közös akciójátékban. A Jump Force a Dragon Ball és a Naruto világát mixeli, látványos 3D-s környezetben. Fura így látni a két sorozatot, de adunk neki egy esélyt.

Overkill's The Walking Dead - Heather is beköszön

Az Overkill-féle The Walking Dead egy újabb túlélője mutatkozott be egy filmes trailer keretében. Heather éppen egy boltot foszt ki, amikor banditák ütnek rajta. Leleményességének köszönhetően megmenekül a csávából.

E3 2018: A Microsoft-bejelentések egy helyen

Tegnap este viszonylag későn, 10 órakor vette kezdetét a Microsoft E3-as sajtókonferenciája, amin ipari mennyiségben zúdították ránk a friss híreket. Következzen egy linkgyűjtemény a későn érkezőknek!