Mikor tavaly a PS4-em szervizelése elhúzódott, ihletet kaptam, hogy vegyek egy használt előző generációs konzolt. Olyan számomra kimaradt játékokat pótoltam így, mint a Max Payne 3 vagy legutóbb a F.E.A.R. trilógia befejező része. Az alapjátékot könnyű volt a szívembe zárni. A túlélő horror vegyítése az akkoriban nagy királyságnak számító, a Mátrixból ismerős bullet time-ra építő FPS-akcióval ütős koktélt alkotott. A második résznek már kissé utóérzet szaga volt, így az utolsó felvonástól könnycseppek hullajtása nélkül maradtam távol. Annyiból piszkálta a játék a csőrömet, hogy megalkotásában kreatív konzultánsként John Carpenter (A dolog) is közreműködött, aki csak úgy mellesleg az egyik kedvenc rendezőm. Azt, hogy konkrétan mivel is járult hozzá a F.3.A.R.-hez a mostanra eléggé megfakult horrorlegenda még így utólag is nehéz megmondani. Annyit tudtam kideríteni, hogy az átvezetőkbe és Steve Niles történetébe dobott be pár ötletet. Néhány részre rá lehet fogni azt, hogy a kezének a nyomát viseli, ám a játék semmi komoly pluszt nem nyert vele. A sztori elmegy kategóriás ponyva tucatszor látott klisékkel: gonosz vállalat, világvége, szörnyű emlékekkel kísértő múlt, és így tovább. A legérdekesebb a két központi figura, a néma akcióhős Point Man és testvére, a pszichopata kísértet (!) Fettel kapcsolata, akik kénytelen-kelletlen összefognak, hogy eljussanak a végítéleten ügyködő anyjukhoz. A fináléban persze a tesók bajuszt akasztanak, azt pedig, hogy ki kerül ki nyertesen, elvileg a játékbéli teljesítményünk dönti el.

A F.3.A.R. nagy dobása az online co-opra kihegyezett játékmenet volt, ám ez a multiplayerrel együtt mostanra kiesett, hisz a gamerek társadalma mondjuk úgy, hogy időközben továbblépett. Maradt a magányosan letolható kampány, amit, ha végigvittünk a lövöldözést előnyben részesítő Point Mannel, utána Fettellel is megismételhetünk, aki telekinetikus képességeit veti be. Mint akciójáték, a F.3.A.R. élmény szinten alig-alig marad el mai társaitól. Az idő belassítása és a meglepően jól használható fedezékrendszer izgalmas lövöldözéseket garantál. Az ellenfelek mesterséges intelligenciája szintén hozza a jelenlegi átlagot, sőt egy modern CoD-ot simán leköröz. A szörnyek agresszíven támadnak, a katonák biztonságba húzódva harcolnak. Ennyi a különbség köztük. A főellenfelek se sokkal okosabbak. Ha tartottam a távolságot és volt nálam bénító gránát, nem okoztak túl nagy problémát. Az alkotók arra legalább ügyeltek, hogy változatosan adagolják őket, csak a játék vége fele jön elő a szokásos ismétlődési probléma. Ezt egyébiránt a F.3.A.R. nagyrészt hathatósan kerüli. Hol egy mechás pusztításorgiával, hol egy ijesztgetős szekvenciával. A játék megjegyzem nem túl félelmetes, inkább csak hangulatos. Párszor azért sikerült rám hoznia a frászt, még, ha elég egyszerű módon is. Amire nincs mentség, az a kinézete. A grafikát már a maga idejében is szidták, és az eltelt évekkel nem nemesedett. Személy szerint jól elvoltam a játékkal, de, akiben nincs nosztalgia a trilógia iránt, annak kihagyható. 

ÉRTÉKELÉS: 65%