maktub

maktub

Blog Marathon 005

Link másolása
Az élet 40 év múlva.

fut-2a.jpg

Hálás témát kaptam slothtól a blog marathonra, bár bevallom, hogy viszonylag ritkán szoktam elmélkedni a távoli jövőn. Negyven év elég nagy idő ahhoz, hogy az ember fantáziája meglóduljon, ám, ha arra gondolok, hogy a ’70-es években, hogyan is képzelték el jelenünket, és mennyire mellényúltak, tartok tőle, hogy én is csak a sötétben fogok tapogatózni. Az egyetlen, amit biztosra veszek, hogy 2058-ban se fogunk repülő kocsikkal száguldozni. Ma már az ötlet is egy rossz viccnek tűnik, hisz a legtöbb sofőr még a talajon se boldogul. A poszt-apokaliptikus sivatagok és futurisztikus metropoliszok szintén megmaradnak fikciónak, habár az egyikhez vagy a másikhoz tuti, hogy közelebb kerülünk egynéhány lépéssel.

Akármit is hoz a messzi holnap, afelől nincs kétségem, hogy a technika az életünkben legalább olyan fontos szerepet fog betölteni, mint a jelenlegiben. Van, aki szerint ebben rejlik az emberiség túlélésének a kulcsa, mégis, ha egy könyv vagy egy film erről szól, akkor leginkább a veszélyek kerülnek terítékre. Belekezdeni is felesleges mindazon történetek sorába, melyekben az öntudatára ébredt számítógép kiírtotta vagy jobb esetben szimplán rabigába hajtotta fajunkat. Szerintem sanszosabb, hogy a jövőben is inkább a saját embertársaink fogják megkeseríteni az életünket. Azt el tudom hinni, hogy negyven év múlva robotkarok hajtanak végre műtéteket és a számítógépek önállóan irányítanak például egy metróhálózatot, de még ez kissé sci-finek tűnik. Ha reálissá is válik ez a technológia, a gyakorlati alkalmazás szerintem 2058-ban is még az elején fog járni. Annyit azért minimum remélhetünk, hogy a videojáték-ipar élni fog vele, és az aktuális Assassin’s Creedben már majdnem értelmesen fognak viselkedni az ellenfeleink.

fut-1.jpg

Elképzelhető, hogy máshol igen, de hazánkban véleményem szerint negyven év múlva se kell attól tartani, hogy önjáró buszok róják majd az utakat. Anélkül is, hogy az aktuálpolitikába belemennék, azt kell, hogy mondjam, nem vagyok túl derűlátó, ha Magyarországot próbálom elképzelni a jövőben. Ha a történelmünkön végignézek, az látom, hogy különleges érzékünk van a pocsék időzítéshez, a rossz döntésekhez és extrém hajlamunk a szélsőségekre. A hazafias melldöngetés jegyében annyiszor léptünk bele önként és dalolva a szarba, hogy ennek megismétlődése elkerülhetetlennek látszódik a jövőben. Ha nyílik is lehetőség rá, hogy jobbra forduljon idehaza az élet, erősen kétlem, hogy annak a gyümölcsét én megérem. 

Nekem innen nagyon úgy tűnik, hogy nem csak Magyarország, de az egész világ is megállíthatatlanul csúszik lefelé egy szarcsúszdán. Ezen a legnagyobb erőfeszítés mellett is legfeljebb lassítani tudnánk, ám a többség – engem is beleértve – nem is próbálkozik vele. Lekötnek a magunk ügyes-bajos dolgai, és ez szerintem negyven évvel később se lesz másként. A jövő emberét ugyanúgy jobban fogja izgatni, hogy befizesse a számláit, mint a globális felmelegedés, habár ő már lényegesen közelebb lesz ahhoz, hogy a bőrén érezze a következményeket. Hogy mást ne mondjak, veszélyes lesz a napon maradnia túl sokáig még a legnagyobb faktorszámú krém mellett is. Egyre többen mondják, hogy pár évtizeden belül a víz lesz a legféltettebb kincsünk, a legutóbbi hírek szerint pedig csak szintetikus vagy génmódosított csokoládét fogunk zabálni, mivel a kakaó nem fog megteremni.

fut-3a.jpg

Szóval az élet a jövőben se lesz egy leányálom, ám, ha ez vigaszt jelent, lefogadom, hogy az internet és a szórakoztatóipar kart karba öltve fog szárnyalni, ami azt jelenti, hogy minden eddiginél könnyebb lesz elmenekülnünk a valóság elől. Ki se kell majd ehhez mozdulnunk. A gondolat, hogy a virtuális valóság lesz a jövő játszótere nekem egyre inkább betegnek tűnik. Persze lehetséges, hogy belőlem is a félelmek beszélnek és, ahogy az internet, úgy ez is a mindennapi életünk hasznos és normális részévé válik. Végülis ki tudja, hogy mit hoz a jövő? Ha megoldják, hogy feltöltsük egy felhőbe a tudatunkat, hát majd ott találkozunk! 

 

Következő téma: Egy tízes toplista a legjellemzőbb hibákról, amiket a kezdő bloggerek el szoktak követni, és persze azt is fejtsd ki, hogyan kerülhetőek ezek el!

A még hátralévő résztvevők:
Yanez, Norbiii, MérgesMegapicsa, Barackostej, RangerFox, Chrysh, Drake

A sorozatban eddig megjelent:
Blog Marathon 001 (törölve)

Blog Marathon 002

Blog Marathon 003

Blog Marathon 004

5.
5.
Diabolis83
Politika: Kövezzetek meg, de én az egész sárgolyón betiltanám a demokráciát. Az emberiség gyerek még ehhez az intézményhez. Azon kívül, hogy a gazdag még gazdagabb, a szegény még szegényebb lesz, semmi haszna. És ezen szakadék növekedését jósolom a jövőre is ( igen,pl.gazdagok az űrben, csóringerek a szétcseszett, gyárteleppé várt Földön).

A jövő technológiai fejlődésének rákfenéje szerintem az energia tárolásának problémája. Gondolhatok itt a repülő autóra, elektromos meghajtásra, űrhajtóművekre.
Ezekhez a technológia már kísérleti stádiumban van, még hajtóművünk is lenne pl. egy marsi úthoz. A probléma az energia tárolása. A jelenlegi akkumulátor-technológia nehéz, súly/kapacitás aránya szinte nevetséges. Hiába lenne pl. plazma, vagy épp antianyag hajtómű, a szükséges energia cipelése túl nehéz.
Nem is beszélve ezen akksik nyersanyag igényéről, a bányászat vagy gyártás környezeti hatásairól.

Utópisztikus vízió: A Földön egyetlen, diktatórikus, de szakértői kormány, a pénz eltörlése, emberiség (egyéni és országonkénti) összefogása, stb. stb. stb.
Az emberiségben bőven van annyi szellemi potenciál, hogy röhögve mászkáljunk saját naprendszerünkben. Nem vagyunk mi hülyék. Csak gyerekek. De azok nagyon.
4.
4.
mestermagyar
Én úgy vagyok vele hogy a magyarok egyetlen esélye az hogyha az EU politikai élmezőnyét célozzák meg ha relevánsak akarnak maradni az emberiség fejlődésében.

Lehet futurisztikusan hangzik, de szerintem az elsőszámú cél nemzeti szinten is az űrkorszak meglovaglása kéne legyen a következő 40 évre tekintve, és ehhez kifejezetten szükség van az egész előző évezred traumáinak a hátrahagyására és legalább egy "pán-kárpátianizmusra" (ergo közép-európa törekvésbeli egyesítése) építő államra hacsaknem egész európa szintjén meg tud ez valósulni.
3.
3.
Yanez
Kiváló írás lett! Ebben a témában az a jó, hogy ahány ember, annyi jóslat. Szinte mindenki tudna olyasmit is mondani, ami másnak eszébe sem jut.

40 év alatt szerintem annyit fog fejlődni a világ, hogy majdan visszatekintve, hihetetlen lesz! Ez persze leginkább a technikai fejlődésnek lesz hála. Kevesen számolnak azzal, hogy milyen gyors lett eme részleg tempója. Mi volt pl 40 éve? 1978-ban töredéke sem volt annak a technek, ami most van. Pedig ha akkor olyan ütemben haladna, mint most, akkor már 15 évre rá ott tartanánk ahol most! Így meg majdhogynem lehetetlen megmondani mi lesz 40 év múlva. Egy biztos: mai szemmel az már futurisztikus világ lesz, de senki ne gondoljon itt Star Warsra. :D

A repülő kocsikról nekem is pont ugyanez a véleményem, mint neked. Hiába lesz adott a technológia, emberre ilyet rábízni képtelenség lesz. Majd amikor már az általad említett AI fog mindent irányítani, akkor igen.

Egyébként a tudatfeltöltés közelebb van, mint hinnéd! Elon Musk majdnem pontos dátumot ígért erre, ő pedig eddig minden íllyen ígéretet betartott! Azt igérte tehát, hogy a következő évtized végén már megvalósítja a számítógépre való tudazfeltöltést. Ennek szerinte más célja is van: az emberi agy lassan fejlődik, ergo nem elég gyorsan rakja össze a dolgokat. Ám ha sikerülne összekötni egy számítógéppel, hihetetlenül felgyorsulna minden! Én viszont azt mondom, a halál fogalma többé már nem lesz ugyanaz! Hiszen bennük lesz a tudat, ha meghal szeretettünk, az csak fizikailag történik meg. Mindig ott lesz a gépünkön a tudata, így bármikor dumálgatunk majd velük. Akar okostelón, vagy ki tudja addigra milyen kütyün keresztül!

Nagyon sok dologról lehetne még elmélkedni. Pl a fejemet rá, hogy addigra (sőt sokkal előbb) már csak elektromos kocsik fognak létezni! Na de jobb, ha befejezem, mert reggelig lehetne sorolgatni! :D

Látod maktub, jó olvasni tőled ilyen témáról is! Nem mintha lett volna választásod. XD
2.
2.
Shannaro
Én a mars expedíciókra és a telepes program alakulására leszek kíváncsi. Az űrkutatás területén elért fejlődésre, hogy a Földet lassan felemésztő vírus (emberiség), mikor kerül ki a világűrbe és terjedhet megállíthatatlanul. Ja és nekem is, ahogy Maktubnak, a játékokban lévő AI az elsők között jut eszembe, ha a jövőbeli fejlődésről és állapotokról esik szó.
1.
1.
Stranger
Pedig ha valami, akkor az önjáró busz fog legelőször megjelenni... van ahol már most is használják. Sztem simán elképzelhető ~15 éven belül is. 40 év múlva akár be is tilthatják az emberi vezetést, mert ha csak AI van az sokkal biztonságosabb.
Az olcsó munkaerő még olcsóbbá tételére pedig a magyar cégek is gyorsan ráugranak nem kell őket félteni...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...