Előbb-utóbb minden széria kimerül, ám, ahogy a kólára is új címke kerül, a játékokat is megtanulták újracsomagolni. Ezt persze csak a magamfajta cinikusok egyszerűsítik le ennyire, az alapoktól ismét felépíteni egy franchise-t úgy, hogy az újat hozzon, de a régi rajongókat se veszítse el, kegyetlen nehéz. Hát még az, hogy a futószalagról lekerült áru még jó is legyen. Ahogy a filmek és a játékok egyre közelebb kerülnek egymáshoz, nem meglepő, hogy a rebootok mintáját az utóbbi ipar átvette az előbbitől. A Batman Begins óta a durvább és realistább vonal dívik, ezért mikor az Indiana Joneshoz rokonított Tomb Raidernek meg kellett újulnia, adva volt az irányvonal, melyet a Square Enix és Crystal Dynamics követhetett.

Egy dolog persze ismerni a receptet, és megint más főzni tudni, de a játék készítői igencsak értenek a munkájukhoz, ebből kifolyólag az átfazonírozott Tomb Raidert a szakma és a felhasználó közösség is elismeréssel fogadta. A látottak az én bizalmatlan természetemet is felülírták, ezért a next-gen masinák képességeihez igazított Definitive Edition hamarjában a polcomon landolt. Az első benyomásom alátámasztotta a bevezetőben is említett állításomat: film és játék között a határvonal szinte észrevehetetlenné zsugorodott az eltelt években. A Tomb Raider úgy indul, mint egy nagyszabású mozifilm. A történet az események közepébe ránt, az egyedüli különbség, hogy az irányítás most a mi kezünkben van.

A Tomb Raider reboot és prequel egyben, így főhősünk, Lara Croft még fiatal, tapasztalatlan, a mellei pedig még nem akkorák, hogy dobolni lehet rajtuk. A japán partok közelében a hajó, melyen a Himiko királynő legendáját kutató csapattal utazik, iszonyatos viharba kerül, ő pedig a vízbe zuhan. Nem sokkal később a zsenge leányzó egy rejtélyes szigeten tér magához, ahol a többi túlélő életben maradását egy természetfölötti erő és egy azt szolgáló csoport is veszélyezteti. Az, hogy az Indiana Jones-sorozat helyett mi lebegett az írók szeme előtt, amikor a sztorit felvázoltak, nem nehéz kitalálnia annak, aki 2004 és 2010 között rendszeresen nézett tévét. Igen, a Crystal Dynamics úgy lenyúlta a Lostot, hogy helyettük is pironkodom.

Akárcsak a híres/hírhedt TV-sorozatban, a misztikummal teli történet addig nagyon jól működik, amíg nem tudjuk, hogy mi zajlik pontosan a szigeten. Oroszul hadováló szektások törnek az életünkre, egy barlangban megnyúzott holttestek tömegére bukkanunk, egy a természet törvényeinek ellentmondó vihar pedig megakadályozza, hogy elhagyjuk ezt az elátkozott helyet. A megoldás felé haladva egyre szokványosabb fordulatok és válaszok tárulnak elénk: egy őrült szektavezér; a barátnő, akit meg kell menteni; a démoni gonosz, amit le kell győzni. Kezdetben a történetet összefogja az, hogyan válik Lara nagy túlélővé, ám a végére ez a vonal annyira szájbarágóssá válik, hogy a zárásban nagybetűkkel kiírják miről szólt, hogy még a szellemi rokkantak is megértsék.

A játékmenetben eleinte kiemelt figyelem jut az elemi túlélőfeladatokra. Élelmet kell szereznünk, búvóhelyet találnunk, és, ha kicsit összeszedtük magunkat, akkor felkutatni eltűnt társainkat. Ez a Survivor vonal idővel eljelentéktelenedik és átveszi a helyét a kaland és az akció. A vadászat és a bogyók begyűjtése az XP-pontjaink növelésére lesz jó egyedül, de erre van jóval eredményesebb mód is, ezért nem vesződtem velük. A tapasztalatszerzés során a karakterünket és a fegyvereinket egyaránt fejleszthetjük. Az ehhez kellő pontokat nem szórják két kézzel, ezért érdemes átgondolni, hogy mire költünk, ám a legfontosabb képességek (pl. rejtett tárgyak kiszúrása; ellentámadás közelharcnál) adják magukat. A fegyverek közül az íj bizonyult a leghasznosabbnak és a shotgun a legkevésbé használhatónak. Nagyobb tűzharcoknál sokáig bőven elég a pisztoly is, a hamar kifogyó gépfegyvert csak a móka kedvéért vettem elő.

Elvileg szabadon körülnézhetünk a szigeten, ám a történet és a vele járó küldetések behatárolják az irányunkat. A korlátokat erősítik, hogy bizonyos helyekre csak fokozatosan bővülő tudástárunkkal (pl. sziklamászás) juthatunk el. Minden helyszínen találhatunk eldugott relikviákat, az események hátterét feltáró naplókat, és egyéni kihívásokat is, melyekért mind jutalom jár. A legérdekesebbek azok az eldugott sírok, amik valamelyest visszahozzák az eredeti Tomb Raider-érzést. Ezek azok a helyek, ahol rá kell jönnünk, hogyan juthatunk tovább, mely egyébként soha nem jelent komoly gondot. Az új Tomb Raidert szinte teljesen megszabadították a frusztráló elakadásoktól, amivel viszont azt az elégedettséget se élhetjük át, melyet a megoldás kitalálása jelent. A könnyebbség kedvéért még azok a falak is meg vannak jelölve, melyekre fel lehet mászni. Ha így se lenne egyértelmű, akkor túlélő ösztönünk bekapcsolásával sárgán világít a pálya használandó része.

Ami az újgenerációs gépekhez igazított grafikát illeti, az többnyire tényleg elég meggyőző. A kezdetben lakatlannak tűnő, de valójában gazdag történelmű sziget nagyon szépen ki van dolgozva. A környezet és az időjárási viszonyok nem csak mutatósak, de elevenek is. Az arctextúrák terén már nem teljes az öröm. Lara az, akire maximális figyelmet szenteltek. A megjelenése roppant fotórealisztikus, a készítők pedig minden adandó alkalmat megragadnak, hogy sárral vagy vérrel kenjék be, ami tovább növeli a valódiságát. Nagy kár, hogy a mellékalakok kidolgozásakor spórolósabbak voltak. Néhány figura arcberendezése éppen olyan csiszolatlan, rajzfilmszerű, mint a jelleme.

A játék jól irányítható, ritkán fordult elő, hogy nem az történt, amit szerettem volna. Bár idáig főképp kritizáltam, ám azt ki kell hangsúlyoznom, hogy minden részről nagyon profin összerakott alkotásról beszélhetünk. Larával könnyű azonosulni, fejlődése magával ragadó. A játékmenetet a felfedezés és a tanulás élménye viszi előre, megspékelve izgalmas tűzharcokkal és olyan elképesztő akciójelenetekkel, melyek bombasztikus túlzásaikkal Michael Bay szellemét idézik. A Tomb Raidert nehéz abbahagyni. Ugyan pont annyira hosszú, amennyire kell, emiatt mégis hamar végigmentem rajta. A vége felé fordult csak elő, hogy a történet már kevésbé kötött le és a játékmenet se tudott megújulni, csupán a meglévő elemeket fokozni. Mint akciójáték, a kiváló minősítést lazán kiérdemli. Összességében bejött az új irányvonal is, melyet képvisel, de legközelebb már nagyobb kihívást várok el tőle.

ÉRTÉKELÉS: 85%