maktub

maktub

Amerika Kapitány: A tél katonája - premier kritika

Link másolása
Új kor, régi hős. Már Amerika Kapitány se tudja, mi a helyes, de nem kell félni, eszébe jut.

 

A Marvel filmes univerzuma már a második fázisánál tart és eddig ugyanazt lehet elmondani a bemutatott alkotásokról, mint az első kör darabjairól: jól összerakott, laza akciófilm mindegyik, melyek szépen építgetik a maguk világát, de a nagy közös bulitól, a Bosszúállóktól nagyságrendileg le vannak maradva. Ez alól az Amerika Kapitány első része se volt kivétel, aminek világháborús színterével, Indiana Jonest idéző misztikus vonalával, valamint idealista eszméivel azért megvolt a maga régimódi bája. Mivel a folytatás a jelenben játszódik, A tél katonája kényszerű áthangoláson esett át, ám hiába csöppent hősünk a modern korba, a múlt árnyai serényen ott dolgoznak a háttérben.

 

 

Steve Rogers (Chris Evans) az embereket óvó SHIELD kötelékében harcol, de a szervezet fokozott fegyveres jelenlétre való törekvése és a bevetések hátterében megbúvó homályos indokok egyre jobban aggasztják. Amikor feljebbvalója, Nick Fury (Samuel L. Jackson) ellen merényletet követnek el, Rogers olyan összeesküvésre bukkan, melyben bárki benne lehet a cégtől. A tél katonájának alkotói bevallottan a ’70-es évek politikai thrillereiből merítettek inspirációt a történethez, mely kivételesen nem csak egy hangzatos beetető duma. Leginkább A keselyű három napjára lehet ráismerni, aminek még a főszereplőjét is kölcsönvették. Robert Redford játssza a SHIELD-et igazgató minisztert, aki gyaníthatóan többet tud annál, mint, amit elmond, és mikor Rogers nem működik együtt vele, ráuszítja a teljes apparátust.

 

 

A tél katonájának sajátos erénye, hogy akkor a legjobb, amikor nem szuperhős-filmként próbál érvényesülni. Az említett korszak paranoid thrillereiből átvett jellegzetességek, mint az átláthatatlan politikai machinációk, az állandó megfigyeltség, és az, hogy senkiben se lehet megbízni olyan jól működnek, hogy már szinte bántam, amikor a film visszazuhant a Marvel-szintre és elsütött egy erőltetett poént vagy kötelezően bedobott egy akciójelenetet. Amúgy nincs problémám se a humorral, se a robbanásokkal, de ezúttal az útját állták annak, hogy a remekül kiötlött koncepció maradéktalanul kiteljesedhessen. Más szavakkal, amikor kezd valami rendkívüli kikerekedni A tél katonájából, a Marvel visszarántja az alkotók nyakára kötött pórázt, hogy a tinédzserközönség megkapja a magáét.

 

 

Az, hogy a filmkészítők egy vagyonból gazdálkodhattak, meglátszik, ám a rendezőpáros, Anthony & Joe Russo nem képesek stílussal és olykor még dinamikával se megtölteni az akciójeleneteket. Megkapjuk tőlük az átlagos Marvel látványosságot, mely igaz, ami igaz már epikus szinten mozog. Ha valami történik, az nagyban megy, számomra mégis az a rész volt a legemlékezetesebb, amikor Rogerst egy üvegliftben egyre több és több társa veszi körül, ő pedig rájön, hogy azért vannak ott, hogy elkapják. Az egyéb, jóval nagyobb volumenű összecsapásból jórészt hiányzik az a feszültség, mely ezt a jelenetet emlékezetessé teszi. 

A tél katonája, a rejtélyes szovjet ügynök ahhoz képest elég keveset van jelen, hogy a folytatást róla nevezték el. Anélkül, hogy spoileres vizekre eveznék, annyit árulhatok csak el, hogy az a pár felbukkanás legalább ütősre sikeredett. Nem csupán a figura fellépése hatásos, hanem az a jól kiszámított érzelmi szál is, amit kissé megkésve az utolsó felvonásban behoznak vele. Az őt játszó színész, akárcsak javarészt a többiek, felülteljesítenek. Egyedül Samuel L. Jackson kelt aluszékony benyomást, de ez nála mostanság általános.

 

 

Chris Evans teljesen egyesült a szerepével. Olyan könnyedén és emberien hozza a tiszta jellemű hőst, ahogy Christopher Reeve tette Supermannel. Azok a személyes pillanatok (pl. mikor meglátogatja régi szerelmét, Peggy Cartert), amik egy hasonló filmben általában töltelékjelenetként szolgálnának, itt a legjobbak közé tartoznak. Anthony Mackie nem kap akkora teret, mint a szexi Scarlett Johansson, sőt a Kapitány pajtásaként annyira alárendelt szerep jut neki, ami már aggasztó. Mackie-t vigasztalhatja menő hacukája és, hogy a fináléban neki is szorítanak helyet. Robert Redford kényelmesen hátradőlhetett volna, hisz a hírneve is elég a figura eladásához, azonban nem követte el ezt a hibát. Árnyalt játéka, komolyan vehető jelenléte rangot ad a filmnek, melyet csupán néhány cinkes pillanat ás alá.  

Anthony & Joe Russo alkotásának kettősségét jellemzi a benne megnyilvánuló világlátás, melynek összetettsége önmagának is ellentmondó módon ingadozik. Az, ahogy visszahozták az egyik régi ellenséget egyrészt szuperül összefogja a régi és az új részt, múltat és jelent. Másrészt a bekövetkező fordulattal azt a komplex, a jelenünket tükröző világot, amibe a Kapitányt nagy nehezen belehelyezték, ismét fekete-fehérre rajzolják. A tél katonája a Marvel profin összehangolt ambícióinak és lebonthatatlan korlátainak terméke. Az előbbi miatt az érdeklődőknek mindig kötelező megnézni az éppen aktuális filmjüket, így az Amerika Kapitány folytatását is, míg az utóbbi révén ez a produkciójuk se léphet műfajának klasszikusai közé.

 

ÉRTÉKELÉS: 70%

 

A CIKK AZ ALÁBBI OLDALON IS ELÉRHETŐ:

Filmek a polcról  

 

46.
46.
hurkagyurka2
Fura egyébként, de számomra Thor története teljesen érdektelen. Egy amolyan semmilyen sztori. Ez az Asgardi világ, ahol kardokkal és pajzsokkal legyőzik a hitech űrhajókkal és lézerfegyverekkel felszerelt seregeket, hááát... Meg hogy mit eszik egy félisten egy földi halandó nőn... Nemigen sikerült a megvalósítása. Fura hogy ez is siker lett, szerintem a többi Marvel film sikere felhúzta ezt is. A Vasembernek viszont mindhárom része bejött, még a sokak által szidott 2. rész is. A 3. rész is izgalmas volt, és elég jól elvarrták a szálakat, egy kerek, egész trilógiát kanyarítottak vele. Hulkot sajnálom, hogy mennyire nem tudnak mihez kezdeni vele... Amire kíváncsi vagyok, az a Galaxis őrzői. Félek tőle, hogy ritka kretén egy akármi lesz. Ez a mosómedve, hogy ez hogy jön a képbe, egész egyszerűen nem értem... :) Bocs az OFF-ért.
45.
45.
Tallono
#43: SPOILER!

Az első bekezdésem csak a valódi Amerika Kapitányról szólt, ahogy a Marvel-univerzumban létezik, ha beleolvasnál egy teljesen más karaktert ismernél meg, aki sokkal szerethetőbb, emberközelibb figura. Folyamatosan próbál normális életet élni, de soha nem jön össze: olykor nem sikerül beilleszkedni, vívódik a hősi életmód és a normális élet között (a barátnője, Sharon aki a filmben is szerepel elhagyja emiatt), Sharon Peggy húga eredetileg, közöttük is választania kell úgy, hogy ne okozzon Peggy-nek idegösszeomlást, mert mentálisan gyenge, folyton vívódik, hogy az az Amerika létezik-e még, amit ő képvisel, stb.

Bucky-val való viszonya is sokkal érdekesebb: Bucky eredetileg egy hasonló vézna kis kölyök, akit magához vesz még a seregben és kiképzi a társának. Szerencsétlent nagyon idétlennek rajzolták meg a 40-es években, úgy nézett ki, mint az eredeti Robin, azért hogy az akkori tini fiúk bele tudják magukat élni a kalandokba. Ezért is viselte meg a Kapitányt a halála, hiszen félig-meddig a fiaként tekintett a srácra. Folyamatosan tépi magát emiatt a jövőben, és az ellenségei ezt ki is használják. Pl a Vörös Koponya egyszer egy hasonmást küld rá, aki azzal vádolja meg őt, hogy ő a felelős a haláláért, ebbe majdnem beleőrül. Egy másik eset, amikor Fausto nevű psziho-bűnőző hitet el vele hasonlót. Szóval ezek alapján egy drámaibb Bucky-t vártam volna, aki a Kapitányt vádolja azért, ami történt vele, és Rogersnek igazából ezzel kellett volna megküzdenie, nem fizikai harcba belemenni. Ez persze a következő részben még előjöhet...

A múzeumos jelenetben ez nem jött át, inkább volt nosztalgikus, mint tragikus.

Amit a karakterekről írtál, az leírva jól néz ki, de a karakterek játékából és a cselekményből ez nem igazán jön át sajnos.

Amit a HYDRA-ról írtam az megint csak az eredeti, képregényes verziója. Ott sokkal érdekesebb, maga a Vörös Koponya is végig Hitler-hívő, hisz a Harmadik Birodalom végső győzelmében, és a felsőbbrendű fajban. A HYDRA a Vörös Koponyával, vagy az ő közvetlen vezetése nélkül is végül mindig erre törekszik, persze egyéb célokat is próbálnak elérni közben. Nem mondom, hogy ahogy a képregényben van, azt ugyanúgy kapjam vissza (pl a Csodálatos Pókemberben az tetszett a legjobban, hogy a Gwen Stacy-s történetet kicsit megcsavarták az eredetihez képest), de akkor helyette kapjunk valami más érdekeset. Most a HYDRA-ról annyi derült ki, hogy befolyást akartak szerezni a világ felett, de annak nem volt igazi oka. Annak sem, hogy miért "Hail Hydra!"-ztak benne, pl amikor Robert Redford meghal. Az sem derült ki, hogy a beépített SHIELD ügynökök miért segítik a HYDRA-t: Pénzért? Hatalomért? A pék faszáért?

Végül igen: Stan the Man Lee rulez! :)

Ne érts félre, nem akarom nagyon lehúzni, csak azt szeretném, hogy tényleg jó legyen, és Steve Rogers sokkal érdekesebb figura ennél. Ráadásul Thor meg Vasember nem olyan érdekes, mint Amerika Kapitány, mégis sikerült mindkettőből egy tök jó folytatásokat kihozni, sajnálom, hogy Kapiból nem... =/
44.
44.
hurkagyurka2
#43 Pár mondatban hadd reagáljak, ha megengeded. SPOILER!!! A AK képregény valahogy kimaradt, nulla karakterismerettel ültem le az első rész elé, és rögtön megfogott. Semmi nem sikerül a magánéletében? Konkrétan nincs neki. Elég nagy hátrányból indult: egy család nélkül maradt vékony srác, akinek mindössze két stabil pont volt az életben: az egyetlen barátja, Bucky, és a tenni akarás, a harci szellem ötvözve egy olyan szintű bátorsággal, ami nagyon kevés emberben található meg. Hogy nem lenne tragikus sorsú hős...? Akkor neked nem jött át a muzeum jelenet, ahol a civilek közé vegyülve, "álruhában" a korabeli videókat, fényképeket nézegetve a saját sorsán mereng.
A motiváció végig ott van, minden egyes karakterben. A Kapitány továbbra is a becsület megingathatatlan bajnoka, az Özvegy nem katona, hanem kém, a beépülés és álcázás nagymestere, aki a végsőkig hű Furyhoz. Sólyom egy veterán katona, aki miután kiábrándult az ész nélküli háborúkból, olyan harcban akar részt venni, ami a jó célt szolgálja, Ez a Hydra pedig már rég nem az a Hydra, ami ellen a Kaptitány a 40-es években harcolt, de ez el is hangzik a filmben. Teljesen mások az eszközök, a játékszabályok, és a célok is. Nincs már Red Skull, aki Hitler babérjaira tört, és nincs már Harmadik Birodalom sem úgy 60 éve.
Végül pedig, hogy a címszereplő kidolgozatlan. Egy, a saját világából kiragadott ember, egy teljesen idegen környezetben. Új világba került, de lélekben a múltban ragadt, attól nem tud és nem is akar szabadulni. Visszavágyik, folyton felemlegeti de tudja ő is hogy képtelenség visszakerülni... A KATONA, aki erre született, ebben ő a legjobb, semmi mást nem tud, csak harcolni és védelmezni. Lojális, stabil támasza a jóknak, soha nem fordul a társai ellen. Amikor pedig rádöbben, hogy ezzel szemben ő maga senkiben sem bízhat, hogy a sok jóért cserébe, amit tett, végül közellenségnek kiáltják ki, magába fordul. Ráadásul az egyetlen barátja is előkerül, de az ellenkező oldalon...
Ja, és Stan Lee rulez!!! :)
43.
43.
Tallono
Nekem ez a kritikám:

Hm... Azzal kezdeném, hogy leírom, hogy Amerika Kapitánynak milyen az eredeti jelleme, hiszen jól ismerem, mint rajongó, és az egyik kedvenc Marvel karakterem: Elsőként Amerika Kapitány a Marvel-univerzum másik Peter Parkere. Soha nem sikerül neökki semmi a magánéletben, folyton morális dolgokon tépelődik, állandóan megkérdőjelezi, hogy amit tesz az helyes döntés-e, a múltjától nem tud szabadulni, ezért sosem tud boldog lenni, gyakran frusztrált és forrófejű. Csak egy szerep marad neki, a hősiesség és a társai vezetése. Egy tragikus hős, aki a többiek támasza. Ezért szerethető.

A filmben ezekből csak nyomokban kapunk valamit, és ez a film legnagyobb hibája: a motiváció hiánya és a súlytalanság. Igazán nem derül ki, hogy a rossz miért rossz, a jó pedig miért jó. Nincsen senkinek valódi, értelmes oka rá, hogy azt cselekedje, amit cselekszik. Például a Vasember 3-ban értjük, hogy az USA alelnöke miért segít a terroristáknak, hiszen a kislányának hiányzik egy végtagja és azon csak a rosszak tudnak segíteni. Tudjuk, hogy Vasember miért hős, hiszen a barátját majdnem megölik, terroristák ölik az embereket, lerombolják a házát, a nőjét elrabolják, stb. A történetről annyit, hogy a Bourne-filmek újabb része is lehetne, csak a főszereplő ketté van bontva két szereplővé. Unalomig ismert recept: Gonosz kormányügynökök, félrevezetett kormányügynökök, amnéziás barát, a jó egy maroknyi csapata pedig miután rájön, hogy átbaszta őket a kormány jól bosszút állnak és egy nagy zúzás után helyreáll a rend. Legalább két tucatszor láttam már... A címszereplő karakter pedig kidolgozatlan, és tekintetbe véve a képregényben történt eseményeket vele kapcsolatban ez érthetetlen, bár van lehetőség ezt javítani a 3. részben. A másik hiba a HYDRA-ban van. A sztori itt is a szokásos: Amcsi kormány elrabolja a náci tudósokat, hogy fegyvereket dolgozzanak nekik ki, de balul sül el, és beszivárognak mindenhova. A képregényben is hasonló a sztori, ott van motivációjuk is a HYDRA-soknak: visszaállítani a Harmadik Birodalmat, elpusztítani a demokráciát, a felsőbbrendű fajt világuralomra juttatni. Na a filmbe ebből semmi nem kerül be, de helyette más motivációt se kapnak, érthetetlen...

A közelharci akciók elég szarok, folyton kapkod meg remeg a kamera,de a távolabbiak egész jók. Kapitány teljes jogosultságot kap, hogy miért illik be Hulk, Vasember meg Thor mellé. Ez a Fekete Özvegyről nem mondható el, de a Falcon egész jó karakter lett. Fury nem olyan ütős mint eddig, semmi emlékezeteset nem mond vagy tesz. Poénok csak nyomokban találhatóak a filmben, a zene észrevehetetlen.

Ettől függetlenül a film maga nem rossz, az első résznél mindenképpen jobb (mínusz a miszticizmus hiánya...), de számomra egy Thor 2 vagy Vasember 3 színvonalát meg se közelíti, a Bosszúállókról nem is beszélve. Minőségbe a Vasember 2 mögé tenném, ennek ellenére jó kritikákat kapott, Marvel- és akciórajongóknak persze kötelező, de moziban megnézésre nem ajánlom. 7/10
42.
42.
Dom Q
41.
41.
KeXxX
Én pont tegnap láttam a filmet, és szerintem nagyon jó lett, és simán jobb volt mint a Vasember 3. Volt benne egy jó pár említés innen-onnan. A múltbéli dolgok felidézése is ötletes volt, a kedvenc akciójelenetem az az volt amikor betámadták Fury-t.
40.
40.
névtelenség
39.
39.
maktub
#38: Nem is, én az Amerika Kapitány: A tél katonáját.
38.
38.
névtelenség
Szerintem mi nem egy filmre ültünk be. Vagy legalább is te biztos nem az Amerika Kapitány 2-t láttad.
37.
37.
hurkagyurka2
Én most értem haza a moziból, úgyhogy mondhatni friss az élmény, még ülepednie kell. Ezt azért mondom, mert minden Marvel filmben akadtak olyan momentumok, amelyekre csak 2. vagy 3. nézésre kapta fel az ember a fejét. Ez is rafináltan összerakott darab, tele utalásokkal, kikacsingatásokkal, mind az előző részre, mind a Bosszúállókra. Szerintem nagyon jó lett, és a kritikának azzal a részével, hogy hiányozna az akció jelenetekből a dinamika, egyáltalán nem tudok egyet értni. Kapitány nagyon kemény lett, nem finomkodik. Néha nekem fájt, ahogy oda-odacsapott akár az öklével, akár a pajzsával.
Hogy mi a 100%, azon szerintem kár vitatkozni, relatív dolog. Ez a film lesz, akinek 10%, és lesz akinek maga a tökély. Én manapság a gagyi filmek áradatában már annak is nagyon örülök, ha sikerül egy-egy élvezetes, nem unatkozós filmet kifogni. Az AM2 ezt a szintet simán hozta számomra!
36.
36.
Dom Q
Amúgy jó lett a blog. Igaz én is keveslem a százalékot, de ez a te véleményed.
35.
35.
Dom Q
Most komoly ezen vitáztok hogy ki mit szeret?
34.
34.
giga321
#32: Isten tartsa meg jószokásodat :)
33.
33.
Pharaoh
30#: A 3-5-7-es kommentekben tényleg csak egyszer írtad le, hogy mekkora király és tényleg "nem" akartál senkit meggyőzni, hogy de tényleg az és inkább neki is tetszen, mert ez így nem jó, hogy nem tetszik neki annyira mint neked! :D
32.
32.
#31: "annyira facepalmokat írsz" Igaz, hogy már egy ideje nem nagyon írok ide.
31.
31.
giga321
#30: Abba kötnék bele csak, hogy folyton beléd kötök, ami nem igaz, mert jó pár hírnél annyira facepalmokat írsz, hogy már erőm sincs beléd kötni. És nem 22 vagyok, hanem 21. Az, hogy a GK rendszere ilyen hülyén írja ki nem az én hibám.
30.
30.
#29: Most csak 1x írtam le, hogy nekem nagyon tetszett ez a film, de tudom, hogy ezért is belém fogsz kötni ezért most már 2x. Az sem normális, hogy te 22 éves létedre folyton belém kötsz még, akkor is amikor semmit olyat nem írok amiért belém köthetnél mint most is.
29.
29.
giga321
#24: Hihetetlenül gyerekesen viselkedsz és fangirl módon kiállsz a kedvenc játékodér filmedért ami amúgy nem is baj, de olyan vagy már mint Norbiii, hogy 127317237X elmondod ugyanazt és ez egyszerűen kikúrt irritáló. Felfogtuk, hogy neked a Batman A.O. a kedvenc batman részed. Felfogtuk, hogy Haythem a legjobb az AC Árulásba és Connor szerethető karakter számodra. Felfogtuk, hogy Edward-nak jó a sztorija és IGEN FELFOGTUK, hogy számodra ez egy TÖKÉLETES ISTEN film, de kérlek, fejezd már be, mert egyszerűen LERÍ, hogy 15-16-nál nem vagy több. Ha mégis akkor ott gondok vannak :/.
28.
28.
Mr.Dead
Hagyjátok már LionHD-t. Mindig ezt csinálja. Senki nem emlékszek az AC3alegjobbjáték korszakára? Ha valaki azt mondta, hogy nem, és Connor roszabb volt, mint Ezio, akkor megkapta a magáét..
24.
24.
#20: Azért marvel fanboy vagyok, mert azt mondom, hogy 100% lett az AK2, ehez csak gratulálni tudok és mutatja a szintedet.
21.
21.
#19: Nem mindegyik MARVEL FILM tökéletes. A vasember 2 például nagyon rossz lett szerintem, a Thor első része közepes lett. A vasember 3-ról nem ez a véleményem. Nekem pl: a Nolan féle Batmant imádom, akkor az Arrow sorozat a kedvencem most, szóval nem vagyok MARVEL fanboy.
20.
20.
giga321
19.
19.
Ragnarox007
#15: Nem veszem magamra, de amúgy jól gondolod, ugyanis hozzám sokkal közelebb áll a DC, mint például a Marvel. De mégsem magasztalom őket az egekbe, mert elismerem hogy vannak hibái, s éppen ezért sem mondom rájuk, hogy "tökéletesek", mert ugyebár tökéletes/hibátlan filmek nem léteznek :D De ugyanakkor nálad mindig azt érzem, hogy számodra a Marvel filmek egytől-egyig a tökéletesség szintjén állnak, csak nem értem miért :D Szerinted most az AK2 is 100%-os, ami nekem a hibátlan filmet jelenteni, pedig azért messze nem az, de közben nem is rossz, csak éppen nem tökéletes :D De a Vasember3-ról is ez a véleményed, amiről régebben volt is egy kisebb "vitánk", csak éppen egy másik oldalon...
15.
15.
#13: Nem vagyok elfogult, de ami tényleg jó lett az tényleg jó lett. Bár ne vedd magadra, de ahogy látom te inkább DC rajongó vagy.
14.
14.
#11: Mégis miből gondolod, hogy fiatal vagyok? Azért ez a kedvencem, mert ez tényleg ki lett dolgozva és volt története, ja és azt ne felejtsük ki, hogy egy MARVEL filmhez képest sötét lett a hangulata és komoly. Olvastam a kritikát is és nem ír semmi olyat amit alapján kapta a 70%-ot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...