mumia76

mumia76

2020 évértékelő

Link másolása
Szokásos év végi összefoglaló ebben a nem szokásos évben. A legjobb és legrosszabb általam látott játékokról.

Elég fura egy év volt ez, nekem még mindig úgy tűnik, mintha 2020 gyakorlatilag elmaradt volna. Mivel az év nagy részében nem tudtunk semmit csinálni. Az egyik dolog aminek azonban fellendülést jelentett ez az év az a játékipar.

Akkor vegyük sorra az egyes kategóriák győzteseit:

Az év csalódása:

Tudjátok, az a játék, amire úgy készülsz mint a megváltóra, de amikor kezed közé kapod csak pislogni tudsz csalódottan: "Tényleg, ennyi, ez nem valami tévedés?"

Most sokan rávágnák, hogy CP2077, de nem, bár az se volt mindaz amit reméltem, messze nem az okozta a legnagyobb csalódást számomra ebben az évben.

Nem, a játék ami engem hidegzuhanyként ért az a Command & Conquer: Remastered Colletcion. Méghogy "remaster" egy fércmunka, amit szerintem gyakornonokok csináltak a szabadidejükben. A hozzáadott érték nulla.

Az játék nagy felújítása abból állt, hogy a grafikai elemeket nagyobb felbontásúra cserélték.Miközben a technikai részletek változatlanok maradtak, beleértve a röhelyesen szar mesterséges intelligenciát, amit 1995-ben egy 486-oson futtatva elfogadtunk, de mai szemmel totálisan vállalhatatlan. Még az eredeti DOS-os release jól ismert bugjai is változatlan formában megtalálhatóak a "felújított" verzióban. Vicc.

És akkor még nem említettem a "komoly" munkát amit végeztek az átvezető képsorokon. Ez annyiból állt, hogy fogták az eredeti játék agyontömörített felvételeit és átzavarták őket egy upscaleren. ENNYI. Még arra sem vették a fáradtságot, hogy esetleg a nyers felvételeket előkaparják és újradigitalizálják kurrens technológiával. De persze, annak már költsége is lett volna. Egy upscaler futtatása gyakorlatilag csak a villanyszámla kifizetésével jár. Egy gyakornok elindítja péntek este hétfő reggelre lefut egy órányi videón, pár hét alatt kész az egész. Költség nulla.

De ami még ennél is megdöbbentőbb számomra, hogy az emberek úgy zabálják mint éhtyúk a taknyot. Hol van az az EA gyűlület amikor jogos is lenne, he? Nem, meglobogtatnak egy kis nosztalgiát és már kétvállra is feküdt a játékos társadalom. Én szégyellem magamat, hogy ilyen könnyen becsaphatóak vagyunk. 

Ha nem lett volna az a másik még meg nem nevezendő játék, ez vitte volna a legtúlértékeltebb játék trófeáját is.

Gyémánt a szemétdombról

Ezt a címet az a játék kapja, ami a legnagyobb javuláson esett át. Sajnos legtöbb esetben a kevésbé sikeresen debütáló játékokat a készítők vagy gyorsan hagyják meghalni, vagy csak minimális erőforrást áldoznak a támogatásukra. Sőt rosszabb esetben azt eröltetik tovább ami miatt eleve utálta a játékos közösség azt. Ritka az az eset amikor hallgatnak a kritikákra, és megpróbálják abba az irányba módosítani azt, amit a játékosok szerettek volna látni.

Idén ez a sorsfordulás a Ghost Recon Breakpoint-nak sikerült. Amikor előző év végén megjelent játszhatatlannak tartottam, mivel szinte minden hiányzott belőle ami miatt a Wildlands tetszett. És telepakolták a Division-ból átvett totál felesleges játékelemekkel. De az Ubisoft meghallgatta a kritikát és idén tavaszra olyan módosításokat eszközölt a játékon ami után teljesen más képet mutat az. Még mindig nem 100%-os a dolog, egy-két ponton elmarad a Wildlands-tól, de összességében az egyik legszórakoztatóbb játék lett amivel idén volt szerencsém játszani.

A legradikálisabban progresszív játék

És ezt a lehető legnegatívabb értelemben véve értem. Nem csupán szociálisan előremutató dolgokat, hanem agresszív, támadó jellegű "SJW" politikát okádó alkotásnak jár ez a kitüntetés.

Ez megint egy olyan kategória, amire sokan rávágnak egy bizonyos címet. És ha te is ezt vágod rá, akkor el kell hogy keserítselek, nagyot tévedsz. A legradikálisabb játék idén az XCOM: Chimera Squad volt.

Ami azon túlmenően, hogy szisztematikusan odafigyeltek rá, hogy egyetlen fehér férfi karakter sem szerepeljen benne, folyamatosan olyan szövegeket adnak a karakterek szájába, ami egyértelműen kívül esik a játék kontextusán, és sokkal inkább egy radikális liberális twitter oldalon lenne helyük. Vagy leginkább sehol.

Az év legrosszabb játéka

Azon címek közül amiket ki is próbáltam, nagyon könnyű dolgom van választani, ugyanis messze a Star Wars Squadrons volt a legpocsékabb játék amire volt balszerencsém időmet pazarolni. Néhány embernek tetszik ez a szemét, de nekem ez az űrszimulátorok battlefield-je. Mint önálló egyjátékos alkotás totálisan vállalhatatlan, pocsék irányítás, bot egyszerűségű történet, kezenfogva vezetős játékmenet, és a világ leggyengébb és legidegesítőbb karakterei jellemzik.

Az év botránya

Nincs kérdés itt sem, hogy a Cyberpunk 2077 kapja ezt a díjat, amiért olyan állapotban jelent meg amilyenben, különösen az előző generációs konzolokon.

De ami számomra igazán megbotránkoztató ebben az egészben, hogy egyesek milyen gyorsan fordultak a CDPR ellen, és követelik a vérüket. A tegnap még imádott játékcég ma persona non grata. Számomra ebből az jön át, hogy mennyire elkényeztetett és öntelt a játékos társadalom.

Nem azt mondom, hogy nem baj, hogy bugosan jelent meg a játék. Nade rögtön a torkának esni azon kevés egyik játékfejlesztőnek aki még csinál komoly egyjátékos kampányú műveket, és nem a battle royal szemetet ontja magából? 

És akkor ott vannak azok az entitások, akik még rúgnak párat beléjük a túlóráztatás miatt, akik úgy állítják be mintha túlóra csak a játékiparban létezne. Holott a versenyszférában mindenhol előfordul. Ezek áltlalában azok az "újságírók" akik a Macbook-jukon írták a posványukat, amit az apple gyakorlatilag rabszolgákkal gyártat délkelet ázsiában. De nekik azzal van bajuk, hogy a CDPR fizetett önkéntes túlórát rendel el.

De elég ebből nézzük a következő kategóriát:

Az év legtúlértékeltebb játéka:

A váll, amin sírtak az öntelt játékosok, akiknek nem jártak a kedvébe. Ez pedig a Ghost of Tsushima. Számomra úgy tűnik, hogy ez a játék a körülmények áldozata az influenszerek megmondták, tehát úgy lesz! Márpedig ezen a játékon én semmi különlegeset nem látok, azon kívül, hogy nyáron az influenszerek azt mondták, hogy egy bizonyos címet gyűlölni kell mert az a fertő maga, ezt pedig imádni, csak azért hogy alátegyenek a másik címnek amit nem szabad szeretni. Én akárt hogy nézem, ez egy Assassin's Creed lopás. Tökéletesen olyan a játékmenet mint akár Odyssey-ben vagy Originsban, vagy akár a később megjelent Valhalla-ban. Ha Assassin's Creed: Ronin lenne a neve, nem tűnne fel nekem, hogy nem  a sorozat része.

És végül

A 2020-as év játéka

Nem tagadom sokat vártam ettől a játéktól és már évek óta tűkön ülve vártam, jobban mint a CP2077-et, vagy bármi mást. De ez korántsem azt jelentette, hogy előre eldöntöttem: imádni fogom. Nem, a játék kiérdemelte ezt a címet minden elemében.

Az előzetes elvárásaimnak nem csupán megfelelt, hanem messze túlszárnyalta azokat. Én mint ősi konzolgyűlölő, még soha életemben nem élveztem játékot konzolon játékmenet szempontjából, de ez ezt a szintet is meglépte.

A történet pontosan betalált abba a vonalba amiben reménykedtem, és olyan hatással volt rám, hogy hónapokig kattogott rajta az agyam. Telitaláálat lett.

Ja hogy mi ez a játék? Ha még nem találtad ki eddig: The Last of Us: Part II

Persze ez nem azt jelenti, hogy nincs hibája a játéknak, vagy tökéletes, ugyanis hibátlan játék nincs, de idén köze nem volt ehhez a szinthez semmi másnak, még ha a CP2077 hibátlanul jelenik meg akkor se lett volna kérdés az év játékat cím.

28.
28.
Gerhman
A Ghost of Susi nem azért jó mert az influenszerek annak tartják hanem mert egy kurva jó game! A TLoU2 viszont szerintem is messze a legjobb. Viszont a GoT-mát egy ac játékhoz hasonlítani elég meredek. A két kezemet összetenném ha az assasins creed sorozatok olyan harcrendszerrel jönnének ki mint a GoT! Ebben kissé részrehajló és igazságtalan vagy, vagy csak nem játszottál a ghost-al.
17.
17.
mumia76
#11: Hallgatásod az írás elolvasásával kapcsolatban egy határozott nemleges válasznak veszem. Nem tudom ki égeti jobban magát, az aki a cikk elolvasása nélkül beböfög egy olyan kommentet amire a cikkben van utalás, vagy az akinek nem jött be egy közepes xcom klón.
11.
11.
Heldengeist
#8: Ha az neked unalmas, akkor inkább ne akard megmondani, ki égeti magát.
10.
10.
mumia76
#3: Én nem követtem a bejelentéseiket, mivel nem szeretek túl sokat tudni előre játékokról már a megjelenés előtt nem sokkal. De én még életemben nem hallottam olyat, hogy bárki úgy konferálta volna fel a játékát, hogy "Bocsi srácok ez egy bugos lesz". Szerintem ez nem várható el senkitől. Hülyeség volt konzolokon most megjelentetni ez nem vitás, de kötve hiszem ,hogy az összes véresszájú ps4-en lenne. Ez szvsz egy olyan lejáratókampány mint amilyenben a Mass Effect Andromeda-nak is része volt. Az is kapott hideget meleget, felnagyítva a hibákat, és teljesen elhallgatva a jó oldalát. Ugyanez történik CP2077 esetében is. Szorry én nem fogok hazudni a saját élményemről azért, hogy a trendet kövessem, nekem 40 óra szinte felhőtlen szórakozást nyújtott eddig.és még szeretném újrajátszani.
8.
8.
mumia76
#7: Na ne, már azt hittem legalább valami komolyat említesz, aztán rákerestem és eszembe jutott, hogy én is játszottam Wasteland 3-at. Kb annyira volt érdekes, hogy már el is felejtettem létezését. Még az iron harvest is emlékezetesebb volt idén, pedig az is egy rémunalmas és gyenge eresztés.

Early access meg nem is értem hogy rúg labdába,

Gondolom végig sem olvastad az írást csak megnézted mi az év játéka. Ellenkező esetben nem égetnéd magad azzal, hogy pont azt szajkózod amire kitértem fentebb.
7.
7.
Heldengeist
Amúgy meg egy olyan évben, amelyikben megjelent a Wasteland 3 (és early accessben a Baldur's Gate 3) kijelenteni, hogy a TL(GBT)oU2 közelébe nem ért semmit kicsit magas.
3.
3.
Drraco
Nagyon szeretem az írásaidat, és az eddigieket tekintve eléggé korrekt embernek gondollak, de... Igen, mindig van egy de. A Cyberpunknál érzek egy kicsi ferdítést, takargatást. A botrány (szerintem) nem azon alapszik, hogy a játék bugosan, technikailag kifogásolható állapotban jelent meg. Az váltott ki ekkora hullámot, hogy mindezt elhallgatták, sőt, pofátlanul hazudtak. Persze, más cégek is hazudtak már, de mivel ez körülbelül az évtized, ha nem az évszázad legjobban várt játéka volt, itt ezt jobban felkapta a média és a közösség is. Persze a lázadók oldalán ott vannak azok is (sajnos), akik GTA-t vártak, meg azok is, akik azt se tudják, mi az az RPG, de a hype vitte őket magával... és közben eltussolódik a tény, hogy egy pofátlanul inkorrekt, a játékosokat kvázi szemenköpő marketing-hadjárat folyt. Elég lett volna annyit nyilatkozni, hogy a játék túlnőtt a régebbi alapkonzolokon... vagy kiadni early access-ben. Negyedekkora lett volna a botrány. És habár a játéknak sikert kívánok, és biztos vagyok benne, hogy nemsokára kifogástalan állapotban lesz... azért abban reménykedem, hogy ez a botrány segít a későbbi reklámok tisztességesebbé tételében, vagy akár a kiadók (ÉS a befektetők) hozzáállásában.
2.
2.
mumia76
#1: PC-s oldalt nézve mindenképpen vihar a biliben. Nem rosszabb ez mint Fallout New Vegas volt újszülött korában. De alap konzolokon érthető a lázongás.
1.
1.
Heldengeist
Szvsz. A Cyberpunk botrány vihar a biliben és én már most úgy látom, hogy elhalóban van. Főleg az év eleji TL(GBT)oU2 hónapokon keresztül húzódó, a nem-gamer és mainstream médiára is kiterjedő botrányához mérve.

Nem is beszélve az év végi díjátadók seggnyalása körüli meme-ek.
https://youtu.be/xROXBIs_IaM
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...