Eastwood-retrospektív #5: Coogan blöffje filmkritika

Vidéki cowboy a modern nagyvárosban.

1864.png

Arizona állam, valahol az isten háta mögött kettővel. A látképet forró, szélfútta, száraz, kaktuszokkal teli, már a pusztító éghajlatánál fogva is tiszteletet követelő sivatag tölti be, ahol a természet könyörtelen törvényei uralkodnak, amely azt az egyértelmű üzenetet sugározzák az arra tévedőknek, hogy ez a vidék nem csak, hogy megszelídíthetetlen, de ha nem vigyáz az ember, könnyen a halálának színpadja is lehet. Valószínűleg a sziklák mögötti magaslaton megbúvó, ágyékkötőre vetkőzött, csapzott külsejű indián férfi is tisztában van ezzel: feltételezhetően sebtében megsütött ebédjét elfogyasztva puskájáért nyúl, majd a távolba tekint – tudja, hogy valami közeleg. Nem csupán a kénköves pokollal egyenértékű környezettől tart, és nem is kell sokat várnia, hogy félelmének tárgya megérkezzen: a homokbuckák között feltűnik valaki. Jötte megtöri a szél hangját, a bokrok, növények és a csörgőkígyók sistergését, és jókora port ver fel maga mögött. „Megjött az egyszemélyes lovasság” – gondolhatná a gyanútlan néző, aki eddig még nem látta a filmet, és már izgatottan várja, hogy mikor száll le hűséges paripájáról a cowboykalapos seriff, hogy Winchesterét kezébe véve fülön csípje a feleséggyilkos banditát. Apró képzavar: a törvény embere ezúttal nem lóháton, hanem egy nyitott dzsipben érkezik meg, szúrós, „ne baszakodj velem”-tekintetét napszemüveg takarja, de azért ott a fején a kalap, kezében pedig a nagy mordály, melyek elengedhetetlen munkaeszközök, ha egy vidéki rendőr a törvény elé akarja citálni az aktuális vádlottat. Walt Coogan pedig (Clint Eastwood, ha ennyiből még nem derült volna ki) egyáltalán nem az az ember, aki szakmáját nem végezné teljes odaadással: úgy van vele, hogy a munkát el kell végezni, a bűnözőt el kell fogni, majd bíróság elé állítani, nem holmi személyes sértettség miatt, hanem mert ez a dolga, és mert ez a törvény. Ennek megfelelően az indián férfit pillanatok alatt rabosítja (no persze azért előtte lazán gyomorszájon vágja a puskatussal, hogy tudja, hol a helye), aztán magával hurcolja, majd mintegy kellemes kitérőként félúton megáll aktuális, igencsak szemrevaló barátnőjénél (akinek a férje, csak úgy mellékesen éppen üzleti úton van), és gondolom azt már kitaláltátok, hogy nem sakkpartira ment hozzá. De még mielőtt testi örömökben részesítené a hölgyet, elszív kint egy cigit, amelynek csikkjét persze nem adja oda a verandához bilincselt indiánnak, helyette ledobja maga elé és elnyomja, letörölhetetlen mosollyal az arcán: Character development: csillagos ötös.  

3074.png

Coogan blöffje (ismert még a Szökevények nyomában címen is) további szűk másfél órás játékidejében sem maradnak el az ilyen és ehhez hasonló, a főhős jellemét prezentáló momentumok. Don Siegel rendező és Eastwood első közös munkája (amit még négy nagy sikerül kooperáció követett) tulajdonképpen egy westernfilm, annyi különbséggel, hogy története a jelenben (azaz a mozi bemutatása idején, 1968-ban) játszódik, ennek nyomán az alapokat a már jól ismert, műfajra jellemző elemek határozzák meg – többek közt a már említett ikonikus nyitójelenet, amihez nem sok hiányzik, hogy a halhatatlan filmes pillanatok arannyal kikövezett panteonjának kirakatát díszítse. A kortárs környezetben játszódó western egyfajta éles átmenetet képez egy klasszikus felfogású vadnyugati kaland és egy modern nagyvárosi zsarufilm között, melyben a főhős kirándulást tesz New Yorkba, hogy visszaszállítson Arizonába egy veszélyes bűnözőt, akit az ottani rendőrség kapott el, de hogyisne, még mielőtt felszállnának a hazainduló gépre, az illető meglép, ezért Coogan fogja magát, és kalapostul, csizmástul és zakóstul nyakába veszi a Nagy Almát, hogy megtalálja a banditát – és mondanom sem kell, ez az ottani hatóságoknak és a karót nyelt városi puhányoknak egyáltalán nem tetszik. A sztori tehát szögegyszerű, mindennemű komplexitást nélkülöz, sőt, akciójelenet sem igen van benne, de ami van, az legalább jól néz ki. A westernekben elmaradhatatlan szériatartozéknak minősülő kocsmai verekedés, és a már egy új kor hajnalát beharangozó motoros üldözés (ami már-már az ugyanabban az évben bemutatott kultikus Bullitt legendás autós csörtéjének magasságába jut) mind-mind a film pozitívumait ékesíti, továbbá az is hatalmas érdekesség, hogy Eastwood három évvel később a Piszkos Harry-ben (erre a párhuzamra majd még visszatérünk) már bankrablókat terít le még a bűntett színhelyén a 44-es Magnumjával, aztán idegtépő pszichológiai játszmát folytat egyik életben maradt tettessel arról, hogy vajon hatot lőtt-e, vagy csak ötöt, itt viszont nemhogy nem puffant le senkit, de még a fegyverét is csak a film legelején használja.  

3076.png

Eastwood hosszú karrierje során többször is elmondta, hogy leginkább negatív vonásokkal felvértezett hősöket, pontosabban antihősöket szeret eljátszani, akiknek, bár módszereik megkérdőjelezhetőek, és nem egy olyan dolgot tesznek, amivel már átlépik a láthatatlan erkölcsi határokat, de végül valamiképp mindig rátalálnak a számukra leghelyesebb ösvényre, és noha nem sok választja el őket attól, hogy ugyanolyanokká váljanak, mint azok, akikkel harcolnak és akikre fegyver fognak, mégis képesek szerethető hősök lenni és szimpátiát ébreszteni a nézőkben. Ugyan már az olyan klasszikus westernhősök is a társadalmon kívül helyezkedtek el, mint John Wayne, az Eastwoodhoz hasonló összetettebb, sokszor vitatott, nemegyszer pedig egyenesen amorális antihőst a spagettiwesternek tették rá a filmtörténelem térképére. A Coogan blöffje lényegében egy bátor kísérlet arra, hogy kiragadják ezt a figurát saját korából és saját természetes környezetéből – az eredmény pedig egy érdekes western-zsarufilm hibrid, amely nélkül sok más jövőbeli akciófilm gyakorlatilag nem is létezne, arról nem is beszélve, hogy Walt Coogan karaktere voltaképp „Piszkos” Harry Callahan előfutára volt. Egyrészt, az egy másik közegből és egy másik világból egy számára szokatlan berendezkedésű kultúrába csöppenő zsaru ötletét számos más később akció-klasszikus is felhasznált (a Vörös zsaru, a Fekete eső, de talán még a Beverly Hills-i zsaru sem létezne, ha ez a film anno nem készül el), másrészt Coogan ugyan nem ér Harry Callahan nyomába, mégis csont nélkül elviszi a hátán az egész produkciót – nem csupán karizmájával, sármjával és minden apró mozdulatával (az emlékezetes egysorosok és az intenzív pisztolypárbajok sajnos ezúttal mellőzve lettek), de már puszta megjelenésével is. Széles karimájú kalapban, cowboycsizmában és tökéletes szabású öltönyben mozog, egy számára ismeretlen terepen, külseje és kisugárzása a déli sztereotípia tökéletes példázata, a modern városi környezetből ennek köszönhetően úgy kilóg, mint prostituált az apácazárdából.  

3077.png

Ízig-vérig és tetőtől-talpig úriember, sármja ellenállhatatlan (nehéz elképzelni, hogy akkoriban volt olyan nő, aki nem Eastwoodot tartotta a világ legszexibb férfijának), kizártnak tartja, hogy ne ő fizesse a számlát, ha egy hölgyet elvisz vacsorázni, teljesen természetesnek veszi, hogy a társaságában lévő nőt előre engedi, felsegíti rá a kabátját és viszi a táskáját, miközben kifogástalan modorát és végtelen udvariasságát a „tudd, hol a helyed” délies konzervatív, patriarchális felfogás ellensúlyozza. Mindez a ’60-as évek végén, a szexuális forradalom csúcspontján, a szabad szerelem, a hippikultúra és az LSD-mámor felfűtött világában, amikor ezek a konzervatív értékek már bőven mulandóak voltak, és az egyenes tartást, a józan ész racionalitását már a fullasztó marihuána füst és a nagyvárosi dekadencia vette át. A Coogan blöffje gyakorlatilag szembemegy ezekkel az akkoriban teret nyerő eszmékkel, és rámutat arra, hogy lehet, hogy a több generációra visszatekintő attribútumok maradinak mondhatók, de cseppet sem elavultak. Ezt a gondolatot öregbíti az a jelenet is, amelyben a főhős meglátogat egy éjszakai szórakozóhelyet, ahol táncoló hippik, mindenféle színben pompázó ruhájú és szexuális irányultságú mulatozók határozzák meg a légkört, Coogan azonban lazán kezeli a dolgot: kalapját mélyen a szemébe húzza, majd közönyös tekintettel és halvány, megvető mosollyal sétál végig a kábítószer és a hangos zene eufóriájában fürdő tömegben. Coogan persze mai szemmel könnyen nevezhető hímsovinisztának is, és manapság, a hiperérzékeny politikai korrektség világában már több, mint valószínű, hogy az sem menne át a rostán, amikor az általa üldözött bűnöző barátnőjét kirángatva az ágyából kérdőre vonja, végül kezet emel rá, de az öklét a lány arca helyett a falva vágja – hozzá kell tenni, nem kevés oka volt rá, miután az egyébként is pszichopata személyiségjegyeket mutató nőszemély többször átvágta és majdnem meg is ölette.  

3075.png

A fentiek alapján azt gondolhatnád, Eastwood karaktere háttérbe szorít mindent és mindenkit, még a sztorit és a cselekmény fő mozgatórúgóját is – és őszintén szólva igazad is lenne. A Coogan blöffje gyakorlatilag egy, a tisztes középszertől alig jobb akciófilm (maradjunk annyiban, hogy ebben a korszakban bőven akadtak nála jobbak), főleg 2021-es szemüveggel nézve. Ezért konkrétan nem is ezek miatt érdekes a film, hanem főhőse és öröksége miatt, amit az utókorra hagyott. Mert hát ezt a formulát sokan felhasználták a film megjelenése óta, maga a produkció viszont, ami ezt népszerűvé tette, még félig-meddig kiforratlan volt később társaihoz képest. Ennek okán az általa támasztott prekoncepciók kissé csalókásak lehetnek, paradox módon a figyelmet ennek ellenére is megérdemli – pusztán már csak azért is, hogy tudjuk, honnan is fúj az a bizonyos szél.

3078.png

3 komment - szólj hozzá!

Új trailert kapott a Halálos iramban 9

Ha minden jól megy, júniusban végre mozikba kerül a Halálos iramban-sorozat kilencedik része, amelyhez új trailert kaptunk a minap. Az biztos, hogy az akció ezúttal is magas fordulatszámon pörög majd!

Újabb színben kapható majd a Nintendo Switch Lite

Miközben tűkön ülve várjuk, hogy a Nintendo eláruljon valamit a Switch erősebb változatáról, újabb színvariánsát jelentették be a Switch Lite-nak. A kék festést kapott masina hamarosan boltokba is kerül.

xCloud - futótűzként terjed a touch control

Az Xbox Game Pass előfizetői mindenhová magukkal vihetik a játékaikat - feltéve persze, ha a zsebükben ott lapul egy androidos mobilkészülék. És habár nem minden cím támogatja az érintőképernyős irányítást, a lista folyamatosan bővül.

Kiszivárgott videón a Rainbow Six: Parasite

Sorra szivárognak a gameplay-felvételek a korábban Quarantine alcímen ismert Rainbow Six: Parasite korai változatáról. Ezúttal 5 percen át figyelhetjük Elát, miközben elbánik a fertőzöttekkel.

Úton a Warhammer: Age of Sigmar - Storm Ground

Vadiúj előzetest és fix megjelenési dátumot kapott a Warhammer: Age of Sigmar - Storm Ground, a Gasket Games és a Focus Home Interactive körökre osztott stratégiai játéka.

Dátumot kapott a NEO: The World Ends with You

Egy új trailer társaságában kapott napra pontos megjelenési dátumot a NEO: The World Ends with You, emellett a játék számítógépes változatát is bejelentette a Square Enix.

Kísérleti repülőkkel bővül az Ace Combat 7

Az Ace Combat-sorozat tavaly töltötte be a huszonötödik életévét, de a Bandai Namco még nem végzett az ünnepléssel. Az új évfordulós DLC-vel nemcsak festésekhez, de kísérleti repülőgépekhez is hozzájuthatunk.

Még több pénzt fektetett a Sony az Epic Gamesbe

Az Epic Games bejelentette, hogy a minap újabb egymilliárd dollár tőkét vont be, a befektetés ötödét pedig a Sony adta, amelynek már volt egy maréknyi részesedése a fejlesztőcégben.

PC-re is megjelenik az Erica

Hamarosan újabb Sony-játék jelenik meg PC-re, a következő hónapban már az FMV alapú kaland, az Erica is elérhetővé válik a számítógépesek számára. Egy rövid trailert is kaptunk a bejelentés mellé.

Gameplay traileren a Hot Wheels: Unleashed

Megkapta az első gameplay látnivalóit a Milestone-féle Hot Wheels: Unleashed. Az első játékmenet-előzetes egy hosszabb bemutató keretei között kapott helyet - mindkettőt helyben megleshetitek!