Eastwood-retrospektív #7: Fesd át a kocsidat! filmkritika

Az aranyásók céltalan megénekeltetése.
1868.png
Hallgatag, rejtélyes férfi lovagol be egy isten mögötti poros kisvárosba, a vadnyugat fénykorában. Tekintete acélos, szándékai ismeretlenek, pontos, célt sosem tévesztő pisztolyánál csak jéghideg, szúrós szempárja öl jobban. Az idegen jötte nem marad sokáig észrevétlen: egy szintén szűkszavú, határozott, tettre kész férfi állja útját, és hűvösen közli vele, hogy nem látják itt szívesen, és nyugodtan, ámde kellő szigorral távozásra inti. Az idegen, nem hallgatva a tanácsra szótlanul leszáll a lováról, és szembenéz az őt elküldeni akaró férfival. Hosszú, feszült, idegtépő másodpercek következnek: a két őserő szinte pislogás nélkül bámulja egymást, a kamera egyre gyorsabban váltakozik egyik gyilkos szempárról a másikra, a néző közben tíz körmét lerágja, idegesen várva, hogy mikor hal el a zene és kerülnek elő a pisztolyok. Azonban gyors kezek és felsikoltó revolverek helyett a két férfi egymásba karol, és vígan dalra fakad, kedélyes énekük pedig a város lakóinak figyelmét is azonnal felkelti, akik csakhamar csatlakoznak is hozzájuk. Ezáltal válik pillanatok alatt egy szikár, másfél órás westernből egy nettó 150 perces musical, amelyben az amúgy minden más filmjükben emberek tucatjait a túlvilágra küldő, tetőtől talpig megkérdőjelezhetetlen férfiasságukat megcsillogtató macsók derűsen, vagy épp szomorúan énekelgetnek a fák között, a kocsmákban, vagy épp a folyó mellett, amikor csak megjön a kedvük, az amerikai aranyláz idején. Bár a fent említett jelenet, de még csak ahhoz hasonló sincs benne egyáltalán az 1969-ben bemutatott Fesd át a kocsidat! című opusban, talán így írható le legjobban, mivel is szembesül az, aki csupán a szereposztás alapján próbálkozik meg ezzel a kissé elfeledett, de már premierje korában is erősen zavarba ejtő western-musical hibriddel. Jobban megvizsgálva a produkciót, és figyelembe véve a ’60-as évek végén uralkodó társadalmi berendezkedést, és a csúcson lévő hippikorszakot, nem is csoda, hogy miután nagyjából az összes akkor létező réteget kijelölte célközönségének, sikeresen két szék között a padlóra esett. A sztori gerincét alkotó poligámiával, az amerikai határvidéket felvirágoztató prostitúció témájával és az egyéb felnőttes tartalmakkal, meg úgy en bloc az egész forgatókönyvvel túl furcsa és meredek volt a moziba járó családok számára, a régimódi stílussal, a szexista felfogással és az oda nem illő sztárjaival viszont a fiatal közönséget veszítette el – ráadásul érthető módon a kritikusok sem lelkesedtek érte különösebben.  

3098.png

Való igaz, annak idején senki sem számított erre, főleg nem Clint Eastwoodtól és Lee Marvintól. Előbbinek, a saját hazájában nem sok ismeretséget hozó Dollár-trilógia után már félig-meddig sikerült megalapoznia a hírnevét Amerikában is, méghozzá velejéig macsó, kőkemény, mindenkit egy pillanat alatt leterítő vadnyugati hősként, utóbbi pedig A piszkos tizenkettő és sok más film keménytökű főhőse után rettenetesen szokatlan és bizarr volt a részeges, ripacskodó old-timer bőrében (melynek eljátszása kedvéért elutasított egy szerepet a Vad bandában – hát igen, az öreg sem volt tökéletes). Bár azt meg kell hagyni, az, hogy (legalábbis az elmondottak alapján) rengeteget ivott a forgatáson, biztosan segített neki a karakter hiteles megrajzolásában (annak ellenére, hogy a film munkálatait meg erősen hátráltatta), amivel tulajdonképpen önmagát figurázza ki. Ahogy Eastwood is. És ez ugyanúgy zavaros előbbi és utóbbi esetében is. Marvin állandóan részeg, viccesen agresszív, szerethető gazembert alakít (Ben Rumson névre hallgat), aki a film elején összeáll Eastwooddal, miután némi aranyhoz jutott egy szerencsétlen baleset következtében, ami a Clint által játszott karakter testvérének a halálához vezetett. Hamar szövetséget kötnek, ám Rumson rögtön leszögezi, hogy ez a partnerség (amelynek lényegét Eastwood figurájának beceneve – „Partner” – is egyértelművé tesz, egyúttal még jobban a szánkba rágja, hogy itt bizony a Dollár-trilógia Névtelen Férfijának a paródiájáról van szó) legalább annyira nyugszik érzelmi, mint pénzügyi alapokon, ami Rumson értelmezésében annyit jelent, hogy Partner vigasztalja, ha a depresszió fekete kutyája hatalmába keríti, vigye fedett helyre, ha hullarészegen fetreng az esőben és a sárban, satöbbi, satöbbi.  

3099.png

Persze ebben a furcsa kapcsolatban (főleg mai szemmel) nem nehéz bele látni némi halovány homoerotikus töltetet, amit még tovább fokoz az, hogy miután a csak férfiakból álló aranyásó-városba megérkeznek a mormonok, egyfajta szerelmi háromszög alakul ki a két férfi és a Jean Seberg játszotta nő között (akit egyébként saját mormon férje bocsátott licitre a lakosoknak, amit Rumson meg is nyert), és ez oda vezet, hogy a hölgy két férfival egyszerre űzi a házastársi életet. Partner karaktere egyébként is több helyen problémás, legnagyobbrészt pont Eastwood és a ’60-as évek végére bebetonozott sztár-státusza miatt. Eleve egy teljesen passzív figura, aki mintha csak akkor teljesedhetne ki, ha van mellette egy erős, határozott alak (jelen esetben Rumson), akire mindig támaszkodhat. Mintha évekkel korábban járnánk a Dollár-trilógia előtt: a közönség alapjában véve azért néz Eastwood-filmeket, hogy lássa, hogyan rúgja szét a rosszfiúk seggét és teríti le a gazembereket, vagy hódítja meg a női szíveket, de itt nemhogy egész játékidő alatt nem ölnek meg senkit, de mintha Eastwood is egy legfeljebb másodosztályú színész lenne, aki jobbhíján beugrott a forgatásra, mert egyik kollégája sem ért rá. És ez még mindig semmi: alapból is bajos a koncepció ezekkel a nevekkel, de amikor hirtelen dalra fakadnak, akkor lesz piszkosul szürreális az egész. Az ilyen filmek gyakori gyermekbetegsége, hogy a színészek, akiket felkérnek rá, egyszerűen nem tudnak énekelni, a Fesd át a kocsidat! szereplői pedig enyhén szólva sem kifejezetten dalos- és táncos színészek (mondjuk azért beraktak közéjük egy profi énekest is, hogy ne legyen annyira egyoldalú az egész), még Clint is vidáman vagy melankolikusan énekelget, ami egyébként egyáltalán nem idegen tőle. Az öreg, amellett, hogy fanatikus jazz-rajongó, saját filmjeihez és ír zenéket, vagy témákat komponál (zongorán és gitáron is elég szépen elboldogul), 1997-ben még meghívást is kapott a Carnegie Hallba, és még lemezei is jelentek meg – de más egy koncert vagy a stúdió környezet, mint a mozgókép.   

3101.png

Apropó koncepció: a Fesd át a kocsidat! tulajdonképpen azt mutatja be, hogyan rontották meg a vadnyugatot, miután sikeresen civilizálták azt. Ezen a ponton egyszerre akar western, paródia, társadalmi szatíra és musical is lenni, ez a túlzsúfolt műfaji mix pedig automatikusan vonja magával azt a problémát, hogy túl sokat vállal, annyit, hogy azt már képtelen elbírni. A setting egy névtelen város, egy teljesen homogén környezet, ahol a haszonvadász férfiak egészen addig békésen éldegélnek, amíg egy nő (Rumson és Partner későbbi felesége) meg nem zavarja a lakosok nyugalmát, amelytől kezdve minden a feje tetejére áll. Mert azt azért mégsem tűrheti a férfinép, hogy minduntalan egy elérhetetlen nő után csorgassa a nyálát, ezért nagy lépésre szánja el magát a nagyvárostól és az egyre modernebb civilizációtól elzárt közösség. Természetesen a férfiak az előzmények fényében nem a vasútvonalakban, hanem a kuplerájokban látják a jelentéktelen település felvirágoztatását, és végül az elhatározás annyira erősnek bizonyul, hogy a városból egyfajta vadnyugati Szodoma és Gomora lesz, kocsmákkal, prostituáltakkal, szállodákkal és kaszinókkal – jelképes módon a bíróságot és a templomot nagyvonalúan mellőzik, és a kapzsiságnak, valamint a becsvágynak köszönhetően hasonló véget is ér, mint a Bibliában szereplő város. Az alapötlet talán még szórakoztató is lenne, ha feszesebbre lenne vágva (a két és fél óra borzasztóan sok egy ilyen filmnek), ha jobban működnének benne a poénok (bár, igaz, ami igaz, néha még így is képesek humoros jeleneteket produkálni – az oltárnál seggrészegen dülöngélő Marvin és az őt elkeseredetten tartani próbáló Eastwood tudna erről mesélni), és nem próbálnának meg minimum négyféle zsánert minden áron egymásra szuszakolni.  

3100.png

A Fesd át a kocsidat! ráadásul pechére még rossz időben is érkezett a mozivásznakra: noha a ’60-as években nagyon hasítottak a musicalek, az évtized végére már leszállóágban volt a műfaj – így ez a film sem rengette meg különösebben a vetítőtermeket. Nem kell tehát sokáig keresgélni a választ arra, hogy voltaképp min és hol csúszott el a Fesd át a kocsidat!, de nyilván ebben nagy szerepet játszottak a különböző, premiert hátráltató forgatási gondok – aminek egyébként nagy szerepe volt abban, hogy Eastwood később a kamera mögé állt, és rendezésre adta a fejét. Ha másért nem is nagyon, ezért hálásak lehetünk ennek a szinte már szürreális filmnek…
 
3102.png
3 komment - szólj hozzá!

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Hosszú várakozás és egy maroknyi demó után eljött az idő: napokon belül megjelenik a Resident Evil: Village. Ezzel meg is van a hét legnagyobb befutója, de Ethan Winters kalandján kívül is érkezik még egy-két nyalánkság.

Várni kell még az új Five Nights at Freddy'sre

A legutóbbi elképzelések szerint még az év elején kellett volna megjelennie a Five Nights at Freddy's: Security Breachnek, egy darabig azonban még várnunk kell az új részre. Ingyenjátékkal kárpótolnak a készítők.

Nyáron jön a Ghosts ‘n Goblins: Resurrection

Mármint a Switchen kívül. A klasszikus játékok előtt tisztelgő új epizódról nemrég derült ki, hogy nem marad exkluzív a Nintendo platformján, de a Capcom akkor adós maradt a megjelenés pontos dátumával. Mostanáig.

Júliusban elhagyja az Early Accesst a Chernobylite

Habár pontos megjelenési dátumot nem kaptunk, azt már tudjuk, hogy valamikor júliusban végre kilép majd a korai hozzáférésből a Chernobylite, és ezzel együtt megjelenik PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra is a The Farm 51 játéka.

Az Activision rákapcsol a játékfejlesztésre

Megtartotta az idei első negyedéves pénzügyi beszámolóját az Activision Blizzard. Megtudtuk többek közt, hogy a Call of Duty-franchise továbbra is jól szerepel, hogy a Blizzard játékosbázisa csökken, és hogy a Diablo: Immortal idén várható.

Borderlands 3 - 115 millió dollárért kötötte le az Epic

Folyamatosan csöpögnek a részletek azokból a dokumentumokból, amelyek az Epic Games és az Apple pere kapcsán láttak napvilágot. Kiderült például, hogy 115 millió dollárt ért a Borderlands 3 Epic Games Store-exkluzivitása.

Titanfall 2 - megdőlt a játékosrekord Steamen

Hirtelen megnőtt az érdeklődés Steamen a Respawn Entertainment FPS-e, a Titanfall 2 iránt, aminek az lett az eredménye, hogy közel 17 ezer felhasználó játszott egyszerre a játékkal a Valve platformján keresztül.

Jövő héten újra mozog a Total War: Warhammer III

Idő előtt kezdtek el kiszivárogni képek a Total War: Warhammer III-ról, aminek az lett a vége, hogy a Creative Assembly egy teaser trailer keretein belül megerősítette, hogy jövő héten végre mozgás közben is láthatjuk majd az RTS-t.

Az új előzetesben a Biomutant világáé a főszerep

A Biomutant egy posztapokaliptikus világban játszódik, amit bármikor átkódolható, mutáns állatok laknak. A legújabb előzetes nem a harcias lényekre fókuszál, hanem a világ ezerarcú szépségeire.

Ismét mozgásban a War Mongrels

Tizenkét percnyi gameplay-felvétellel jelentkezett a War Mongrels, a Destructive Creations valós idejű taktikai játéka. Ezúttal látványos szerepet kap a náci Németország dezertőreire fókuszáló történet is.