Nate Hope

Nate Hope

32/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Macskanő: Ha Rómában jársz képregénykritika

Link másolása
A cica európai nyaralása.

1873.png

Frank Miller Az első évét és a Jeph Loeb-Tim Sale páros Hosszú Halloweenjét és Torz diadalát egy összefüggő, tematikus trilógiaként szokás emlegetni, amely a Batman-legendárium kezdetéről ad aprólékos, intelligensen végigvezetett, zseniális összképet. Ebbe az egyenletbe a Ha Rómában jársz című Macskanő-képregény zavar be egy kicsit, ami lényegében a Hosszú Halloween közvetlen folytatása, eseményei pedig félig-meddig párhuzamosan zajlanak a Torz diadallal – és persze ugyancsak a Loeb-Sale duó életművét ékesíti. A tehetséges író és rajzoló 2004-ben újra (és egyben utoljára) egyesítette erejét, és évekkel legutóbbi munkájuk után még egyszer visszatért a Batman-univerzumhoz: nem azért, hogy folytassa, csupán csak kiegészítse azt. Ezért is, a hat részes minisorozat inkább egy kellemes, szórakoztató és érdekes mellékzöngeként fogható fel, mintsem egy trilógia befejezéseként, főleg mert főszereplőnek nem a Denevérembert (aki itt érintőlegesen szerepel, akkor is csak rémálmokban), hanem a DC elnyűhetetlen alakját, Selina Kyle-t, azaz a Macskanőt teszi meg – és mivel ez a páros ritkán hibázik, a pozitív végeredmény már enyhén szólva is előre borítékolható. A kétezres években egyébként is csúcson volt a karakter: ha nem a Loeb-Sale páros gazdagította fontos elemekkel a figura szuperhősmítoszát, Ed Brubaker és Darwyn Cooke nyúlt hozzá olyan alapossággal, hogy azt azóta is fel-felemlegeti a szakma (ebből a korszakból két kötet – a Selina nagy dobása és A Macskanő nyomában – magyarul is olvasható), és a Ha Rómában jársz is szépen illeszkedik ebbe a remekbe szabott sorba.  

3128.png

Ugyan a Torz diadalban már kiderült Selina származásának titka, viszont a többször pedzegetett útját, ami a végső igazság megismeréséig tartott, még nem láthattuk egy az egyben, így Loeb és Sale egy önálló sorozatot szentelt a témának, ami a Hosszú Halloween után játszódik (melyben már több ízben utaltak rá, hogy valami szorosabb kapcsolat is van a főhősnő és Gotham City maffiavezére, Carmine Falcone között, mint a szokásos rabló-rabló – legyen ez a kifejezés bármennyire is szokatlan – felállás), és melyben Selina felkerekedik, és elhagyja a bűn városát, hogy utánanézzen szülei kilétének – és bebizonyítsa, hogy, bár a képregény megjelenésekor az igazságot már jó ideje tudtuk, nem a végcél a fontos, hanem az odáig vezető út. Címének megfelelően a sztori Rómába kalauzol el minket, ami már eleve különállóvá és eltérővé teszi a képregényt a Loeb-Sale páros által jegyzett legutóbbi két Batman-történettől. Ezúttal nélkülöznünk kell Gotham mocskos, esőáztatta, bűntől belterjes gótikus felhőkarcolóit és sikátorait, és a helyszínváltás már alanyi jogon hozza magát a könnyed, szenvedélyes európai atmoszférát, Olaszország minden lazaságával és mediterrán éghajlatával, miközben Loeb nem feledkezik meg arról, hogy a vidék történelmét itt is vérrel, bűnnel és fegyverekkel írták – ebből a szempontból nem is fedezhető fel sok különbség Gothammel szemben. Rómát ugyanúgy maffiavezérek, gengszterek és bérgyilkosok lakják be, a bűn alvilága nem is rest hasznot húzni Selina érkezéséből: erőszakos hajtóvadászatot indítanak ellene, miután tévesen megvádolják egy helyi keresztapa meggyilkolásával, és ha ez még nem lenne elég, Selina küldetését néhány gothami gazfickó is tovább nehezíti.  

3127.png

A Batman-történetek elengedhetetlen velejárója, az éjsötét rideg noir-hangulat és a már-már horrorisztikus stílus tehát itt szinte egyáltalán nem fedezhető fel, mindezt a könnyed, mégis nagy téttel bíró, egyszerre humoros és teljesen komolyan vehető koncepció váltja fel. A Hosszú Halloween és a Torz diadal kőkemény, néhol kifejezetten véres és brutális bűnképregényével szemben a Ha Rómában jársz egy kalandos, néhol romantikus, leginkább egy heist movie feelingjéhez hasonló sztori, egy sor nem álleejtő, ellenben mégis tisztességesen előadott fordulattal, szinte tapintható eleganciával és egy csipetnyi öniróniával, na meg egy határozott, vonzó, független és erős főhősnővel, aki amellett, hogy tökéletesen használja fel saját nőiességét, és ha kell üti-veri az ezt a bánásmódot kiérdemlő férfiakat, közben nem egy túltolt feminista kiáltványként funkcionál, aki mellett minden egyes férfi nyálcsorgató, kanos idióta, és akikkel szemben Selina folyton-folyvást fitogtathatja női felsőbbrendűségét. Ha manapság jelenne meg ez a képregény, nem kizárt, hogy talán így lenne, de a kétezres években még más szelek fújtak: Loeb-en és Sale-en látszik, hogy nem akarják megváltani a világot, és hogy nem valami mögöttes propaganda szócsöveként használják a karaktert. Egyszerűen csak el akarnak mesélni egy jó sztorit, és nincs más céljuk, mint a színtiszta szórakoztatás. Ez természetesen sikerül is nekik: a címszereplőt ritkán ábrázolják ennyire kidolgozott, zabolátlan és végtelenül vonzó karakterként. Igazi belevaló, talpraesett személyiség, aki bárkit képes az ujjai köré csavarni (nem csoda, a bájának szinte lehetetlen ellenállni), tökéletesen működik, mint hiteles főszereplő, legyen szó csavaros eszű detektívmunkáról, jól őrzött helyekre való csendes és láthatatlan besurranásról, rosszfiúk seggberúgásáról, vagy medenceparti napozásról egy hűsítő koktél tárasáságban.  

3129.png

Mind jellemvonásaiban, mind külsőségeiben is tökéletesen hozza a kecses, ravasz és kiismerhetetlen dívát. A külsőségeket már csak azért is fontos megemlíteni, mert Tim Sale alapjában véve nem a kimért arányokról és a száz százalékig hiteles emberi anatómiáról híres (Joker állkapcsa és fogazata sokat tudna erről mesélni), inkább az egyedi, sajátos és senki mással össze nem téveszthető stílusáról. Félreértés ne essék ettől függetlenül persze zseniális rajzoló, csakhogy emberalakjai sokszor nehezen befogadhatók a széles közönség számára. Ami ezt a képregényt illeti, tisztán látható, hogy ezen a téren kicsit „összeszedte magát”, azaz tényleg szép, vonzó nőnek ábrázolja Selinát, valahol félúton a finom, elegáns hölgy, és a belevaló, harcképzett femme fatale között. A mérleg nem dől sem a törékeny, csont és bőr nőszemély felé, aki ennek ellenére mégis nálánál ötven kilóval nehezebb és két fejjel magasabb nehézfiúkat ver le gond nélkül, és az aránytalan izomhegy felé sem, aki, noha fizikumát tekintve felér azok szintjére, akik ellen harcol, ámde közben a nőies vonások negyedét sem lehet benne felfedezni. Összességében Sale remekül megtalálta az arany középutat, miközben hű maradt saját stílusához.  

3126.png

Loeb pedig gondoskodik róla, hogy a mellékszereplőket illetően is színes és szórakoztató legyen a végeredmény. Egyrészt, az új belépő, az olasz bérgyilkos Blondie egészíti ki Selinát (ráadásul a kettejük közti romantikus szál is remek), másrészt, a humorról legfőképp a Gothamből importált Rébusz gondoskodik – utóbbi karakter pont akkor vesz éles kanyart, amikor már kezdene túlontúl komikus mellékzöngeként, nevetséges és szánalmas pojácaként működni. Ez külön plusz pont annak fényében, hogy a képregény nem az egyébként látványos akciójelenetekre, vagy a nyomozásra helyezi a fő hangsúlyt hanem a karakterépítésre és az atmoszféra megteremtésére. Bár a Ha Rómában jársz minden idők egyik legjobb Macskanő-története, nyilván Loeb-Sale előző két Batman-sztorijához nem ér fel – ellenben egy jól összerakott mellékzönge, ha úgy tetszik, egy kellemes jutalomjáték az elismert szerzőpárostól.

DC Comics Nagy Képregénygyűjtemény #108 - Macskanő: Ha Rómában jársz (2021)
Catwoman: When in Rome #1-6 (2004-2005)

3130.png

1.
1.
SLi
Ez ilyen tipikus egy délutános olvasnivaló ha nem akarsz valami nagyba belekezdeni vagy épp szünetet tart az ember, tényleg az egyik legjobb catwoman sztori kb 9 éve olvastam, az jut eszembe hogy ez ma ilyen rajzokkal már nem igen jelenhetne meg
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...