Necreon

Necreon

Need for Speed és The Crew (RANT / teszt)

Link másolása
Kilátástalanságról, igénytelenségről, és a tényről 10 éve nem képes senki egy -jó- tuningalapú versenyjátékot készíteni.

Történt, hogy rám jött az autó építhetnék. Nem voltak különösebben magas elvárásaim: legyen szabadon alakítható bodykit sok alkatrésszel, sokféle festési lehetőség, és illegális versenyek legyenek, azaz városban, forgalomban kelljen versenyezni, ha lehet minél szélesebb autóválasztékkal. Nem hiszem hogy sokat kérnék, igazából ez volna az alap, amire aztán rá lehet építeni egyéb extrákat, amivel ki lehet tűnni, megkülönbözteti egymástól a különféle versenyjátékokat.

Rá kellett döbbennem hogy ilyen játék ma nem létezik. Anélkül legalábbis semmiképp hogy ne enné valami rákfene a gyökereitől kezdve.

Nagyjából 3000Ft-nak megfelelő összegért a minap megvettem a 2015-ös Need for Speed-et. Alcím hiányában igazából pontosabbat nem tudok mondani az évszámnál hogy beazonosítsuk ezt a darabot az agyongyötört sorozatban, ugyanis ez volt hivatott újraindítani a szériát. Friss levegőt engedni az Electronic Art izzadtságszagú, dohos Need for Speed-ért felelős irodájába, ahol tetszhalott állapotban lévő programozók fogcsikorgatva tolnak ki magukból egy újabb rakás... Need for Speed epizódot évente. Na már most ezen vásárlásom előzménye, hogy hetekkel ezelőtt előfizettem egyhavi Origin Access-re, aminek keretein belül volt alkalmam kipróbálni, majd nagyjából másfél óra szenvedés után töröltem a fenébe. Hogy most miért vettem meg? Átevezünk azokra a vizekre is mindjárt, ám most szeretnék abba belemenni kicsit, miért dobtam ki akkor, és miért vettem meg függtem rá borzasztóan a Need for Speed-re az elmúlt két napban.

Történt, hogy valahol az EA fejesei között valaki, az egyre gyengébb eladások statisztikáit bámulva a homlokára csapott: Euréka! Tudom miért nem veszik meg a játékainkat! Túl bonyolultak! Hölgyek urak, én nem látom mi van más fejében, mi van a ma 10-15 évesek fejében, de biztos vagyok benne hogy arra a gyalázatos hülyének nézésre amit a Need for Speed művel, semmi szükség nincs.


Ahonnan az EA és a Ubisoft lopja a terveit

Kezdjük azzal, hogy nincs választásod: ez egy always online játék, amibe a matchmaking bármikor összevonhat más játékosokkal. Azon túl hogy én ezt határozottan elutasítom és kikérem magamnak hogy mi az hogy nincs ebbe beleszólásom, alá kell írnom hogy azért igen is királyság az sztrádán száguldva egy felcsatlakozó sávból látni bejönni mellém egy másik játékost, egymás mellett haladva pár másodpercig képzeletbeli brofist mellett, majd elválnak útjaink és mindenki megy a maga dolgára. Ez ugyanakkor nem érte meg azért cserébe, hogy egyetlen verseny sem zajlik elkülönített instance-ban, minden a színtiszta sandboxnak van alárendelve: ha pedig a célegyenes felé száguldva egy útkereszteződésben oldalba kap egy másik játékos, vagy hegyi szerpentinen driftelve egyszer csak kibukkan a kanyarból szemből 300km/h-val mert épp arra járt vagy egy egész másik versenyt csinál ami erre vitte az útján, akkor azért ez nem annyira móka s kacagás. Egyszer megesik, így jártam, kétszer megesik, hát ez egy forgalmas nap, de amikor egy adott versenyt háromszor kell újrakezdenem emiatt, akkor azért tartanék egy prezentációt baseballütő formatervezésről a fejlesztőkkel, persze élő segítséggel a közönség soraiból, elsősorban anyagfáradás tesztelése témakörben és hogy ez hogy függhet össze a jövőbeli ötleteikkel. Magyarról magyarra: addig ütném amíg eszükbe sem jut ilyen baromság többet. A dolog pikantériája, hogy áthaladhatnánk egymáson a közismert ghost móddal, de ezt pont a Ghost Games nem képes alkalmazni.

 

Hogyan oldja meg ezt a Crew? Azon túl hogy a bejáratható terület több tízszerese a Need for Speed-énak - egyszerűen van ghost mód. Lehetne vitatkozni rajta hogy a nagyobb több-e, mindenesetre megvan az előnye és a hátránya is. Míg a Need for Speed egy singleplayer játék méreteiben gondolkodik (bár így is tenne), addig a Crew a teljes Egyesült Államok kicsinyített mását engedi bejárni. Hogy ezt a koncepciót kicsit közelebb hozzam azokhoz akiknek nem volt még szerencséjük hozzá, volt olyan time trial verseny ahol csak egy adott idő alatt kellett teljesíteni egyetlen kört, ami körbevitt az USA határa mentén és durván 3 órán át tartott. Ez alatt jártam Miami pálmafái alatt, Texas és Új Mexikó poros országútjain a sivatag horizontján felkelő Nappal szemben vezetve, Kalifornia partvidékén, Montana hófödte hegycsúcsai között a jeges hegyi utakon az életembe kapaszkodva száguldva kedvenc Aston Martin-om volánja mögött. Egy utazás amire szívesen emlékszek egy évvel később is. Bár ilyet nem képes nyújtani a Need for Speed, helyette az akciófilmekből kölcsönzött kamerakezelés, adrenalinpumpáló driftelés és a Crew dinamikus időjárása és nap-éj ciklusai helyett folyamatos éjszakai esőben versenyzés izgalmait kapjuk, hiszen köztudott hogy minden játék esőben és éjszaka néz ki a legjobban, nem is foglalkoztak hát napszakokkal például (külön vicces ahogy a Nap ugyan felkel, de épp csak előtűnik a messzeségben majd gyorsan meggondolja magát és lenyugszik).

Meg kell mondanom hogy ugyanakkor szó nem érheti a ház elejét a Need for Speed látványvilágát tekintve: előfordul hogy a túltolt lens flare és egész képernyős rendőrségi villogó és a vizes utakon tükröződő városi fények mellett elveszítettem a térérzékem egy-egy pillanatra, de én ilyen jól kinéző autós játékkal még nem találkoztam. Persze lehet azt mondani hogy szemfényvesztés, nappal fele ilyen jól nézne ki, de miről másról szól a grafika egy autós játékban ha nem a tetszetős külsőről? Nagyon örülök hogy máshol sűrűbben számolhatóak egyesével a szénszálak egy motorháztetőn, de ha ehhez szürke, egysíkú, unalmas versenypályák társulnak, én a magam részéről köszönöm nem kérek belőle. Unfair volna az összehasonlítás technikai téren a Crew-val tekintettel annak korára és világának méretére, de illene neki egy GTX1060-on hoznia a stabil 60 fps-t, és azért kellett pár kompromisszumot hozni hogy ezt elérjem (szerk: beállt default 4k felbontásra ami magyarázza a dolgot, my bad) ellentétben a minden Ultra, On, Max, HBAO, anyámkínja maximalizálásával NFS-ben. Ami mellesleg százszor jobban fut és néz ki, mint utódja, a Payback amihez volt balszerencsém Origin Access-en belül.

Mondjuk hogy választ a játékos egy világot - a The Crew Amerikáját, sivatagostól, hegyvidékestül, meglepően gazdag állatvilággal, gyalogosokkal, vagy a Need for Speed kihalt de összességében sokkal szebb fantáziavárosát. Na de mit csinál itt a kedves játékos? Persze versenyez, felfedez, de mi foglalja mindezt keretbe? Nos ez:


Gyájj, more, há micsinátatok hogy a rák egye ki a szivüdet te!


VV Kötsög és BB Külföldinév.

A Need for Speed esetében egy példátlan szintű zaklatás és már-már érzelmi zsarolás, a játékos abszolút retardáltnak nézése mellett. 4, ismétlem NÉGY órán át semmi másból nem állt a játék, mint a röhejesen cringe, antiszociális, barátok nélküli tinit célzó élőszereplős átvezetők folyamatos, véget nem érő dömpingje ahol egy Való Világ szintű társaság néz folyamatosan a szemedbe / kamerába, be nem áll a szájuk miközben semmit nem mondanak - ha valaki látott már bárba vagy garázsba belépős jelenetet egy Fast and Furious szinten, hogy azt mondja... (köhhint):

"Hú szeva tesó jól megmutatjuk nekik mi, ú hogy dorombol a kicsike nagyon nyomjuk ám, micsoda állat vagy, figyelj tesa, figyelj, lemossuk őket a pályáról haver, érted miről beszélek bro, fúú azt a csajt nézd, megtisztítanám a hengereit, érteeeeed tesó érted na adj egy öklöst haver!".

Elnézést kérek az olvasó minden elhalt agysejtjéért amit a fenti sorok okoztak. Szerettem volna megértetni veletek, hogy én mennyire próbáltam szeretni a Need for Speed-et, ha az első órában 10 perc vezetés (persze irányítást elvevő parkolással a célnál) és 50 perc a fentiekből volt az arány, miközben minden, de minden, m-i-n-d-e-n egész képernyős tooltip-ekkel van elmagyarázva. Értsd: ez a térkép. Oké enter, tűnés. Jelöld ki ezt az ikont ha ide szeretnél menni! Oké takarodj már. Gratulálunk, kijelölted! Ez a kék csík fogja mutatni hogy hogyan juthatsz el a kijelölt célhoz! Senki nem ilyen hülye, húzz már innen a francba. De ezt úgy képzeljétek el hogy menüpontonként, versenytípusonként, alkatrészekként minimum 2x, egész képernyős tooltip formájában, és a hab a tortán hogy az always online open world koncepció miatt ez a játékot sem állítja ám meg. Így ám a csodás másodpercekre elveszíteni az irányítást száguldás közben. Fél percenként. Miközben megállás nélkül, folyamatosan, állandóan, nyílt világban és versenyek közben(!) is csörög az az istenverte mobil, amin a "villalakók" a fenti költői szabadsággal élő aranyköpéseket okádják magukból, és nem is mindig választható hogy felveszi-e a játékos a telefont vagy sem. Mi van ha nem? Óó akkor jön az érzelmi zsarolás. "Itt várok csak rád az esőben, na akkor szeretnél valamit vagy miért vagyok itt?", persze mindig a jó nők szájából. Ez az egész kamu valóság amit az EA próbál lenyomni a torkunkon mint "menő" újítás, hogy a töltőképernyőn lévő tippek nemlétező emberek twitter account-járól származnak - persze karöltve a fenti üres szájtépéssel - az egész cringe történet borzasztó kényelmetlen és ciki.

Jobb, hogy a Crew nem is próbálkozik. Mindenki játszott már Ubisoft játékkal, ugye? Hatalmas térkép, mellé egy eldobható történet egy agyonistenített bandával akiket aztán régiónként ikont pucolva a térképről egy ranglétra alapján szépen megbuktatunk, motivációként egy a játék elején meghaló főszereplő vagy főszereplő női sidekick hozzátartozójának halála. Ennyi. És ez így jó. A szép emlékű legjobb Need for Speed-ek sem akartak ennél bonyolultabbak lenni, sőt ilyen "magasságokba" se mentek soha, csak volt egy helyi tahó. Néha-néha egy átvezető, rádióüzenet, és kész. Bármilyen más játéknál azt mondanám hogy ez igénytelenség, nemtörődömség, de egy autós játéknál nem kell ennél több. Egy nekem ciki brofist szimulátor semmiképp.


Peptridge farm remembers

Tuning a lelke
Egy autós játéknál véleményem szerint semmi sem fontosabb mint a játékos és az autója közti kapcsolat. Hogy az az autó az enyém, senki másnak nincs ilyen, akár hosszú órákat töltöttem a festés és matricázás, bodykit elemek finomhangolásával, az irányítási beállítások konfigurálásával. Az autóversenyzés világa, különösen a játékokban legalább annyira szól az önkifejezésről, álmaink megvalósításáról mint bármelyik másikban fantáziánk életre keltése. Ez alapja az egésznek, ezért vesz a játékkos ilyen versenyélményt, és nem Forma 1 szimulátort.

Erre tökéletes volt 2005-ben a Need for Speed: Most Wanted, majd az egy évvel későbbi folytatása, a Need for Speed: Carbon. Sőt, 2002-2004-ben a két nem véletlenül legendás státuszú Underground, amit a reboot egyértelműen másolni próbál. Több mint tíz évvel ezelőtt ott tartottunk, hogy egy tuningcélra igen csak népszerű Toyota Supra-ra választhattam 20-40 motorháztető, 15 légbeömlő, vagy százféle matrica minta, közel száz felni, elemenként 10-15 féle első-, hátsó lökhárító és szoknya közül, majd újabb 30 spoiler közül. De egy BMW-re, Aston Matrin-ra, Nissan-ra ez ugyanúgy igaz volt, sőt az akkoriban úttörő Carbon autosculp-jával minden egyes a fentiek közül kiválasztott elemet még legalább 5 paraméter szerint lehetett alakítani, emelni kicsit a rácson itt, vastagítani a felni mintázatán amott. Ha valami tetszett, nyertél hozzá elég pénzt versenyeken, megvetted, felszerelted, örültél. Tíz éve. TÍZ ÉVE ez volt a szint:


A "Now watch this" része ma már elképzelhetetlen (2:23-tól)

Hol vagyunk most ehhez képest?
Nos a sorozatnak új löketet biztosítani szánó, a játékosok bizalmát visszaszerezni szándékozó Need for Speed reboot-ban a következőkkel szembesülök. Kezdésnek van szintezés, mert az mindenbe kell ha kell ha nem, érezze Pistike hogy halad, és ha elérte a maximum szintet hagyjon egy üresség érzést a haladás hiánya, ideális esetben pont a következő megjelenésekor. Bekerülök végre a rengeteg pofázás és irányítást elvevő de játékot meg nem állító egész képernyős közepette a garázsba: na végre, alkossunk valamit! Ó első lökhárítót cserélnél? Milyen kár hogy 5. szintű kell hozzá legyél! Levennéd a gyári spoilert? Ó, nagyon sajnálom, ahhoz 13. szintű kell legyél. Ezen a ponton vágtam ki a pitsába a Need for Speed-et első alkalommal, és telepítettem fel újra a Crew-t.

Ahol mi fogadott? Volt már benne egy évvel ezelőttről azért bő 50 órám, szóval nagyjából megvoltak a kedvenc autóim, egy kis összespórolt zsebpénz. Viszont az autómárkák sajnos egy nagyon kis csoportja került csak be a játékba, azokból aztán 3-4 nagyjából megegyező külsejű típus is, ami a statisztikában lehet hogy jól fest, de a játékos diverzitás, karakteresség iránti vágyát autóépítéshez nem igazán elégíti ki. Szép és jó hogy van Lamborghini, de 5 egymás mellett? Jó ha kettőt, vagy egyet szerezni akar valaki, meg ha persze nincs mikrotranzakció mögé zárva, és a pénz is 5-10 óra után elapad, és beüt a mobiljátékokra jellemző "gyere vissza holnap is, akkor megint szerezhetsz!" módszer. Realizálódott bennem hogy ez szép és jó volt akkor, de nem igazán van már célom benne, térképet takarítani és random teljesítménynövelő alkatrészeket szerezni pedig nem igazán célom - ami egyébként a szintezés helyi megtestesülése, értsd, a lv50 játékos gyári modellje nagyjából 5x jobb a te gyári modellednél, aki lv1-es. Szerencsére ezt sosem éltem meg problémaként, mivel a multiplayer versenyzés világ életemben hidegen hagyott. De alkotni akartam, és hiába bújom a YouTube-ot, nézelődök a nemrég megjelent és a nemsokára megjelenő versenyjátékok között, egyszerűen nincs ami hozná a fent említett kétezres évekbeli klasszikusok szintjét.


Hát ebből se az jön le, hogy az autóépítésre gyúrnának a folytatásban

Eldöntöttem, hogy kap még egy esélyt a Need for Speed. Az volt a nagy szerencséje hogy igen olcsón be lehet ma már szerezni, és hogy az első töltőképernyőn a következő kamu-tweet fogadott: "If you are not having fun here, you are doing something wrong". Nem tudom miért de ez nagyon bennem maradt. Eldöntöttem hogy átrágom magam a "Való Villán", és azon kaptam magam hogy két órányi városban szabadon száguldozás versenypontok között mindjárt 10. szintű lettem, feloldva az autók átszabási lehetőségeinek mondjuk 90%-át. Megvettem a Most Wanted óta imádott Toyota Supra-m, és alig vártam hogy valami hasonlót építsek: ekkor vágott pofán igazán a Need for Speed.

Kiderült ugyanis, hogy kemény két, azaz kettő lökhárító van erre az autóra. Szoknya egy. Hátsó lökhárító szintén egy. Az ablakok max sötétíthetőek, nem színezhetőek. Motorháztető van három, de egy sem szénszálas, mert azt pont erre az autóra ebben a játékban nem lehet rakni. Spoilerből sincs egy alacsony, az autó vonalaihoz simuló darab, csak a hólapátok pont erre az autóra. Miért? Mert csak. Másikra van, talán. Külön tetszik amikor azt mondja hogy legyél 27. szintű az első fényszórók cseréjéhez, majd amikor megütöd a kért szintet közli hogy ehhez az autóhoz nincs másik. Hát, ez van, engedtem ki egy lemondó sóhajt, majd még pár óra versenyzés után úgy döntöttem ideje váltani. Amikor megvettem a Carbon időkből másik nagy kedvencem, a Dodge Charger-t nem hittem el amit látok. Olyan hogy első-hátsó lökhárítók, szoknya, az nincs. Nincs is kész. Motorháztető kétféle, de egy sem a motort a tető fölé kiemelő megvalósítással, ami minden izomautó karakteres velejárója lenne. Azon már csak kínomban nevettem fel hogy annyira lusták és a csillogás alatt annyira a minél kevesebb munkából parasztvakítással minél több pénzt csinálni hozzáállás látszik ki, hogy a gyári kipufogót egy duplára cserélve a második csőből egyszerűen nem jött ki soha semmi (nitro láng, füst), csak egy darab cső volt.

Ha az emlékek megszépítik a régebbi darabokat és rosszul emlékeznék a darabszámokra, azoknak még a fele is nagyságrendileg többszöröse ennek. De legalább matricázni ingyen lehet. Hát kösz, kitörölhetem vele a s*ggem EA, ha az autó nem az enyém, csak rárakom azt az 1 elemet amit voltak szívesek kipréselni magatokból, és ennyi a választási lehetőségem, hogy rárakom vagy sem.

Vennél mást?

Két szék közé esve
Itt tartunk 2017 végén. A legrosszabb az egészben a kilátástalanság. Hiszen hova nézzen az ember? Forza és Gran Turismo? Tuning még ennyi sincs, és legális versenypályákon játszódik. GRID széria? Ugyanez. DiRT? A tereprally nem az én világom. Következő Crew? Hát igen, nagy reményeket fűztem hozzá, tűkön ülve vártam az első bemutatót... ahol aztán kiderült hogy motorkerékpár, repülőgép és motorcsónak versenyek lesznek az újítások, ráadásul ezek között on-the-fly válthatsz, azaz állsz a piros lámpánál, gondolsz egyet, és hirtelen kisrepülőgéppé változik az autód. Hát erre aztán kib*szott nagy szükség volt, igen, ezt akarta mindenki egy autóversenyes MMO folytatásától, erre nagyon megérte áldozni időt, embert, pénzt, de majd legalább jól megtérül a mostani piaci hangulat miatt hét lakat alatt őrzött mikrotranzakciós koncepcióból, ugye? Remélem többre futja majd majd mint az EA Need for Speed-jének, ami a sportjátékok mellett az egyetlen műfaj ahol az ingame hirdetőfelületek megtűrtek és természetesen simulnak bele a világba, de valahogy ez a pénz se volt elég egy tisztességes alkatrészmennyiségre vagy márkalicenszre.


A Need for Speed kb. két darab teherautójának egyike. Lehet sejteni hányszor bukkan fel.

Haladjunk tovább. Következő Need for Speed? A Battlefront 2-vel párhuzamosan megjelent mikrotranzakciós félkarú rabló pay2win üzleti modelljével nyugodtan ássa el magát - de csak hogy senki ne mondhassa hogy nem próbáltam ki, Origin Access-ben megtettem. Kb. 20m-t akartam levágni egy kanyarból, a képernyő elsötétült, és visszarakott az útra mindenki mögé, mert "eltévedtem". Mert én, hülye játékos, nem vagyok képes meghozni a döntést merre akarok menni, mikor akarok respawnolni ha egyáltalán, nyugodtan b*zdmeg rángassatok kötélen, tényleg élvezem. De mellé legalább vállalhatlanul futott és fele úgy sem nézett ki mint elődje. Nem volt hosszú életű maradjunk abban. Következő lehetőség, azt mondja hogy.... hmm, az nincs.

Itt tartunk 2017 végén.

5.
5.
godach
Ha ezekben nem találtad meg a számításaid, akkor esetleg én a Forza Horizon szériáját ajánlanám neked. Szerintem az tuti bejönne. :)
4.
4.
Stranger
The Crew 2 eszméletlen jól néz ki kívülről. Sztem a Project Cars, Forza, Gran Turismo, NFS játékok között nem akartak belemenni egy komolyabb autós játékba. Pedig egy komolyabb szimulátor amiben komoly tuninglehetőségek is vannak tényleg hiánycikk.

3.
3.
FrankBlack
#2: Gyönyörűen leírtad. Pontosan így voltam én is a Crew-val. A vezetési élmény nagyon jó. Nekem is az egyik kedvencem volt északon a havas, jeges hegyoldalon driftelgetni, meg Salt Lake city utcáin. Írtam is egy posztot a játékról pár hónapja, de a fene se tudja miért, nem tettem ki. Meg a 2015-ös NFS-ről is, de azt se raktam ki. Na majd jövőre :D

Kb. 300 órát raktam a Crew-ba, de alig voltam a tuning műhelyben. Volt két kedvenc autóm. Egy performance driftre (Nissan Skyline) és egy dirt a földutakra (69’ Dodge Charger) és főleg azokkal mentem. Csak sajnos a lag, de főleg a micro stuttering miatt számomra egy ideje már játszhatatlan. Jó mondjuk az én szemem kissé talán túl érzékeny az ilyenekre, de hát ez van :D

A Crew 2-nek most december közepén volt closed alpha tesztje, de a játék főmenüjénél tovább nem jutottam, nem tudtam csatlakozni. Igaz nem is nagyon próbálkoztam sokat. A zárt, nyílt beta nem tudom mikor lesz, de arra is regisztrálva vagyok. Várom nagyon. Kíváncsi leszek rá.

Ja, írok majd privátban is.
2.
2.
Necreon
#1: Egyébként most megint rákaptam valahogy a Crew-ra. Azért elég kiábrándító ha begurulok az autómmal a tunerhoz, de vezetni basszus irtózatosan király benne. Driftelgetni a havas hegyoldalon lefelé kígyózó utakon, alattam elterülő hófödte fenyvessel, tavacskával, előbb utóbb kiértem a sivatagi országútra ahol a felkelő nap rozsdás fénye tarkította a homokdombokat és a sziklás kanyonokat, aminek a széléről a szalagkorlát felett látni lehetett az éjszakából épp ébredő Los Angeles fényeit... istenem de jó utazgatni benne.

Hirtelen elkezdett érdekelni megint a Crew 2 :D. Gondoltam fel is nézek a redditjére hogy mi hír van róla, mert gameplay video és/vagy marketinganyag alig akad YouTube-on. Early 2018-ról elhalasztották 2018 április-szeptember release window-ba, hát persze hogy elhalasztották, hiszen érdekelt :D.

Egyébként steam / origin / uplay elérhetőséged feltételezem van, ha nem is itt, PM formájában esetleg megosztanád? Nem mert valami különösebb mondandóm lenne, csak általában egy hullámhosszon van a véleményünk, 'tán az érdeklődési körünk is, aktív ismerős meg elférne pár. *insert JL Bruce-Barry scene here*
1.
1.
FrankBlack
Nagyon jó poszt lett. Kritikáid, észrevételeid szerintem jogosak, hasonló véleményen vagyok én is. Próbáltam megszokni, és megszeretni a 2015-ös NFS-t, mert maga a játék, a város számomra eléggé hozta az underground feelinget, ami nekem anno nagyon tetszett. De az általad is említett sok bosszantó dolog mellett engem még az irányítás is zavart. Valahogy nem eléggé reszponzív. Mintha lenne benne egy lag, késés, vagy nem tudom, de nagyon zavaró. Meg ugye a szokásos nfs fizika… Pedig adtam neki időt, és tényleg próbáltam megszokni, és megszeretni:

https://i.imgur.com/DJLbugX.jpg

Közel 70 óra játék után azonban azt mondtam, hogy többet nem, elég volt! Mert bár vannak jó pillanatai (én a driftelést nagyon szeretem) de nagyrészt mégis inkább frusztráló volt a játék számomra, mintsem igazán felhőtlen szórakozás.

Amúgy lehet vele teljesen egyedül is játszani. Ki lehet kerülni, hogy ne rakjon össze senki más játékossal. Csak eléggé el van rejtve ez az opció: Először elindítod a játékot, betölt, összerak a matchmaking más játékosokkal, majd aztán mész be a game settings menübe, és megjelenik a "Play alone" opció (ami simán a főmenüből belépve még nincs ott)

https://i.imgur.com/U1aYMUi.jpg

De sajnos attól még a lökdösődő, és csaló MI továbbra is bosszantó, valamint a játék többi hibája is megmarad.

A Crew nekem bejött az általad is említett hibái, és hiányosságai ellenére is. Bár határeset volt, de azért mégis szórakoztató volt nekem összességben elég sokáig. Viszont ott nálam az optimalizálatlanság, illetve az én konfigomon bizonyos frissítések után jelentkező egyre zavaróbb micro stuttering jelenség vette el végleg a kedvem végleg a játéktól.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...