Necreon

Necreon

TW: Warhammer 2 - Resurgent Update

Link másolása
Gigantikus tartalmi frissítés közeleg a hónap végén

Nem titok hogy Total War: Warhammer 2 indulása nem volt zökkenőmentes, a Creative Assembly pedig az előd egymást érő frissítései és tartalmi bővítései után látszólag óriásit lépett vissza, egy halom munkát tolva folyamatosan maga előtt, és nagyon ritkán, nagyon apránként frissítve csak a Warhammer 2-őt. Ennek bevallottan "we screwed it up" okai vannak amikről egy meglepően őszinte blogpostban mesélnek a fejlesztés folyamatáról és hogy hol és mennyire cseszték el amik hónapokkal vetették vissza a munkát, melynek eredményeképp a 2017 szeptemberében megjelent folytatás sok szempontból a mai napig nem tartott ott ahol a hozzá képest másfél évvel korábban megjelent első. Persze sokat haladt előre azóta, de új vizeken, a régi rendbetétele helyett. Ennek május 31.-én vége szakad.

A fent említett blogpostban részletezett Norsca Fuckup(tm) röviden összefoglalva annyit tesz hogy az első játék piaci életciklusának legvégére besuvasztott egyik legdurvább, legtartalmasabb kiegészítőjét a második rész megjelenésére nem tudták átportolni rendesen, a megjelenésre el sem készült, két játékot eggyé olvasztó Mortal Empires kampányra, és a két játék eltérő filestruktúrájába annyira belekeveredtek hogy úgy döntöttek inkább nulláról újrakezdik a Norsca faj újrafejlesztését - ennek gyümölcse érik be sok más egyéb mellett e hó végén, amikor is Warhammer 1 + Norsca DLC tulajok számára a Warhammer 2-ben az összes északi káosz frakció lecserélődik a fagyos vidékek valódi lakóira, természetesen ingyen és bérmentve.

 


We fought monsters... and we became them
Amit a Norsca DLC-ről tudni érdemes: egy új játszható fajt hoz be a játékba. amely különféle barbár északi ember törzsek és bestiák gyülekezete, farkasembertől hegyi trollig, mamutoktól jégsárkányokig. A Norsca frakciók különlegességei hogy egyfajta vadászatot indíthatnak ami során küldetésláncokat megoldva eljutnak egy-egy csatáig, ahol valamilyen legendás szörnyeteget legyőzve permanens bónuszokat kapnak vagy az állatot betörve azt saját seregeiben is felvonultathatja - így ül Wulfrik páncélozott mamutra, vagy küldi csatába az immár a második rész új fajaitól elrabolható szörnyetegeket is. A Norsca törzsek primitívsége megjelenik a diplomáciában is, amint egy adott frakció vezetőjét lefejezik csatában - ahonnan az adott nép még bőven tovább harcol más fajoknál - a komplett törzset azonnal behódolásra kényszeríthetjük, amik így ugyan az AI irányítása alatt maradnak, de a játékost szolgálják és fizetnek minden körben úgymond hálapénzt, hogy élhetnek. Az Észak nem csak a rideg időjárás miatt, de a Chaos közelsége miatt is veszélyes hely, melynek korrupciója mélyre nyúlik a Norsca törzsekben: a kampány során folyamatosan eldönthetjük hogy a négy Chaos istenség közül melyiknek kívánunk áldozni, különféle módon alakítva a jövőnket a kampányban.

A Norsca törzsek 9 hónapja várva-várt visszatérők a Warhammer világába, mondhatjuk hogy ideje volt - a Warhammer 2 standardjainak megfelelően pedig kapnak egy újrabalanszolt tech fát is.

 


Harmincadik évforduló, harminc új egység
Csak úgy mint az első rész utolsó nagy frissítéseinek utolsó még a másodikba át nem került részének, a Creative Assembly 30 éves fennállásának alkalmából kiadott ingyenes Anniversary DLC-nek a megjelenése a második játék gigantikus világtérképén. Ez a kiegészítő az összes, első részhez megjelent fizetős kiegészítőt tolja meg még egy kicsit - teljesen ingyen - Regiments of Reknown egységekkel, amik afféle szteroidozott változatai a már meglévőknek, viszont a Warhammer világába magukat beleásóknak igen kedves körítéssel: mechanikailag hiába egy tuningolt Chaos Warrior, a hiúságával és szépségével megszállított Chaos Lord, Sigvald the Magnificent mellett tudni a személyes Mirror Guard-jait melyek páncélján visszatükröződő önképében gyönyörködhet harc közben, azért szívmelengető a fanoknak akik kicsit is utánanéznek a játék karaktereinek. Az Anniversary DLC keretein belül így a Chaos, Beastmen, Woodelf, Bretonnia, Norsca fajok fejenként kapnak féltucat hírhedt zászlóaljat, összesen 30 új egységet eredményezve. Teljes egységlistáért és az ingyenes aktivációért erre tessék.

Ezzel pedig be is fejeződik a Warhammer első részéből hátramaradt feladatok listája. Még csak most kezdődik az új tartalom!


Queen and the Crone
Megkésve bár törve nem, elindult a Warhammer 2 úgynevezett lord pack DLC sora, ami az alapjátékban elérhető fajokat hivatott kiegészíteni új vezetőkkel, akik természetesen új kezdőpozíciót is jelentenek a világtérképen, egyenként könnyedén megdobva több tucat órával az új, érdekes és ebből kifolyólag értékes játékidőt. A cég az ingyenes és fizetős tartalmak kiadása kapcsán elég egyértelműen kirajzolta a célt, mely szerint a Warhammer 2 megjelenéséhez képest dupla annyi tartalommal fog bírni egy év múlva, és közeledvén ehhez az évfordulóhoz, igen csak felgyorsultak az események. A Queen and Crone DLC a Highelf és a Darkelf fajok rajongóit célozza, mindkét frakcióhoz hozzáadva rengeteg új feature-t.

Személyes szívfájdalmam hogy a Warhammer Fantasy világát adoptáló Total War játékokban durván alulreprezentáltak az erős női vezetők, a játék 45 vezetője közül most jutottunk el odáig hogy a ha valahol, hát itt kicsit sem gyengébbik nemet 6-an képviseljék. Erre nem politikai trendek, hanem egész más miatt tartok igényt: egyszerűen a lore-ban fantasztikus és jelentőségteljes személyekről van szó, és számomra üdítő és egész más profilt ad egy kampánynak ha azt úgymond egy női karakter fémjelzi. Aki hasonlóan gondolkodik, igen csak örülni fog.


Tömörített kép, nagyobb felbontással!

Alairelle the Everqueen
A High Elf királynő személyében új vezéregyéniséget köszönthetünk Ulthuan gyűrűszigetén, aki a belső kör északi részén érzi otthon magát, Avelorn erdeiben. Avelorn erdei a Woodelf történelem kezdőpontját is jelentik, a régi világból felfedezésre induló erdei szellemek ugyanis az ekkor még virágzó civilizációban élő Highelfeket találták egyedül méltónak rá hogy a természet csodáit megosszák velük, amikor pedig Ulthuan szigetének Chaos inváziója megindult, Avelorn közösen óvott erdeiben az akkori királynő könyörgött az erdő szelleminek, hogy vigye magával gyermekeit a világfa kontinenseken átnyúló gyökérzetén át, messze a közelgő pusztulástól - cserébe ha valaha odáig érne a káosz pusztítása, a Highelfek útra kelnek hogy megvédjék az ő otthonukat. Így jött létre a már izolált, mindenkitől független Woodelf frakció, Alairelle, a későbbi Everqueen pedig ezen történelmi szövetség megtestesítője.

Ennek fényében seregeibe képest lesz a korábban csak az első játék és az ahhoz tartozó Woodelf DLC tulajdonosai számára elérhető erdei szellemeket is toborozni, immár Highelf zászló alatt. Egy teljesen új mechanikát is kap, Ulthuan védelmezőjeként globális bónuszokat élvez ha a sziget egységes, ám még súlyosabb negatív módosítókat kap mind harcban mind nemzete egészét tekintve ha szigeten konfliktus dúl, pláne ha beteszi a lábát egy másik faj, nem hogy a Chaos. Annak tudatában a kampány kezdetekor nem csak hogy Darkelf frakciók vannak jelen a sziget távoli pontjain, de a Highelf frakciók között sem épp teljes a harmónia, a játék egyik legnehezebb kampányát várhatjuk ha Alairelle-re esik a választásunk, és egy új rítust is kapunk ami csak vele elérhető.


Tömörített kép, nagyobb felbontással!

Crone Hellebron
A Darkelfeket már nevük alapján sem az én kicsi pónim kategóriába sorolja az ember, Crone Hellebron azonban még köztük is szélsőségesnek számít. Ulthuan Chaos inváziójakor az akkori, ma már legendákba foglalt király, Aenerion nehéz döntést hozott a pusztulás határán: leememelte Khaine, a háború és a gyilkolás elf istenségének kardját annak oltáráról amellyel ugyan az inváziót a Highelfek visszaverték, de a háborúban részt vevők, különösképp Aenerion és a mellette harcolók már sosem voltak a régiek: az erőszak és a gyilkolás utáni vágy velejéig beléjük ivódott, aminek - hosszas "nagyjából vágom" történelem kihagy, még előttem áll a Sundering könyvtrilógia - végső következményeként a Highelf nemzet kettészakadt, a többé nem kívánatosakat pedig, élükön Malekith-el Aenerion fiával, száműzték. Malekith és anyja, Morathi mellé csatlakozik a Darkelf kampányokhoz választható vezetőként Crone Hellebron, aki egy kisebb Darkelf alfrakciót vezet Naggaroth északnyugati pártvidékén. Har Ganeth városa a Deathnight-ról, azaz a halál éjszakájáról ismert - minden évben egyszer a város kapui bezárulnak egy északára, amikor is mindenki törvények nélkül, puszta élvezetből gyilkolhatja a másikat. Mondani sem kell Hellebron Khaine megszállottja, ezzel pedig el is érkeztünk a három elf frakciót összekötő egyik nagy újdonságig: Khaine kardjáig. Az oltárt elfoglaló bármelyik elf frakció - így nem csak a Highelf és Darkelf, de az első játék tulajai számára elérhető Woodelfek is - leemelhetik Khaine kardját az oltárról, gyakorlatilag szándékosan istentelenül erősre tervezett kardot amivel egy lord egymagában szembeszállhat egy sereggel a játékban, ahogy azt Aenerion tette a könyvekben. Ennek azonban ára van: minél tovább tartjuk magunknál a kardot, annál durvábban felskálázódó negatív hatásokkal kell számolnia a hátországnak, a növekvő viszályok pedig előbb-utóbb kezelhetetlen mélységekbe taszítják a közrendet.


A The Queen and the Crone DLC magába foglal egy rakás új egységet mindkét elf faj számára, nem csak a korábban is kibeszélt Regiments of Reknown formájában, hanem teljesen új egységtípusok is megjelennek, szám szerint hét!

Hellebron-ra visszatérve, új egyedi mechanikának megkapta a halál éjszakáját: a kampány során begyűjtött rabszolgákból minden alkalommal újabb százakkal és százakkal többet kell feláldoznia hogy a halál éjszakája kezdetét vegye, és minden gyilkos éjszaka után elillanó élettel visszanyeri a fiatalságát egy időre, amitől az őt követő frakció közrendje helyreáll, és csatában is még nagyobb odaadással harcolnak úrnőjük mellett, aki újult vitalitással veti magát a vérfürdőbe. Minden "sikeres" halál éjszakája után egy szó szerint vérgőzben forgó kalózflotta indul útnak Har Ganeth városából, akik bár hozzánk tartoznak, az AI irányítása alatt állva indulnak legyilkolni ellenségeinket. Hellebron fiatalsága azonban idővel ismét halványulni látszik, amivel nem csak ereje de a követőinek lojalitása is megcsappan, így a mind több és több életet követelő deathnight ismétlése miatt Hellebron-t választva még Total War mércével is különösen véres kampánynak nézünk elébe.

Alith Anar, the Shadow King
Töredelmesen bevallom, semmit nem tudok róla és ez nekem jól is van így, amíg nem jutok el a The Sundering könyvtrilógiáig, szigorúan a játék szempontjából azonban annál több információval szolgálhatok. Alith Anar a Highelf frakciót erősíti, ugyanakkor nem Ulthuan szigetén kezd hanem a Darkelfek szinte szomszédságában, Nagarroth nyugati partvidékén. A legtöbb új Highelf egységtípus hozzá köthető: gyorsan mozgó, nehezen észrevehető íjászok és orvgyilkosok erősítik az árnykirály repertoárját, ami mellé minden serege képes Ambush, azaz rajtaütés állásban mozogni, effektíve láthatatlanul a világtérképen. Csatában Alith Anar óriási távolságra képes célba lőni íjával, és önmaga árnyékát szó szerint életre kelteni: az ellenség számára megegyező külsejű és életerejű, AI irányította másolata vele harcol, elvonva az ellenség figyelmét míg ő kilométerekről tizedeli azokat.

Alith Anar teljesen ingyenes lesz minden Total War: Warhammer 2 tulaj számára. A kibontakozófélben lévő koncepció szerint mind a 4, a W2 induló faja +2 vezetővel fog erősíteni az induló 2 után. Ez két fizetős DLC formájában, párban megjelenő karaktereket jelent amiből az első a The Queen and the Crone, és négy önállóan, teljesen ingyen letölthető DLC-t jelent, amiből Alith Anar a második - az első Trench Craventail volt februárban, aki a patkányember Skaveneket bővítette.

But wait, there is more!
Alith Anar-ral, az Anniversary DLC-vel, és a Sword of Khaine feature-el azonban nem ér véget a mindenki számára teljesen ingyenes újítások sora. A Creative Assembly ugyanis visszanyúlt az első játék tartalmához is, és az igen csak népszerű Tomb Kings craftoló feature népszerűségéből született, törpéknek készült kohó Steam Workshop mod-ot tovább gondolva, polírozva, elkészítették a kreatív módon Forge névre keresztelt feature-t amivel is a különféle geostratégiai döntéseink már csak nem a kereskedelemre lesznek kihatással ha felhúzunk egy-egy új bányát, de alapanyagul szolgálnak hőseik és vezetőik felszereléséhez is.

Emellett Ungrim, a négy dawi vezér egyikének kezdőpozíciója átkerül a térkép egy távolabbi szegletébe ahová a háttérsztorija szerint tartozik, ezzel gyakorlatilag teljesen új kampányt kap a többi dawi frakcióhoz képest, és mellé egy új egységtípust is, a vörösre festett mohawk frizurával és két baltával a csata első sorába vetődő Giant Slayer-ek formájában, ami kijárt a Slayer King titulus mellé.

Too long, didn't read
Összefoglalva tehát, május 31. nagy nap lesz a Total War: Warhammer rajongóknak, a következő okokból:

  • Fizetős DLC (7,5) The Queen and the Crone DLC megjelenés: 2 új legendary lord, 2 új kezdőpozíció, 2 új frakcióspecifikus kampány stílust meghatározó mechanizmus, és egy rakás új Regiments of Reknown egység.
  • Ingyenes DLC: Alith Anar ingyenes DLC: 1 új legendary lord, 1 új kezdőpozíció, egy rakás új egységtípus az összes Highelf frakció számára.
  • Patch tartalmi frissítés: Sword of Khaine feature ami birodalmakat dönthet romba, csak nem biztos hogy azt amelyiket szeretnéd. Bármelyik elf frakció felemelheti a kardot, és bármelyik másik faj elveheti tőlük, ami közel lehetetlen kihívást ígér.
  • Ingyenes / Fizetős DLC: Norsca (9,9): egy teljesen új "faj" behozatala a Warhammer 2-be amire régóta várnak a Warhammer 1 tulajok. Mivel a Norsca DLC az első játékhoz készült, így ahhoz is kell megvenni, természetesen ha már régen ott figyel a könyvtárunkban, végre teljesen ingyen megkapjuk a második játékban is.
  • Patch tartalmi frissítés: Négy új mágia skill fa a Darkelf / Highelf frakcióknak, két új mágus hősre elosztva.
  • Patch tartalmi frissítés: Dwarf Forge feature, új egység, "új" kampány.

online counter

free web hits counter
U/A

12.
12.
_NMI_
#11: Nos, ha már summer sale, kb egy hete megvettem mindkét játékot az összes DLC-jükkel egyetemben (leárazva se volt épp zsebpénz) és azt kell, hogy mondjam, nagyon megérte. Szinte minden nap szánok pár kört a játékra a kevés szabadidőmből, imádom.

Ami a grafikát illeti, a lentebb emlegetett rondaság az alapverziónak volt köszönhető, ahogy te is írtad, nulla optimalizáltság, és bugos volt a grafikája is helyenként, lásd a füves gondok. Most viszont, fullra húzva valami kegyetlenül jól néznek ki a csaták, sokszor inkább csak közelről nézem a harcokat ahelyett, hogy kommandíroznám az egységeimet - ami felvet bizonyos problémákat, de hát ez van :D
Valahányszor elkezdek egy Mortal Empires kampányt, húszon-harminc kör után elkap az érzés, hogy oké, most egy másik néppel kell játszanom :) Aztán persze kinéztem magamnak a High Elfeket, kerestem pár grafikai modot a külsejükre (az egyik ezüstpéncélba bújtatja őket, azóta nem bírok betelni a látványukkal) meg kampányhoz is és uccu neki. Sajnos tegnap odáig jutottam, hogy valahol a századik kör könyékén Morathi magához csatolta Naggaroth vidékeit és olyan inváziót indított ellenünk, High Elfek ellen, hogy nem bírjuk megállítani pedig négyen próbálkozunk. Úgyhogy valószínűleg újra kell kezdenem a kampányt és a sziget jobb fele helyett a bal oldalon terjeszkedni, hogy ne az AI-ra bízzam a felkészülést a DE invázióra (VH fokozat).
Nagyon nem bántam meg a vásárlást!
11.
11.
Necreon
#10: A kampány térkép fái tényleg elég rondácskák (már amelyik, Old World területére ha elgörgetnéd a kamerát azért látnál mást is, csak ugye az nincs ha warezolsz), ezzel nem nagyon van mit kezdeni.

A csatatérek nagyon is szépek, nem tudom mi bajod a fűvel, pláne hogy madártávlatból kéne játszani, de azért most végiggörgettem pár korábbi screenshot-omon, ahhoz képest hogy mekkora területek vannak lefedve és hogy milyen messziről kéne ezeket látnod, semmi szégyenkeznivalója nincs. A fű egyébként szinte minden játékban 2D sprite, pl. a hűdecsodaszép Just Cause 2 összes fájának van kb. 3-4 2D karikából álló lombja, ami folyamatosan a játékos felé fordul ahogy mozgatja a kamerát, ezzel 3D hatást keltve. Pontosan azért mert iszonyatosan sok van belőle és így energiatakarékos.

Egyébként a steam workshop tele van grafikai modokkal (nem keveset én is használok, de ezeket a gondjaidat pont nem oldják meg), illetve sok gemFX dx inject van hozzá amivel egész más lesz az atmoszféra, a képminőség. Az optimalizáció az 1.0-ban valóban rosszabb mint a Warhammer 1-ben, de a játék lassan egy éves lesz és e téren igen sokat patchelték, szóval... így jár aki kalóz.
10.
10.
_NMI_
Én csak lekalózkodtam a második Warhammert hogy megnézzem milyen lett és el is gondolkodtam a megvételén, mindösszesen csak egy dolog tart vissza.
Az, hogy valamiért hihetetlenül ocsmány a grafikája. Próbáltam én mindenféle beállítást és pl High-on, FHD-ben tartja a 60 fps-t csatákban, de ennek ellenére olyan csúnya, hogy nem igaz. A fű nem fű, hanem 2 dimenziós egymásra illesztett lapokból álló kis förmedvény, elszórtan a csatatéren. A kampánytérkép megint csak szemzsibbasztó, itt meg a fákkal van a gond. PS2-es szintű lapok sokasága.
De úgy en block az egész játék nálam valamiért kurva ronda és bárhogy mókolok a beállításokkal, nem lesz jobb.
Ebben persze lehet benne van, hogy nekem egy letöltött 1.0-ás vanilla verzió van, mindenféle patch nélkül. Ez lenne a gond? Mert megvenném a játékot, ha tudnám, hogy jobb/optimalizáltabb mint a most meglévő.
9.
9.
Scat
#8: Megtehetted volna, de én hiszem (talán naiv vagyok), hogy a folyamatosan hazudozó clickbait címekre, többszöri csalódás után már nem kattintanak az emberek.
Ellenben a folytonos minőséget szállítóra rendre visszatérnek.

A különbség az, hogy az előbbi nagyon gyorsan, nagyon látványos eredményt mutat fel. Az utóbbi ellenben lassan, de folyamatosan építkezik.

Ahhoz viszont kell más is, ami hajtja az embert, azon kívül, hogy felfedezzék. Ez általában a szenvedély, hogy szívesen csinálja. Te is erre hivatkoztál lentebb, és ezt abszolút meg tudom érteni.
8.
8.
Necreon
#7: Csak hogy a szám annyit tükröz, hogy a cím és az alcím alapján hányan jutottak erre az oldalra. Szóval a cikk minőségétől független. Ezért van az a rengeteg alja, gerinctelen clickbait fos youtube thumbnail és cím. Én is írhattam volna hogy "Hatalmas INGYEN kiegészítő?!", csak más kérdés hogy én ehhez nem adom a nevem.
7.
7.
Scat
Akkor jól tippeltem magamban. Én is órákat eltudok tölteni cikk írással, ami után kifejezetten kiábrándító, ha nem érkezik rá visszajelzés és még az olvasószám is alacsony.

Az is igaz, hogy vannak olyan típusú cikkek, amiket élmény olvasni, de hozzászólni már nehezebb. Itt is látható, hogy már nem is a tartalomról, hanem a létező/nem létező olvasói szokásokról és azok felkorbácsolásáról van szó. Mondjuk, én szeretek erről is írni és olvasni, szóval nekem win-win.
6.
6.
Necreon
#5: Az a pici szám a végén, utána az U/A-val az nekem van ott. Hit counter, Unique / All.

Amikor a Crew 2-ről írtam, egyébként erősen NDA-t szegve szerintem mivel én zárt alpha alapján írtam, de kivártam amíg a promo streamerek legálisan megoszthatták mindazt amiről én írni akartam már egy hónappal korábban, akkor ez a szám 75 volt egy hét alatt.

Összehasonlításképp ha szarnék egy igénytelen clickbait CoD vs BF-et, garantálom hogy 500+ 24 órán belül.
5.
5.
Stranger
A Warhammer univerzumnak és a Total War szériának külön-külön is nagy rajongói vannak... biztos sokan végigolvassák ezt a cikket. Az, hogy nem írnak.... az emberek töredéke ír csak hozzászólásokat. 1 millió nézettségi videónál 100 ezer lájk, 10 ezer komment... ez ilyen. A GK egyébként is kihaltabb mostanában komment ügyileg, pedig biztos vagyok benne, hogy többen olvassák mint valaha. Ez ne vegye el a kedved.
4.
4.
Necreon
#3: Évekkel ezelőtt szándékosan elhagytam a TLDR / összefoglaló / plusz-mínusz listázást, pontosan azért mert tudtam hogy az emberek csak azt olvassák el, én pedig nem azért dolgozom a többi részével, ami ellentétben mondjuk egy screenrant, ign, gamestar cikkel, nem 90% bullshit mellébeszélés 10% valós információval valahol a 3. bekezdés elején. Gyűlölöm azt a megközelítést, és hiába tudom hogy nekik így kell írni, az embert se kedvelem aki lefekszik ennek. Persze más ha valaki hobbiból csinálja mint én, és más ha főállásban, mások a lehetőségei, megértem, de az ellenszenvtől akkor sem szabadulok.

Az egyetlen oka hogy egyáltalán van TLDR, hogy ez a cikk sokkal inkább hír jellegű, sem mint egy hosszasan kifejtett gondolatmenet amire felfűznék egy.. hát, hívjuk tesztnek, bár rengetegszer szándékosan nem foglalkozok olyasmikkel amikkel egy tesztnek illene (pl. grafika) és igyekszem a valódi értékekre koncentrálni. Mondjuk a grafika is lehet az, játéka válogatja, autóversenynél fontos a technológia, NieR Automatánál fontos mint művészeti eszköz, kontraszt teremtés világok között.

Itt hiányzik a kontextus, a cikknek nincs "íve", inkább csak listaszerű mert egy méretes patch-ről szól, és mert már írtam 4 nagy cikket a TW:W témában és ezért indokoltnak tartom a TLDR meglétét kontextus hiányában.

(egyébként rengeteg elgépelést javítottam benne most).
3.
3.
Mortis
#2: én esetleg azt tanácsolnám, hogy a tl;dr részt tedd a cikk elejére s akkor akit alapból elrémisztene a hossz, megjönne a kedve mert nagy valószínűséggel találna valamit az összefoglalóban ami érdekli és azért hogy jobban megértse azt az egy részletet, az egész cikket vagy legalábbis egy nagy részét elolvasná és ha megtetszene neki a stílusod, onnantól fogva 'becsalás' nélkül is végigolvasná az irományaidat a jövőben.
2.
2.
Necreon
#1: Ennél nem tudom konkrétan, de egy tesztnél általában 6-8 óra megy bele relatíve egy ültő helyben. Ez eléggé összedobott az én mércém szerint, szerintem 2-3 óra volt max.

A visszajelzés meg... Hát igen. A Crew 2 zárt alpha NDA lift után 75 ember kattintott rá egyaltalán. Egy ember nem volt aki bármit kérdezett volna róla, vagy beszélni akart volna róla... 3 nappal később letöröltem a pitsába a cikket. Minek? Őszintén szólva ezt is azért írtam mert fan vagyok a témában és ráértem aznap foglalkozni vele, nem mert arra számítok hogy itt még bárkit is érdekel.

Köszi egyébként, hogy rácáfolsz.
1.
1.
Scat
Rendre elképeszt, hogy milyen tartalmas és jól felépített cikkeket jelentetsz itt meg, főleg annak tükrében, hogy mennyi visszajelzés érkezik rájuk. Az már csak hab a tortán, hogy az itteni primitív és igénytelen blog formázási lehetőségek ezt csak nehezítik.

Sajnálatos módon nekem már gyenge gépem van ehhez a játékhoz (is), pedig szívesen kipróbálnám. Általában elégedett vagyok a TW sorozattal, bár az is igaz, hogy viszonylag hamar megunom ezeket. Az egyetlen amibe több száz órát raktam az a Medieval 2 volt.
Viszont ha jól veszem ki az írásból, akkor ez jelentősen eltér már mechanikájában is az "átlagos" történelmi fajtáktól, szóval feltételezem, hogy tovább tartana megunnom.

Amúgy mennyi idő volt ezt a cikket megírnod és formáznod? Csak azért kérdem, mert én egész sok időt eltudok tölteni ilyesmivel egy fele ekkora cikknél is, és emiatt kíváncsi vagyok :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...