DmC - Devil May Cry (teszt)

Az abszolút DmC ellenes, reboot ellenes, ami szép és ami jó azt nem szabad bántani felfogású öreg motoros DMC (nagy M-el!) fanatikus aki valószínűleg több sarat hányt az új DmC-re (kis m-el!) a megjelenése előtt mint bárki - meggyőzve!

Sírni tudnék

Kellett-e ez a reboot? Merül a fel kérdés a legelején. Azt hiszem a sorozat minden híve Dante visszatérésére várt, esetleg a DMC2 utáni folytatásra (ami kronológiai sorrendben az utolsó rész),  két epizód között játszódó enyhén erőltetett fél-reboot után, amit DMC4-ként ismerünk. Sajnos senkinek sem újdonság, hogy nem így történt, a CAPCOM fogta az egész univerzumot és félretette, megtartott főbb karaktereket, azok jellemvonásait és szerepét, és egy teljesen új világban, teljesen új és teljesen független történetet írt velük, ami stílusában olyan meredeken ellent mond az elegáns elődöknek, hogy az szinte fáj.  Még is, sikerült meggyőzniük. Hogyan?

 

A történet in medias res kezdődik, ami egy jó darabig eléggé zavart is, ugyanis rengeteg magától értetődően felvetődő kérdéssel nemes egyszerűséggel nem foglalkozik - ki az új Dante? Miért üldözik? Mi köze van egyáltalán az egészhez? Mi az istenért nyit ajtót egy ismeretlennek anyaszült meztelenül? Beindul az akció, és a játék végéig meg sem áll, miközben az "enyhén" ismerős történet némileg átfaragott változatával is haladunk.

Végig megvolt a keserű szájíz úgy a játék első negyedéig bezárólag, ahol is fényderül a dolgok miértjére, és akkor bizony belátható hogy azért nincs semmi a történet elején, mert nem volt mit elmondani a karakterről, aki maga sem ismeri a múltját. Tehát játszunk, de mivel, miért, hogyan?

 

This is my kind of rain

Az első mellbevágó dolog, ha a bevezető videók nem lennének eléggé, hogy teljesen nulláról újraírt harcrendszer kapott a játék. Nagyon zavaró volt hogy teljesen eltűnt a megszokott style és fókusz rendszer (ezt most nem részletezném, aki játszott a DMC3-4-el az ismeri), és helyette a levegőbe csapkodunk. Ezzel a könnyed mozdulattal dobhattam ki az ablakon sok éves DMC gyakorlatomat és a bejáratott kombóim. Viszont ahogy haladtam tovább a játékban, kezdtem felismerni: szinte mindent tud, amit elődje. Igen, eltűntek bizonyos mozdulatok még a Rebellion-ról is, de cserébe pontosan ugyanazokat kaptuk vissza csak egy másik fegyver formájában - így aki érez magában egy kis kreativitást az a harcok során folyamatos fegyverváltásokkal fogja osztani az áldást, ami egyrészt nem tesz rosszat a végső értékelésben már megszokottan fontos szerepet játszó style meter-nek, másrészt a különféle démonokkal folytatott bajuszösszeakasztás során is lehetőségek tárháza nyílik ki.

A fegyvereket 3 kategóriára oszthatjuk a Rebellion-on túl: angyali, démoni, és távolsági fegyverek. A DMC4-hez hasonlóan az összes egyszerre elérhető, ám ezuttal nagyságrendekkel kényelmesebb váltani közöttük - nincs is idegesítőbb annál amikor 2 devil arm-ot akartál csak használni, de mindig 3 volt nálad és a pörgő kombó közepén arra kellett figyelni hogy átpörgess a nem kívánt fegyveren, amivel ha véletlenül ütöttél egyet már is nem úgy folytatódott a harc ahogy eredetileg szeretted volna. Ezt a DMC3 remekül kezelte (csak 2 fegyverünk volt egyszerre, és sok másik "elraktározva"), a DMC4 mint említettem rossz irányból közelítette meg, a DmC és a Ninja Theory pedig megcsinálta hogy kényelmesen egyszerre lehessen hozzáférni 5 (!) fegyverhez a bunyó során bármikor, akár a megszokott, akár egy új, gyorsabb, átmeneti váltással. Kinek mi kényelmes, én bevallom a régihez voltam szokva de az új egy kis hozzászokás után annyira levett a lábamról hogy végig azt használtam.

A játék feléig sem értem el és már biztos voltam benne: úgy kellett az új harcrendszer ennek a sorozatnak, mint éhezőnek egy falat kenyér. Biztosan beleuntam volna ha a begyakorolt kombókat kell használnom újra.

Újdonság még, hogy nagyobb hangsúlyt kapott a főleg MMO-kból ismerős AoE illetve Crowd Control effektek használata és kivédése is. Egy példa: bizonyos ellenfelet csak démoni fegyverekkel lehet sebezni, amik jellemzően egyszerre csak egy célpontot tudnak sebezni, de azt nagyon. Az említett ellenfél a talajt felperzseli a lábunk alatt ami nyilván nem egészséges, viszont ha demon módban vagyunk (azaz olyan fegyver van a kézben) akkor immunisak vagyunk rá. Most tessék hozzáadni azt a 6-10 kisebb ellenfelet, akivel nem biztos hogy tudunk foglalkozni, hiszen ha elváltunk valamilyen nagyobb területre, szélesebb ívben sebző fegyverre a CC érdekében, mindjárt sebezni fog a lávában úszó föld alattunk. Specifikus célpont izolálása a tömegből, a levegőben kombózás a lehető legtovább még sosem kapott ekkora szerepet, hiszen míg korábban a profibbak fontos eszköze volt abban hogy stílusos módon osszanak óriási sebzést, most már mindenki számára elérhető az újragondolt és a klasszikusokhoz képest sokkal felhasználóbarátabb (ne kerülgessük a forró kását: casual-abb) harcrendszer által, ráadásul fontos taktikai szerepe van. Persze a pörgés egy pillanatra sem áll le, a megszokott, ha nem gyorsabb DMC tempó diktál...

 

Your God, sent us to destroy!

.... amit olyan audiovizuális orgia tesz még brutálisabbá, amilyenre szerintem még sosem volt példa. Ha az összefüggő és hiteles valós környezet megalkotása nem is az erőssége a Ninja Theory-nak, de absztrakt, elvont és valóban sosem látott világot készíteni, azt tudnak. Az emberi létsík mellett létezik a démoni, az úgynevezett Limbo, ahol is az általunk ismert világ széthullik, szó szerint. Úgy kell elképzelni a dolgot mint ha Optimus Prime barokk építeszíti stílussal megáldott belső szerveiben lennénk miközben az 56 kölönféle dologgá változik át egyszerre. Hagyok időt. A játék 90%-a ebben a világban a játszódik, és állítom hogy ilyet még senki nem látott. Meg lehet cáfolni, persze.

Egy ilyen világ mellé pedig nem is választhattak volna jobb zenét mint a Combichrist. A DMC3 klasszikus dallamai igaz eltűntek (bár jobban is jártunk talán a DMC4 nyáltól sikamlós Never Surrender remixe után), és a helyére szénné effektezett, torka szakadtából üvöltő darkos electro-rock került.

Hangerőt maxra, és olyan adrenalinpumpáló ritmust és őrült káoszt zúdít a játékosra hogy a badass arra már nem is kifejezés - mindemellett pedig tökéletes szinkronban működik a semmivel sem kevésbé kaotikus vizuális megjelenéssel. Egy absztrakt mestermű ami az igénytelenség és nemtörődömség felszínes rejtegetésének olyan bizarr fokát érte el, hogy az már-már művészinek titulálható.

Az utolsó amire számítottam volna tőle és tényleg meglepett, az pedig a kicsit sem rejtett társadalomkritika, amivel ráadásul a játék nem kiemelten foglalkozik, hanem a nagy egész része, csupán eszköz a történetmeséléshez ami viszont igazi Devil May Cry alapokon nyugszik. Mindezt megfejelve remek színészi játékkal, kiemelvén Louis Herthum munkáját Mundus szerepében ahol a MoCap és a szinkron zseniális összhatása egy már-már valódi személyt alkotott meg aki ráadásul tökéletesen illik a szerepébe, szintúgy a Vergil szerepében David De Latour.

 

Szavatosság az üveg nyakán feltüntetve

Aki követi és jobb esetben pénzt is ad a sorozatért, valószínűleg nem azért teszi hogy egyszer végigjátssza majd ott hagyja a süllyesztőben. Aki ezért választaná a DmC-t, költse inkább másra azt a pénzt, ráér ez még egy év múlva is. Elődei által teremtett hagyományhoz hűen a DmC rengeteg nehézségi szinttel és már-már embertelen kihívással operál. Bár a harcrendszert ért változtatások miatt a nagyközönség számára is barátibb a DmC, koránt sem jelenti hogy könnyű lenne. Magyarul 4-5 helyett csak 1-2x hagyjuk ott a fogunkat az első bossnál. Bizony a játék továbbra sem könnyű (Nephalim szinten kezdje aki már gyakorlott a műfajban, én is így tettem és nem érdemes alább adni), de erre még rá lehet tenni pár lapáttal: a Son of Sparda szinten a megismert helyszíneken teljesen újrakevert típusú és mennyiségű, új viselkedésmóddal ellátott démont apríthatunk be, a Dante Must Die ehhez hasonló csak brutálisan nagyot ütnek és még többen vannak, a Heaven or Hell-en pedig minden egy ütésből hal (minket is beleértve). Tetézzük a dolgot? Hell or Hell! Normál életerővel ellátott ellenfelek DMD-n látható mennyiségben, mi viszont egy ütésből halunk. Csak mazohistáknak. Ezek mellé persze jár valami jutalom is - új külső, millió concept art és persze achievement-ek.

Ha ez nem elég, vagy kiderülne hogy túl nagy fába vágtuk a fejszénket, még mindig ott a Bloody Palace, ami szintén egy hagyományos DMC feature: egy 100 szintes aréna, ahol aztán napestig lehet ontani a démonbelet. Sajnos ez a feature még nem elérhető, de ha minden igaz január végén (azaz a teszt írásától számítva napokon belül) (szerk: február 19. lett a megjelenési dátum, PC-n február 20) egy ingyenes DLC formájában elérhető lesz. Bár általában tökéletesen hidegen hagy hogy másokkal versengjek online ranglistákon, a DmC-be beépített leaderboard-ot kombinálva a természetéből adódóan magas újrajátszhatósági faktorral bizony nagyon hosszútávú szórakozást és nagyon sok újrajátszást jelent ez a rész is: még ha végigjátszani egy kis tapasztalattal 8 óra környékére lőhető be. Laikusnak ez nem tűnhet soknak, de fontos megjegyeznem hogy a Devil May Cry játékok sosem mutattak fel többet. Sőt, inkább kevesebbet, de ugye nem egy végigjátszásra lettek kitalálva.

 

Platform + Vitamin = Platformvita. Min?

A DmC és társai a műfajban nem arról híresek hogy PC-n nagyon el lennénk árasztva velük. Jogos a félelme annak aki PC port miatt aggódik: futni fog rendesen a gépemen? Az irányítás nincs elbaltázva? Mi van az optimalizáltsággal, random crash-ekkel? Fontos kérdések. Jelentem, a PC-s verzió tökéletesen az itteni igényekre lett szabva: talán túlságosan is. Az optimalizáció tökéletes: a játék röccenésmentesen fut durván 300-400 fps-el is akár egy jobb configon, az irányítás át lett szabva egér és billentyűzet kombinációjára (természetesen állítható hogy csak billentyűzettel játszunk ahogy a korábbi részekben is, csak akkor bukjuk a forgatható kamerát. Nem is baj, de egy-egy platform résznél bizony sajnos oda kell majd nyúlni az egérért is külön, vagy a center camera gombbal elforgathatjuk a kamerát arra amerre Dante éppen néz). A DmC 100% Steamworks támogatást élvez mind a digitálisan vásárolt mind a dobozos kiadások esetében, a cloud-ban tárolt mentések, az easter egg-ekkel teli achievement-ek hada csak a kezdet a lassan meginduló DLC áradat mellett - ebben skinek ill. Vergil lesz, mint játszható karakter.

//szerk: a Bloody Palace (ingyenes) megjelenési dátuma február 19.-re csúszott, PC-n február 20., a Vergil's Downfall 6 órás játékmenetet ígér február 26.-ától minden platformon, ami felér egy teljes értékű játékkal és 8.99$ -ba fog kerülni a DmC történései után játszódik, illetve a Dante skin-eket tartalmazó DLC már elérhető 3.99 euróért.//

Az ördög is elmorzsolt egy könnycseppet

Hibák. Aki keres, talál. A démonok tekintetében lehettek volna kreatívabbak a fejlesztők, a mellékszereplők igazán lehetnének kidolgozottabbak ha már ilyen kevesen vannak, illetve felfoghatatlan hogy hagyhatták ki a taunt-ot a játékból. Van akinek nem éppen szíve-csücske a steam (tessék szépen rászokni!), de még akik ellene is vannak, talán belátják hogy jobban jártunk mint a borzalmas Games for Windows Live-al, amit a CAPCOM hála égnek végleg maga mögött hagyott pár hónapja. Az új Dante is merőben más mint a régi volt - a 3 soros nyakatekert "like a sir" stílusú szarkasztikus Dante helyét átvette egy forrófejű utcagyerek akinek a kelleténél többször hangzik el a szájából a "Fuck" és a "Shit" szavak különféle variációi végtelenül egyszerű tőmondatokban. Zsigerből gyűlöltem a játék elejétől kezdve én is, higgyétek el. Viszont ahogy halad a történet és fejlődik a személyisége, lassan, nagyon lassan, de közelebb kerül a jól ismert Dante-hoz mind morál mind stílus tekintetében. De hangoztatom - ez egy reboot. Így tessék hozzáállni.

 

Én kérek elnézést

Amiért nem hittem a Ninja Theory-ban. A kezdetben rendkívül ellenszenves és irritáló Dante bőven szerethető karakterré érik a történet során. Az eredeti DMC-k világától annyira elütő dolgok mint az autós üldözés Vergil-el a volán mögött (nem vicc) bár egy trailerben borzalmasan néznek ki, a reboot világába tökéletesen belefér, és nem is lehet elítélni érte mint a DMC2 mutáns helikopter boss-át ami már-már a tini ninja teknőcökkel vetekszik. Ez DmC, és nem DMC. Ahogy a cím, úgy a játék is csak apróságokban különbözik elődeitől, még is teljesen más végeredményt kapunk. Jobb? Rosszabb? Egyik sem, csak más. A szintet megütötte, és az előítéleteim után messze több mint kellemes csalódás volt - új kedvenc iratkozott fel a toplistámra. Így kell jó reboot-ot készíteni, így kell az újraírás legnagyobb ellenségét (szerény személyem) meggyőzni úgy, hogy a játék befejezése után legszívesebben a CAPCOM ajtaját döngetném a folytatásért üvöltve. Ami egyébként jön, Vergil-el a főszerepben, februárban!

 

 

20 komment - szólj hozzá!

Star Wars: Squadrons - mégis kapunk új űrhajókat

Noha korábban a Motive azt állította, nem live service-játék lesz a Star Wars: Squadrons, most szerencsére mégis készülnek egy olyan frissítéssel, amely két vadonatúj űrhajót is hozzáad a csillagok között vívott csatákhoz.

World of Warcraft - támadnak az élőholtak

Rohamosan közeleg a World of Warcraft: Shadowlands megjelenése, de mielőtt átléphetnénk a túlvilágra, meg kell védenünk Azerothot a Scourge inváziójától. Az expanziót felvezető eseménysorozat ismerős helyekre kalauzol bennünket.

Egyre több Xbox One-játék támogatja a 120 fps-t

A visszafelé kompatibilitásnak és az új Xboxok erejének hála szépen bővül azon előző generációs játékoknak a száma, amelyek immáron akár 120 fps-sel is futtathatók az új konzolokon. De mi a helyzet a PlayStation 5-tel?

Fortnite - Galactus érkezése zárja az aktuális évadot

A Fortnite aktuális évada a Marvel karakterei körül forgott, és nem is érhetne stílszerűbben véget, mint Galactus érkezésével. A Világevő minden bizonnyal alaposan felforgatja majd a játszóterünket.

Marvel's Avengers - hasznosabbak lettek a társaink

A decemberi nagy frissítés előtt is kapnak pár újdonságot a Marvel's Avengers játékosai. A legutóbbi update bevezette a pingelési rendszert, amellyel célirányosan utasíthatjuk a gép által irányított csapattársainkat.

Napvilágot láttak a Cyberpunk 2077 achievementjei

A CD Projekt RED hazai frontjáról, vagyis egyenesen a GOG Galaxy 2.0-ról szivárogtak ki a játék megjelenése előtt a Cyberpunk 2077 achievementjei a leírásukkal együtt.

Íme, az Assassin's Creed: Valhalla utolsó trailere

Említettük már, hogy ma különösen sok launch trailert kaptunk? A játékmegjelenési naptárat látva ez persze egyáltalán nem meglepő, most éppen az Assassin's Creed: Valhallához tudunk egy utolsó kedvcsinálót mutatni.

Új Tolkien-könyv érkezik jövőre

J.R.R. Tolkien eddig ki nem adott írásaiból szemezget, és új részleteket árul el Középföldéről a The Nature of Middle-earth című kötet, amely jövő nyáron kerülhet a boltok polcaira.

Japánban befejezik az eredeti PS4 szervizelését

A PlayStation 5 érkezésével új korszak kezdődik, a Sony japán részlege már bejelentette, hogy az év végével befejezik az eredeti és az azt követő PS4-modell szervizelését. Azt még nem tudni, hogy ezt globálisan mikor lépik majd meg.

Megvan az Alba: A Wildlife Adventure megjelenése

A Monument Valley mögött álló ustwo games következő játékában, az Albában egy csodás mediterrán szigetre látogatunk el. Nemcsak, hogy felfedezhetjük a helyi állatokat, de olykor meg is kell őket védenünk.