Norbiii

Norbiii

34/F
Moderátor
üzenetet írok neki

30 éves a NES!

Link másolása
30 éves a NES, és én mint nagy Nintendo "fan", most megemlékeznék egy picit. :)

Szép Napot Kívánok Mindenkinek!

 

Eme blogomat picikét megkésve írom, de azért szeretném kifejezni nagy tiszteletemet a Nintendo előtt, hiszen 30 éves a NES! (Nintendo Entertainment System.) Egy harmadik génes, 8 bites játékkonzol, 1983.07.15.-én jelent meg Japánban. A Nintendo első játékkonzolja, (Persze ott a Color TV Games az előd, és a játéktermi dolgok…). A Nintendo második legsikeresebb játékkonzolja, 61.9. millió darabot adtak el belőle. Rengeteg jó game jelent meg rá, és akkoriban (is) nagyon népszerű volt. No de a NES sem magától "született”, most nagyon röviden leírnám, hogy hogyan:

 

A Nintendo:

 

1889-ben alapították, és először kézzel készített hanafuda kártyákat gyártottak. A Nintendo próbálkozott betörni a piacra, taxik, és szállodaüzemeltetéssel is foglalkozott. Aztán eljött az idő, és eljött a 80’s évek. A 80’s évek legelején már eléggé eluralkodott a kocsmai játékgépezés, és egyre több ember járt kocsmákba játékgépezni. A Nintendo látta ezeket a sikereket, és eldöntötte, hogy megtervez egy otthoni játékkonzolt, amely még kényelmesebbé teszi a játszást, és nem kell majd az embereknek kocsmákba járniuk, azért hogy játszhassanak. Itt érdemes megjegyezni, hogy a NES előtt is bőven voltak otthoni konzolok, csak 70’s évek közepéig, végéig, még annyira nem voltak elterjedve. Tehát itt jött képbe a Nintendo és megalkotta a NES-t.

A NES mint említettem mindenidők második legsikeresebb Nintendo konzol volt. Nézzük a listát: (Ezt a listát már említetem, de most egy kis ízelítő azoknak, akik esetleg nem látták.)

 

      1: Wii: 99.8. millió.

      2: NES: 61.9. millió

      3: SNES: 49.1. millió.

      4: Nintendo 64: 32.9. milló

      5: Gamecube:  21.7. millió.

 

A Wii állította meg a Nintendo leejtmenetét. Mint látható, hogy a NES-től egészen a Wii-ig, egyre romlottak a Nintendo gépek eladásai, de a Wii megtörte ezt a csúnya átkot, sőt: az első helyre furakotta fel magát. Na de akkor nézzük a NES-t.

 

Grafika:

 

A mai világban, mikor már HD tv-n futnak a játékok többsége, elég nehéz lehet sokaknak elképzelni, vagy beleélniük magukat pl: egy 25-30 éves NES játékba, pedig nagyszerű dolog volt. Akkoriban a NES grafikája olyannyira jónak számított, mint most egy Playstation 3/360 grafika. Eszméletlen volt. Hogy közelebb hozzam nektek ezt a grafikát, ezért egy picit elkalauzollak Titeket a régi idők játékaihoz, de csak nagyon röviden. Mivel a NES már színes grafikai teljesítménnyel tudott előrukkolni, az emberek nagyon szerették, persze nem csak ezért. A 70’s évek közepéig, végéig igazából nem nagyon voltak színes konzolok, és az is hatalmas dolog volt, hogy egyáltalán lehetett valamivel játszani. Gondoljunk csak bele, hogy akkoriban az is nagy szó volt, hogy két fehér pöttyel tudtak az emberek teniszezni, focizni stb…., nemhogy színes gamekkel játszani. Most nézzünk egy-két képet, amik kitűnően ábrázolják, gépek grafikái fejlődéseit: (Saját szerkesztés)

Játékkonzolok grafikai fejlődései:

 

 

Super Mario gamek, grafikai fejlődései, NES-től, a Wii U-ig:


 Abban az időben az számított a legnagyobb újdonságnak, hogy az emberek saját maguk irányíthattak valamit, és nem törődtek azzal, hogy most nem egy kifejlett karakterrel játszanak, mert nekik az a két fehér pötty volt az új, az volt az újdonság. Persze onnantól kezdve, eléggé begyorsult a videojátékok grafikai fejlődése. Szóval visszatérve a NES grafjához. Itt már nem pöttyök voltak, hanem valamelyest kidolgozott karakterek. Rendes színes háttér, és sok-sok játéknál remek zenék, amik a játék közben mentek.

 

Kazetta:

 

A Nintendo híres kazettái, amik a Nintendo 64-ig tartottak, hiszen az N64 volt az utolsó N kazettás konzol.  Az EU-s kazetták 10,4 cm széles, és 14 cm hosszúak voltak.  Bevallom őszintén, hogy én nem bánnám, ha mai napig is lehetne kazettákkal játszani. A kazetták nagyon megbízhatóak voltak, kevés volt az esély arra, hogy meghibásodjanak, ellenben a lemezekkel, ahol benne van a pakliban, hogyha nem vigyázunk rájuk, és ha nagyon összekarcoljuk őket, akkor működésképtelenné vállnak. Én is vittem már lemezt políroztatni. Szóval a kazetták szerintem megbízhatóbbak voltak. KB 10 évvel ezelőtt nekem is volt 15 SNES kazettám például , csak tönkrementek, mert ráesett a baszott nagy tv, és eltörtek. XD No de most nem is az a lényeg, hogy a kazetták voltak-e jobbak vagy a lemezek, téma még mindig a NES.

 

 

Játékok:

 

A Videojáték-ipar nagyon sokat köszönhet az első N konzolnak. Bár Mario előtte is létezett más néven, de itt nőtte ki magát a jó öreg vízvezeték-szerelő, és mostanra már világhírnevett szerzett magának. Számtalan nagy Nintendo cím, amellyel mostanság is játszhatunk, pont a NES-en indult útjára, hiszen számtalan régi-új gameket dob piacra az N, amolyan folytatásokat. Most nézzük pár játékot, amelyek megjelent erre a nagyszerű játékkonzolra:

 

      -Super Mario Bros: 1, 2, 3.

      -Duck Hunt.

      -Star Wars

      -Metroid

      -Wario’s Woods

      -Zelda

      -Yoshi

 

És még hosszasan lehetne sorolni. Ezen nevek többsége, ma is alap Nintendo címek. Itt még tán érdemes hozzátenni, hogy Super Nintendo-n nem egy NES gamet, dolgoztak fel, és kiadtak szebb grafikával. (Pl: Super Mario Bros)

 

 

NES Irányító(k).

 

A híres irányító. Összesen négy gomb volt rajta: Select, Start, A, B, és az irányító gombok. Ilyen egyszerű, de mégis nagyszerű játékvezérlő volt, amely igazodott a konzol piros színéhez. A géphez voltak még tartozákok, de a legismertebb, legkedveltebb a Zapper volt. Aki olvasta a Duck Huntos blogomat, az tudja, hogy működik, de aki nem, annak most röviden elmondom. A stukkert a képernyőre kellett szegezni, és egy bizonyos lézer segítségével lehetett használatba venni. Amikor a képernyőre tartották a Zappert, akkor a képernyőn megjelent egy lézerpont, és így lehetett becélozni az eltalálni kívánt állatot, személyt.

 

Nes zenék:

 

SNES zenékről már írtam, és szavamat adtam, hogy NES zenékről is írni fogok. A szavamat tartani fogom. Eme csodás konzolra történtek nagy alkotások, amely sok emberben örök nyomot hagynak/hagytak, de voltak olyan muzsikák is, amelytől az ember falramászott. És akkor egy híreset nyomassunk be:

Super Mario Bros:

 

Tehát 30 éves a NES! (Ezt a blogot kétszer kellett megszerkesztenem, mert mikor előbb kiraktam, akkor nem volt megtekinthető, ezért is ha bármi hiba lenne benne, akkor kérném szíves elnézéseteket!)

 

Köszönöm a figyelmet, További Kellemes, Szép Napot Kívánok.  

 

24.
24.
Norbiii
#21: Köszönöm szépen, hát akkor jó. :D És semmi gond. :)

trion: Thanks Haver. Az nem jó, ha lesz lehetőséged, akkor ne szalaszd el! :) (Nem tudom...)
23.
23.
trion96
Amúgy bocs Norbi h ide, de Praesegussal nem tudja valaki h mivan? Csak mert vártam tőle az mgs blogokat, de most megőrűlt.
22.
22.
trion96
Szokásos minőség Norbiii! Fater mesélte h neki volt. Sajnos én már nem tudtam játszani vele, mert addigra már nem működött :/
21.
21.
metercsiken
Remek blog!
Persze ez nem meglepő tőled! : )
Mást most nem is fűznék hozzá..... : )
20.
20.
Norbiii
#17: Köszi Krisztián, és igen. :)

Kedves SupahUnbuntu:

Őszintén meg kell, hogy mondja, hogy nekem is jobban tetszett a NES, mint az N64. Miért? Mert akkoriban nagyon megszerettem az oldalnézetes játékokat, és a Nintendo a 64-el, valamelyest végett ennek. Szerencsére nem teljesen, mert azóta is jönnek ilyen gamek, és a jó öreg Nintendo nem felejtette el, a régi törzsközönségét, akik ezen játékok miatt tértek át a Nintendohoz. :) Természetesen támogatom az új dolgokat, de én pont Donkey Kong, Mario és a többi remek cím miatt vettem Wii-t, és fogok venni esetleg Wii U-. Nekem ezek az igazi gamek.

Köszönöm Kedves SupahUbuntu, hogy hozzászóltál a bloghoz, és nagyon örülök, hogy tetszenek a blogjaim, ez nagy öröm számomra. :) Ígérem a továbbiakban is igyekezni fogok. :)

Yanez: HEHE XD Én is. :) Köszi Yanez. :D
19.
19.
Yanez
Pár napja, amikor megtudtam, hogy 30 éves a NES, biztos voltam benne, hogy blogot írsz róla. És voilá! :)
Én is rengeteg szép idôt köszönhetek eme konzolnak, boldog sz.napot NES! A blog pedig tiszteletreméltóan jó lett, GRAT!
18.
18.
Én a NES-t jobban szeretem, mint az N64-et, valahogyan könnyebben igazodok el a 8 pixeles játékokban mint a 64-esekben.
Az egyetlen bajom a nintendóval, hogy manapság már nem képes sok újat felmutatni. Először jön egy Super Mario Bros. egy Super Luigi egy Mario Kart egy Wario-s játék egy Donkey Kong egy Zelda és talán egy Kirby. Ezzel nem azt mondom hogy ezek nem tetszenek, vagy hogy rosszak, csak hogy a Nintendo tud ennél többet is.(Persze én is tudom hogy vannak más játékok is rá)
De legalább megmaradt olyan vállalatnak aki saját maga konzoljára csinálja a játékait (nem úgy mint a SEGA)
De boldogot a jó öreg NES-nek, neked pedig továbbiakban is jó blogkészítést, mivel nagyon tetszenek az írásaid. ;D
17.
17.
krisztian66666
Jó blog lett! Boldog szülinapot NES!
16.
16.
Norbiii
#13: Köszi a komit. Igen, a régi Mariook az igazi Mariok. :D
Viktor: Köszönöm Szépen G Mester Barátom! :) Nagyon kedves vagy, köszönöm. Végzem tovább a dolgomat, és írom a Nintendo-s, és nem Nintendo-s blogjaimat.

geri: Köszi geri, így van: Happy Birthday NES! :d

Még egyszer köszönöm Mindenkinek. Nagy öröm, hogy egy Nintendo-s blognál ennyi érdeklődés van, hihetetlen, de klassz! :) ÉLJEN AZ N! :)
14.
14.
ViktorG
Először is Gratula a blogodhoz Barátom. :)
Másodjára Boldog Szülinapot NES! :D
Harmadjára pedig csak így tovább....látom próbálgatsz újjat mutatni a Nintendo terén...kiváncsi vagyok, hogy hány százalékot növekedett a Nintendo részvénye, mióta reklámozod őket.... XDD

Negyedjére pedig: G voltam, pá.
13.
13.
RangerFox
Hogy régen mennyit hülyéskedtem a régi marioval. :D
Happy Birthday Nes!
12.
12.
EBR2000
#10: Ugyan az! XD
SNES vagy NES! Csak egy betű! :D
11.
11.
Norbiii
#4: Én is így voltam a SNES gamekkel, de szerencsére összejöttek a legjobbak. Pár éves lehettem. Superstar International Soccer, Deluxe, DKCR stb...mind-mind 10-15 ezer körül voltak, akkoriban eléggé drágák. De meg lettek, és hatalmas élmény volt, egészen addig, míg rájuk nem esett a bazi nagy tv. XD

Amúgy 3 éves korom óta játszom, akkoriban már Marioztam. :) :)
10.
10.
Norbiii
Kedves Fontos: Visszafele olvasván, köszönöm szépen. :)
EBR: Köszi haver, és nem SNES, hanem NES. xd
Frank: Köszi, hát az nagyon állat lehetett, akkoriban olyan mínusz 7 éves voltam. Köszi, és örülök, hogy tetszett. :)
Gamerdavid: Köszönöm, hogy hozzászóltál, remélem lesz alkalmad kipróbálni. :D
DON GONDOCS: Köszi a komit, és örülök, hogy emlékeket ébresztettem benned. :)
Raptor: Köszi szépen, és nagyon örülök. :)
Sanyesz: Köszi szépen Sanyesz, örülök, hogy komiztál, jól esett. XD

Köszönöm Szépen Mindenkinek, már megérte, ennyiszer átszerkesztenem. :)
9.
9.
Sanyeszpaloc$
Jó blog Norbi grat!
Happy Birthday Snes :)
7.
7.
DON GONDOCS
Megrohantak az emlékek, pedig nem szeretek a múltba visszanézni. A nintendo örök halhatatlan, fejlődik és megőrzi a régi éra értékeit. Jöhet akármilyen AAA-MS-SONY játék, akkoris a nintendo marad a number one.
6.
6.
Gamerdavid
Sajnos soha nem volt alkalmam ilyen régi jó dolgokat kipróbálni, de azért Boldog szülinapot!
5.
5.
FrankBlack
Ismét szép munka. Jó lett, grat a bloghoz :)
Nekem az eleje tetszett a legjobban, mert a nintendo ilyen mély gyökereiről nem tudtam. Érdekes volt.
Én még elég sokat kényszerültem kocsmákba játékgépen játszani, mert nem volt más. És valóban a nintendo hozta meg változást, mert én is akkor kezdtem el a játékterem helyett a haverhoz átmenni játszani, amikor neki vettek egy nintendot.

Jó kis blog lett ismét :)

4.
4.
Trapyd
Emléxem, amikor először láttam egy boltban NES t. A nyálam csorgott. Ha jól emléxem 100$ volt és nagyon nem fért bele a családi költségvetésbe.
3.
3.
EBR2000
Nagyon jó blog!
Boldog szülinapot SNES!
2.
2.
FONTOS!
#1: ój*
Rosszul írtam
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...