PaprikaJancsi

PaprikaJancsi

Zashchitniki

Link másolása
A legjobb szuperhős film

A szuperhős rajongók évek óta el vannak árasztva a hatalmas költségekkel járó Hollywood-i szuperprodukciókkal. Marvel már évek óta építgeti itt a moziverzumát többnyire jó alkotásokkal, és már pár éve a DC is beállt a sorba több-kevesebb sikerrel. Persze azért különálló szuperhős filmek is vannak, mint pl. az X-Men és a Deadpool mozik, de a felsorolásnak még mindig nincs vége, mert néhány hőst sorozat formájában kívánnak feldolgozni a gigászi filmstúdiók. Történetünk viszont nem a csillogó-villogó Hollywood-ban kezdődik, hanem egy sokkal ridegebb-hidegebb helyen, Oroszországban.


Úgy gondolták, hogy ha már sorban robbantanak kasszákat a szuperhős filmek, ő nekik is be kéne szállniuk, és megmutatni, hogy milyen fából faragták az orosz hősöket. Persze eredet filmekre nincs idő, mert a közönség már ki van éhezve a gigászi összeütközésekre, ezért hát gyorsan össze is pattintottak egy szupercsapatot, amely a Védelmezők névre hallgat. Ők nem akarnak bosszút állni, és nem is az igazság bajnokai, ők csupán a szép, szeretett hazájukat kívánják megvédeni. De kik is ezek a jótevő hazafik, akik rejtőzködve élnek szétszóródva az ország teljes területén? Mindjárt kiderül, de egy gyorstalpaló a sztorihoz.


Volt egy tudós aki emberkísérletekkel szuper katonákat hozott létre, de persze ez kicsit illegális volt, ezért hát a katonaság törvényszék nélkül az elpusztítására indult. Ez nem jött össze, mivel a tudós végül saját magából is nem e világi képességekkel bíró egyedet csinált. Hatalmas izmok, elektromos erő és kopaszra borotvált fejbőr, hogy még a hülyének is leessen, hogy ő gonosz. Célja olyan ördögi, mint a tekintete, vagyis az orosz titkos szolgálat szerűség neki is vágott, hogy felkeresse a rejtőzködő, visszavonult szuperhősöket. Gyorsan ki is derül, hogy bújócskában nem a legjobbak, mivel kb. 10-15 másodperc alatt mind a négyük pontos tartózkodási helyét megtalálták. Elfogásuk pár katona életébe került, de gondolván ennyi belefér, el is felejtették a dolgot.


Első megismert tagja a négy fős bagázsnak az Avatar rajzfilmből jól megismert kőmágusok sarja, Lernik, kinek ereje a kövek lebegtetésében rejlik. Később közli, hogy Ler-re változtatta a nevét, mellyel jól tükrözi, hogy az évek során már egy félig megtört személy lett. Utána megismerjük Khant, kinek képessége az emberfeletti gyorsaság, mely erőt ő maga kívánt megszerezni, hogy egy párbajban végre le tudja győzni testvérét. Viszont sajnos az erő elhomályosította elméjét, és öntudatlanul túlvilágra küldte fivérét. Harmadik tagja a csapatnak egy ember, ki át tud alakulni medveemberré, de akár rendes medve alakját is fel tudja ölteni. Ő attól retteg, hogy egyszer nem fog tudni visszaalakulni, és örökké medveként kell élni. Erre az által következtetett, hogy minden egyes átalakulás egyre inkább több időt vesz igénybe. A csapat utolsó tagja pedig egy csaj, aki áttetszővé tudja tenni önmagát, és a hőmérsékletét is szabályozni tudja. Nála még megemlítendő, hogy nem ismerte fel a többieket a találkozásuknál, mivel emlékezet kiesése volt. A nőt kivéve mind a három azért egyezett bele rögtön a védelmezők megalakulásába, mert a teremtőjük, a démoni Kurató újra felbukkant, és mindannyian egyetértettek abban, hogy el kell pusztítani, nem viheti véghez ördögi tervét. Így hát felkerekednek, elindul a csetepaté, lesz pár fordulat, és hát végül spoileresen megemlítve, legyőzik Kuratót, és megmentik az egész világot.


A történet összességben hozza a kötelezőt, viszont a karakterek bemutatása, és a háttérsztorik elmesélése művészien lett megkreálva, ami nem sikerült volna, ha a színészek nem adnak bele apai-anyait. Tényleg hatalmas plusz a színészi munkáért, mert ilyen jól eljátszott szerepeket még egy szuperhős moziban nem láttam.

A látvány és a hangzás bár nem volt eget rengető, de valahogy az összkép még így is fenomenális lett. A rendkívül jól összevágott harcjelenetek példaértékűek voltak. Ezáltal profin elfedték az alacsony költségvetés okozta animációs elmaradottságot. Így hát a gyenge látvány- és hangtechnika nem von le a film értékéből, főleg úgy, hogy minden más pontja a filmnek olyan mértékben kiemelkedő, hogy az ember ezt már észre sem veszi.


Összességében azt kell mondjam, hogy bármennyire is kételkedve ültem le a TV elé, ez a film minden eddigi produktumot maga mögé taszított, és ékes példával szolgál majd a később érkező szuperhős moziknak. Ez az amire eddig vártunk, végre elérkezett, a Védelmezők bevédték magukat a dobogó legeslegmagasabb fokára. Köszönjük Oroszország!

99.9 % (csak azért nem száz, mert remélhetőleg jön folytatás)

2.
2.
frankdelgado
Beszerezve, nézem megfele.!
1.
1.
sloth
Хорошо, спасибо
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...