Scoo

Scoo

?/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Mass Effect = Battlestar Galactica

Link másolása
Aki ismeri a két sorozatot azt veszi észre, hogy bizony alapjában véve nem is különböznek annyira egymástól. Miért is? Olvassátok el és kiderül.

Igazából nem szándákoztam erről blogot írni, de az azért megosztom veletek.

Miért is hasonlít a Galacticára? A Battlestar Galatica alapja az, hogy van egy robot faj, a cylon-ok, akik annak idején fellázadtak készítőjük, az emberek ellen. Hosszú csatározások után elvonulnak az űr egy szegletébe. Béke következik mivel a cylonokról nem lehet tudni semmit. A sorozat úgy kezdődik, hogy a cylonok ismét előjönnek és elpusztítják az összes ember bolygót. Mindössze egy csatahajó és pár tucat civilhajó marad meg. A cylonok végleg kiakarják írta az embereket. Az emberek menekülnek.

Ugorjunk a sorozat végére: Kiderül, hogy ez a robot vs ember háború egy örök körforgás. Sokszor megtörtént már az idők folyamán. Egy körforgás aminek nem akar vége szakadni. Ismerős, ugye? A különbség annyi, hogy itt a felsőbb identitás (Isten?) úgy tereli a két népet, hogy végül békét leljenek közösen a Földön. Egy ember+robot hibrid kislány a két faj megmentője (bár végül a kérdés nyitott, hogy sikerült e megtörni a körfogást) Mintha csak a synergy véget válsztottunk volna a Mass Effect 3-ban.

Összegezve: a szintetikus létforma elakarja törölni az organikusokat a galaxysból, ami már nem egyszer megtörtént. Végül a szimbiózis ad békét a két népnek egy felsőbb identitásnak hála.

Végül pedig álljon itt egy videó. Mass Effect trailer Battlestar Galactica stílusban:

14.
14.
Scoo
#13: Hát igen. A vége túl okos akart lenni, de túl béna lett. Van ez az álom teória, ami nekem is nagyon szimpatikus, viszont nem nézem ki a készítőkből, hogy ennyire átverjék az embereket, valamint, hogy ilyen okosnak nézzék a játékosokat, hogy majd maguktól rájönnek, hogy ez csak egy álom volt. Ugyanezért nem hiszem, hogy a matrixban Neo és mindenki más is csak egy program. A készítők alapból hülyének nézik a nézőket. Sokszor persze vannak utalások, hogy itt mélyebb dolgok is vannak, de ilyen nagy horderejű dolgokat nem hagynak csak úgy a levegőben lógni. Mármint úgy értem, hogy nem titkolják el a dolgot. Max nyíltan nyitva hagyják, mint ahogy az Eredetben is volt.
13.
13.
kevinbutler
#12: Mondjuk ha ügyesek vagyunk békét kötünk a kvariánok és gethek között, EDI meg Joker pedig jól elvannak egymással, hülyeséget mond a kisgyerek mégse beszélhetünk vissza neki. És ha azt mondja a geth-ek fellázadnak újra azt honnét tudja? Mivel 50000 évenként elővigyázatosságból kiírtja a galaxist. A relék robbanása nekem az Arrival DLC miatt volt fura, ott arról beszélt Kenson vagy ki, hogy ha a relék felrobbannak a keletkező energia elsöpörhet egy egész galaxist. Itt pedig már akkora energiák vannak, hogy a tömegrelék maguktól felrobbannak, az embereknek meg pont semmi baja lesz tőlük. A Citadella-ból pedig svájci bicskát csináltak egyszerre tömegrelé, millióknak otthont adó mesterséges város, otthont egy idóta AI-nak, szuperfegyver ami képes megváltoztatni a galaxis összes lényének DNS-ét, irányítani az összes gépet vagy elpusztítani azt. Ja és a készítők is belátták már, hogy hibáztak http://www.pcguru.hu/pcguru/hirek/a_bioware_osszecsapta_a_mass_effect_3_veget
11.
11.
Scoo
#9: Olvastam róla, hogy eredetileg valami dark enegry lett volna a megoldás, nem ez.
Hogy őszinte legyek, amikor képbe került még a játék elején ez a csodafegyver azt mondtam a haveromnak, hogy tuti nem ez lesz a megoldás, mivel ez nem volt felépítve, amolyan lusta író megoldás. Hirtelen ott terem a semmiből a megoldás csak meg kell építeni. Mindenesetre ezt még el is néztem volna nekik.
10.
10.
Scoo
Na jó. Akkor még egyszer: 100% biztos vagyok benne, hogy a hasonlóság nem direkt. Csak érdekességképp írtam. Sajnos a játék vége el lett cseszve, maga a játék viszont nem és az addigi út az nem.

Boonmi: megnézem még egyszer a mátrixot. Nagyon rég láttam. Lehet igazad lesz, akkor pedig nagyon félreértettem. Azt mondjuk sose értettem Neo miért látja a valós világban is a gépeket. Viszont ha igazad van, na akkor annak a filmnek sincs sok értelme :)
9.
9.
SWBF2
Scoo, igazából a mai világban nagyon nehéz bármi igazán eredetit csinálni, és ez mindenre igaz (zene, filmek stb.). Az emberek mindig azzal dolgoznak, amijük van, és amilyen hatások érték őket életük során. Gondolom a Mass Effect készítői (vagy csak írói?) imádták a BG-t, így ez megragadt bennük. Az emberek nagyobb része, amikor alkot, ezeket a hatásokat először fel sem ismeri, pedig ott van benne, és jobban hat rá, mint gondolja. Erre jó (bár extrém) példának a fantasy műfaja. Tolkient mindenki olvasta, gyakran elsőként, így a legtöbb hagyományos fantasy mű a tolkieni alapokra, alapra épül valamilyen szinten (persze ennek más okai is lehetnek).
Visszatérve a ME-re, nem tudom, hogy ez a hasonlóság szándékos-e, de nem hiszem, hogy a dolog direkt lopás lenne.
6.
6.
kevinbutler
Szerintem csak a geth-ek és kvariánok háborújára igaz amit írtál, a végét egyszerűen összebarmolták és elkapkodták, eredetileg nemis ezt tervezték, csak lelépett Drew Karpyshyn, az előző 2 rész írója.
1.
1.
Scoo
Rég láttam már a BG, így annyira kristálytiszán nem emlékszem rá. Meg persze azért egyenlőségjelent nem húznék a két történet közé.
Az ME vége pl a Mátrixra is nagyon hajaz. Olyan, mint mikor a Mátrix 2 végén felajánlják Neonak a döntést:
1: megpróbálja megmenteni Zyon-t, de végül valószínűleg a gépek nyernek (hatszor már sikerült nekik) és meghal az összes ember (Öld meg a repeareket)
2: áldozd fel magad és akkor rebootol a rendszer, de hat ember újralétrehozhatja Zyont (Irányítsd a Reapereket)

Ehhez képest Neo a harmadik megoldás mellett dönt. Feláldozza magát és a kódja elterjed az egész matrixban. Végül a gépek és az emberek harmóniában élnek tovább.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...