slawter

slawter

Maszk Projekt - Magyar horrorfilm

Link másolása
Egyre népszerűbbek a kickstarter projektek, már hazánkban is. Ugyan a lehetőségek még meglehetősen korlátozottak és messze vagyunk az "amerikai álomtól", azonban érdemes minden lehetőséget megragadni.

Így tettünk mi is, és most leendő filmünkhöz próbálunk összeszedni egy kisebb - ám számunkra annál fontosabb - összeget, bízva abban, amit a kickstarter és a hozzá hasonló kezdeményezések nyújthatnak és jelentenek. Valamint bennetek, leendő nézőkben!

Horrorfilm és Magyarország. Sokaknak nevetségesen cseng, azonban ez minket inkább csak még jobban feltüzel a munkára. Célunk az, hogy egy igényes, aktuális és mindenekfelett erőteljes mozgóképet hozzunk létre, a félelemkeltés zsánerén belül.

A film középpontjában az emberi hatalomgyakorlás, a kiszolgáltatottság és a társadalmi romlottság áll. A mű egy kamaradarab lenne, amely a brutalitást nem öncélúan, hanem szemléltető és nyomatékosító eszközként alkalmazná, a főszereplőt pedig görbe tükörként használná a társadalom felé.
A filmet a tervek szerint januárban, vagy legkésőbb februárban forgatnánk. Az emberi komponens már el van rendezve, csupán a technikai apparátust kellene kiegészíteni.

Ehhez kérnénk a támogatást, ugyanis a teljes mértékben saját pénzből készülő filmhez nagy segítség lenne a fenti összeg, amely a világításra és a sminkkészletre (művér, latex...) menne el.

A támogatóknak a film végén/elején hirdetési felületet, valamint nevük megemlítését a stáblistában tudjuk felajánlani - viszont egyéb ötletektől sem zárkózunk el.

Előre is köszönjük a segítséget mindenkinek, aki akár a legkisebb összeget is rászánja arra, hogy egy cél, egy álom teljesüljön.

Itt tudod támogatni a projektet: http://www.webse.tv/index.php?o=460677 

3.
3.
Hubert Cumberdale
Sajna anyagilag nem tudom támogatni, de azért szurkolok, mert a linkelt oldalon amit írtál kommnetbe a sztoriról, az elég érdekesen hangzik. :) Sok sikert!
2.
2.
slawter
Köszönjük! Azon vagyunk, hogy minél jobban megháláljuk mindenkinek és egy valóban jó filemt hozzunk létre.
1.
1.
K2 The Highest
Megy majd a támogatásom! Ahogy belépek a rohadt Ebankba.
Hiszek még az emberekben.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...