slawter

slawter

4DX - A mozi még sose kelt ennyire életre!

Link másolása
A Lumière fivérek is tátnák a szájukat!

Pi felkel és a fedélzet felé veszi az útját. A hajó fájdalmasan nyögő padlója remeg a lába alatt. A mi végtagjaink is érzik a baljós bizsergést. Ahogy kinyitja a viharba vezető ajtót, arcát esővíz csapja meg. Ahogy a miénket is. A hánykolódó hajó kiszámíthatatlanul imbolyog a tengeren, vészjósló mozgását mi magunk is érezzük, ahogy a széksorok egyszerre kezdenek őrült táncukba. Nem sokkal később Pi a hullámok közé merül. Lassan, de állhatatosan az egész terem követi őt, majd néhány másodperc múlva együtt jövünk a felszínre, hogy folytatódjon Pi története...

Próbáltam átadni azt az élményt, amit a 4DX nyújtott a mai napon, de sajnos írásban szinte megközelíthetetlen az a hatás, amely a terem elsötétülte után vár a nézőre. Ami eddig csak az olyan szórakoztatóhelyek sajátja volt, mint például a LEGOLAND, most sokkal több ember számára érhető el, sokkal fejlettebben és hosszabb időben. 5-10 perces filmek helyett ezúttal több órás mozik alatt üzemel az összes érzékszervre ható műsor.

Ráadásul Európában először Magyarországon. A csepeli mozi után egy újabb mérföldkövet helyeztek el hazánkban, a Cinema City több mint egymillió eurós vállalkozásának képében ,amely okkal vonzhatja a mozi szerelmeseit és a különleges élményre vágyókat Budapestre, külföldről is.

Remek lehetőségek és élményszámba menő szórakozás rejlik a 4DX-ben, ugyanakkor nem árt észben tartani, hogy nem szabad a filmet vásári mutatvánnyá degradálni. Ez természetesen a készítők kötelessége, így nekünk jelen pillanatban nincs más dolgunk, mint jegyet váltani, és hagyni, hogy a 4DX rabul ejtsen minket, mi pedig engedelmes - és kalandra kész - túszokként sodródjunk az eseményekkel.

 

Forrás: mindennapegyjofilm.web4.hu 

16.
16.
slawter
#15: Ez engem is foglalkoztatott, de amikro megkérdezték a koreai fejeseket, azt mondták, hogy nincs akadálya, hogy kaját vigyél be - bár ők is azt javasolták, hogy inkább előtte egyen az ember.

De szerintem dőreség lesz, ha beengedi kaz ételt. Nagyon tudnak rázni a székek, arról nem is beszélve, hogy a teli üdítősdoboz egy kis lökéstől képes kiborulni, a popcornról nem is beszélve. Szóval szerintem az italtartók aszékeken hamar cska dekoratív tárgyak lesznek. Ha viszont nem lesznek kititlva, szerintem megy majd az anyázás, mert tuti hogy csomó embert leöntenek, összekoszolnak majd.
15.
15.
hakydakillah
14. hát pár eleve a prezentációban bevetették a kellemetlen illat poént, szóval eleinte tutira lesznek ilyenek. A reklámban viszont elég durván rázkódnak a székek. Egy ilyen vetítésre engednek popcornt bevinni? Mert szerintem ilyen rázkódás mellett a felét kiszórnám azt tuti :-D
14.
14.
slawter
#13: Meglepő mód pont annyi, hogy hatásos legyen, se nem túl sok, se nem kevés, szóval jól eltalálták :). A szagok terén sajnálom, hogy gusztustalan dolgok is lesznek - szeirntem tuti les, aki hányni fog :P De a puskapor, az égett gumi, a birágillat... marha jó ötlet :)
13.
13.
hakydakillah
Erről eddig nem is hallottam :-D Most olvastam utána, elég érdekesen hangzik. És mondjuk az a víz mennyisége csak valamilyen szimbolikus, vagy mindenki a képét törölgette?
Már mondjuk előre látom, hogy a folyadék / illat előnyt, majd Adam Sandler fogja a legjobban kihasználni :-D
A másik ami beugrott - ments Isten pornót nézni 4DX-ben moziban :-D Bele sem merek gondolni mivel spriccelnének arcon minket egy-egy jelenet végén :-D
12.
12.
Stranger
#10: Én is azt hittem amúgy.
11.
11.
slawter
#10: Semmi gond, hiszen voltaképp semmi nem történt, csak én tudtam vllamit, amit az ovlasó ne mtudhat és leírtam, miután írtad, no problem.

Am azért írtam így az egéeszet, hátha másnak is szemet szúr, aki viszont mondjuk úgy, kevésbé szalonképesen közölné mondandóját.
Ugyanis naponta látni, hogy egyes bejegyzéseket elég durván támadnak itt, mondván "ez nem blog""elveszed másoktól a helyet""ennyit minek írni...".
Na iylet nem szeretnék, remélem nem is lesz - úgyis én nyené kavitában :D.
10.
10.
Scoo
#9: Heló!

Akkor visszaszívtam. Direkt azért néztem meg a forrást, hogy csekkoljam a blogodat és ott láttam kulturcafe az eredet, így azt hittem csak átvetted. Bocsi. Természetesen semmi gond nincs azzal ha az ember a saját tartalmát rakja ide oda. Sőt! Így külön örülök is, hogy személyes tapasztalatot osztottál meg, velünk, mivel egyébként én se olvastam volna el ezt máshol.
9.
9.
slawter
#8: Heló!

Ez tlejes mrétékben saját tartalom, amihez nem volt kedvem - és értelme s sok eltt volna -, ha 3 helyre teljesne mást írok le.

Nos, mivel láttam, hogy mások is odateszi ka saját blogjukat, forrásba - sőt, sokszor át is visz a forrás, csak egy része van itt kinnt -, ezért én is betettem a blogom nevét alulra - gondolom ennyi cska megengedhető.

És mivel a cikk a Kulturcafenak köszönhetően születhetett meg, mivel annak a képviseletében voltam a rendezvényen, ezért természetes, hogy a FŐ blofogomon (a mindennapon) kiteszem a linkjét. Viszont a GK-ra, ahova szoktam feltenni a saját blogomból, és teljesen új tartalmat, cska ide, ide csak a mindennap nevét szoktam kiírni - megjegyzem, néha, talán ezzel együtt 3 ilyen ha volt.

És hogy miért tettem ide is ki ezt a cikket? Mert mások ovlassák a kulturcafet, mások a mindennapot és mások a GK-t. Én pedig azt akarom, hogy az írásaimat minél többen olvassák, azért írok, azért vezetek blogokat 3 éve voltaképp tök ingyen, rengeteg energiát felemésztve.
Így ennyi engedtessék meg,
8.
8.
Scoo
Örültem, hogy írtál róla, de aztán látom, hogy forrás: mindennap....
Ph, csalódás.
Arra rákattintva viszont ott meg ezt találtam: Forrás:
http://www.kulturcafe.hu/film-hir/4dx-magyarorszagon-benne-vagyunk-filmben

Nos, ha ezt a fórumba írod (ami egyébként szar, szóval értem én) akkor oké, de ez egy blog. Tessék saját tartalmat felrakni!!!!!!
7.
7.
ground
Biztos jó lehet.
De én valami jó kis horrort néznék meg 4DX ben.
6.
6.
Gorre
Mondjuk a 3D-t is utálom, de azért egyszer ha lesz lehetőségem, akkor kipróbálom ezt is.
5.
5.
slawter
#3: A 4DX egy nagyon jó élmény. Ahogy a hullámvasút is az, vagy a goakrt, vagy az airsoft... Ennek is ugyan úgy megvan ahelye, mint bármelyik másik szórakozásnak. Arról nem a 4DX tehet, ha szar filmek kerülnek rá. Ezt ne flejtsük el. Maga a rendszer meg az élmény pedig nagyon jó. Legalább egyszer tényleg ki kell próbálni - mégha közhelyesen is hangzik.
4.
4.
Norbiii
#1: A mai filmekkel egy gond van: Többnyire csak a látványra adnak, és nem a jó sztorira. Pl: Jobb a Die Hard 1,2,3, mint speicel a 4, és elvileg az 5.
3.
3.
Yanez
4DX-akkora marhaság, mint egy dlc a játékoknál: megpróbálják elhitetni veled, hogy ez tényleg kell neked, közben nem. De azért értékelem, hogy próbálkoznak, mert azt kell.
2.
2.
slawter
#1: A legjobb megoldás az lenne, hogy ha csak a legjobb filmeket tennék 4DX-be. Vagy külön csinálnának rá, mint ahogy IMAX-ban is vetítették a cápás meg dinoszaurruszos filmeket.
1.
1.
Sun9us
Mi lenne, ha csak simán jó filmeket csinálnának?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...