Huszonöt film, amelyek nem kerülnek rangsorolásra. Benn vannak a legjobbak között, itt már felesleges szőrszálhasogatás lenne egyiket a másiknál nagyobb piedesztálra emelni. Mind joggal és érdemesen került a felsorolásba, mindre igaz azon közhellyé szelídült állítás, miszerint "Ezt kötelező megnézni!".
Gonosz halott 2. - Sam Raimi trilógiájának második része
szemtelen mód voltaképp az első film újrafeldolgozása, azonban egyszerű
remake-nél jóval többről van szó, mint ami elsőre látszik. A Gonosz
halott 2. ugyanis elődje minden pozitívumát megtartva, azokat
kiegészítve és magasabb szintre emelve jeleníti meg a vásznon. A történet nagy
vonalakban az első részre építkezik, azonban szerencsére elegendő újdonságot
tartalmaz a cselekmény, hogy ne legyen végig kiszámítható az események
sorozata.
A film a brutalitásban, abszurditásban és groteszkségben messze túlszárnyalja
elődjét, mindezt még humorosabb és morbidabb formában. A gazdatest ellen
forduló kéztől kezdve, az őrülten kacagó szarvasfejen át, egy másik dimenzióba
nyíló időkapuig számos furcsa és már-már beteges képsorok csak a jéghegy
csúcsát képezik.
A Gonosz halott 2. képes volt arra, ami oly ritkán sikerül a folytatásoknak és
újrafeldolgozásoknak, vagyis minden tekintetben túltett a pompás első részen, ezzel
pedig örök helyett szerzett magának a horrorfilmek klasszikusai között.
Tortúra - Stephen King adaptáció. Méghozzá a legjobbak közül való. A Paul Sheldon író szerencsés megmeneküléséből lett kínszenvedés rémtörténete két dolognak köszönheti abszolút előkelőségét a horrorok között: Colorado elszigetelt, nyomasztó hangulatú hegyvidékének, és Kathy Bates letaglózó játékának. De főként az utóbbinak, ugyanis Annie Wilkes képes volt olyan szintű feszültséget generálni a filmben, félelmet kelteni a nézőben, hogy egyaránt nyűgözte le a rettegésre vágyó publikumot és kritikusokat is - no meg megannyi zsűrit, akik ijedtükben számos díjjal halmozták el, köztük egy Oscarral is.
A bárányok hallgatnak - Jonathan Demme műve a székébe szegezi a nézőt, egy olyan nyomozásra invitálja, amit nem felejt el, amíg él. A bárányok hallgatnak egy sorozatgyilkosos alapra építkezik, némi krimis kikacsintással, azonban a felszín alatt sokkal több van egy egyszerű nyomozásnál. Demme mesteri érzékkel mutatja meg, hogy a horror elemekkel vegyített fim legnagyobb erénye nem a nyers brutalitásban és az erőszakban van, hanem a fantasztikusan kivitelezett feszültségkeltésben és drámaiságban. Ez pedig minden idők egyik legnagyszerűbb "játékának" ad teret, Lechter és Starling kapcsán. Monológok marnak az elmébe, dialógusok szedik szét a bensőt. Nem kell fegyver, tettlegesség: a szó a az eszköz és a száj az erőszakoló, ami kimondja...
Deliria - Michele Soavi művét sokan az egyik utolsó bástyának nevezik, amikor a slasher illetve a giallo szóba kerül. Nos, nem véletlenül. A színházi miliőbe ültetett film ugyanis kiválóan ötvözi a fenti zsánerek legjobb tulajdonságait és az egyedi elemeket. Titokzatos elkövető, véres gyilkosságok, zárt tér... Megannyi ismerős elem, mégse bánjuk őket, hiszen a lehető legjobb módon kerülnek elénk, továbbá kiváló hangulat és számos ötletes megoldás - főként a színház adta lehetőségek -, kíséretében érkeznek. Még a közepes színészi játék sem ront a remek összképen - a hasonszőrű művek amúgy sem az egetrengető alakításokról híresek -, így bátran ajánlható mindenkinek a Deliria egy véres próbatételre.
A dolog - Az ismeretlentől való félelem ugyan annyira emberi vonás, mint a harag vagy a gyűlölet. Mindenkiben ott lakozik, ezáltal nem csoda, hogy a horror műfajban is számos esetben használják fel alappillérként. Az viszont már más kérdés, hogy az esetek többségében ezen elem alkalmazása gyengén vagy teljesen sikertelenül történik. John Carpenter azonban 1982-ben megmutatta, hogyan is kell egy remek alapot és szituációt kihasználni, annak minden előnyével és lehetőségével. Több tízezer éves, titokzatos és agresszív idegen létformát szabadít rá tizenkét emberre, akik távol a civilizációtól idővel azt sem tudják, ki ember és ki valami más.
Ezek a filmek a közönség, a szakma szerint is jó filmek. A angytöbbség azt mondja, hogy jók, nagyon jók, többekre hogy mestermű.
Ezeket veszem figyelembe a saját véleményem mellett. Azt hsizem, ez így elfogadható álláspont, nemdebár?
- ami szintén szubjektív ^^
A bárányok hallgatnak + A dolog (A valami) az a 2 film amit láttam is már erről a listádról, nagy kedvenceim nekem is.^
IMDB mondjuk nem, de hát az voltaképp érdektelen oldal.
Ezentúl azt se felejtsük el, hogy ezek a besorolások elsősorban az emberekre gyakorolt hatások alapján születnek. Azok alapján pedig lehet, hogy valakinek a Psycho is felér egy tömény gore filmmel, viszont A bárányok hallgatnak lehet hogy egyeseknek nem több egy, az átlagosnál kcisivel merészebb drámánál.
Konkrétan a film kapcsán:
(...) a készítőknek sikerült ügyesen egy ennyire erőszakos és nyugtalanító horrort thrillernek álcázniuk, és még azelőtt becsempészni a mozikba, hogy erre bármilyen cenzor felfigyelt volna." Rob Hill
És hogy miket veszek elsősorban figyelembe egy film besorolásánál a horror esetében:
Horror szó: Latin eredetű szó, jelentése: iszonyat, félelem, rémület, undor, utálat.
"A horror meghatározása a tiszta érzelmi visszatetszés." Mondo Argento
A bárányok hallgatnak ezen kívül rengeteg helyen van horrornak mondva - sőt, egyes helyeken thrillernek nem is mondják. A fentiek alapján és a filmet nézve ez teljesen érthető is.
Bár a Tortúra is remek film szerintem és az sem horror.
A listából A dolog tetszett még nagyon, az Evil Dead nekem kicsit már trancsír ^^
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.