John Ajvide Lindqvist regényéből, ami nálunk Hívj be címmel jelent meg már készült egy svéd filmváltozat, Let the Right One In (2008), ahogy azt már megszokhattuk hamarosan el is készült az amerikai remake. A film rendezője az a Matt Reeves aki korábban a Cloverfieldet is jegyezte, ám ami még ennél is több okot adott a bizakodásra, az hogy az eredeti regény szerzője is részt vett a munkálatokban, az eredmény pedig meglepően jó lett.
A történet a ’80-as évek elején játszódik az új-mexikói Los Alamos városában. A magányos 12 éves Owen életében komoly fordulat következik be amikor a szomszédba költözik a szintén 12 éves Abby az apjával. A két igencsak sérült fiatal hamar összebarátkozik, azonban a lánynak van egy igencsak sötét titka, mégpedig, hogy vámpír. Ennél többet tényleg vétek lenne elárulni a sztoriról.
A film elején látjuk Owent amint maszkkal az arcán egy kést szorongatva pózol a tükör előtt, mintha a slasher horrorok valamelyik „hősét” imitálná. Már ekkor nyilvánvaló, hogy valami nagyon nincs rendben vele, aztán ahogy halad a film, úgy értjük meg mitől is vált ilyenné. A szülei különköltöztek, azonban ez egyáltalán nem akadályozza meg őket abban hogy rendszeresen veszekedjenek a telefonon keresztül, ráadásul Owent az iskolában is kiközösítik és durván zaklatják. Az anyja szinte ki sem engedi a kezéből a borospoharat, miközben a háttérben folyamatosan keresztény prédikálás szól a rádióból vagy a TV-ből.
Owen és Abby barátsága nagyon érdekesen van megjelenítve. Bár Abby borzalmas dolgokat művel, azonban mivel ő az egyetlen, akitől bármiféle őszinte szeretet vagy törődést kap Owen, teljesen érthető és átérezhető, tehát ahogyan hogy túllép ezen. Van valami végtelen ártatlanság abban, ahogy ez a két 12 éves gyerek a körülöttük zajló brutális erőszakra reagál, koruknál fogva nyilván fel se fogják a dolgok súlyosságát. Abby ugyan már több száz éves is lehet (nem derül ki pontosan) de mind testileg mind lelkileg megmaradt 12 évesnek, ami csak még hitelesebbé teszi az egészet. Itt jön a képbe Chloë Moretz tehetsége, hiszen mint általában itt is egy korához képest érettebb karaktert játszik, és bár sugárzik belőle valami nyugodt (és talán kiábrándult?) bölcsesség, mégis végig érezzük, hogy Abby csupán egy szerencsétlen sorsú kislány.
Ami nagyon tetszett még az az, hogy a film egyáltalán nem didaktikus és szájbarágós, annyira nem, hogy a film egyik legfontosabb fordulatát, ami Abby és Owen kapcsolatát új megvilágításba helyezi, mindössze egy pár másodpercig mutatott fényképpel oldja meg. Nehéz így írni róla, talán nem is igazán érthető, amire gondolok, de senkinek nem akarom elrontani az élményét azzal, hogy lelövöm a csattanót.
Ahogy ez a fenti sorokból is leszűrhető a filmnek elképesztően erős hangulata van ami pillanatok alatt képes magába rántani a nézőt a hideg képekkel és a hátborzongató zenével. Matt Reeves remekül használja ezeket, a főleg európai művészfilmekre jellemző eszközöket. Ebből is következik, hogy a Let me in nem egy horror vagy fantasy film, persze ezek az elemek is megvannak benne azonban ennél jóval többről van szó. Még csak nem is mondanám azt, hogy ezek csupán a hátterét adnák a cselekménynek, hiszen nem erről van szó, a film szerves részét képezik, azonban nem ezeken van a hangsúly. Ez pedig csak nagyon kevés filmnek sikerül elérnie, már csak ezért is különleges alkotás ez a film.
Összességében egy rendkívül erős hangulatú és elég komoly problémákat vizsgáló, remek dráma a Let Me In némi természetfeletti beütéssel, a filmvégi medencés jelenet pedig felejthetetlen, nagy hiba lenne kihagyni. Verdikt: 8/10
( Semmi infót nem találtam, hogy a filmnek lenne magyar címe, vagy bemutatták volna itthon, azonban húgom mondta, hogy 1-2 hete látta hogy a super TV2-n ment a film szinkronosan, tehát van magyar változat de lehet csak letöltés útján lehet beszerezni)
Óóó ember, az a film...
Erről az amerikai remakeről sajnos (szerencsére?) nem tudok nyilatkozni, pedig felkeltette az érdeklődésemet amit írtál.
Nekem erről a vámpír-témáról mindig a szexuális ragadozók és perverzek világa ugrik be, nem véletlenül: eredetileg az elfojtott, majd felszabadulásakor kontrollálhatatlan szexualitás szimbóluma volt ez a fiktív kór, az érzékiségé és állati ösztönöké, mely így - fantasykben - remek eszközt ad a készítők kezébe hogy ezeken a számkivetett, karizmatikus ösztönlényeken keresztül zavarba hozza, megrémissze és társadalmunk kötöttségein elgondolkoztassa a nézőt vagy olvasót.
Vagy játékost...
Emlékeztek arra kb. 10 éves kislányra a TEV5: Skyrim-ból, aki gyerekként lett vámpír, majd úgy is maradt?
Förtelmesen gonosz, elvetemült kis szörnyeteg lett belőle, igazi több száz éves ragadozó bestia. A Dark Brotherhood rejtekhelyén találkozhattunk vele először, mikor is éppen megosztotta bérgyilkos társaival legfrissebb kalandját, melynek során egy vélhetőleg pedofil felnőtt férfit tett el láb alól, visszaélve annak gyermekek iránt ápolt beteges vágyaival...
Rohadtul kényelmetlen érzés fogott el ekkor a játék során, és a fantasy keretein belül pontosan ezért tökéletes eszköz a vámpír-sztori.
Egynek jó... A TES világának részeként kifejezetten szeretem ezt a kis adalékot, a vámpírizmust.
De...
Sajnos az eredeti Engedj be! főszereplői gyerekek, a kirekesztettség és magány érzetét lenne hivatott a film átadni nekünk, de sajnos számomra ez nem sikerült neki.
Nem lehet egy filmet ugyanis kedvelhető karakterek nélkül levezényelni nekünk, mert ez esetben nem várhatja azt a rendező hogy élvezzük a filmjét.
Legalább minimális együttérzésnek vagy rokonszenvnek meg kell lennie! Hell, még a Rém sorozatgyilkos főhőséért is jobban drukkoltam mint ezért a két gyerekért, hiszen az ő történetük valódi, mély dráma helyett teljesen a vámpírizmus köré lett fonva, de nem mint szimbolikus elem használta ezt, hanem mint -felvetőlegesen- valóságban is létező kórt.
A pszichopatának készülő kisfiú persze a valóságos problémák kivetítője lehetne történetünkben, de nem: sajnos többet foglalkozunk a vámpírsággal, és hiába fektettek nagy hangsúlyt erre a mitikus kórra, nem sikerül hihető párhuzamot vonnia a film alkotóinak az őrületbe tartó fiú és az életben maradásért szenvtelenül mészárló kislány között.
Sajnos én nem tudtam mit kezdeni így a filmmel, miután a gyermekinél némileg kevésbé ártatlan, már-már szenvedélyes szerelem a két "fiatal" között engem nem tudott megszólítani...
Nem is bánom, mert mint egykori sznob haveromról kiderült a film nézése közben, ő beindult a kislányt játszó színész kiscsajra (!), ami szerintem jól mutatja milyen perverz baromság egy történetet gyerekkorú vámpírokra építeni, hiszen így eredeti szimbolikájából csak a magány ültethető át, esetleg lehet kóstolgatni az erotikát, de az meg egészséges felnőtt emberben legfeljebb undort tud kiváltani, de izgalmat semmiképp sem...
A kislánynak éppen ezért élveznie kellene a vérszívást, hiszen így hasonlítana azokra a vélhetőleg mindenki által ismert valóságos hedonistákra, akik nem bírnak a vérükkel és ezért folyton a tűzzel játszanak.
Mivel a történet melankóliájában ez az elem is elveszik, így nem marad más csak egy unalmas, felszínes dráma, mely borzasztóan erőltetett módon akar bennünk szimpátiát ébreszteni két olyan karakter iránt, akikkel szemben a való életben képtelenek lennénk, joggal.
UI: Nincs semmi érv ennyi idős korban a sorozatgyilkos-fétisre -az elmebajon kívül... (...Higgyétek el, nekem sem volt egyszerű a gyerekkorom, tehát tudom miről beszélek.)
Így a főszereplő kisfiú is a kislányhoz hasonlóan azonosulhatatlan karakter marad. Ennek nem lenne muszáj így lennie, hiszen a felesleges vámpír-szál helyett a tényleges, életbeli problémákra helyeződhetett volna a hangsúly, és akkor többet megtudunk a két kitaszítottról, a helyzetük jobbítására folytatott próbálkozásaikról.
Azonban azt látjuk hogy ebből a helyzetből a kór miatt nincsen kiút, tehát még a film üzenete is káros a számkivetettekkel szemben, bár ez esetben helytálló: (ezüst)golyót a fejbe xD
Fáj a szívem ha belegondolok abba hogy mi sülhetett volna ki a történetből a természetfeletti ökörségek nélkül...
Mivel többen azt hangoztatták mielőtt a svéd filmet (3/4-ig) láttam, hogy ez aztán a vámpírsztorik csúcsa...
Ebből így sajnos csak szűrődött le számomra, hogy ennek a műfajnak természetes környezetén, a hagyományos fantasyn kívül nincsen semmi létjogosultsága. Sorry.
Azért érdekes blog lett, csak kár hogy ilyen kevés részletbe mertél belemenni. (Perzse érthető, bár SPOILER! jelzéssel megoldhattad volna. Na mind1)
A Tetovált lányból mind2 verziót láttam és mind2 tetszett.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.