For Dem Kidz

Link másolása
történelmi esemény élőben

Jótékonykodni menő, cool sőt real. Ráadásul játékot kapsz a pénzedért, az adományod pedig meg tizenhatszorozódik. Igen, amit  befizetsz a közösbe a US Aid 16x-or anni pénzt ad a gyerekeknek.

Itt a weboldal :http://gamingforgood.net/

Most pedig a hétvége folyamán összefog a gamer közönség és internetes történelmet ír, ugyanis félmillió dollárt terveztek összűjteni. Ez az összeg már most bőven túl lett lépve. Leginkább a Legue of Legends és a WoW közösség járt az élen idáig.

A legnépszerűbb streamerek csatlakoztak az eseményhez aminek a The Siege nevet adták.

Athene, SivHD, Hafu, ha jól tudom Aphromoo is ( ő maga 2 ezer dollárt adományozott, ami 458 ezer forint, ezt még ugy meg kell szorozni 16-al)  stb. Itt a csatlakozók egy részének listája, és hogy mennyit gyűjtöttek idáig: http://gamingforgood.net/thesiege

A fejlesztők és a kiadók is a projekt mögé álltak főleg a Blizzard, így az adományokért cserébe játékokat kapsz. Akinek van PayPal-ja, stb  és kedve az adományozzon akár egy ezrest is, hiszen ezáltal 16 ezer forint jut el a gyerekekhez.

Holnap igyekszem részletesebben is írni, ha lesz időm, de aki tud csatlakozzon és legyen részese az eseménynek, amikor megmutathatja a gamer közösség mire is képes, mindenféle mainstream média és egyéb szarság nélkül.

 

JUDIT: a streameket természetesen a Twitch-en találjátok.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...