Meghalt Philip Seymour Hoffman

Link másolása
A 46 éves színészre New York-i otthonában találtak rá. Még nem tudni, mi okozta a halálát. A New York Post szerint túladagolás volt.

Holtan találták Philip Seymour Hoffmant New York-i lakásának fürdőszobájában - közölte a Wall Street Journal. Az Oscar-díjas színész 46 évet élt. Holttestére egy vele együtt dolgozó forgatókönyvíró talált rá ottani idő szerint délelőtt 11 óra 11 perckor. Három gyermeket hagyott maga után, barátnője Mimi O'Donnell jelmeztervező volt.

A USA Today szerint Seymour Hoffman heroinfüggő volt, tavaly májusban elvonókúrán vett részt az USA keleti partján. Előtte huszonhárom évig tiszta volt, de 2012 környékén sajnos visszaesett. Először csak gyógyszereket szedett, majd visszatért a heroinszippantáshoz.

A CNN szerint amikor megtalálták egy fecskendő állt ki a karjából, ez arra utal, hogy herointúladagolásban halhatott meg. Ezt a hírt hatósági forrásaik is megerősítették, és azt is, hogy a lakásában heroint találtak.

2006-ban kapott Oscart, a Capote című filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplő díját adták neki. A filmben Truman Capote amerikai írót játszotta. Összesen négyszer jelölték Oscarra.

Hoffman rendezőként új filmen dolgozott, az Ezekiel Moss című misztikus drámán Amy Adams és Jake Gyllenhaal főszereplésével.

(Index)

Nagyon sajnálom az egyik kedvencem volt, viszonylagos ismeretlensége ellenére korunk egyik legzseniálisabb színésze volt, még a legutolsó mellékszerepben is élmény volt nézni a játékát.  Az éhezők viadala talán több főszerep előtt megnyitotta volna az utat számára de ez már sajnos nem fog kiderülni.

Nyugodjék békében!

 

23.
23.
#16: What? Szóval az nem probléma, ha valaki tovább fokozza a problémát? Letudjuk annyival, hogy nem volt mellette senki, akivel megbeszélhette volna azokat? Sokszor, olyan problémák ütik fel a fejüket, amiket az ember, nem feltétlen tud azonnal megoldani... kétségbeesik, mélypontra kerül. Pedig, csak annyi lenne a dolga, hogy türelmes legyen és gondolkozzon. Például, ha valakibe nagyon beleszeretsz, aki ezt nem viszonozza és tudod, hogy nagy eséllyel nem is fogja, azt hogy oldod meg? Mert ez a "megoldási folyamat", hosszú időbe telik. Meg kell barátkoznod a gondolattal és továbblépni, többet nem tehetsz, de egészen addig pokoli kínjaid lesznek. Vannak emberek, akik már csak emiatt is alkoholba fojtják a bánatukat, mert képtelenek együtt élni a kudarc gondolatával. És igen, ezek gyenge emberek! Nekem is számtalanszor lett volna esélyem, hogy önpusztításba kezdjek, de valahogy nem láttam sok értelmét. Emiatt többször láttak rossz kedvűnek, mint fordítva. Aztán, mindig volt kiút valahogy...

Egyébként, ha ne adj Isten, egy részeg ember, veszélybe sodorja az egyik szerettedet, akkor se fogsz ítélkezni? Kizárásos alapon, mivel az érzelmeink ezt váltják ki belőlünk, biztosan úgy fogsz tenni. Mert, ha az illető, nem ivott volna, nagy valószínűséggel a probléma, meg sem történik. Csak példa volt!
19.
19.
Marcus T.
Szerintem a Charlie Wilson háborújában volt a legjobb.

Sokszor láttam, hallottam, mennyire megszállott, milyen aprólékosan kidolgozza a szerepeit, a legkisebb gesztusokat is. A Vörös sárkányban napokig gyakorolta, hogy úgy hajtson ki a garázsból, hogy a kocsi alváza a kanyarban nekiütődik a betonnak.

A heroin meg... Ezek az emberek olyan életet élnek, amiről sokan legfeljebb álmodhatnak, így felmerül a kérdés, hogy mi a lóf@sz hiányzik még ezeknek?
18.
18.
Dontrip
17.
17.
Hidalgo
Szerintem a legjobb filmje a Boldogságtól ordítani.
RIP Philip
16.
16.
Trapyd
Valójában a drog, stb nem a probléma, mint sokan hiszik. Ez már a probléma következménye. Amíg magát a problémát nem oldja meg valaki, egészen addig visszajár az aktuális cuccra vagy ha mellőzi, valami mással pótolja addig. Mindenki csak a saját problémáit tudja megoldani, szal család barátok nem lesz hatással erre, ők max támogatni tudják az egyént. Meg kéne már nektek is tanulnotok, hogy nem szabad ítélkezni mások felett csak magad ítélheted meg.
15.
15.
RangerFox
Nem ismertem, ő sem engem.
14.
14.
Először is, Nyugodjon Békében!

Másodszor pedig, bár a hír, nem terjed ki arra, hogy pontosan mibe halt meg a színész, de felteszem, drogfüggőről beszélünk. Általánosítani fogok. Nagyon sokan félreértik a drogozás és az alkoholizálás miértjét. A fiatalok, nagy része azt hiszi, hogy ez menő, és a szórakozás, elengedhetetlen alapkelléke. Kipróbálják, aztán megtetszik nekik. Pedig, sokszor még ők maguk sem tudják, hogy valójában, miért is tetszik nekik annyira... Az emberek, sok problémával találkoznak életükben, amikkel egyesek nehezen, mások könnyebben megküzdenek... A túl sok stressz, valamint a sikertelen próbálkozások az életben, feszültté, ingerültté és kedvetlenné teszik őket. Ezt az állapotot pedig, nem sokan képesek kezelni, így hát marad a sokak által jól bevált, könnyű módszer, az alkohol és a drog, amik segítenek nekik ellazulni... kicsit belefeledkezni a rossz dolgokba. Naná, hogy olyan sokan szeretik... csak az a gond, hogy az életük, a nagy hatás után is, ugyanolyan marad! Nem egy színészről, hírességről hallhattuk már, hogy droggal éltek... Miért? Mert nagy volt rajtuk a nyomás, vagy csak nagyon a mélypontra kerültek...

Én, az ilyen embereket, gyengének tartom! Mivel a stresszt, másképp is le lehet vezetni, például fizikai terheléssel(mozgás), de nyilván ez a legkönnyebb megoldás. Tudom, hogy ma már arra kell "büszkének lenni", aki él ezekkel a eszközökkel, mert mekkora poén, látni az embereket részegen, beszívva... hogy mit hoz ki belőlük a pia, vagy a drog. Csak az a gáz, hogy ez már annyira divat lett, hogy az emberek, el se tudják képzelni nélküle az életet. Ezért vagyok egyesek szemében, én a hülye!

Lehet jönni azzal, hogy az embereknek, nem mindig vannak odafigyelő, gondoskodó, családtagjai, barátai, akik visszahúznák a mélypontról, de ettől még tudnia kéne az illetőnek, hogy ezek veszélyes eszközök - még mielőtt a gondolat is eszébe jutna, hogy kipróbálja. Oké, hogy lehet mértékkel csinálni... De, hányan halnak meg ártatlanul csak azért, mert valami idióta, alkoholista suttyó, beül a volán mögé és balesetet okoz... most csak mondtam egy példát. Nem dühítő? Főleg, ha az egyik szeretted, barátod, barátnőd a baleset szenvedő alanya. Sőt, hallottam egy olyan sztorit, hogy néhány évvel ezelőtt, egy csapat drogos hülyegyerek, megtámadott egy idősebb valakit egy vonatállomástól nem messze. Belökték a vonat elé. Az illető, nem élte túl! Rosszkor volt, rossz időben... Tudom, nem mindenkire hat úgy a drog, vagy az alkohol, hogy agresszív állat legyen tőle, de őszintén szólva, leszarom.

A lényeg az, hogy ez a két játékszer, túl veszélyes. Valamiben meg kell halni..., de azt mondom, a műkaják és a környezetszennyezés, jócskán elegendőek ide!
11.
11.
maktub
Fura ez a gyász a hírességek halálakor, mert végülis ismeretlen ismerősöket siratunk. Emberként nem tudom, hogy milyen volt Hoffman, nekem őszintén szólva az is új, hogy drogproblémái voltak. A magam részéről elsősorban a tehetséges színészt sajnálom, és, hogy idő előtt eltávozott, ezt pedig feltétel és ítélkezés nélkül.
4.
4.
Trapyd
A Capote nagyon tetszett.
3.
3.
maktub
Kár érte, jó színész volt.
1.
1.
Zozzancs
Hullanak a sztárok... Nyugodjék Békében
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...