steve 18

steve 18

Semmiféle kárpótlás nem jár a magyar PSN-felhasználóknak

Link másolása
Tegnap bejelentette Welcome Back nevű kárpótlási programjának részleteit a Sony Computer Entertainment. A cég a hétvégén véget ért, illetve részlegesen még most is tartó szolgáltatáskimaradás miatt kárpótolja vásárlóit, illetve azok

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a hétvégétől újra elérhető a Sony játékkonzolok, illetve egyes szórakoztatóelektronikai berendezések által használt PlayStation Network hálózat, melyet április 20-án kellett leállítani egy átfogó hackertámadás miatt. A Sonynak hetekig tartott, míg megerősítette a biztonsági rendszert, így a jövőben vélhetően nagyobb biztonságban lehet a jelenleg mintegy 77 milliós felhasználói adatbázis. A cég már a folyamat során közölte, kompenzálni fogja az előfizetőket a kimaradás miatt, tegnap ennek részletei is ismertté váltak.

A Sony a Welcome Back program keretén belül két ingyen játékkal ajándékozza meg a kitartó felhasználókat. A vásárlók egy öt címből (LittleBig Planet, Infamous, Wipeout HD/Fury, Ratchet and Clank: Quest for Booty és Dead Nation) álló listából választhatják ki azt a két játékot, amit kárpótlásul szeretnének kapni - a játékokat ezután a PlayStation Store online piactérről érhetik el azok a felhasználók, akik olyan országban laknak, ahol a piactér hozzáférhető.

A vállalat a fenti ajánlat mellett minden felhasználóját megajándékozza egy 30 napos PlayStation Plus eléréssel is. A PlayStation Plus szolgáltatásért egyébként havi vagy éves díjat kell fizetni, a Sony ezért cserébe prémium vagy exkluzív tartalmakat kínál letöltésre, illetve adott esetben olcsóbban, vagy előbb megjelenik az adott játék vagy játékkiegészítő a PlayStation Plus előfizetőknek, mint a többi felhasználóknak. A PlayStation Plus rendszer szintén a PlayStation Store piactéren keresztül érhető el - mindkét ajánlat igénybevételére 30 nap áll rendelkezésre (a PlayStation Store piactér várhatóan a hónap végén nyithat meg újra).

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...