5G tech - fejlődés vagy dekadencia?

Beszélgessünk nyilván összeesküvés-elméletekről, 69-es ikú alatt és felett is. - Sok szeretettel az előző bejegyzésem kommentelőinek. Mi az az 5G Felhívás?


Az 5G felhívást 2017-ben olyan tudósok és orvosok állították össze, akik sürgősen szorgalmazzák az EU-t a technológia alkalmazásának megállításában. Az ok: az 5G technológia megnövekedett (és a 4G rendszerekhez képest meglehetősen más struktúrájú és frekvenciájú) sugárzása miatt, súlyos egészügyi hátrányokkal járhat. A kezdeményezést és a kutatsok eredményeit a szervezők már '17-ben az Európai Bizottság elé küldték.

http://www.5gappeal.eu/about/

Az 5G jelentősen megnöveli a rádiófrekvenciás elektromágneses mezők (RF-EMF angolul) jelenlétét a már meglévő 2G,3G,4G technológiák mellett. Az RF-EMF élő organizmuskra és a környezetre gyakorolt, negatív hatása bizonyítható. Az 5G technológiával azonban nem csupán az a probléma, hogy növeljük a már meglévő RF-EMF terhelést, erről bővebben egy másik írásban.

az 5G Felhívás

2020 június 17-ig eddig 388 tudós és orvos csatlakozott az 5G Felhívás kezdeményezéshez, mely nyitott további tudósok és kutatók (PhD vagy professzor cím szükséges) valamint orvosok számára, hogy csatlakozzanak. A kezdeményezésben résztvevő tudósok szerint, a bolygónkat teljesen behálózni kívánó elektromágneses mezők hatása minden élő organizmusra hátrányos, beleértve természetesen az embert is. 40 országból 240 tudós adja a nevét ahhoz, hogy az 5G rendszerek főbb hatásai a követkőzek az emberi szervezetre:

  • megnövekedett esély rákos megbegetedésre
  • a szekréciós mirigyrendszer túlterhelődése, alvás rendellenességek
  • a reprodukciós rendszer struktúrális és funckionális deformálódása
  • idegrendszeri problémák, romló általános közérzet, levertség

 

A svéd Profeszor Lennard Hardell szerint, a jelenség túlmutat az emberi fajon. Kutatások folynak, a tudósok szerint bizonyítható hogy a 5G rendszer a növényeket és az állatvilágot is negatívan érinti.

A kezdeményezés felszólítja az EU megfelelő szerveit, hogy állítsák le az 5G technológia bevezetését és alkalmazását egészen addig, amíg független kutatócsoportok tovább vizsgálják az 5G rendszertechnológiai és sugárzás beli különbségeit a már alkalmazott 4G rendszerekhez képest, ami különösen hátrányos lehet a fiatalabb generációra, gyerekekre és a terhes nőkre.

folyt köv. - 



31 komment - szólj hozzá!

Közelít az IL-2 Sturmovik: Desert Wings - Tobruk

A második világháborús repülőszimulátor szerelmesei hamarosan Afrika egein is szárnyra kaphatnak, augusztus elején érkezik ugyanis az IL-2 Sturmovik: Desert Wings - Tobruk.

Pletyka: ingyenes lesz az online multi Xboxon?

A kötelező havi extra költség az online multiplayer játékhoz már az Xbox Live megjelenése óta velünk van a konzolokon, azonban az elmúlt hetekben egyre több helyről szivárognak olyan spekulációk, hogy ez a közeljövőben megváltozhat.

Steamre is elérhető lesz a Microsoft Flight Simulator

Eleinte úgy volt, hogy nem lesz elérhető a Steam áruházában a Microsoft Flight Simulator, de úgy tűnik, miután látták a redmondiak, hogy milyen jól fogynak a játékaik a Valve platformján, meggondolták magukat.

Valorant - holnap startol a második felvonás

Augusztus 5-én érkezik az Act II, a Valorant második szezonja, ami egy új Battle Passt, vele együtt pedig egy csokornyi prémium fegyverkinézetet hoz. Ekkor élesedik Killjoy is, az online lövölde legújabb hőse.

Kasszát robbantott az Animal Crossing

A Nintendo is erősen zárta az idei első üzleti negyedévét. A Switch hardveres eladásai továbbra is jól teljesítenek, igazán nagyot azonban szoftveres téren szakítottak, hála az új Animal Crossingnak.

Új-Zéland - a legjobb nyílt világú játék

Új-Zéland turisztikai hivatala nem jön zavarba, ha a feladat az, hogy igazán érdekessé tegyék az országukat. A Play NZ nevezetű kamujáték bemutatja, hogy milyen fergeteges kalandok várnak ránk a maorik földjén.

Elégedetlenek a fizetésükkel a Blizzard dolgozói

Egy tavalyi felmérés kiábrándító eredményeit követően az Activision Blizzard a múlt hónapban megnövelte számos alkalmazott fizetését, néhányan azonban így is minimálbérért dolgoznak. A vállalat dolgozói versenyszerű fizetésért kiáltanak.

Dokumentumfilm készül a PlayStationről

Szeptemberben, az első PlayStation nyugati premierjének huszonötödik évfordulója apropóján jelenik meg a From Bedrooms to Billions: The PlayStation Revolution című dokumentumfilm, amely a PlayStation történetét dolgozza fel.

Mindjárt itt van az Ary and the Secret of Seasons

Ary feladata, hogy egyensúlyt hozzon Valdi világába, ehhez pedig az évszakok erőit használja fel. Ha kell, jeges sztalagmitokat teremt, vagy hűs vizű tavat kreál. Ezt a mesés játékot hamarosan játszhatjuk is.

Tovább kínozza a Silent Hill-fanokat a Konami

Lassan praktikusabb lesz az ismert szállóige helyett a "Konami, aki Silent Hillt kiáltott" verziót használni. Ismét azt hitték a játékosok, hogy örülhetnek egy folytatásnak, de sajnos most sem ilyen egyszerű a helyzet.