Sun9us

Sun9us

Sorcery! - teszt

Link másolása
Lapozgatós kalandjáték Androidon?

A lapozgatós kalandkönyvek, gyerekkorom meghatározó elemei voltak. A Zagor legendája, Halál labirintus, vagy épp a Rettegés erdeje a mai napig megdobogtatják a szívemet. A 90-es évek geekjei pedig egy emberként hördülnek fel ma is, a "Kalandod véget ért!" felirat láttán. Nem fogom leírni, hogy hogyan működtek ezek a könyvek, hiszen ez a poszt nem erről fog szólni, legalábbis csak részben. Ha valaki lemaradt erről az éráról, természetessen önnön hibáján kívül, és érdekli a dolog, érdemes megnéznie Dancsó Péter összefoglalóját, eme varázslatos kor, varázslatos tárgyairól:

Ha pedig mélyebben szertnétek belemerülni a témába, érdemes ellátogatni erre az oldalra:

http://zagor.hu/? (Ez asszem reklámnak számít.)

A kalandjátékos érának a végét a videójátékok elterjedése okozta, hisz ki kínlódna állandóan a pappír\ceruza\radír\dobókocka kombóval? Mivel kishazánkba ez a hóbort is késve érkezett, az egyszeri kalandjátékos, szinte rögtön, olyan játékokra cserélhette le az agyongyűrött könyvecskéket, mint a Baldur's Gate, vagy az Icewind Dale.

 

Steve Jackson's Sorcery!

Egy kis történelem óra következik, ugyanis az elején tisztázni szeretném, hogy kicsoda is ez a Steve Jackson? Történetesen ő, és Ian Livingstone alapították a Games Workshop nevű céget, és gyakorlatilag ők ketten találták ki a lapozgatós kalandkönyveket. Későbbiekben, pedig ez az úriember összeállt  Peter Molyneux- vel, és közössen alapították a Lionhead Studios-t. Most 2014-ben, pedig úgy döntött, hogy visszahozza ezeket a könyveket, digitális formában, okostelefonokra, és tabletekre.

Sorcery!

A történetről nem akarok írni, hiszen minden szó, minden betű spoiler lenne. Csupán annyit írok le, hogy a játék epizódikussan jelenik meg, és mivel én Androidon játszottam vele, csupán az első részt toltam végig, ami a teljes történet prológusa. (iOS-en, már a második rész is megjelent.) Na jó, annyit még elárulok, hogy a Shamutanti hegységen kell átkelni, gyakorlatilag eljutni A pontból B pontba. Az viszont nincs megadva, hogy milyen úton érkezek meg a B pontba.

Játékmenet

A játék elején választhatunk, hogy férfi, vagy női karakterrel szeretnénk indukni, ezután a bábunkat, egy gyönyörűen megrajzolt 3D-s térképre rakjuk, ahol elkezdődik a kalandunk. A történéseket, a lapozgatós kalandjátékokból már jól ismert pár mondatos cetlikből ismerjük meg, és a képernyő alján választhatunk a lehtséges döntések, vagy ha épp párbeszédet folytatunk, akkor a válaszok között. Így haladunk a célunk felé, és így lépkedünk a térképen. Több ezer választásunk lehet, és minden egyes döntésünk súlyos következménnyel járhat. Fáklya nélkül hatolunk be egy barlangba, akkor egy rossz irány, és egy halálos csapdába sétálhatunk. Ekkor a kalandunk véget ér, viszont a játék alapból él a csalással, így mindíg vissza "lapozhatunk" és újra kezdhetünk egy szerencsétlen útválasztást, harcot, párbeszédet, nem kell újrakezdeni az egész játékot.

Kalandunk során, rengeteg tárgyat vehetünk fel, és számtalan varázslatot lőhetünk el, ezekhez, kapunk egy tisztességes inventory-t. Itt választhatunk a fegyverek közt, gyűjthetünk kincseket, kulcsokat, varázs összetevőket, illetve élelmet halmozhatunk fel. Itt találjuk a varázskönyvünket, amiben már a játék elején egy rakás varázslat van, viszont a combosabb ráolvasásokhoz összetevők kellenek. Varázsolni csak akkor lehet, ha ezt a történet felajánlja, pl. harcok előtt, vagy rázósabb szituációknál. Minden varázslatnak van egy három betűs kombinációja, ami a varázskönyvben le is van írva, viszont ezt memorizálnunk kell, mert amikor használni akarjuk, akkor egy csomó betűből kell kirakni a "rúna szót", de ekkor nem leshetünk bele a könyvbe. Pl: ZAP a villám, a HOT a tűzlabda, a BIG pedig a nagyra növés.(ogre méretűre nő a karakter) Persze van még vagy húsz másik, csak ezeket tudtam megjegyezni.

Harc

A harcrendszer, nem túl bonyolult, de nem is túl könnyű. A hősünk fejlődő álóképességgel rendelkezik, ez akar a HP lenni, de itt valamiért Stamina-nak hívják. Ha 0-ra csökken, akkor értelem szerűen meghalunk. Ha ellenfélbe botlunk, akkor egy körökre osztott csatát kell megvívnunk, ahol a "fittségünk???" fog dönteni a harc kimenetéről. Kapunk egy csíkot, ami azt mutatja, hogy mennyire vagyunk kipihenve, és az eggyes támadások intenzitásától függ, hogy mennyire fáradunk. Egy roham teljesen leapaszt minket, így a következő körre nem marad semmi erőnk, viszont nagy sebzést tudunk okozni. Ha pedig védekezünk, akkor addig is pihenünk. Tehát a következő körben, egy gyenge, vagy akár egy közepes erősségű csapást is bevihetünk. Viszont, és ez nagy VISZONT, a történéseket, minden körben olvashatjuk, és e szerint kell támadni, vagy védekezni. Egy kipihent elf ellen öngyilkosság rohammal indítani, míg egy ogre ellen nem érdemes szúrkálással bajlódni. De ha az elf elfáradt, vagy megbotlik, akkor érdemes lecsapni egy erőss csapással. Vagy ha az ogre támad, akkor egy jólirányzott bökéssel, eltéríthetjük.

 

Összegzés

Mindent összevéve, egy zseniális játék\ötlet, és régen görnyedtem a tabletem felett ennyit egy játék miatt. Angol tudás kötelező hozzá, de nagyon. Akkor viszont jöjjön a fekete leves. A játék epizódikusan jelenik meg, és minden eggyes epizódot külön külön meg kell venni, méghozzá elég borsos áron, 1200Ft-ért. Ami elég húzós egy 45 perces egyszeri végigjátszáshoz. Persze 5-10 szer is végig lehet tolni más útvonalon, de akkoris sok.

 

5.
5.
Scoo
#4: 10 perc alatt lehet kitolni, de természetesen nem első próbálkozásra. Amúgy 1200Ft max nekünk sok. Nyugaton ez bagatel összeg. Amúgy itthon kb. 1000 forintot szívesen adnék érte, HA magyar lenne. Na jó, 1200ft-t is :)
4.
4.
RangerFox
Dráága.... Mondjuk ugyanezt mondták az új MGS-re is, hogy 5 perc alatt is ki lehet tolni, de bele lehet ölni 10 órát is. Ha perfect lenne az angol tudásom, akkor szívesen kipróbálnám. :)
3.
3.
Scoo
Láttam én is fent playen és irigykedtem is az angolul tudókra. Nálam tuti vétel lenne, már csak a nosztalgia miatt is.
2.
2.
fakedeath
Először azt hittem,hogy a PS Move-os Sorcery az. :DDDD Majd olvastam,hogy Androidos...sajnos :(
1.
1.
sloth
Nagyon jó kis játéknak tűnik a leírás alapján, biztos kipróbálom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...