San Francisco
Október 11, 16:56

Adam Thompson egy kellemes ebéd, és egyúttal egy fárasztó és eredménytelen tárgyalás után teli hassal, meglazított nyakkendővel, hátradőlve ült a légi buszában. Élvezte a jármű ringatózó, nyugtató repülését a város fölött, és a vastag űrhajózásra tervezett orbivisor szélvédőn keresztül elnézte, ahogy San Francisco légterében hemzsegnek a szállító hajók, a kisebb méretű légi limuzinok, és a személyszállító gépek.

A férfi 38 éves volt, saját bevallása szerint “egészséges súlytöblettel rendelkezett”, rövid szőke haját gondosan kócolva hordta, hogy fiatalos benyomást keltsen partnereiben. Öltönye megrendelésre érkezett két héttel ezelőtt, és az Eden Prime bolygó kolóniájában készült. Egyedi, csak ezen a bolygón honos növény szövetéből készítik. Nagyon büszke volt rá, mert hosszú hónapokon keresztül gyűjtött erre a ruhadarabra. A mai napi érdekegyeztetésre vette fel először, de sajnos úgy tűnt az imázs, -- a szakértelem hiányában -- nem minden.

Adamnek pedig meggyőződése volt, hogy a megfelelő külső ismertetőjegyekkel (méghozzá a sikeres üzletemberéivel) rendelkezve bármit el tud érni, attól függetlenül, hogy az utóbbi években rendre kudarcot vallott ezzel a megközelítéssel. Nem mondta senkinek, de néha már azt fontolgatta, hogy kiszáll a vállalkozásából, és elmegy alkalmazottnak valami paradicsomi világra ingázó luxushajóra, ott majd talán megismer néhány luxusra éhező potenciális ügyfelet, és talán később majd tervezhet velük. Ez az alternatíva egyre szükségesebbnek tűnt.

Adam cégének első számú terméke, a Thompson féle IV. generációs szintetikus fa replikátor nem volt túlságosan kelendő manapság, ugyanis a Pusztítók és a Begyűjtők egymás után következő támadásai a vészfék kíméletlen behúzásával állították meg a gazdaság (immáron nem csak a Földre kiterjedő) monumentális fogaskerekeit. Az élet ezáltal az elmúlt években rendkívül nehéz volt mindenki számára a galaktikus társadalomban és ez a katonai erők védelmét és támadóerejét szolgáló iparágak kivételével minden területen éreztette hatását. A pénz pedig -- Adam cégének súlyos veszteségei miatt -- mostanra elfogyott. Nincs mit tenni, gondolta a férfi, itt az idő új perspektívák felé tekinteni.

Adam lenézett a városra, és ismételten megállapította magában, hogy fenséges látványt nyújtanak az égbe meredő üveg és acél épületek. Úgy döntött, hogy nem emészti magát tovább a problémákon. Legalábbis ma nem. Szépen lepihen, és megnéz egy filmet és pizza társaságában.

Megpillantotta a házat, amelyben lakott, majd átvette az irányítást a robotpilótától és a felszín felé navigálta a járművet, ami miután kerekeit kiengedte, puhán landolt egy épület tetejére festett ősrégi, helikopterek leszállásához tervezett H-betűn. Úgy gondolta, hogy annyira szépen tette le a gépet, hogy ha minden kötél szakad, akár még pilótának is elmehet. Ugyan a szállítmányozás nem fizet túl jól, de a koldus ugyebár ne válogasson, meg ehhez legalább jól ért.

- Üdvözlöm Thompson Úr! – Köszönt oda illedelmesen az őr a kiszálló férfinak.

Az ehhez hasonló öreg épületeknek még nem tellett VI rendszerekre, és hús-vér őrszolgálatot működtettek (ha egyáltalán alkalmaztak valamilyent). John Huygens felnézett az üzletemberekre. Mikor találkozott egyel, újra meg újra megfogadta, hogy egyszer összegyűjt annyi pénzt, amelyből elkezdhet tőzsdézni. A férfi tipikus sörhasú, bajszos drukker alkat volt, aki délután átszellemülten megnéz egy meccset, és minden hétvégén jó alaposan megtömi a fejét valami zsírtol csöpögő egészségtelen étellel.

- Jó napot John, hogy s mint vannak? A gyerekek cseperednek?– Érdeklődött udvariasságból Adam, bár a világon semmi kedve nem volt most diskurálni, főleg nem egy őrrel.

- Köszönöm uram, megvagyunk! Heidi és Jack szépen fejlődnek. - Válaszolta John lelkesen. Jól esett neki a törődés. Hosszú, és unalmas napja volt idáig. Szerette volna, ha megérkezik a másik műszak és hazamehet lepihenni a kanapéra. Már látta a lelki szemei előtt, hogy kipattogtat egy adag kukoricát, és felbont egy jó hideget, aztán megnézi a délelőtti összecsapást.

- Ennek nagyon örülök! – Felelte színlelt érdeklődéssel Adam, de tulajdonképpen egyáltalán nem izgatta őt a válasz. Az órájára pillantott. Szeretett volna hazaérni, és levenni ezt a kényelmetlen és hasznavehetetlen díszgöncöt, aminek az árából még egy két hónapig fényűzően élhetett volna. Elnézte az őr mosolytól viruló, elkalandozó képét, majd fintorgott egyet. Úgy gondolta, hogy a Johnéhoz hasonló, lecsúszott beosztott életmód egyszerűen nem neki való. Elhatározta, hogy tennie kell valamit, hogy megmentse a céget. Nem végezheti így. Nem lehet, hogy Ő a nagy Adam Thompson, a híres Thompson dinasztia legfiatalabb tagja egy napon egy koszos tetőt őrizzen.

- Megtenné, hogy beáll a teherliftbe? Bocsásson meg, de rohannom kell! – Hazudta az őrnek, majd beviharzott az épületbe. Gondolkodni akart, de különb környezetben.

Épp abban a pillanatban, mikor beszállt volna a felvonóba, nyugat felől egy villanást látott a periférikus látómezejében, majd reflexszerűen odakapta a tekintetét.

A távolban az égen úszó fátyolfelhők felett de a lenyugvó napkorong alatt egy hatalmas, fény beborult testet látott, amint kiterjedt füstcsóvát húz maga után, melynek árnyéka vészjóslóan vetült az óceánra.
- Hát ez meg mi a jó Isten? - Kérdezte John fennhangon, majd a teherlift kezelőjétől visszafordulva lomha futással beszaladt az őrbódéba, hogy előkapja a távcsövét.
- Minden bizonnyal egy teherhajó túl gyorsan lépett be a légkörbe... - felelte Adam miközben elmerengve a látványon, visszatántorgott a tető közepére. Ám érdeklődő hozzáállása hamar szertefoszlott, mikor a csóvát húzó tárgy egyre hatalmasabbra növekedett a horizonton. Úgy tűnt nem akar megállni és éppen feléjük tart. Adam érezte ahogy az adrenalin kezdi elönteni az ereit, és milliónyi apró tűszúrásként bizsereg a végtagjaiban. Úgy számította, hogy ha beugrik a légibuszba még éppen el tud szállni a tetőről, így se szó se beszéd nekilódult, hogy bevetődjön a pilótafülkébe. John épp ekkor ért a bódé ajtajához, majd meglepődve nézett hátra, mikor meghallotta a hajtóművek felbőgését. Odanézett ahonnan a hang jött, és meglepetten figyelte, hogy Adam gépe éppen elemelkedik a tetőről.

A zuhanó test, amely tulajdonképpen egy hatalmas harci korvett volt a Szövetségi flottából lángoló selyemcukorként hullott alá az égből. Dübörgő hangjától fodrozódott a Csendes Óceán víze, darabjai pedig pernyeként hullottak alá a végtelen hullámok közé. Épp mikor Adam gépe fürge darázsként felröppent az aprónak tűnő San Francisco egy jelentéktelenül a környezetébe olvadó épületének tetejéről, a vészesen közeledő monstrum átlépte a hangsebességet.
San Francisco lakói apró hangyákként futottak szerteszét az utcán, ki a járművét kereste, ki a családját. Akinek eddig takarásban volt az esemény az épületek által, annak is szóltak a többiek és végül egy nagy kaotikusan hömpölygő tömeggé alakult az egész város.
A felújított és a század eleje óta valódi arannyal díszített Golden Gate hídról jól látható volt, hogy a légi forgalom mint egy riadt madárraj, elhagyja Frisco légterét és a szélrózsa minden irányába repülve -- kivéve nyugatra -- a lehető leggyorsabban eliszkol a környékről.
Adam a lelkiismeretével küzdött, és hol a lángoló monstrumot, hol a háza tetejét figyelte. Nem volt idő mérlegelni, mennie kellett. Adott egy jókora üzemanyagfröccsöt a hajtóműnek és nagy sebességgel megindult John felé, aki épp a lépcsőház felé futott szuszogva.
Ezúttal nem sikerült nagyon szépen letenni a gépet, de Adam fel sem vette, kipattintotta az ajtót és John után loholt.
- JOHN!! VÁRJON!!! - Üvöltötte, de már nem látta sehol a férfit. Odarohant a nyitott ajtóhoz és lenézett a lépcsőházba. Egy vastag kart látott ütemesen a korláthoz nyúlni, és jól megkapaszkodva tovább haladni.

-JOHN!!!! - Kiáltott a mélybe Adam, de annyira berezelt attól, hogy végül itt hal meg a tetőn, hogy fogta a táskáját és lehajította egyenesen a földszint felé. Ez hatott. John két szinttel lejjebb kidugta a fejét és felnézett a tárgy forrása felé. Az egész teste úszott a verítékben. Hosszú hónapok, vagy inkább évek óta nem eröltette meg magát így.
-Azt hittem elment! Mit csinál még itt? Gerincet növesztett, és visszajött, hogy maga is itt haljon meg? - Kérdezte megvetően.
-Erre most nincs idő, forduljon meg és jöjjön fel!! El kell húznunk innen! - Kiáltotta a mélybe Adam.
John két másodpercig gondolkodott, majd káromkodott egy velőset és visszafordult. Szidott élőt és holtat mire felért. A lépcsőzésnél csak a futást utálta jobban, és most egyszerre kellett csinálnia mindkettőt... ráadásul felfelé. Csak ezt éljék túl, gondolta, és lelöki ezt a szemétládát a tetőről, ha mégegyszer meglátja.

-Nem lehetett volna ezzel kezdeni és megspó... - Kezdte volna az őr, de Adam belekapaszkodott a karjába és odacibálta a beindított légi-busz ajtajához majd türelmetlenül betessékelte a horkoló hörgő óriást.

Az árnyék sötétségbe borította a város nagy részét, és a lángokban úszó, hatalmas démonként feléjük zuhanó korvett már csak 5-10 km-re volt a parttól. Az esemény furcsamód hangtalan volt, majd Adam megpillantotta, hogy a hajót -- lángjai mellet -- egy tányérszerű páraréteg veszi körül, a tengervíz, nagyjából ugyanabban a távolságban pedig erősen zavarossá válik a repülő test alatt. Remegő kézzel felrántotta gépet a földről, mire a gép utasterében valami nagyot koppant, majd mintha valaki nyögött volna egy nagyot, de a pilóta nem foglalkozott ezzel, csak kilőtt északnak, mintha egy ágyúból lőtték volna ki. Textil anyagok súrlódásának hangja, majd újabb koppanás és intenzív káromkodás hallatszott hátulról.
Adam balra nézett, majd lelassította a járművet, és úgy fordult a levegőben, hogy lássa ami történik. Nem tudta, hogy valóban kíváncsi-e rá, de tudni akarta, hogy legalább ők biztonságos távolságba kerültek-e.
A harci korvett, amely már jól kivehetően, tehetetlenül és irányítatlanul forgott a haladási irányával párhuzamos tengelyén megállíthatatlanul hasította a légkört. A kis légibuszban és a környező településeken síri csönddé halkult minden hang. Az emberek az utcán hallották egymás szívdobogását. Az idő mintha végtelenül lelassult volna és minden tekintet a pusztuló Odinnak keresztelt hajóra és utolsó prédájára szegeződött.

Volt aki félelmében megfogta egy idegen kezét, volt aki eltakarta az arcát, hogy ne lássa, ahogy otthona elpusztul, volt aki őrületében rohanni kezdett a katasztrófa vélt irányába, hogy a családjához érjen, mások pedig futni kezdtek az ellenkező irányba, hogy egy esetleges lökéshullámot átvészelhessenek valamilyen erősebb falú épület takarásában. Majd nyugati idő szerint 17:14 perckor a halál csendesen elérte San Francisco szélét és hangtalanul becsapódott az első épületbe. Nem telt el egy másodperc, mire a város másik oldalán a lefejezett, omladozó felhőkarcolók kártyavárként elboruló rengetegéből kibukkanó, darabokra esett űrhajó elhagyta a pusztítás területét és tovább haladt nyugat felé az öböl másik oldala irányába. Majd megérkezett a hang.
Az orbivisor igen masszív anyagból készült. Tervezése szerint ellenált a hőnek, és a nyomásnak is, sőt egy bizonyos méretig még a mikrometeoritokat is lepattintotta az energiapajzs aktiválása nélkül is. De a hangrobbanást, mely a vesztébe repülő űrhajót követte, és a becsapódás robaját még ez a speciális üveg sem bírta maradéktalanul felfogni.
Adam és John a légibusszal együtt megrázkódott a levegőben, mint egy apró száraz levél, melyet az őszi szél kedvére dobál. Az Odin darabjai néhány nagyobb ívet kapott csonk kivételével hatalmas erővel és sebességgel csapódtak az öbölben hullámzó hűvös mélykék tengerbe, jókora hullámokat vetve minden irányban. Azok a darabok, melyek még nem értek földet Oakland irányába haladtak, és mint egy pályát tévesztett rakéta, spirális füstcsóvát húzva végül letaglózó erővel a belvárosba csapódtak, Adam szemszögéből nézve legalább egy kilóméteres rombolást hagyva maguk mögött. Ekkor mindketten megriadtak, ahogy narancs méretű vasbeton és fém darabok kezdtek potyogni és kopogni a jármű tetején.
-Uram... Isten... - Mondta John elcsukló hangon, majd gyorsan a kommunikátoráért nyúlt, és a családját kezdte hívni. Nem vették fel.

-Ne, ne, ne, ne.. ne tedd ezt Istenem, kérlek!! - Folytatta hisztérikusan.

Adam pánikba esett és elővette a saját készülékét, majd kiválasztotta a volt feleségét, és megérintette a hívás gombot a holografikus képernyőn. Semmi válasz.
-John.. JOHN!! Hagyd abba. Nincs hálózat. A gép valószínüleg kiütött egy adótornyot. - Tájékoztatta Adam.

-Oda kell mennünk! Vigyél vissza kérlek! - Esedezett John, majd tovább próbálkozott a hívással, mire felkapta a fejét, mikor a légibusz hirtelen megállt.

Az égbolton több száz kisebb és nagyobb zuhanó test jelent meg, és az égből villámláshoz hasonló fényű robbanások voltak láthatóak. Adam arcából kifutott a vér, és azt hitte itt hal meg ahol van. John lecsúszott a székről. Elájult.

A villanásszerű robbanások irányából plazmalövedékek kezdtek nyári esőként záporozni az égből és a másodperc tört része alatt jókorákat szakítottak a környező települések minden területéből. A földön akkora volt a káosz, hogy immáron a légibuszt elérte a minden irányban állandósuló halálsikolyok és a sírás hangja. Adam kezdte elveszteni az eszméletét, majd utolsó erelyéből egyenesen az űrbe vette az irányt. Úgy mérlegelt, hogy egy ilyen apró hajóval talán átsurranhat az invázión, vagy akármi lehet is ez. Miközben a jármű gyorsan emelkedni kezdett hátralépett Johnhoz és nem kis erőfeszítések árán a székébe rángatta, majd bekötötte őt. Ez után visszaküzdötte magát a pilótaszékbe és bekapcsolta a saját biztonsági övét is.

A Lotus GX44 légibuszt közepes távolságú légköri repülére tervezték, de mivel kialakítása luxuskategóriájúnak számított, viszonylag kényelmesen el lehetett vele navigálni akár a Holdig is, ha valakinek ahhoz volt kedve.

Adam maximumra állította a tolóerőt, majd körülnézett.
A légkörben minden irányban közepes és nagyméretű hajók ereszkedtek a föld felé, össztűz alatt tartva minden lakott területet. Majd az anyahajók úgy tűnt kinyílnak, és apró vadászgépek kezdték követni a repülő járműveket. Adam felismerte őket. Ezek Geth gépek voltak.
-Hogy a francba lehetséges ez? - Kérdezte fennhangon.

-Hol van a Szövetségi flotta? Hol van mindenki? - Folytatta, de épp mikor befejezte iszonyatos robbanás rázta meg a gépet, és a hajtómű kikapcsolt.

A légibusz mellett egy Geth cirkáló haladt el nagy robajjal, majd megfordult, és újabb lövéssel szétrobbantotta Adam járművét.

A férfi elvesztette az eszméletét, majd 100 méterrel lejjebb magához tért. Fejében hasogató fájdalom, a bal karja eltörött és az alkar közepétől lobogott a szélben mint egy rongy. Adam észrevette, hogy nincs körülötte a járműve, majd üvöltve folytatta zuhanását a föld felé. John sehol, ő pedig a székében ül bekötve és megállíthatatlanul süvít a felszín irányába.
Néhány másodperc észveszejtően gyors zuhanás után jobb felől egy gigantikus űrhajót pillantott meg, mely közel azonos sebességgel haladt lefelé, majd a végzetes halálfélelem hatására minden mérlegelés nélkül evezni kezdett a gép felé, mintha érne valamit.

Két kilómétert kínlódott így, majd felsikított és összezárta a szemét. Eljutott a tudatáig, hogy a hajó amiben meg akart kapaszkodni egy Pusztító, amely valószínüleg épp azért süllyed, hogy minden élőt elpusztítson a bolygó azon részén, amelyet elér.

Egy vörös villanást látott a szemháján keresztül, majd kinyitotta, és remülten látta, hogy a Pusztító éppen mellette tüzet nyitott az otthonára, és felperzsel mindent ami civilizáció jelenlétére utal. Visszacsukta a szemét, és többé ki sem nyitotta.

A Földet felemésztették a lángok, egy délután alatt elpusztítanak mindent miért az emberi faj évezredeken át dolgozott. Milliárdnyi élőlény életét oltják ki egyetlen nap leforgása alatt, Ő pedig zuhan a halálába, és nem tehet semmit. Nincs szörnyűbb érzés, mint az, hogy még csak meg sem bosszulhatja a milliónyi plüsskutyáját sírva szorongató gyerek, boldogságából kiszakított család és az erkölcsös, jóindulatú emberek oktalan, felesleges és borzasztó pusztulását.

Ekkor felvillant az elméjében a fény, és visszaemlékezett rá, hogy a szék amiben ül egy katapultáló eszköz. Nem is kellett több ennél, megragadta a foggantyút, megrántotta és a rakéta gyorsulásától a saját ölébe lapulva tűrte amíg ki nem nyílik az ejtőernyő...

Elhatározta, hogy mikor földet ér, új idő kezdődik számára. Megkeresi az első ellenálló haderőt, és végre tesz valamit a világért, ami igazán számítani fog...