Uhu123

Uhu123

A nagy konzol összeesküvés

Link másolása
Szubjektív feltételezés :)

Ez csak egy kis eszmefuttatás, egy feltételezés.

 

 

Jelenleg oligopólium jellemző a játékkonzol piacra, azaz nagyon kevés cég (Sony, Microsoft) ural egy óriási piacot. Mivel most a "nagykonzolokról" van szó, a Nintendót nem veszem ide. Tehát, ha valaki új konzolt szeretne, az eközött a két cég között választhat. Erre az oligopól helyzetre mondhatjuk, hogy az egészségesebb fajta, hiszen kiélezett verseny folyik, nem pedig kartellezés. Na persze, ha jobban beleásnánk magunkat, lehet, hogy árnyaltabb lenne a kép. Mindkét konzol veszteséges egy jóideig a piaci debütáslás után. Ezt már az elöző generációból megtanultuk. Sőt a Microsoft az XBOX részlegen foylamatos veszteséget könyvel. Talán senki nem lepődik meg azon, ha azt mondom, hogy a PROFIT mindenek felett. Ugye nem lepődtél meg? Akkor jó, hiszen a közgazdaságtan egyik axiómája is a profit racionalizálása. Mondhatni lényünk része: "Van pénz? Még több kell!" Ezek a nagyvállalatok nagyon profin űzik ezt. A nextgen konzolok marketingköltségei óriásiak. Ez ugye nem a termék előállításához szükséges pénz, hanem arra kell, hogy meggyőzzük a vásárlót, hogy akarja megvenni a terméket. A prevgen. (PS3, XBOX360) ideje már lejárt, itt az idő váltani. 

 

Jöjjenek a játékgyártók és kiadók

Az a csúnya warez, az a csúnya PC. Nehéz rá fejleszteni, annyi hardverösszeállítás van, hogy lehetetlen normálisan optimalizálni és úgy is kevesen veszik meg. A PC-s játékeladások a konzolos eladások töredékét teszik ki. A hárdkór PC-sek, meg úgyis megveszik a legújabb alkatrészeket a gépbe, ha a Battlefield full Hd-ban, egymilliószoros élsimítással beesik 100 FPS alá. Sőt a PC-t még az ág is húzza: 

Forrás portfólió:

Év eleji gyorsjelentés az Inteltől:

- Az Intel bevételei csak 3%-kal estek a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, viszont eredményszinten közel 30%-os csökkenéseket könyvelt el a cég. 
- A marginok jelentősen romlottak a negyedévben, részben a PC-piac gyengélkedése következtében, részben pedig annak eredményeként, hogy agresszív készletkisöprésekbe kezdett az Intel. 
- A Windows 8 megjelenése egyelőre nem indított el olyan PC-vásárlási lázat, mint amire a piaci szereplők számítottak. Viszont a laptopok és a táblagépek kombinálásával kifejlesztett "hibrid" termékek terjedéséből profitálhat az Intel a menedzsment szerint, aki eddig lemaradt a mobil chipek piacán. 
- A folyó negyedévre a menedzsment a konszenzusnál alacsonyabb bevételvárakozást fogalmazott meg.
 

Nem éppen úgy alakul a PC-s piac, ahogyan azt várták és jön az új konzolgeneráció.

A figyelmesebbek már kezdik érezni, hogy mi lenne, ha valahogy megpróbálnák áttolni az új konzolokra a PC-sek legnagyobb részét? Szinte egyidőben jön a két FPS nagyágyú és a két új konzol. Hmm.. A Call of Duty kapott egy alibi nextgenesítést, amire rá lehet fogni a kamu 6 GB ram minimális gépigényt. Ez alatt nem hajlandó elindulni a játék! A Battlefield a megjelenés óta játszhatatlan. A BF3 ennyi idő alatt már vagy 4 patchet kapott anno, a negyedik rész eddig kettőt, amik jóformán semmin nem javítottak. Ennek ellenére mit látni? Folyamatosan nyomják, hogy na majd a nextgen konzolon milyen brutális lesz. Az Assassins Creed széria legújabb részének PC-s megjelenését elcsúsztatták, mit ad Isten, pont a nextgen konzolok megjelenésének idejére. A Call of Duty legnagyobb előnye mindig is a kis gépigény volt. Ezt most eldobta és high-end kategóriás számítógépeken is vannak problémák. A Battlefield 4 hivatalos fórumai tele vannak olyan bejegyzésekkel, hogy "eladom a PC-m és majd inkább nextgenen próbálom ki" vagy "a PC-s gyökerű Battlefield PC-n már játszhatatlan, veszek inkább egy PS4-et és majd tolom azon". Szépen át lehet tolni a PC-seket konzolokra. Nincs warez, egyszerűbb a fejlesztés, és drágábban adják a játékokat. A hardvergyártókat meg eltartják a hárdkór gémerek és a grafikusok. Úgy is csak ők veszik a legdurvább félmilliós videókártyákat és processzorokat.


17.
17.
hedzsooo
#16: Jó a blog, meg pl. a te kommented is, én csak annyit fűznék még hozzá, hogy a Kickstarter, Indiegogo, stb. támogatói oldalakon a nagyobb játék projektek még csak jövőre, 2014-ben kezdenek befutni, na akkor aztán erőlködhet majd a Sony meg az MS is, akár eggyütt, v. külön is! :) JA, hogy miért?

Mert ezek a rajongók által támogatott játék projetket PC EXLUZÍVAK lesznek mind. Így bár eddig is voltak PC exluzív címek, az igazi nagyágyúk majd csak jövő évtől érkeznek majd szépen. Szóval a konzol kiadók exluzivitással való vásárlók csalogatása vissza fog ütni rájuk rendesen. A jobb játékfejlesztők, mint pl. a CD Projekt RED is egyébként beharangozta már, hogy marad a PC az első, nem alkusznak. PS4, Xbox One-ra is összehozzák, amit a két konzol majd bír, igyekszenek a maxot kihozni belőlük, de a PC-s lesz a legdurvább a Witcher 3.

Őket csak azért említettem, a példa kedvéért, hogy nem csak a rajongói támogatással készítenek még a játék fejlesztők PC-re korrekt játékot.

Bár az tény, hogy a nagyobb kiadók árnyékában lévő játékfejlesztők pedig a PC-s verziót rendre lesz@rják, a kiadói nyomás miatt (mert a kiadókat inkább a konzolos eladások érdeklik, ami most még érthető is, de abba nem gondolnak bele, hogy majd mennyi játékost fognak veszteni, ha jövő évtől a rajongók által támogatott PC exluzív játékok elkezdenek megjelenni, v. pl. az olyan játék, mint a Witcher 3, aminél szintén a PC az első számú platform.), ld. BioWare-től ME3, v. DA2. Konzolon nem lettek volna, egészen más lett volna PC-n mind a két játék, ez fix! ;)
16.
16.
FrankBlack
Ez egy valóban nagyon jó blog, de kicsit rövid, én is vártam volna a folytatást. Azért még nem késő folytatni :)) Olyan, mint egy nagyon jó bevezető, aztán vége lett :( De a téma, és amit leírtál nekem nagyon tetszik.

Én nem vagyok olyan nagyokos, nem tudom részletesen, hogy mi mögött pontosan mi áll valójában, és mi miért van. Nem tudom milyen folyamatok zajlanak a háttérben (kicsi vagyok én ehhez :) Én csak abból, amit tapasztalok a saját bőrömön évek óta pc gamerként, az alapján én nagyon világosan azt érzem, hogy olyan, mintha egy bizonyos csoport, tehát valakik rá akarnának kényszeríteni a konzolra:
1. Exclusive-ok=ha ezzel, meg azzal játszani akarsz, akkor konzolt KELL venned.
2. Mesterségesen gerjesztett, feleslegesen magas gépigény PC-n=vegyél konzolt
3. Optimalizálatlanság PC-n=azért ilyen játszhatatlanul optimalizálatlan, mert leszarjuk a pc-t=vegyél konzolt
4. Semmivel sem szebb a grafika pc-s verzióban?= Azért nem szebb, mert ha majd azt tapasztalod, hogy pc-n még csak nem is szebb a grafika, akkor talán majd végre konzolt veszel inkább, ha még eddig, az előzőek miatt nem tetted volna. Egyébként pedig azért sem szebb a pc-s verzió, mert szarunk a pc-s verzióra, és azért, mert…vegyél konzolt.

Persze azért a pc-t sem kell félteni. Meglépték ők is azt, hogy sok, sőt: rengeteg exclusive játék van pc-re is, mint előttem is írták, plusz egyéb előnyei is vannak.

De nekem ez akkor sem nem tetszik...nagyon nem. Mert én ezt egy tisztességtelen kényszerítésnek érzem, hogy vegyél konzolt. Mint előttem is írták: pc-n a „grafika féken tartása”, és a „nagyban szarunk a pc-s verzióra” hozzáállás az én szememben mind tisztességtelen eszköz, amivel kényszerítenek a konzol megvételére. Az exclusive címek pedig a legnagyobb kényszerítő erő. Nem értem, hogy miért olyan hú de nagyon jó, és miért ujjonganak annyira a konzolosok az exclusive címeknek. Lényegében annak örülnek, hogy bizonyos játékok miatt kényszerültek konzolt venni. Mert tagadhatatlan tény, hogy a konzolt elsősorban, nagy többségben az exclusive-ok miatt vesznek. Akárhogy is próbálják ezt sokan általánosításnak, és téves sztereotípiának beállítani. Tehát lényegében örülnek annak, hogy muszáj konzolt venni, ahhoz hogy játszani tudjon az azon exclusive játékokkal. Jaj de jó. Tényleg? Mi a jó abban, hogy nincs választási lehetőséged? Mi a jó abban, hogy nem multiplatform az összes játék? Természetesen a konzol gyártónak egyértelmű, de a gamereknek ebben mi a jó? Ja, hogy lehet fanboykodni, hogy „bibiii az én konzolomon van ilyen, a te pc-den meg niiiiincs” Egyszerűen agyrém. Ott tartunk, hogy örülünk annak, hogy nincs választási lehetőségünk, hogy egyes játékokhoz muszáj egy bizonyos dobozt venni? Agyrém…

A pc, vagy a különböző konzolok nem alternatívákat nyújtanak, hogy milyen platformon kényelmesebb nekünk játszani, hanem az exclusive játékok harca. Így pl. ahhoz, hogy mindenféle játékkal tudj játszani, az összes platformot meg kell venned. Ez a lényeg, ez a cél, ez egyértelmű. Csak azt nem tudom, hogy egyes gamerek, fanboyok miért olyan buták hogy ennek még örülnek is.

Egyébként engem speciel pont nem érdekelnek a konzol only játékok, de a pc exclusive-ok sem. Engem a multiplatform játékok érdekelnének általában, amit meg pont hogy pc-re leszarnak általában. De nem veszek konzolt, mert az meg még mindig nem tud kielégíteni bizonyos igényeket úgy, mint egy pc: gér+bill., natív 1080p, stabil 60 FPS, és olyan képminőség, mint amit egy gamer pc tud. Tehát nekem speciel hiába a sok platform, csak néhány játék van, ami nekem minden szempontból megfelel. Persze tudom, nekem túl nagyok az igényeim :) De nem baj :) Beérem a kevesebbel. Csak mondjuk így talán érthetőbb, hogy engem miért bosszant, hogy sok játék jó lenne…. Ha nem ba**ták volna el azzal, hogy szarnak a pc-s verzióra, a konzolos verzió meg alapból nem hozza az elvárásaimat technikailag, minőségileg. De tudom, hogy ez azért van, mert kevesen olyan túlzottan igényesek, és maximalisták, mint amilyen én vagyok :) DE nekem ez a hobbim, erre költöm az összes pénzem, és a szabadidőm, és én ezt csak a minőségi játékokra vagyok hajlandó áldozni. Na ebből van kevés sajnos. Persze ez már erősen szubjektív dolog is, hogy kinek, mi "A minőségi" játék. Mint ahogyan az egész komment csak az én személyes meglátásom, és gondolataim :) Elnézést a hosszas szófosásért, de ez a blog kihozta belőlem :)
15.
15.
kay_ps4
a codhoz már van memóriafix...
13.
13.
mestermagyar
#12: Várjál, amúgy tényleg túlságosan nagy csoportot mondtam, inkább legyen azon belül még turn based s., TPS, RTS
12.
12.
Lorthirash
#11: De az Rts az stratégia
11.
11.
mestermagyar
#10: Az rts nem stratégia? :D

Persze, én meg age of empires-es.
10.
10.
Lorthirash
#9: Engem nem kell meggyőznöd tudom nagyon jól az RTS játékokat kihagytal lol pedig nagy StarCraft II gamer vok.
9.
9.
mestermagyar
#7: Azzal soha nem értek egyet, miért szerepel a konzoloknál az exluzivitás mindig előnyként. PC-re annyival több van, hogy csodálkoznál mennyi van, ha mindegyikről hallottál volna. A konzolos exluzivitás véleményem szerint sokszor burkolózik a hatalmas marketing mögé (mármint 99%-ban), csakhogy olyan illúziót keltsenek, hogy az emberek csak konzolnál realizálják az exluzív címeket. Csak mondom, PC-n van a stratégiák, az indiek, az MMO-k, a szimulátorok, a MOBA-k, űrhajós játékok, és a managelős játékok 85-90%-a.
8.
8.
Lorthirash
#7: Még annyi hogy a cod multis laggjára van egy egyszerű kis megoldás a 6gb ram meg akárhogy is nézzük alap kb 12000 ft.
7.
7.
Lorthirash
Nem akarlak sértegetni és ne is vedd úgy de ez egy baromság.
Ha nézed A platformokat akkor a láthatod hogy mindig a pc volt elől legutóbb golden joysticken is PC nyert azaz Steam meg ha megnézel egy pár ilyet.
A konzolnak egy nagy előnye van néhány exkluzív cím.
Azonban ilyen Pcre is van jó pár .
A Bf4 azér már elég sokat javult nem fagy ki a játék meg ilyenek bár vannak még bajok valóban.
Végezetül én annyit fűznék hozzá hogy a Pc sose fog kihalni már csak azért is mert arra vannak a MOBA és MMO játékok készítve+ nagyon sokan köztük én is csak pcn szeretek fps-t játszani.
4.
4.
SLi
#3: van gond ahogy látom nem is kevés
3.
3.
mestermagyar
Igen, szopják le maguk.

Már normális PC-s játékot szinte csakis a kizárólag PC-s, AAA-s, és valamivel az alatti játékokat készítők tudnak normálisan készíteni.(Nomeg néha az indie fejlesztők) Őnáluk messze kissebb az esély, hogy odajön mikrószoft, és a zsebükbe fingik pár kilót.

A legnagyobb pofáncsapás viszont ott ér, hogy úgy csinálják a dolgokat a vezetők, mintha egy managelős játék előtt ülnének, amiben az emberek csak a játékot véleményezik. Megkérdik a "wikipédiát", hogy mi a jó, és kidobja a demó nélkülözése növeli a bevételt, a játékok egyszerre kiadását, a grafika fékentartását PC-n. Közben nem veszik észre, hogy azért tudni, hogy milyen szemét állatok.

ugye tudjátok, mire hasonlít? Pontosan, a középkori parasztokra. Simán lehetett volna egy normális életük, de a földesuraknak egyszerűen kellett a pénz. Persze így sosem tapasztalták meg milyen normálisan élni, így csak kevesen vették ezt észre sokáig.

És így fokozatosan le fogják építeni a játékipart:
2010: mmm nincs demó, bárcsak visszajönne
2012: mmm nincs modolás, hiányozni fog
2015: mmm picit egyszerűbb a játék, régen nehezebb volt

Hát nehogy már egyszerre jöjjenek, mert akkor biztos észrevennék...
2.
2.
Uhu123
#1: Igen, valahogy a végére gyorsan kifulladtam a témából, de lehet azért, mert most kell elmennem itthonról. Majd lehet, hogy még kibővítem.
1.
1.
Stranger
Jól indult a blog, de valahogy elmaradt a csattanó. A CoD: Ghosts-al biztos h konzolra terelik a népet, de a többi érved szerintem nem olyan nagy dolog.
Inkább bele folytam volna olyanokba, hogy a Microsoft miért nem fejleszti normálisan a DirectX-t, amiből a legújabb verzió megint nem kapott meg megkérdőjelezhető újításokat. Már annyira elavult a DX a hardverekhez képest, hogy az AMD, pont aki nyereséges az új konzolokból, elkezd új API-t fejleszteni a Dice-al.

Amúgy a mesterséges gépigény az előző generációnál is megjelent vagy legalább a gépigényleírásban túloztak. Pl. A most megjelent naaagy konzolos Mortal Kombat PC-s verziójához lazán odaírták a HD 6950-t ajánlottnak. Hagyjuk már...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...