Ahogy itt ülök jachtom árnyékában a jamaikai pálmafák  tövében és meztelen transzvesztiták izzadt testére maszturbálok, seregnyi gondolat rohan meg. Arra gondolok, hogy az univerzum végtelen síkjainak kereszteződésében a jelzőlámpa fényei talán nem oly tompák, mint ahogyan néhányan gondolják. Arra gondolok, hogy ebben a végtelen atomokból álló világban nem is olyan biztos, hogy minden reggel felkel a Nap, amikor azt hisszük, hogy felkel.

Néha megbicsaklom karácsony szellemének ormótlan kebleiben. Néha úgy érzem, hogy a fenyőfa megannyi világító szeme mind szexuális gondolatokat közvetít felém. Néha, amikor senki nem látja, lehúzom a sliccem, és kőkemény erekcióval közelítek a száradó, haldokló növény felé. Néha, amikor senki nem látja, így, szentségtelenítésre készen lopom le a szaloncukrokat a fáról. Néha pedig nem.

A karácsonyról gondolkodva elveszek egy pillanatra, pennám gondolkodón serceg szőrös combomon. Miért veszünk ajándékokat? Miért költünk annyi pénzt értelmetlen dolgokra, zoknikra, nyakkendőkre, alkoholra és tisztálkodási csomagokra, amikor a fontos az lenne, hogy összejöjjünk szeretteinkkel és boldogan nyugtázzuk, többet híztak és öregedtek egy év alatt, mint mi?

Aztán rájövök, hogy azon kárörvendeni, hogy nem csak én öregszek meg hízok nagyon geci dolog.

A szeretet ünnepére ebben az évben amúgy is fátylat vet egy hatalmas tragédia. Kedves Vezetőnk eltávozott közülünk. Kim Jong Il, a szeretett diktátor, a százezrek éhhalálért felelős alkoholista, ki szabadidejében egy halom szerelemgyereket csinált és divatot diktált (illetve dolgokra nézett, ahogyan ezt a zseniális tumbli is bizonyítja http://kimjongillookingatthings.tumblr.com/) itthagyott minket. Mihez kezdünk nélküle? Frizurája, ormótlan napszemüvege és semmivel össze nem téveszthető arca mindörökre ittmarad velünk. Mesés tettei, mint az atomprogram indítása egy éhező országban, amellyel minden további nélkül elzárta embereit a külföld felé való nyitás legkisebb esélyétől is, a családok szétszakítása, amelyet mesteri szinten művelt és az évi 6-800.000 borra kibaszott dollár mind-mind géniuszát dícsérik, melyek nélkül ez a kapitalista, undorító világ örökre el van veszve.

De a legjobban mégis a karatés filmeit szerettem. Good night, sweet prince.

Csak egy dolog van, amit szabadúszó nőgyógyászként jobban szeretek, mint Kim Jong Il karatés filmjei, az pedig a vagina.

Egyetlen pillanat csak, ám mégis egy életre megváltoztatja a férfit az, amikor először néz szembe ezzel a csodálatos szervvel. Remélem, hogy egyszer mindenki életében eljön ez a pillanat. Nőgyógyászként néha már-már úgy érzem, hogy az én életemben túl sokszor eljött, de aztán újra megjelenik előttem.

Újra és újra.

Újra.

Újra.

Ezért kapom a fizetésem.