Yanez

Yanez

41/F
Moderátor
üzenetet írok neki

Az a Bizonyos 3 Videójáték

Link másolása
Sorsunk egy lakatlan szigetre kényszerít minket, ahol egyedüli társunk három videójáték lesz. Rajtad áll mely címek legyenek azok.

   Jó reggelt, jó kockulást!

 Egy egész különös szituáció gondolata furakodott be ma az agyamba! Már nem emlékszem volt-e ilyenről vagy hasonlóról szó ezelőtt, de így vagy úgy, most lesz. Képzeljetek el egy olyan szitut, hogy kb 5 évig kell ellenetek egy lakatlan szigeten, vagy valami nagyobb szobában. Én előbbit választom. Hogy miért 5 évig és hogy kerülünk oda, az most lényegtelen, de a beleélés szempontjából, mondjuk beköszöntött az armageddon, egy öt éven keresztül tartó meteoreső, s az egyik biztonságos hely a meghúzódásra, ez a bizonyos sziget, ahol hála az égnek be van vezetve az elektromosság, és elegendő eledel meg folyadék is rendelkezésünkre áll.

 Csakhogy van egy bökkenő is a dologban, ezenkivül nincs senki és semmi más ezen a gyönyörű helyen. Azaz majdnem, mert van egy szoba egy bazi nagy tv-vel és játékplatformmal! Persze nincs net, vagy bármiféle egyéb kapcsolat a külvilággal. Úgy néz ki itt kellesz gubbasztanunk 5 éven keresztül. Azután persze vége lesz a világvégének, és happy end aranyozza be további életünket, de addig bizony ki kell bírnunk 5 kemény esztendőt úgy, hogy ne essünk depibe, és ne akaszgassuk fel magunkat.

 Nos pont ebben lesz segítségül az adott platform, és a hozzátartozó mindössze 3 videójáték. Mindenki úgy képzelje el, hogy pont az ő legkedvencebb videójáték gépe (konzol vagy pc) van a helyiségben, amihez a 3 általa kiválasztott cím van rajta. Az elképzelés lényege pedig azon van, hogy ki milyen videójátékokat választana, ergo melyik az a 3 játék, amivel úgy gondolod 5 évig is ellennél? Ez azért is nehéz, mert szerény meglátásom szerint egy minimum átlagos gamernek sokkal több kedvence van, de az is igaz, hogy az adott esetben nem is biztos, hogy pont a legnagyobb favoritok jelentenek előnyt.

 Szó mi szó, a feladat világos, hát akkor csapjunk a lovak közé! Értelemszerűen én kezdem a listát, ami bevallom nem lesz könnyű, mert számomra ez olyan, mint találni 3 szénaszálat a tűkazalban.


                                                            Bejeweled 3

 Nem kell mindjárt kinevetni, ez ugyanis hótkomoly. Bármilyen sztoris játékot rövid időn belül kilehet maxolni, még ha hónapokról is van szó, de egy ilyen típusú színcserélgetős ”egyemegarák” engem anno szinte végtelen ideig letudott kötni. PC-n, telón, konzolon – mindenen toltam, amin csak lehetett. Jó rég nem játszottam már vele, úgyhogy ez egy tökéletes alkalom lenne a végtelen bambulás fázis újrakezdésének. A legjobb pedig, amit egy ilyen alkotásnál én fulladásig tudok űzni, az a rekorddöntögetés. A többi érdekes játékmódban és mellett ez is prioritás alapú nálam. Szóval ellennék egy ideig a színes drágakövek társaságában, és mázlimra ott van nekem még két unaloműző szoftver. Ezek közül az egyik nem más, mint a…


                                                   Fifa (latest version)

 No igen, ez kissé nehéz választás volt, én ugyanis az online játék híve vagyok, ha labdarugó címről van szó, és ugye esetünkben erre a nullánál is kevesebb az esély. Akkor minek is választottam? Mert kénytelen lennék a gép ellen játszani, minden lehetséges fokozatban és játékmódban. Számomra ugyanis a videójátékok világa foci nélkül olyan, mint a pizza sajt nélkül – így is meglehet emészteni, de feltétlenül hiányérzetem lenne. Az is igaz, hogy a PS3-as érában 5 évig elvoltam futball nélkül, de az egy másik időszak és helyzet volt. Szerintem aki kedveli a sportjátékokat, és főleg egy bizonyosat, biztosan magával vinné a széria legjobb darabját! Aztán még ott lenne nekem két meccs között egy kis…


                                                       Pinball Arcade

 Ez a kedvenc flipperes játékom, rengeteg klasszikus asztallal, amelyek mind a valóságból lettek lemodellezve, méghozzá olyan tökéletesen, hogy igazi flipper glicsek is előfordulhatnak játék közben. Jómagam már évek óta nem nyúltam hozzá, de csak azért, mert félek, hogy ismét függővé válnék tőle. :) Mindenesetre számomra ez jelenti a megunhatatlan rekorddöntögetést. Biztos vagyok benne, hogy rongyosra nyúznám, de még az sem lenne elég. :)

 

 Ennyi voltam én. Mint látjátok, a kedvenc műfajaim közül (tps, hackn slash) egy alkotás sem került be, mivel a körülmények mást követelnek. Ezért is mondom, jól gondoljátok meg melyik három játékot szeretnétek ott látni, mert könnyen lehet, hogy egyszer majd valóra válik ez a szituáció, és akkor már késő lesz vakarózni! Na szóval, melyik platformot és gémeket választjátok, és persze miért?

95.
95.
Yanez
#94: Hehe Pacman! Az már mekkora! Teljesen kiment a fejemből, de igen, azzal jó sokáig ellehetne szórakozni. :)
94.
94.
semike
Valami Forza
Packman
Meg valami focis cucc
Ozt mehet a menet
:)
92.
92.
Yanez
#91: Akkor majd kijátszod a következő életedben. Bár ki tudja miként fogsz újjászületni. Lehet, hogy hal leszel, úgy pedig egy icipicit problémás lesz.
91.
91.
Varga Dominik
Nekem a JC2 tavaly karácsony óta van meg,(PS3-ra)
aztán van benne már 36órám, de még csak a 15%-ánál tartok.Persze játszok mellette egy csomó játékkal, de azért nem hinném hogy ebben az életbe még kifogom játszani, mert
irdatlan hosszú.
A JC3-mat meg majd ha lessz PS4-em akkor megveszem, PC-re meg most nem kell mert
félek hogy nem lessz jó a grafikája 2gb-s videókártyával.
90.
90.
FrankBlack
#89: na jó persze úgy, hogy mellette sok más játékkal is játszom, nem csak ezekkel, és nem is csak hárommal :)
89.
89.
FrankBlack
#84: jééé. Végre valaki aki Just Cause-t vinne magával, ráadásul kettőt is a három választható játékból. A 2. részt én is évekig nyúztam, és még mindig csak 60% körül vagyok. Bár volt vagy kétszer, hogy újrakezdtem. A 3. résszel is jól elvagyok már több, mint egy éve, és még csak 50%-nál tartok.
88.
88.
Varga Dominik
Hát ja, elég ciki hogy Gta San Andreas™ helyett Minectaftot választottam, föleg úgy hogy a San Andreas máig az egyik kedvenc játékom, nálam örök emlék marad.
Anno roh*dt sokat toltam.
JC2 JC3 San andreas, ez lett volna a gyerö kombó, de Mar késö bánat:(
87.
87.
Yanez
#86: Tudom, hisz ízlések és pofonok. Pont ezért csak a saját nevemben beszéltem. A késôbánattal viszont nagyon beletrafáltál, így a GTA-nak max integethetsz. :P
86.
86.
Varga Dominik
Nézd Yanez, a Minecraft ízlések és pofonok.
Valaki szereti, valaki meg nem.
Én mondjuk 4,5 éve
elkezdtem MesterMC-zni kb. fél évig játszottam vele heti 2-3 orát de sokszor volt olyan hogy egy hét kimaradt. Aztán 4 éve September környékén letöröltem a gépemröl.
Aztán utána nemfoglalkoztam a Minecraftal.
Kb. 3éve elkezdtem fikázni Meg sz*r jelzökkel illetni majd 2 éve es 5 hónapja amikor vettem az okostelefonomat akkor ez volt az elsö játék Amit rátöltötem aztán a haverjaim is rátöltötték a telójukra majd együtt toltuk.
Máig néha játszunk vele telón multiban.
Szóval szerintem a survivor modja multiban nagyon jó, egyedüljátszva Meg sokan nemszeretik, de én aránylag elvanyok vele.
A Creative módja Meg a kedvencem, azt csak egyedül jó játszani.
De mostanában , Meg úgy az elmult 4 évben nagyon ritkán Minecraft-ozok.
Egyépként a JC2 és 3 mögött elbujhat, pénzt Meg nem adnék a Minecraftért.
Utólag belegondolva lehet hogy job lett volna
a Gta San Andreas™ -t választanom a Minecraft helyett, nade ez már késöbánat:)
85.
85.
Yanez
#84: Köszönöm a tartalmas kommentet! Nagyon jó választás, legalábbis az első kettő. A májnkraftal még mindig úgy vagyok, ha adnának 100 milliárd dollárt, és 10 bombázó csajt, csakhogy játsszak vele, akkor sem kéne. Habár ebben az esetben... na mindegy! Lényeg a lényeg, 3 évig ellennél, aztán rohadtul unatkoznál! :)))
84.
84.
Varga Dominik
Előszöris azt szeretném mondani hogy nagyon jó ötlet volt ez a blog bejegyzés.
De azért 5 év 3 játékkal egy kicsit sok tekintettel arra, hogy szinte lehetetlen hogy 3 offline cím 5 évig eltudjon szórakoztatni egy embert. Én jobb ötletnek tartottam volna a 2 vagy a 3 évet de mindegy. Nálam az AA címek kilőve, mert a töbségük túl rövid ( kivétel witcher 3).
Na de lássuk is a választásaimat.:

- 1. Első nálam a Just cause 2 ami egy brutál hosszú játék az offline játékok között. Én most a jaték 15%-ánál tartok de már van 36 órám benne. A rengeteg tennivaló és gyüjtögetnivalón és felrobbantanivalónkívül roh*dt élvezetes a 400km2-es gyönyörü helyszínen bojongni. Egyépkén kimaxolni kb. 200-250óra szóval én úgy kb. 1évig ellenék vele.

- 2. A második játék Amit magammal vinnék arra a bizonyos szigetre az a Just Cause 3.
Ezzel a játékkal még nem játszottam de a videók és tesztek alapján engem megvett kilóra. Kb. 2,5 szer nagyobb a területe mint as elözö résznek es jóvaltöbb benne a tennivaló.
És ebben a részben még élvezetesebb a bojongás, és még az előző résznél is hosszabb, kb 300-400óra 100%-ra kivinni.
Ezzel a game-mel kb.1,5 évig ellenék.

-3. Harmadik játéknak a Minecraft-ot vinném magammal. Ennek a game-nek a creativ módjával kb. 3 hónapig ellennék.
A survivor módjával is kb. 2-3 hónapig lennék el. Összeségében az általam választott 3 játék
engem kb. 2,5 max 3 évre tudna lekötni.
De nálam a fő hangsúly a túlélésen lenne.
A hátralévő időmet meg valószínüleg a sziget felfedezésével tölteném.
( Sajnálom hogy ilyen hosszúra sikerült.)
83.
83.
#81: Na basszus, akkor így jártam :) Amúgy a Borderlands 2 4 karival és vagy 10 DLC-vel rengeteg játékidő és tartalom.
82.
82.
#81: Borderlands letud, ha valaki beleéli magát.
Főleg 2. rész.
Azok a zenék benne, szószerint uccsó játék nekem amire úgy emlékszem, hogy ÖRÖK EMLÉK
81.
81.
Yanez
#80: Későn szóltál. Most már kiegek nélkül kellesz tolnod. Máskor jól gondold át, mielőtt kibököd a döntésed, mert ez nem gyerekjáték! Amúgy meg a Sims-en kivül nem hiszem, hogy egy NFS vagy Borderlands lekötne olyan hosszú időre.
80.
80.
#79: Perzse mind az összes kieggel együtt :)
79.
79.
78.
78.
Gabesz202
Nem fogod elhinni, de nekem a Mirror's Edge 10/10 az első számú kedvencem, pedig mindenevő vagyok. Nyilvánvalóan, ha ott lennék a szigeten akkor kéthetente kitolnám egyszer. Viszont hatalmas dózist adna, ezért mindenképpen vinném magammal.
76.
76.
Yanez
#75: Látod, valaki csak úgy csípőből rávágja, hogy ez meg az, de ha valóban beállna a szitu, megnézném mennyire tépnének a hajukat, a választott játékok miatt. :D Bár gondolom nem ez lenne a fő probléma, de ugye ez csak elmélkedés. Te legalább rendesen végiggondoltad, na persze sokan mások is.
75.
75.
sajttaller
Bár első gondolatra én is Falloutban, TES-ben illetve Witcherben gondolkodtam, de igazából 5 évig egyik se kötne le, max 1-2 hónapra, így az 5 éves terv része a következő lenne:

1. valamilyen tycoon játék pl: transport tycoon delux
2. valamilyen kreatív játék pl: factorio, minecraft
3. régi szerepjátékok valamelyike, amiket vagy nem fejeztem be anno, vagy annyira régen volt már, hogy nem is emlékszem az egészre, de tuti lekötni 1 évig is: Bard's tale 3 vagy wizardry 7

Persze elsőre én is Fallout/TES/Witcher játékokban gondolkodtam, de ezeket mostanában játszottam végig párszor, és már nem biztos, hogy sokáig lekötne
73.
73.
Stranger
#72: Azért kb. az utóbbi 5 évben megmaradt nosztalgiázásnak, így nem sokat nyitom meg. De sztem bármikor eltudnék benne merülni... és még mindig a legrégebbi játék amivel játszok.
72.
72.
Yanez
#71: 15 éve nyúzod? Na akkor te már háromszor is megjártad azt a rohadt szigetet! :D Amúgy érdekes az összeállításod!
71.
71.
Stranger
Heroes 3 (+HotA mod). Nem csak a világ egyik legjobb játéka, kb. 20 ezer órát belelehet tolni. :D

KKND Xtreme. Tudom, hogy van ezer jobb RTS, de nálam ez egy igazi klasszikus amibe már beletoltam az elmúlt 15 évben 5000 órát és valahogy nem lehet megunni.

Harmadikat nem tudok választani. Valszeg egy összetett RPG lenne a legjobb... de letojom, viszem a Sims 3-t az összes eddigi kieggel!
70.
70.
Yanez
#69: Látom keveselted azt a pár forintot, mert csúnyán megeredt a nyelved. :(
69.
69.
ITT FIZETEK TAGOK KOMMENTELNEK

ELSŐ KÉZBŐL TUDOM
HACKELT A RENDSZER
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...