Jó reggelt, jó kockulást!

 Őrült egy téma vágott fejbe a minap, amikor valami cikket olvastam az emberi életről, univerzumról, teremtésről, meg ilyesmikről. Azelőtt meg rövid dokumentumfilmeket néztem erről a témáról. Elkezdett érdekelni a dolog. Saját teóriákat kezdtem gyártani, s mint kiderült, már rég léteznek hasonló okosságok, amelyek közt valahol ott lapul(hat) a valóság. Most tulajdonképpen arról van szó, hogy mi a célunk ebben a világban. Van-e egyáltalán cél? Isten teremtett mindent, vagy egy ősrobbanás indított el egy véletlenszerű műveletet? Netán egyik sem? Az is lehet embertársaim, hogy csak bábok vagyunk, vagy egy tesztprogram.

 A teóriákból mára jó nagy adag van már. Lehet, hogy az egész univerzumunk valami nagynak a quantum világa. Lehet, hogy kísérleti patkányok vagyunk, vagy egy fejlettebb faj videójátékai. Akármennyire is hangzanak őrülten ezek a feltevések, pont annyira lehetnek igazak, mint Isten. Sőt, míg Istent a hittre és lékekre építik, addig ezek a teóriák logikus alapokra épülnek, legalábbis gyakran. Hogy mi a valós, azt talán soha nem tudjuk meg, mert ahogyan Mulder ügynök is mondaná: - Az igazság odaát van. Én viszont azt kérdem: - Hol van az odaát?

 Nem is tudom hogyan fogalmazzam meg mondókám, pedig vagy tízszer álltam már neki. Gondolataim ezen a téren annyira szerteágazóak, hogy képtelen vagyok egy kupacba sűríteni őket. Ha elkezdek agyalni a cuccon, száz másik kérdés jelenik meg. Ha az egyikre válaszolok, száz újabb nyílik meg. Mint valami végtelen lehetőségeket nyújtó elcseszett Telltale játék, csak kismilliószor bonyolultabb. A lényeg valahol a halálon, az életen, a tudatosságon és léleken van, de nem a megszokott értelemben.

 Kezdjük az alapoknál. Van az élet és a halál. Ez egy különös folyamat, úgyanis mindenki tudja, hogy meghal, és megszűnik létezni (most mindegy, hogy végleg vagy csak a Földön), mégis minden erővel küzd a túlélésért. Mindenki élni akar, mintha a tudata azt diktálná, hogy sohasem hal meg. A valódi halálfélelem pedig csak a veszélyes helyzetekben rukkol elő. Haldoklás esetében viszont a leggyakrabban nincs halálfélelem, és az ember nyugodtan hunyja le a szemét, fittyet hányva a kaszásra. No de az hogy képesek vagyunk nyugodtan úgy leéélni egy életet, hogy a végén így is úgy is elpatkolunk, rengeteg kérdést vet fel, úgyanis ebben nincs logika. Mintha egy nagyon mély tudatalatti valami azt diktálná, hogy nyugi haver, ennek így kell lennie! Vagy az is lehet, hogy eme procedúra már jóelőre be van ''programozva''? Vagy ahogyan sokan szokták mondani: - A sorsunk már előre megvan írva a nagykönyvben! Milyen érdekes, hogy a programokat is megszokták ”írni”.

 Szerintem ez mind nem lehet véletlen. Az emberi tudat nem jöhet csak úgy a semmiből. Elméletileg olyanoknak kéne lennünk, mint az állatok, akiket a csupasz ösztönük írányít. Persze a legkönnyebb azt a magyarázatot elfogadni, hogy az emberi agy sokkal fejlettebb. Valami viszont azt súgja nekem, ha egy embert klónoztatnának, hiába lenne ugyanolyan agya, nem ébredne öntudatra. Bár épp tavaly bizonyították be a Harvard Egyetem kutatói, hogy az agy mely része felelős a tudatért, ez nem jelenti azt, hogy ott is jön/jött létre! Ez az egész élet procedúra pont olyan, mint egy virtuális világban való jelenlét, ahonnan a végén visszakerülünk ”oda”. Ez megmagyarázná a logikátlan élni akarást, népszerűbb nevén, ”túlélési ösztönt”. Tudom, ez az egész kezd a mátrix elméletre hasonlítani, de nincs mit tenni, ha egyszer abba az irányba vezet minden gondolat(om). Játszatok csak el a gondolattal:

”ha a tudomány és a virtuális valóság egyre inkább képes arra, hogy átverje az emberi agyat, akkor honnan lehetünk biztosak abban, hogy az agyunk épp nincs átverve?”

 Itt kötnék bele a saját meglátásommal, miszerint az emberi agy és a tudat nem biztos, hogy egymástól függnek. Igen, ez azt a kérdést jelentené, ha ez egy szimulált világ, akkor miért nem tudunk róla? A válasz pedig egyszerű: mert talán tudatosan akarjuk/akartuk így. Miért is? Ki tudja. Lehet egy teszten megyünk át, vagy csak szórakozásból van a tudatunk egy emberi testben a Földön. Az is lehet, hogy akaratunk ellenére helyezték bele, mint a mátrix elméletben, de ez kevésbé valószínű, mert az emberi agyat átlehet vágni, de a tudatunkat már nem olyan egyszerű! Az sincs kizárva, hogy tudatunk mesterséges! A vallás oldaláról is vannak érdekességek ezen a téren. A lélek. Ugye úgy prédikálják, hogy az ember halhatatlan, s halálakor csak a fizikai testét veszíti el, a lelke viszont Istenhez megy. Érdekes egybeesés, nemde? Eszerint lehet, hogy a tudat és a lélek egy és ugyanaz.

 Vajon miért lenne szükség egy szimulált világra? Ha Földi technológia egyszer a csúcsra érne, és születne ilyen virtuális valóság… mi lenne a célja? Talán csak tapasztalatot szerezni egy olyan életben, ami akkorára már végtelen lesz, ahol szó szerint halhatatlanok leszünk. Ha a sorsunk valóban megvan ”írva”, akkor igazából idő sem létezik. Úgy képzeljük el, mint egy már kipörgetett videójátékot, ahol szabadon választhatunk pályát és felszereléseket. Hiszen egy game-ben sincs múlt, jelen vagy jövő. Nincs idő. Ez megmagyarázná a dejavu érzést is! Egyszerűen túl sok az egybeesés és logikátlanság ahhoz, hogy csak úgy legyintsünk egyet, azzal letudva a dolgot, hogy az ősrobbanás hozott létre mindent, vagy épp Isten. Ám lehet, hogy halandó életünknek pont az a célja, hogy ezeket ne most tudjuk meg. Lehet, hogy ez az egész teóriaszövögetés csupán egy nyugtató ábránd, mert néha nehéz elhinni, hogy csak úgy megszűnünk létezni.

No de mit gondoltok Ti? Lehet ebben valami? Hiszen még annyi mindent nem tudunk arról, ami a kis kék bolygónkon és tudatunkon túl van! Képzeld el, hogy BÁRMI lehet ”odaát”… bármi!!!