Yanez

Yanez

41/F
Moderátor
üzenetet írok neki

A Grafika

Link másolása
Néhány évtizede annak, hogy a videójátékok elkezdtek hódítani. És minél tovább pörgött az idő vasfoga, annál több műfaj jött létre. Mára már szinte megszámlálhatatlanul sok van. De mindig is egy dolog uralkodott, a grafika!

  Az első videójáték 1961-ben született meg. Nagy esemény volt ez a technika törtélnelmében. Akkoriban csak egy dolog vezérelte az alkotókat, hogy minél több hasonló szórakoztató programot hozzanak létre, hiszen eme játék, a kipróbálásra felkért emberek véleménye szerint, igen nagy érdeklődést keltett. Ha megnézzük hol tartunk napjainkban, akkor valóban tudták, már akkor, mi kell a népnek. A game neve Spacewar és olyan egyszerű űrlövölde volt, hogy mai időnkben már a legbénább játékok is köröket vernek rá. Na de kéremszépen 1961, anno még egy fürdőruhás Marilyn Monroe-s kép is több élvezetet nyújtott. A lényeg, hogy az elkövetkezendő években ez az alkotás, több cégnek is felkeltette a figyelmét. És habár ez a fajta szórakozás még nem volt annyira elterjedt, a programozók örömmel vetették elé magukat az új ötletek megvalósításának reményében, hiszen ez nem csak a pénzről szólt, hanem a tehetségről és bizonyítani akarásról. Ez egy újfajta lehetőségnek bizonyult akkor, ahol a számítógépes zsenik, megmutathatták foguk fehérjét.

 Tehát az idő múlt és egyre több programozó és amatőr zseni kísérletezett a videójátékok fogalmával. Rengetegen bizonyítottak a 70’-es és 80’-as években, de legvégül a Sega és a Nintendo maradt talpon. Vajon mivel akartak akkoriban a játékfejlesztők kiemelkedni, hogy népszerűségüknek ne legyen párja? Nyilvánvaló tény, hogy a modern technológia haladása, sokkal lassúbb volt, mint napjainkban, legalábbis ami a videójátékok világát illeti. Épp ezért a látvány elenyésző faktornak számított, mivel kvázi mindenki hasonló eszközökkel rendelkezett. Az előre való kitörésnek, csakis az új ötletek számítottak. A NES és az utána következő SNES és Sega idejéről beszélünk, amikor is olyan alapvető elemeket vittek a videójátékok világába, mint az ügyesség, logikai gondolkodás, sztori meg az emlékezetes szerepet jelentő karakterek. Akkoriban ezeknek a dolgoknak a továbbfejlesztése volt a cél, nem pedig a grafika. Emlékezzünk csak vissza, egy Donkey Kong játék még a PS1 korszakában is eszméletlenül nagy sikereket produkált a Nintendo gépén, annak ellenére, hogy a Sony masinája egy teljesen új, 3D-s világba röpítette a gamereket, ahol a lehetőségek jócskán megsokszorozódtak. És azt nem tagadhatjuk, hogy nem igyekeztek szebb látványt nyújtani, de akkor is a játékban való innováció volt előtérben.


 

 Persze az nem titok, hogy nem a Sony hozta divatba a 3D-s játékokat, hiszen PC-n ott ostorozott  a Doom meg a Wolfenstein 3D. De nem is ez a lényeg, hogy ki tárta fel ezt a lépcsőfokot, hanem, hogy egyáltalán létrehozták. Ez egy nagy lépésnek számított, de sok ilyen volt még. Például, olyan műfajok jöttek létre akkor, mint a túlélő horror, fps, stratégia, rpg vagy fighting. Ezek annyira sikeres alkotásnak bizonyultak, hogy még ma is népszerűek. Az biztos, ha csak a látványra gyúrtak volna, akkor sok jóból kimaradnánk! Például, megalkották a platformjátékokat, a shootereket(Contra), a bunyós stuffokat(MK, Tekken), a versenyautós szimulátorokat(NFS, GT), a 3D-s játékokat és FPS-eket, az emlékezetes szereplőket, a game-be beillesztett ütős dallamokat\zenéket, a többjátékos módot meg egyéb apróságokat. Igazán kitettek magukért, és évről évre igyekeztek lenyűgözni a gémereket. És persze voltak grafika fejlődések is: NES-SNES\SEGA-PS1 stb. De valljuk be, ritka volt, hogy elsősorban a grafika nyűgözött le. Nem mondom, hogy nem volt ilyen, de többségben a játékélményen ejtettük padlóra ocsmány állunkat.

 

 Eltelt néhány évtized és hol vagyunk? A grafika világában bizony. Ma már az számít menőnek, ha egy karakter minél több poliginból van összerakva, hogy milyen grafikus kártya kell egy játék maximum látványához, hogy pixeles-e egy game-ben található bili füle. Sajnos az van, hogy a technika immáron rohamosan fejlődik és mindenki szebbnél szebb látványt igyekszik produkálni, mivel a kreativításra nem nagyon marad idő, és ha mégis, akkor nem mernek belefektetni. Ez egyrészt a konkurenciának köszönhető, akin mindegyik cég megpróbál túltenni, csak sajnos néha épp emiatt esnek a ló túloldalára. A játékokba fektetett innováció a minimumra csökkent, túl sok játék jön, túl rövid idő alatt és valahogyan szembe kell szállniuk velük a többieknek. Érthető, hogy nem marad sok idő valami egyedit alkotni, ezért inkább megáldják az adott játékot maximum felbontással, ergo csilivili grafikával, beszúrnak egy megtévesztő reklámot és hajrá. Szerencsére vannak még egyedi cégek, akiknek nem kell senkivel sem versenyezniük, mert bármit alkotnak, bármilyen idő alatt, az sikeres lesz. Sajna Ők vannak kisebbségben, és meddig húzzák még, az kérdéses. Ugye a mobilok és tabletek egyre csak fejlődnek, és az egyetlen pozitívúmuk, hogy fillérekért kaphatunk rájuk játékokat. Ami nem baj, hiszen a felhozataluk leginkább casual, míg a legtöbb PC-s és konzol alkotás komoly játék, hc gamereknek mennybéli üdvösségük. De megintcsak, haladunk a korral és, hogy a jövőben melyikük kerülnek fölénybe, a hc vagy a casual játékok, az még megjósolhatatlan.

 

 A grafikára visszatérve, zavaró, hogy már a mobilokat is a legtöbben azért veszik, hogy játszanak rajta a legújabb játékokkal. Mintha mindenki elfelejtené, hogy mi is egy telefon elsődleges célja. Ez persze nem baj, ha már mobilokra is faszántos exclusive címek jelennek meg, illetve jelennének meg. A sok fiatal sajnos nem érti, hogy minek játszani konzolon, ha okostelón is über gammák vannak. És ők is a grafikát részesítik előnyben, hogy ez milyen szép, hogy olyan, mint konzolon, hogy akkor minek konzol. Előszőr is egy konzol kizárólagosan a játékok miatt lett kitalálva, akárcsak egy profi fényképezőgép a fényképezésre. Az ilyen alapfunkciókat ma már a tabletek és telefonok is tudják, de egy hozzáértő személy, azonnal megtapasztalja a különbségeket. Esetünkben, hiába van okostelónkra meseszép grafika, tv-re csatlakoztatható kábel, amely 1080p-t támogat és egy király joystick, ha nem élvezhetünk rajta olyan játékokat, mint a Halo, The Last of Us, Forza, Gran Turismo, GTA V, Uncharted, Skyrim meg még sorolhatnám reggelig. Sajnos a többség ebben az esetben is a grafikát veszi alapnak, hogy ha az olyan szép, mint a konzolokon meg PC-n, akkor minek nekik egy olyan drága gép? Pedig, mint láthatjuk, a bazi nagy különbség a játékokban van. És szerencsére, jelenleg úgy néz ki, hogy ez egy ideig még így is marad.

  Az, hogy napjainkban nem csak a grafika kaszál, arra jó példának szolgálnak az olyan játékok, mint a Limbo, Miami Hotline, Angry Birds, Rain, Shank és valljuk be, hogy még sorolhatnánk egy ideig. És ezek nem egészen casual játékok! Abban persze mindnyájan egyetértünk, hogy egy AAA-s címnél a látvány is számít, mint ahogyan abban is, hogy ezek leginkább PC-re meg konzolokra szoktak megjelenni. Ismét magamat kell ismételnem, hogy a játékok közötti különbség határozza meg, hogy ki mivel játszik. A másik legnagyobb marhaság a PC vs konzol háború. Sajnálatos módon, itt is a legtöbben a modern grafika áldozatául estek. Egy GTA hírnél például, az a szövegelés megy, hogy PC-n mennyivel lenne szebb és mennyivel több fps-t produkálna. Mintha a játékélmény másodlagos tényező lenne. Pedig épphogy ez az első! Itt most ismét egy Hotline Miami játékkal kell példálóznom, amelyet a veterán gamerek biztosan szeretnek. A mai fiatalok viszont csak azt látják benne, hogy 8 bit-es grafika...és akkor gagyi. Mintha a játékélmény a grafikán múlna. Akkor miért imádja annyi ember az Angry Birds-öt??? Ja hogy az érdekes meg anyám kínja! Egy dologra bizosan mérget vehettek: nem a grafika dönti el, mennyire élvezetes a játék, hanem a megvalósítása! Persze haladni kell a korral és minél szebbet alkotni, de ne felejtsük el, hogy a videójátékok bármilyen formában képesek lekötni egy gémert! Legyen az 8 bit-es szemét vagy milliárd poligonból álló gamma, a lényeg, hogy élvezni tudjuk!

 

 Sok változáson ment keresztül ez az ipar, de amióta a technológia is felgyorsult, azóta valamiért a kinézet lett az elsődleges. Imádkozzunk hát azért, hogy elérjék végre a grafika maximális határát, mert akkor bitosan rányomnak a részletes játékélményre meg egy game-ben lappangó lehetőségekre!

56.
56.
Yanez
#52: Igen, bizonyos játékoknál elengedhetetlen a szép grafika: Far Cry, Uncharted, Forza\Gran Turismo meg egyebek. De azért valljuk, be hogy vannak stuffok, ahol ez nem nézőpont: Minecraft, CS, Indie games, Mortal Kombat és még vannak páran. Tehát tulajdonképpen még ma is két kategóriára lehetne osztani a játékokat, ami a grafikai szintet illeti. A lényeg, hogy a fejlesztőknek kötelességük tudni, hogy hova mi kell. És ezt a legtöbben korrektül csinálják.
55.
55.
Lorthirash
#54: sorry az esetleges hibákért!
54.
54.
Lorthirash
#53: Kedvenc péndám a WoW ez a game nem a legszebb van nála sokkal szebb játék és de sok embernek bejön a rajzolt mesés grafika esztétikailag szép.
ha annyira számítana a gyönörű grafika akkor szerinted miért olyan népszerű a WarCraft?
(egy biztos.... nem azért mert kicsi a gépigénye vagy valami)

Érdekes az MMORPG világ mert az ázsiai mmok nagyon gyönyörűek általában de azon kívül egy rakás sz...rt nem ér. ezen kár vitázni mert a számok mindent bizonyítanak.
53.
53.
FrankBlack
#52: Talán erre sokan azt válaszolnák neked, hogy "hiába a csili-vili grafika, ha az irányítás, vagy a történet, vagy a játékmenet, stb.csapnivaló" Én ezt már sokszor megkaptam ugyanis...

Ezért szerintem részben igazad van. Vagy lehetne úgy is mondani, hogy "hiába a filmbe illő story, hiába a profi irányítás, ha a látvány olyan, mintha egy rajzfilmben lennél, ami még csúnyán el van mosódva"

Ahogy szoktam mondani: nekem nem mindegy, hogy olyan a látvány, mintha egy akció filmben lennék,vagy olyan, mintha egy rajzfilmben akcióznál. Nekem már nagyon elegem van abból, hogy a játékok nagy részében olyan mitha egy rajzfilmben lennék, és rajfilm figurát irányítanék. Szeretnék már végre olyan látványt, amitől úgy érzem, mintha egy filmben lennék benne...2013-ban nem lenne ez olyan lehetetlen, csak ahhoz nem kellett volna még évekig erőltetni azokat a jelenlegi konzolokat, amik erre persze nem képesek...

Bocs, nem akarok konzol vs pc háborút, nem bántom a konzol fanokat, de ezt én így gondolom, és lássátok be, hogy van benne némi igazság.
52.
52.
bodortamas1
A grafika hozzá a játékélményt, tehát határozottan a grafika. Hiszen 2013-mat írunk, talán régebb nem így volt, de manapság már a legtöbben a grafikát nézik, ahogy én is. Minél szebb a látványvilág, annál nagyobb a játékélmény.
51.
51.
Lorthirash
Tehát hogy lezárjam azt amit írtam nekem a játékélmény és nem feltétlen a látvány a lényeg
48.
48.
Yanez
#46: Neked is kösz Lorthirash! És kösz, hogy elmondtad véleményedet, mivel játszol meg szerinted mi a lényeg!
47.
47.
Lorthirash
#45: De persze nem minimumon játszok mert nem csak azért fejelsztettem gépet de én akinek jó gépe van wowozok ami grafikailag nem olyan jó de mégis nagy tömegnél szügség van az i7 procira meg a sok ramra hogy szép fps el fusson.
46.
46.
Lorthirash
45.
45.
Lorthirash
Tévhitben él itt néhány ember hogy pcn a grafika az ami érdekel sok embert engem nem érdekel ha minimumon van a game de legyen 50 fps em a folytonosság miatt sőt egy codnál már 50 és 150 között nagyon sok különbség van.
43.
43.
Yanez
#42: Köszönöm! Igyekezni fogok majd még sok hasonlót létrehozni, de időpontot nem ígérhetek :D
42.
42.
Ghost26Dave
Remek munka az ilyen blogokat érdemes elolvasni teljesen egyetértek a gondolatmeneteddel csak így tovább :D
38.
38.
Dontrip
Én örülök, hogy mégis írsz, bár a többieket is megértem. Így most kicsit hatásvadásznak tűni a visszavonulásos blogod. De nem hibáztatlak, Jordan is visszavonult mielőtt zsinórban 3 bajnokságot nyert. :D
36.
36.
'Gyerekek', tisztelt Hölgyek, Urak! Ami igaz, az igaz. S ami eredeti, az eredeti, azaz originált. És azzal egy a teendő: elismerni. Nos, Yanez Úrnak, - szerény véleményem szerint -, ez az eddigi legjobb Írása. Szándékosan nem a blog megnevezést használtam! És ebben az esetben mindegy, hogy bejelentette-é és esetlegesen hányszor ( ő csak 1x tette amúgy, és akkor is azzal a megkötéssel, hogy 'fél' szemmel azért figyelni fog ) a visszavonulását. Ugyanis ez az Írás annyira eredeti, hogy egyszerűen csak eredeti! S ha valaki képes túllépni azon a bizonyos határon, számomra már indifferens, mit mondott, vagy csinált ELŐTTE!

Tartalmi oldalról is lenyűgöző ez az Alkotás ( sokminden érdekességet megtudtam a játékok Történelméről, bár, mint egy neméppen 'vérbeli' gémernek, ugye az is új, mi másoknak kisujjában leledzik... ), de maga az Írás stílusa az, ami magával ragadó! S ezért 'kénytelen' vagyok tolmácsolni tiszteletemet! Mert bár - sárdobálós blogom óta -, nem vagyunk 'túl' jóba, elismerem, hogy ez mesteri lett! S remélem, az idő majd némiképpen a másik félben is enyhíteni képes azt a 'fájdalmat', mit eme írásom publikálása szült, azaz előhívott. ( ... )

S mivel ezen Írás ennyire Remek lett, megtisztelem - az általam önkényesen és kéretlenül magamnak titulált - szerkesztői 'jogommal', azaz egy kis szőrözés, Sir(e):

1. bekezdés:

- Elírás, azaz: helyesen: történelmében ( 1 l betű felesleges )
- 1961 - ben ( + ben :)) esetleg: '1961-et írunk'

2. bekezdés: amikoris egybeírandó, de ezen lehetne esetleg 'vitatkozni' ( ? )

3. bekezdés: O.K. !!!!!

4. bekezdés:

- poliginből helyett poligonból, egy minyurka elírás
- kreativításra helyett egyszerűen: kreativitásra, azaz a 2. í az rövid i
- pozitívúmok helyett pozitívumok
- ', hogy a jövőben melyikük kerülnek fölénybe,': 1-es számban, azaz 'kerül fölénybe', magyarosabb, de így sem vészes :)

5. bekezdés:

- játszanak helyett játsszanak, azaz + 1 s
- előszőr helyett: először :)

6. bekezdés:

- bizosan helyett biztosan + 1 t

Utolsó:

- bitosan helyett biztosan, azaz + 1 z

:)

Remélem, eme röpke korrektúra, nem vájt belé írói vénába!

S végül kedvenc soraim az Írásból, íme:

'Nem mondom, hogy nem volt ilyen, de többségben a játékélményen ejtettük padlóra ocsmány állunkat.'

'... , hogy pixeles-e egy game-ben található bili füle.'

'... , ergo csilivili grafikával, '

' Legyen az 8 bit-es szemét vagy milliárd poligonból álló gamma, a lényeg, hogy élvezni tudjuk! '



35.
35.
SLi
#33: "Úgy kezdődött, hogy visszalőttek."
34.
34.
Yanez
#33: Köszi!
Hát igen, attól mert valaki kihasználja a game adta maximum látványt, még nem grafikabuzi. Én is ezért vettem hdtv-t a PS3-hoz, hogy minden tökéletes legyen, ha már játszom.
33.
33.
FrankBlack
#13: "...van aki csak 60FPS-el tud játszani minimális késleltetésekkel. Ez van, valakit érdekel a minőség..."

Ezzel csak az a gond, hogy az ilyenek azonnal megkapják, hogy "grafikabuzi, grafikabetyár, divatmajom, aki a pixelekre veri a,kukiját, és fogalma nincs arról, hogy milyen egy jó játék, mert csak a grafika érdekli, és semmi más",

És hogy csak azért veri magát a full hd-val, meg a 60FPS-el, mert nem tud mivel visszavágni a konzolok sikerének kapcsán. Plusz ezért bélyegzik meg a pc-seket azzal, hogy ők felsőbbrendűnek érzik magukat. Pedig a legtöbben "csak" szimplán igényesek a képminőségre, és a teljesítményre... mégis sokszor ilyen köpködéseket kapnak a konzolosoktól, azért talán nem csoda ha ezek után visszavágnak, és megint kirobban egy újabb konzol vs pc háború...

Egyébként a blog nagyon jó lett. Gratula hozzá Yanez!
32.
32.
mestermagyar
#31: Lehet hogy megjön hozzá a kedvem. :D
31.
31.
ViktorG
#22: A Zenonia 3 az valami fergeteges game. Kedvenc RPG game on android. :D
Egyébként 5 része van eddig, most vagyok 38-as szintű ''mágus'', meg 20-as szintű Warrior :D

Nyomjad sokáig. :D
30.
30.
daenath
#29: Hinye ma' megint lemaradt az a franya ekeszolas :))))))))))
29.
29.
daenath
#12: Ako' neha forgologya' batyo es ad ki ami ko' nekunk ;)
28.
28.
mestermagyar
#25: Éppen azért mondtam, hogy 1-3 év múlva. :)
Én hiszek benne hogy egyszer teljes értékü konzol lesz belöle.

Mindenesetre venni fogok egy fullhd telefont, hdmi kábelt, kontrollert, aminek a tetejére rá lehet illeszteni (sziasztok emulátorok), és egy ferrarit, hogy a gps-t kihasználjam.
27.
27.
Stranger
#25: Egyetértek, a mobil nem lehet egy főplatform játékra.
Ez a "nem haladok korral meg hülyeség". Egyszerűen arra nem jönnek ki olyan összetettségű játékok mint konzolra/PC-re és nem is fognak soha, az irányítási hátrányok miatt (is).
25.
25.
Yanez
#22: Azért az, aki nagy gémernek hiszi magát, nem gondolom, hogy elsôdleges játékplatformnak a mobilt fogja választani. A fejemet rá, hogy vesz egy konzolt vagy felturbózza a pc-jét. Mint ahogyan a cikkben is írtam, a nagy címek azok egyenlôre konzolon és pc-én maradnak, és ez még hosszú évekig így lesz.
Én azt mondom, hogy a teló handheld-ként remek munkát végezne! De egy gamer inkább vesz egy játékot a nagygépes büszkeségére, minthogysem telefonokhoz vegyen joy-t meg egyebet. A pénzpistikéknek persze tökmindegy
22.
22.
mestermagyar
"Mintha mindenki elfelejtené, hogy mi is egy telefon elsődleges célja."
Mondja, aki nem fejlödik a korral. Akkor egyenesen már visszamehetnénk, hogy csak a hadsereg használhatja kommunikációs célokra nem igaz? Okos ember azért kihasználja. :P

Grafika tényleg nem mindig fontos, de telefonnál az is a baj, hogy sokan valami hihetetlen primitív szintet képviselnek gamerként. Gondolok itt a szókeresöre, meg arra a lénynevelgetös hülyeségre. Meg max pár logikai cuccot, amiben csak reagálni kell idöben. Tudom, hogy néha fejlesztenek ezek is, de pl. Van ott a zenonia, ami 2d-s rpg, és 5(vagy több) része jelent meg. Nem játszottam vele sokat, de valami rohadt jó, és kidolgozott, az az igazi jó kis pixeles "retro"/indie játék. Csak az ilyeneket nem látom, hogy tolnák.

Mindenesetre remélem, hogy a cod/nfs/gta/crysis klóngyártó gameloft felköti a gatyót, és valami egyedit is kitalál. A telefon meg szerintem az egyik legoptimálisabb játékplatform lesz a jövöben (1-3 év múlva). A leggyorsabban fejlödö, hiszen év végére akár 4k-s videót is kijátszhat tv-re (mégha nincs is mindenkinek, csak minden 2. embernek XD), a mérete a legkissebb, hordozható, összeköthetö viszont TV-vel, és bármilyen kontrollerrel, megfelelö szemszögböl nézve olcsó. Ha a gpu-nak sikerül még fejlödnie, akkor a legpraktikusabb, minden játékstílust átívelö platform lehet szerintem. Indie, egyszerü, összetettebb stb.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...